184/2010. (X. 28.) AB határozat

184/2010. (X. 28.) AB határozat

az egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról” szóló 2010. évi XC. törvény alkotmányossági vizsgálata tárgyában

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára és jogszabály nemzetközi szerződésbe ütközésének vizsgálatára irányuló indítványok tárgyában – dr. Bihari Mihály, dr. Kiss László, dr. Lenkovics Barnabás és dr. Stumpf István alkotmánybírók párhuzamos indokolásával – meghozta a következő

határozatot:

1. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az “egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról” szóló 2010. évi XC. törvény 8-12. §-a és 133. §-a alkotmányellenes, ezért ezeket a rendelkezéseket a hatálybalépésükre – 2010. október 1-jére – visszaható hatállyal megsemmisíti.
2. Az Alkotmánybíróság az “egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról” szóló 2010. évi XC. törvény 9. § (2) bekezdésének a 2000. évi LXVI. törvénnyel kihirdetett, a fizetett éves szabadságról szóló, a Nemzetközi Munkaügyi Konferencia 1970. évi 54. ülésszakán elfogadott 132. számú Egyezmény 11. cikkébe, mint nemzetközi szerződésbe ütközésének vizsgálatára irányuló indítványt elutasítja.
3. Az Alkotmánybíróság az “egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról” szóló 2010. évi XC. törvény 9. §-ának a 2009. évi VI. törvénnyel kihirdetett, Módosított Európai Szociális Karta 4. cikkébe ütközésének vizsgálatára irányuló indítványt visszautasítja.
Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.

Publikáció: A Francovich ítélet

Prof. Dr. Kecskés László: A Francovich ítélet

[Megjelent az Európai jog 2001/ 2.  számában, 28-30. o.]

A jogharmonizációs kötelezettségszegések miatti állami kárfelelősség kialakításában, a fogalmi alapok tisztázásában komoly szerep jutott az Európai Bíróságnak. Az együttesen eldöntött Francovich ügy, illetve Bonifaci ügy tárgyalásánál szembesült az állami kárfelelősség problémáival az Európai Bíróság. A Francovich néven ismertté vált 1991. november 19-én meghozott ítéletben kimunkált érvekből állt össze a „Francovich jelenség”, amellyel már foglalkozik és várhatóan a jövőben is sokat foglalkozik majd még a közösségi jog szakirodalma.1

A Francovich ügy alapja az volt, hogy Olaszország nem vette át nemzeti jogába a 80/987 EGK irányelvet, amelynek tárgya a munkaadó fizetésképtelensége esetén a munkavállaló védelme volt. Ezen irányelv rendelkezései szerint – többek között fizetésképtelenség esetében a tagállamok tartoznak „megtenni az ahhoz szükséges intézkedéseket, hogy a garantáló intézmények garantálják … a munkavállalók azon hátralékos igényeinek kifizetését, amelyek munkaszerződésekből vagy munkaviszonyokból erednek és bizonyos adott időpont előtti időszakra járó fizetésre (illetményre, munkabérre) vonatkoznak”. [3. cikk (1) bekezdése.] Az irányelvet 1983. október 23-ig kellett végrehajtani. Az olasz kormány azonban semmiféle lépést nem tett az irányelv végrehajtására. Az Európai Bíróság, az EGK Szerződés 169. cikke alapján előtte indított eljárás során, a 22/87 számú ügyben 1989 februárjában megállapította, hogy Olaszország a 80/987/EGK irányelv vonatkozásában elmulasztotta jogharmonizációs kötelezettségének teljesítését.

Publikáció: A közösségi jog elsődlegessége a cseh Alkotmánybíróság ítélkezési gyakorlatában

Fazekas Flóra: A közösségi jog elsődlegessége a cseh Alkotmánybíróság ítélkezési gyakorlatában*

[Megjelent az Európai jog 2009/5. számában,  34-44. o.]

I. Bevezetés

Az Európai Bíróság 1964-ben hozott Costa v. ENEL ítélete1 óta a közösségi jog2 elsődlegességének elve megkérdőjelezhetetlen alapelvnek számít az Európa-jogban. Az Európai Bíróság ítélkezési gyakorlata értelmében a közösségi jog bármely rendelkezésének elsődlegességet kell adni az azzal ütköző bármilyen, akár alkotmányos tagállami rendelkezéssel szemben is.3 Ez az elv azonban a tagállamok bíróságai, és különösen alkotmánybíróságai számára ebben a formában nehezen fogadható el. A Costa ítélet óta eltelt évtizedekben számos tagállam alkotmánybírósága fogalmazott meg elvi korlátokat a közösségi jog elsődlegességével szemben, elsősorban az alapvető jogok, a nemzeti szuverenitás, a demokrácia, illetve egyéb alapvető alkotmányos értékek védelme érdekében.4

2004-ben az Európai Unió tíz tagállammal bővült. A bővítés óta eltelt öt évben ezekben a tagállamokban is megindult az a folyamat, amelynek során az alkotmánybíróságok meghatározzák a közösségi jog és a nemzeti jog, különösen a nemzeti alkotmány közötti viszony legfőbb jellemzőit, és állást foglalnak a közösségi jog elsődlegességének hatóköre tekintetében. Jelen tanulmány arra tesz kísérletet, hogy képet adjon a 2004-ben csatlakozott tagállamok közül a Cseh Köztársaság alkotmánybíróságának azon állásfoglalásairól, amelyek a közösségi jog érvényesülését, elsősorban elsődlegességének alkalmazási körét érintik5.

Publikáció: A Német Szövetségi Alkotmánybíróság ítélete a Lisszaboni Szerződés alkotmányosságáról

Fazekas Flóra: A Német Szövetségi Alkotmánybíróság ítélete a Lisszaboni Szerződés alkotmányosságáról

[Megjelent az Európai Jog 2010/1. számában, 13-21. o.]

A Lisszaboni Szerződés1 (a továbbiakban: Szerződés) 2009. december 1-jén, hosszú hónapokig tartó bizonytalanság után, a tervezettnél jóval később2 hatályba lépett. Az Európai Közösségek és az Európai Unió alapszerződéseit módosító szerződés aláírásával lezárult reformfolyamat elsődleges célja az Európai Unió működésének hatékonyabbá tétele, versenyképességének fokozása és demokratikus működésének erősítése volt, s mindezzel összhangban az intézményrendszer átalakítása oly módon, hogy az megfeleljen a hosszabb távú igényeknek az esetleges további bővítésekhez kapcsolódóan.

A Szerződés sorsát az Alkotmányos Szerződés 2004. októberi aláírásától kezdve meghatározta a tagállami alkotmányokhoz való viszonya, hiszen az Alkotmányos Szerződés és az azt felváltó Lisszaboni Szerződés ratifikációja is számos tagállamban vetett fel alkotmányossági aggályokat.3 A hosszúra nyúlt ratifikációs folyamat a Magyarország általi, a Szerződés aláírását követően négy nappal történt megerősítéstől4 a Csehország általi, utolsóként történt jóváhagyásig húzódott5. Az eltelt két évben több tagállam alkotmánybírósága foglalkozott a Szerződés és a nemzeti alkotmány összeegyeztethetőségének kérdésével6, köztük a Német Szövetségi Alkotmánybíróság (Bundesverfassungsgericht, a továbbiakban: Alkotmánybíróság) is.

Publikáció: A csatlakozási szerződés és aláírása

Prof. Dr. Kecskés László: A csatlakozási szerződés és aláírása

[Megjelent az Európai jog 2003/3. számában, 41-42. o.]

Athénban 2003. április 16-án

A csatlakozási tárgyalások a koppenhágai Európai Tanács üléssel 2002. december 13-án zárultak le. Némi bizonytalanságot hozott, hogy már néhány héttel a csatlakozási tárgyalások lezárását követően nyilvánvalóvá vált, hogy a Közösség csatlakozási szerződést előkészítő szakértői és a tagjelölt országok jelentős kérdésekben is eltérően értelmezik a Koppenhágában kialkudott politikai megállapodásokat. Különösen Lengyelország fogalmazta meg aggályait a közvetlen mezőgazdasági támogatásokról kialkudott koppenhágai megállapodás eltérő értelmezésével összefüggésben1, de a többi csatlakozó ország, így Magyarország szempontjából is felmerültek bizonyos nézetkülönbségek, például a versenyfejezettel, vagy gyógyszeripari szabadalmakkal kapcsolatban. Úgy tűnik tehát, nem jelent túl nagy kockázatot az a jóslat, miszerint a Koppenhágában az idővel történő versenyfutás közben kialkudott kompromisszumok a csatlakozási szerződés elfogadását követően jónéhány olyan értelmezési problémát vethetnek fel a Közösség és az új tagállamok között, amelynek eldöntése végső soron az Európai Bíróságra marad majd.