EH 2008.1745

EH 2008.1745 Az egyéb feltételek fennállása esetén a közösségi irányelvet kell alkalmazni, ha az abban foglalt szabályokat a hazai jog tévesen vette át. Nem szükséges a termék címkéjén feltüntetni azon anyagok megnevezését, melyek alapján a készítmény az irritatív veszélyességi kategóriába tartozik (2000. évi XXV. tv. 17. §).

Az első fokon eljárt fogyasztóvédelmi hatóság helyszíni ellenőrzése alapján megállapította, hogy a felperes által forgalmazott terméken a szerves és szervetlen sav megnevezés pontatlan, ezáltal a felperes megsértette a kémiai biztonságról szóló 2000. évi XXV. törvény (a továbbiakban: Kbtv.) 17. § (2) bekezdés a) pontjában foglaltakat. Az elsőfokú hatóság ezért határozatával kötelezte a felperest a terméken a szerves és szervetlen sav megnevezés pontosítására, továbbá 51 206 forint vizsgálati díj megfizetésére. A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Határozatának indokolásában kifejtette, hogy az elsőfokú hatóság a Kbtv. 17. §-ának (2) bekezdésében foglaltakat helyesen alkalmazta, mivel az a termékben lévő összes veszélyes anyag megnevezésének címkén való feltüntetését írja elő. A felperes által a fellebbezésében hivatkozott EK irányelv címzettjei a tagállamok, így annak joghatásai magánszemélyek vonatkozásában közvetett módon, tagállami aktusok révén állnak be. A felperes keresetében az alperes határozatának hatályon kívül helyezését kérte. Fenntartotta azt a fellebbezésében kifejtett álláspontját, hogy a perbeli termékre az 1999/45/EK irányelvet kellett volna alkalmazni, amely szerint nem szükséges megnevezni a címkén azon anyagok nevét, amelyek alapján a készítményt az irritatív veszélyességi kategóriába sorolták. Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. Indokolása szerint az alperes jogszerű határozatot hozott, amikor a Kbtv. 17. § (2) bekezdésének a) pontja alapján kötelezte a felperest, hogy a perbeli termék címkéjén magyar nyelven, jól olvashatóan és letörölhetetlen módon tüntesse fel a termékben lévő veszélyes anyagok megnevezését. A Kbtv. 35. § a) és b) pontjai szerint a törvény az európai közösségek jogszabályaival és azok módosításaival összeegyeztethető szabályozást tartalmaz. Ezen túlmenően a felperes által becsatolt biztonsági adatlap szerint a perbeli termék “Xi” veszély-jellel ellátott szulfaminsavat és tejsavat, illetve “C”-szimbólummal ellátott nátrium hipokloridot tartalmaz. Ezen anyagokat pedig a felperes által hivatkozott irányelv alapján is a címkén meg kell nevezni.

A jogerős ítélet ellen a felperes felülvizsgálati kérelmet nyújtott be. Kérelmében hivatkozott arra, hogy a veszélyes anyagokkal és a veszélyes készítményekkel kapcsolatos egyes eljárások, illetve tevékenységek részletes szabályairól szóló 44/2000. (XII. 27.) EüM rendelet (a továbbiakban: R.) többek között az Európai Parlament és Tanács a tagállamoknak a veszélyes készítmények osztályozására, csomagolására és címkézésére vonatkozó törvényi, rendeleti és a közigazgatási rendelkezéseinek közvetítéséről szóló, a bizottság 2001/60/EK irányelvével módosított 1999/45/EGK irányelvének (a továbbiakban: Irányelv) való megfelelést szolgálja. Termékének címkézése ezek alapján megfelel az uniós norma előírásainak, az uniós normaszövegnek a magyar jogszabály szövegébe történő nem megfelelő átvétele hátrányára nem értékelhető. Az R. az Irányelv idézett rendelkezését ugyanis nem vette át, így nem felel meg az Irányelvnek. Álláspontja szerint az irányelv közvetlen hatályából az következik, hogy az Irányelvet kell alkalmazni és nem az Irányelvvel ellentétes magyar R-t. Tévedett az eljárt bíróság, hogy nem tett különbséget a veszélyes készítmények és a veszélyes anyagok (összetevők) besorolása között. Az ítéletben hivatkozott irányelvi rendelkezés ugyanis egyáltalán nem vonatkozik a perben érintett termékre, az ugyanis nem “C”-szimbólummal besorolt készítmény. Kérte ezért a jogerős ítélet megváltoztatását és az alperes határozatának hatályon kívül helyezését.

Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte. Álláspontja szerint a felperes által hivatkozott Irányelv közvetlenül kötelezett címzettjei a tagállamok. Az alperes feladat- és hatásköre a fogyasztókat érintő jogszabályi és hatósági előírások megtartására terjed ki, annak felülvizsgálatára nem, hogy az alkalmazandó jog megfelelően lett-e átültetve a magyar jogrendbe. Ezen túlmenően a felperes az összetétel pontatlan jelölésével a címkén akkor is jogsértést követett el, ha fennállnak az irányelv közvetlen alkalmazhatóságának feltételei.

A felülvizsgálati kérelem alapos.

A Kbtv. 3. §-ának b)-e) pontja alapján e törvény alkalmazása szempontjából veszélyesnek minősülnek az irritáló vagy izgató anyagok és készítmények. A 17. § (1) bekezdése értelmében bármely bejelentéshez kötött tevékenység csak a (2)-(8) bekezdés szerint feliratozott (címkézett) veszélyes anyaggal, illetve veszélyes készítménnyel végezhető.
Az alperes keresettel támadott határozatát a Kbtv. 17. §-ának (2) bekezdése alapján hozta meg, amelynek a) pontja szerint a feliratot (címkét) a tevékenység során alkalmazott valamennyi csomagolási egységen el kell helyezni. A felirat (címke) magyar nyelven jól olvashatóan és letörölhetetlen módon tartalmazza a termék nevét, a benne lévő veszélyes anyag megnevezését a közösségi jegyzék, illetve, ha ebben nem szerepel, a magyarországi jegyzék szerinti valamely megnevezésének megfelelően, vagy – jegyzékbevételig – valamely hivatalos nemzetközi elnevezés magyar megfelelőjét.

A felperes a közigazgatási és bírósági eljárás során arra hivatkozott, hogy az Irányelv 2.3.4. pontja a Kbtv. szabályával ellentétes rendelkezést tartalmaz és az Irányelv közvetlen hatálya folytán az alperesnek és a bíróságnak nem a Kbtv. és az R. rendelkezéseit kellett volna alkalmazni, mivel az Irányelv 10. cikk 2.3.4. pontja egyértelmű rendelkezést tartalmaz arra vonatkozóan, hogy nem szükséges megnevezni a címkén azon anyagok nevét, amelyek alapján a készítményt az alábbi veszélyességi kategóriákba sorolták: irritatív.
A Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy az alperes határozatának jogszabályi alapját képező Kbtv. 17. § (2) bekezdésének a) pontja valóban ellentétes rendelkezést tartalmaz az Irányelv 10. cikk 2. 3. 4. pontjában foglalt rendelkezéssel. Az Európai Bíróság gyakorlata lehetővé teszi az EU-tagállamok állampolgárai számára azt, hogy a közösségi irányelvekre közvetlenül is hivatkozhassanak saját államukkal szemben, ha a kérdéses irányelvet az adott állam nem vagy nem teljes mértékben vette át. A perbeli ügyben alkalmazandó irányelv megfelel annak a követelménynek, hogy világos, pontos és feltétel nélküli rendelkezéseket tartalmaz, továbbá nem hagy mozgásteret a hazai szabályozásnak és a belső jog nem megfelelő harmonizációja történt. Mindezek alapján perbeli, közigazgatási ügyben a Kbtv. szabályával szemben az Irányelv 10. cikk 2.3.4. pontjában foglalt rendelkezést kell alkalmazni.

Nem megalapozott a jogerős ítélet indokolásának arra való hivatkozása sem, hogy az Irányelv 10. cikk 2.3.4. pontban foglalt rendelkezés alól kivételt jelentenek azok az anyagok, amelyeket a 2.3.1. és 2.3.2. pont alapján meg kell nevezni. Helyesen hivatkozott a felperes felülvizsgálati kérelmében arra, hogy a 10. cikk 2.3.2. pontja nem vonatkozik a perben érintett termékre, ugyanis az nem “C”-szimbólummal besorolt készítmény. Ha a perbeli termék ugyanis “Xi”-szimbólummal besorolt készítmény és csak az összetevői között szerepel egy “C”-szimbólummal besorolt összetevő, amely alacsony százalékos aránya miatt nem eredményezi a készítmény “C”-szimbólummmal történő besorolását, a készítményre az Irányelv 10. cikk 2.3.4. pontja vonatkozik.

Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint az alperes jogszabálysértően kötelezte a felperest a terméken a szerves és szervetlen sav megnevezés pontosítására, valamint a vizsgálati díj megfizetésére. Ebből következően tehát a jogerős ítélet is jogszabálysértően utasította el a felperes keresetét. A Legfelsőbb Bíróság ezért a jogerős ítéletet és az alperes határozatát – az elsőfokú határozatra kiterjedően is – hatályon kívül helyezte.
(Legf. Bír. Kfv. III. 37.043/2007.)