Publikáció: Az ír „nem”

Dr. Csöndes Mónika–Prof. Dr. Kecskés László D.Sc.: Az ír „nem”

A Lisszaboni Szerződés 2007. december 13-i aláírását követően nyilvánvalóvá vált, hogy az Európai Unió számára létfontosságú a Reformszerződés zökkenőmentes ratifikációja. Az európai alkotmányról korábban még népszavazást tartó, illetve népszavazást tartani készülő államok, többek között Franciaország, Hollandia, Dánia, Portugália Csehország és az Egyesült Királyság belső közjoguk megváltoztatásával a Lisszaboni Szerződés ratifikációjáról már nem akartak referendumot tartani. A tagállamok közül mára csak Írországot kötelezi az Alkotmánya arra, hogy népszavazást tartson az Európai Uniót konstruáló Szerződésekről1.

Publikáció: A WTO és az EU jog viszonyának újabb felvonása a dömpingellenes jog díszletei között

Dr. Vincze Attila, LL.M.: A WTO és az EU jog viszonyának újabb felvonása a dömpingellenes jog díszletei között

[Megjelent az Európai Jog 2007/6. számában, 20-25. o.]

Az Európai Bíróság 2007. szeptember 27-én a C-351/04. számú, az IKEA Wholesale Ltd. kontra Commissioners of Customs & Excise ügyben hozott ítélete

I. Bevezetés, az ügy háttere

Az Európai Bíróság 2007. szeptember 27-ei ítélete újabb és nem lebecsülendő elem a világkereskedelmi (WTO) és a közösségi jog viszonyában, és érdekes fejleményt jelent a közösségi dömpingjogban is.

Az ügy központjában az a kérdés állt, hogy a WTO jogával ellentétesen kivetett dömpingellenes vám visszakövetelhető-e. Ez két főbb problémakört érintett, az egyik, hogy mi a viszony a közösségi és a WTO jog között, illetve hogyan kell megítélni a közösségi jog szempontjából azokat a dömpingellenes praktikákat, jelen esetben a nullázás (zeroing) módszerét, mely aligha tekinthető fairnek, és mint ilyen ellentétben áll a WTO joggal.

Publikáció: A szuverenitás fogalmához kapcsolódó kompromisszumos stratégiák, különös tekintettel az európai integrációra

Dr. Jakab András: A szuverenitás fogalmához kapcsolódó kompromisszumos stratégiák, különös tekintettel az európai integrációra

[Megjelent az Európai jog 2006/2. számában, 3-14. o.]

Jelen tanulmány első részében az kerül bemutatása, hogy az egyes alkotmányjogi rendszerek miként szelídítették meg az eredetileg radikális szuverenitás-fogalom belső aspektusát különféle kompromisszumos stratégiák segítségével.1 A szuverenitás külső aspektusát (a nemzetközi jogi szuverenitás) érő új kihívások, így különösen az európai integráció, azonban újabb kompromisszumokat igényelnek. Az írás ezért a későbbiekben azt vizsgálja meg, hogy az eredetileg a belső aspektusra alkalmazott kompromisszumos stratégiák vajon felhasználhatók-e az európai integráció által támasztott problémák kezelésére, vagy esetleg más elméleti lehetőségeket (új kompromisszumos stratégiákat) kell-e keresni az újabb kérdések megoldására.

Annak érdekében, hogy megértsük a szuverenitás társadalmi funkcióját, legelőször azt a történelmi kontextust kell megvizsgálni, amelyben a fogalom megszületett. A fogalom a XVI–XVII. századi Nyugat-Európából származik. A vallásháborúkkal járó anarchikus időszakok, az éppen kialakulóban lévő kapitalizmus igénye a szabályok előreláthatóságára és a jogbiztonságra, valamint a monarchia abszolutisztikus tendenciái kapcsán kiváltott konfliktusok (polgárháborúk) mind-mind egy olyan új elméletet igényeltek, amely képes egyértelmű megoldást kínálni az államon belüli hatalmi viták kérdéseire.

Publikáció: Az egyszerűsített szerződésmódosítás

Dr. jur. Vincze Attila, LL.M.: Az egyszerűsített szerződésmódosítás*

[Megjelent a Európai Jog 2010/3. számában, 3-8. o.]

Az ír „igen”,1 és a német alkotmánybíróság illetve cseh alkotmánybírósági eljárás után2 a Lisszaboni Szerződés3 úgy tűnik hatályba fog lépni. Ezért is érdemes megvizsgálni annak egyes újításait. A Lisszaboni Szerződéssel az elsődleges jog módosítására alapvetően új4 és lényegesen egyszerűsített módon is sor kerülhet, ugyanis a konvent-eljárássá5 átalakított rendes szerződésmódosítás mellett, lehetőség van egyszerűsített szerződésmódosításra is.

Az egyszerűsített szerződésmódosítás célját és értelmét nagyon hamar megvilágítja a Nizzai Szerződés utáni alkotmányozási válság: még akkor is, ha egyes tagállamok a neofiták buzgalmával nagyon hamar el is fogadják az alapító szerződések módosításait, mindig akadnak tagállamok, amelyek ilyen vagy olyan okok alapján – elvi megfontolásokra tekintettel vagy egyszerű politikai számításból – a szerződés egyes pontjaira hivatkozva nem fogadják el az alapító szerződések módosításait. Az egyszerűsített szerződésmódosítás erre a dilemmára keres megoldást. Ha a rendes szerződésmódosításra az alkotmányozás analógiáját alkalmazzuk, akkor az egyszerűsített szerződésmódosítást nyugodtan hívhatjuk alkotmánymódosításnak.

Publikáció: Egy félreértett alkotmánybírósági hatáskörről: a hatásköri összeütközés megszüntetése

Vincze Attila: Egy félreértett alkotmánybírósági hatáskörről: a hatásköri összeütközés megszüntetése*

[Megjelent a Közjogi Szemle 2009/4. számában]

 
Az Abtv. 50. § (1) bekezdése alapján, „[h]a – a bíróságok kivételével – az állami szervek között, továbbá az önkormányzatok között, illetőleg az önkormányzat és – a bíróságok kivételével – az állami szervek között hatásköri összeütközés merül fel, ezek a szervek az Alkotmánybíróságnál indítványozhatják a hatásköri összeütközés megszüntetését”. Ez a hatáskör a gyakorlatban egy közigazgatási hatáskör-kijelölő normává vált (I.), ami azonban se nem illeszthető az alkotmánybírósági hatáskörök rendszerébe, se nem alkalmazható a Ket. hatályba lépése óta (II.).  Ezért a jelen írásnak az a hipotézise, hogy hogy ez valójában egy német Organstreitverfahren (III.) szerepét kellene betöltse, de számos ok miatt erre nem került sor (IV.), bár elvben erre alkalmas lenne az Abtv. 50. § (V.) és eljárásjogilag is át lehetne terelni ide az erre irányuló, de más formában megjelenő eljárásokat (VI.), ami azzal az előnnyel is járna, hogy számos eleddig alkotmánybírósági hatáskörbe nem tartozó közjogi aktus is ellenőrizhetővé válna (VII.).

Publikáció: A cseh Alkotmánybíróság határozata a Lisszaboni Szerződésről

Dr. Vincze Attila: A cseh Alkotmánybíróság határozata a Lisszaboni Szerződésről

[Megjelent az Európai Jog 2009/4. számában, 3-10. o.]

A cseh Alkotmánybíróság 2008. november 26-án hozott határozatot a Lisszaboni Szerződés1 és a cseh alkotmány összeegyeztethetőségéről, és – ahogy az már közismert – álláspontja szerint a kettő nem összeegyeztethetetlen egymással. A határozathozatalt élénk érdeklődés követte, melynek több oka is volt: egyrészt Csehország volt az utolsó olyan EU tagállam, amelynek parlamentje még nem foglalt állást a Lisszaboni Szerződés ügyében;2 másrészt az indítványt a szenátus (azon belül is az akkor még kormányzó3 Polgári Demokratikus Párt [Občanská demokratická strana – (ODS) szenátori csoportja] kérte, élvezve az euroszkeptikusságáról ismert Václav Klaus államfő támogatását; végül pedig mindez a cseh EU elnökséget megelőző utolsó hónapokban történt, melynek egyik fő feladata éppen a Lisszaboni Szerződés ratifikációjának befejezése lenne.4

Publikáció: Rekviem a magyar alkotmányjogért

Dr. Sári János: Rekviem a magyar alkotmányjogért*

(A csatlakozás után)

[Megjelent a Magyar Jog 2005/7. számában, 385-393. o.]

„…és lehull nevedről az ékezet.”

(Márai Sándor)

A magyar alkotmányjog, illetve az alkotmányos élet egésze történelmi léptékű átalakulását éli meg az Európai Unióhoz történt csatlakozás nyomán. Olyan horderejű változásokról van szó, amelyeknek jelentősége a magyar alkotmánytörténet korszakos fordulópontjaihoz mérhető: az Arany Bullához, Werbőczy Hármas Könyvéhez, a Pragmatica Sanctiohoz, az 1790 évi XI., XII. tc.-hez, az 1848. évi áprilisi törvényekhez, a Kiegyezést „hozó” 1867. évi XII. törvényhez, az első világháborút követő közjogi provizórium törvényeihez, a köztársasági államformát bevezető 1946. évi I. törvényhez; s a radikális irányváltást jelentő szocialista 1949. évi XX. törvényhez, majd az ezt száznyolcvan fokos fordulattal „korrigáló”1989. évi XXXI., illetve 1990. évi XL. törvényekhez, s az ezeket követő alkotmánymódosításokhoz.

Publikáció: Az Alkotmánybíróság és a közösségi jog: alkotmányjogi paradoxon csapdájában (II.)

Dr. Blutman László–Dr. Chronowski Nóra: Az Alkotmánybíróság és a közösségi jog: alkotmányjogi paradoxon csapdájában (II.)

[Megjelent az Európai jog 2007/4. számában, 14-28. o. ]

A tanulmány első részében elemeztük, hogy a magyar Alkotmánybíróságnak milyen lehetőségei vannak a közösségi jog feltétlen érvényesülését előíró elsődlegesség elvének1 alkotmányi szintű kezelésére. Amellett érveltünk, hogy az Alkotmánybíróságnak az alkotmányi normákkal szemben meg kellene tagadni a közösségi jog abszolút, de el kellene ismeri annak relatív elsődlegességét, mivel vannak a jogállamiság lényegét képező olyan alkotmányi elvek és értékek (az Alkotmány közösségi jog által érinthetetlen normái), amelyekkel szemben az ellentétes közösségi jog nem érvényesülhet.2 A következőkben ezen érvelés következményeit vizsgáljuk konkrét eljárási helyzetek és normakonfliktusok szempontjából.

Publikáció: Az Alkotmánybíróság és a közösségi jog: alkotmányjogi paradoxon csapdájában (I.)

Dr. Blutman László–Dr. Chronowski Nóra: Az Alkotmánybíróság és a közösségi jog: alkotmányjogi paradoxon csapdájában (I.)

[Megjelent az Európai jog, 2007/2. számában, 3-16. o.]

A magyar Alkotmánybíróság előbb-utóbb eljut azokhoz az ügyekhez, ahol egyértelműen meg kell nyilatkoznia közösségi (uniós) jogi kérdések alkotmányi szintű kezeléséről, és meg kell határoznia az Alkotmány, az alkotmányi normák viszonyát e jogterülethez. A kétrészes tanulmány az alkotmánybírósági eljárás, az Alkotmány és a közösségi (uniós) jog összefüggéseiben vizsgálódik, célkeresztjében a közösségi jog elsőbbsége és az alkotmányvédelem doktrínái között felmerülő feszültség áll. Fel kívánjuk térképezni az alkotmányi és közösségi jogi normakonfliktusok feloldásának lehetőségeit, figyelembe véve az eddigi ügyekben tett megállapításokat is. Törekvésünk alapvetően a gyakorlati válaszkeresés. Ezt a válaszkeresést szükségszerűen átszövik horizontális és vertikális dogmatikai problémák, amelyekre védhető megoldást kell találni. Horizontális kérdés például az Alkotmány közösségi jog által érinthetetlen magvának meghatározása, az Európai Bíróság és az Alkotmánybíróság hatáskörének elhatárolása, míg vertikális kérdés a közösségi jog elsőbbségi igénye az alkotmányi normákkal szemben.

Publikáció: Robert Schuman élete

Dr. Nemessányi Zoltán: Robert Schuman élete

[Megjelent a Európai jog 2003/1. számában, 37-40. o.]

A közelmúltban jelent meg az első magyar nyelvű tanulmány az Európai Unió egyik alapító atyjaként tisztelt Jean Monnet életéről1. Az integrációs szervezet másik megálmodója az a Robert Schuman volt, akinek részletes életrajza magyarul még nem került publikálásra. Jelen cikk ezt a hiátust szeretné kitölteni.

Robert Schuman nemcsak máig ható politikai szerepvállalása és új távlatokat nyitó célkitűzései miatt tarthat igényt méltatásra, hanem azért is, mert kivívta mind kortársai, mind az utána következő politikus-generációk őszinte tiszteletét és csodálatát. Francois Mitterand, későbbi francia elnök a következőképpen jellemezte őt: „Luxemburgban született, német katona volt, majd francia állampolgár lett. Két világháborút élt meg azok minden következményével. Olykor egészen biztosan úgy érezte, mintha kettészakították volna. Ezért törekedett egész életében arra, hogy az ellentéteket a megbékélés eszközével oldja fel. Szent ember volt, bár ő ebben kételkedne.” „Ez a szerény, tartózkodó és jóságos ember, akit az Istenbe vetett mélységes hite inspirált, amikor arra volt szükség, rendíthetetlen szilárdságról tett tanúbizonyságot. Közéleti emberként élete belső ritmusának engedelmeskedett, amely mentes volt a cselekvés izgalmaitól. Kabinetje tagjaként olyannak láttam őt, amilyen valójában volt: aki reggel korán kelt, az íróasztalán egyetlen papírlap nélkül, mindennapos hosszú meditációk után végezte munkáját, amelyet senki nem merészelt volna megzavarni.”2

Publikáció: Köddé fakult délibáb – a Cartesio ügyben hozott ítélet hatása a magyar polgári eljárásjogra

Dr. Osztovits András: Köddé fakult délibáb – a Cartesio ügyben hozott ítélet hatása a magyar polgári eljárásjogra

[Megjelent az Európai jog 2009/2. számában, 26-30. o.]

I. Bevezetés

„Az előzetes döntéshozatali eljárás a Közösségek alapítóinak egyik legjobb alkotó ötlete volt, ami sok tekintetben ragyogóan sikeres, bizonyára messze túlhaladva azok várakozásait, akik megalkották.”1 „A közösségi jog mai formájában, mint tagállamok szerte egységesen érvényesülő és elsődleges ius commune europaeum nem jöhetett volna létre az előzetes döntéshozatali eljárás nélkül.”2 „Ennek az eljárásnak kell biztosítania, hogy a közösségi jognak a Közösség minden tagállamában egyforma hatálya legyen. Ilyen módon meg kell akadályoznia, hogy a nemzeti bíróságok a közösségi jogot, annak alkalmazásakor különbözőképpen értelmezzék.”3 „Az EKSz. 234. cikkel bevezetett rendszer annak érdekében, hogy biztosítsa a közösségi jog egységes értelmezését a tagállamokban, közvetlen együttműködést hoz létre a Bíróság és a nemzeti bíróságok között egy, a felek kezdeményezésétől független eljárás keretében. Ugyanis az előzetes döntéshozatal iránti kérelem bíróságok közötti párbeszéden alapszik, amelynek az előterjesztése teljes mértékben a nemzeti bíróságnak az említett kérelem helytállóságára és szükségességére vonatkozó mérlegelésétől függ.”4

Publikáció: A megtévesztés tilalma és az áruforgalom szabadsága – egy elvi bírósági határozat margójára

Dr. Liber Ádám–Dr. Vincze Attila: A megtévesztés tilalma és az áruforgalom szabadsága – egy elvi bírósági határozat margójára

[Megjelent a Magyar Jog 2009/11. számában, 663-670. o.]

A Legfelsőbb Bíróság EBH 2008. 1831 szám alatt közzétett elvi határozatának alapját a Gazdasági Versenyhivatal Vj-126/2004. ügyszám alatt folytatott eljárása képezte, melyben a hatóság azt állapította meg, hogy a Sopro Hungária Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsított, mikor háromféle vékony ágyazó habarcs csomagolásán, szórólapján, katalógusában és a Construma építőipari szakkiállításon a „Sopro`s No.1”, illetőleg a „No.1” jelzést szerepeltette.

Az alábbiakban az eset rövid ismertetése után annak formai és tartalmi kritikájára vállalkozunk, ugyanis álláspontunk szerint ezen európai jogi tárgykörben született határozat megállapításai nyíltan ellentmondanak az Európai Bíróság állandó esetjogának.

Publikáció: A Francovich ítélet

Prof. Dr. Kecskés László: A Francovich ítélet

[Megjelent az Európai jog 2001/ 2.  számában, 28-30. o.]

A jogharmonizációs kötelezettségszegések miatti állami kárfelelősség kialakításában, a fogalmi alapok tisztázásában komoly szerep jutott az Európai Bíróságnak. Az együttesen eldöntött Francovich ügy, illetve Bonifaci ügy tárgyalásánál szembesült az állami kárfelelősség problémáival az Európai Bíróság. A Francovich néven ismertté vált 1991. november 19-én meghozott ítéletben kimunkált érvekből állt össze a „Francovich jelenség”, amellyel már foglalkozik és várhatóan a jövőben is sokat foglalkozik majd még a közösségi jog szakirodalma.1

A Francovich ügy alapja az volt, hogy Olaszország nem vette át nemzeti jogába a 80/987 EGK irányelvet, amelynek tárgya a munkaadó fizetésképtelensége esetén a munkavállaló védelme volt. Ezen irányelv rendelkezései szerint – többek között fizetésképtelenség esetében a tagállamok tartoznak „megtenni az ahhoz szükséges intézkedéseket, hogy a garantáló intézmények garantálják … a munkavállalók azon hátralékos igényeinek kifizetését, amelyek munkaszerződésekből vagy munkaviszonyokból erednek és bizonyos adott időpont előtti időszakra járó fizetésre (illetményre, munkabérre) vonatkoznak”. [3. cikk (1) bekezdése.] Az irányelvet 1983. október 23-ig kellett végrehajtani. Az olasz kormány azonban semmiféle lépést nem tett az irányelv végrehajtására. Az Európai Bíróság, az EGK Szerződés 169. cikke alapján előtte indított eljárás során, a 22/87 számú ügyben 1989 februárjában megállapította, hogy Olaszország a 80/987/EGK irányelv vonatkozásában elmulasztotta jogharmonizációs kötelezettségének teljesítését.

Publikáció: A közösségi jog elsődlegessége a cseh Alkotmánybíróság ítélkezési gyakorlatában

Fazekas Flóra: A közösségi jog elsődlegessége a cseh Alkotmánybíróság ítélkezési gyakorlatában*

[Megjelent az Európai jog 2009/5. számában,  34-44. o.]

I. Bevezetés

Az Európai Bíróság 1964-ben hozott Costa v. ENEL ítélete1 óta a közösségi jog2 elsődlegességének elve megkérdőjelezhetetlen alapelvnek számít az Európa-jogban. Az Európai Bíróság ítélkezési gyakorlata értelmében a közösségi jog bármely rendelkezésének elsődlegességet kell adni az azzal ütköző bármilyen, akár alkotmányos tagállami rendelkezéssel szemben is.3 Ez az elv azonban a tagállamok bíróságai, és különösen alkotmánybíróságai számára ebben a formában nehezen fogadható el. A Costa ítélet óta eltelt évtizedekben számos tagállam alkotmánybírósága fogalmazott meg elvi korlátokat a közösségi jog elsődlegességével szemben, elsősorban az alapvető jogok, a nemzeti szuverenitás, a demokrácia, illetve egyéb alapvető alkotmányos értékek védelme érdekében.4

2004-ben az Európai Unió tíz tagállammal bővült. A bővítés óta eltelt öt évben ezekben a tagállamokban is megindult az a folyamat, amelynek során az alkotmánybíróságok meghatározzák a közösségi jog és a nemzeti jog, különösen a nemzeti alkotmány közötti viszony legfőbb jellemzőit, és állást foglalnak a közösségi jog elsődlegességének hatóköre tekintetében. Jelen tanulmány arra tesz kísérletet, hogy képet adjon a 2004-ben csatlakozott tagállamok közül a Cseh Köztársaság alkotmánybíróságának azon állásfoglalásairól, amelyek a közösségi jog érvényesülését, elsősorban elsődlegességének alkalmazási körét érintik5.

Publikáció: A Német Szövetségi Alkotmánybíróság ítélete a Lisszaboni Szerződés alkotmányosságáról

Fazekas Flóra: A Német Szövetségi Alkotmánybíróság ítélete a Lisszaboni Szerződés alkotmányosságáról

[Megjelent az Európai Jog 2010/1. számában, 13-21. o.]

A Lisszaboni Szerződés1 (a továbbiakban: Szerződés) 2009. december 1-jén, hosszú hónapokig tartó bizonytalanság után, a tervezettnél jóval később2 hatályba lépett. Az Európai Közösségek és az Európai Unió alapszerződéseit módosító szerződés aláírásával lezárult reformfolyamat elsődleges célja az Európai Unió működésének hatékonyabbá tétele, versenyképességének fokozása és demokratikus működésének erősítése volt, s mindezzel összhangban az intézményrendszer átalakítása oly módon, hogy az megfeleljen a hosszabb távú igényeknek az esetleges további bővítésekhez kapcsolódóan.

A Szerződés sorsát az Alkotmányos Szerződés 2004. októberi aláírásától kezdve meghatározta a tagállami alkotmányokhoz való viszonya, hiszen az Alkotmányos Szerződés és az azt felváltó Lisszaboni Szerződés ratifikációja is számos tagállamban vetett fel alkotmányossági aggályokat.3 A hosszúra nyúlt ratifikációs folyamat a Magyarország általi, a Szerződés aláírását követően négy nappal történt megerősítéstől4 a Csehország általi, utolsóként történt jóváhagyásig húzódott5. Az eltelt két évben több tagállam alkotmánybírósága foglalkozott a Szerződés és a nemzeti alkotmány összeegyeztethetőségének kérdésével6, köztük a Német Szövetségi Alkotmánybíróság (Bundesverfassungsgericht, a továbbiakban: Alkotmánybíróság) is.