Publikáció: Az ír „nem”

Dr. Csöndes Mónika–Prof. Dr. Kecskés László D.Sc.: Az ír „nem”

A Lisszaboni Szerződés 2007. december 13-i aláírását követően nyilvánvalóvá vált, hogy az Európai Unió számára létfontosságú a Reformszerződés zökkenőmentes ratifikációja. Az európai alkotmányról korábban még népszavazást tartó, illetve népszavazást tartani készülő államok, többek között Franciaország, Hollandia, Dánia, Portugália Csehország és az Egyesült Királyság belső közjoguk megváltoztatásával a Lisszaboni Szerződés ratifikációjáról már nem akartak referendumot tartani. A tagállamok közül mára csak Írországot kötelezi az Alkotmánya arra, hogy népszavazást tartson az Európai Uniót konstruáló Szerződésekről1.

[hidepost=0]

A megzavart ratifikációs folyamat

Kezdetben zökkenőmentesnek tűnt a Lisszaboni Szerződés ratifikációs folyamata. 2007. december 17-én Magyarország elsőként építette be belső jogába a Lisszaboni Szerződést.2 Tizenhét további ország követte példáját, és ratifikálta a Lisszaboni Szerződést a 2008. június 12-i ír népszavazás napjáig. A ratifikációs eljárások Máltán február 6-án, Franciaországban február 14-én, Romániában március 11-én, Lengyelországban április 2-án, Szlovéniában április 24-én, Bulgáriában április 28-án, Litvániában május 8-án, Ausztriában május 13-án, Németországban május 23-án, Dániában és Luxembourgban május 29-én, Görögországban, Finnországban és Észtországban június 11-én, Lettországban június 16-án, Portugáliában június 17-én, Szlovákiában pedig június 24-én zárultak le.3 Az EU hivatalos közleményeiben sorra üdvözölte a ratifikációkat, és ünnepelte a tagállamok elkötelezettségét az európai integráció ügye iránt.

Az Európai Parlament alkotmányügyi bizottsága 2008. január 23-án 20 igen szavazattal 6 nem ellenében hagyta jóvá a Lisszaboni Szerződésről szóló Jelentést. A Jelentés szerint az új Szerződés „szilárd és tartós keretet” ad az EU jövőbeni fejlődésének. A Jelentés egyúttal kívánatosnak tartotta, hogy az új Szerződés 2009. január 1-jén hatályba lépjen. A szakbizottság ugyanakkor sajnálkozásának adott hangot, amiért a Lisszaboni Szerződés megszövegezésekor elvetették az „alkotmányos megközelítést”, valamint annak bizonyos jellemzőit, például az európai szimbólumok, a jogalkotási eszközök megnevezésére szolgáló egyértelműbb terminológia és a „külügyminiszteri” titulus megjelenítését. A képviselők csalódottságuknak adtak hangot amiatt is, hogy 2014-ig, de az is lehet, hogy akár 2017-ig elhalasztják a Tanács új szavazati rendszerének bevezetését. A képviselőknek nem tetszett az sem, hogy a büntetőügyekben folytatott rendőrségi és igazságügyi együttműködés területén az Egyesült Királyság és Írország derogációt élvez4, valamint hogy az Egyesült Királyság és Lengyelország is felmentést kapott az Alapjogi Charta rendelkezéseinek alkalmazása alól. Bírálták azt is, hogy Olaszország a 2009-es európai parlamenti választások után plusz egy mandátumot kap az Európai Parlamentben. Végül a szakbizottsági szavazást megelőző vitában kifogásolták azt is, hogy a képviselőknek egy olyan szöveget kellett véleményezniük, melynek konszolidált változata nem volt elérhető még az összes hivatalos nyelven, és az elérhető szövegek hemzsegtek a fordítási hibáktól. A szakbizottságot vezető politikus, a német szocialista Jo Leinen azonban úgy vélekedett: ha Magyarország megfelelőnek találta ezt a szöveget arra, hogy ratifikálja a Lisszaboni Szerződést, akkor annak elégségesnek kell lennie a Parlament számára is, amely csak véleményezi a dokumentumot. A Jelentés egyik készítője nyugtatónak szánva tette hozzá azt is, hogy még soha nem fordult elő, hogy egy Szerződés konszolidált változatát még a ratifikáció előtt valamennyi hivatalos nyelven közzétegyék.5

Mindamellett azonban óvatos kritikák is kezdtek napvilágot látni. Egyes tagállamokban a ratifikáció menete lassulni kezdett, megakadni látszott.

Varsó csak azután adott zöld utat a Lisszaboni Szerződésnek, miután Donald Tusk liberális kormányfő és a konzervatív ellenzék vezetője, Jaroslaw Kaczynski megállapodott egy olyan parlamenti határozat elfogadásáról, melynek középpontjában az ország szuverenitásának védelme áll. Kaczynski ugyanis korábban azzal fenyegetőzött, hogy ennek hiányában az ellenzék nem támogatja a ratifikációs eljárást. A konzervatív politikus egyebek között attól tartott, hogy ha a Lisszaboni Szerződést a jelenlegi formájában ratifikálják, akkor az megnyithatja az utat az azonos neműek között köthető házasságok előtt Lengyelországban.6

A hatályba lépés csúszásáról beszéltek a hírforrások már azon bejelentéseket követően, hogy Csehországban és Németországban is az Alkotmánybírósághoz fordultak. A cseh parlament alsóházának a Lisszaboni Szerződés ratifikálását támogató határozatát követően a szenátus felkérte az Alkotmánybíróságot, vizsgálja meg, a Lisszaboni Szerződés összhangban van-e az ország alkotmányos rendjével. Különösen olyan kérdésekben kérték az alkotmánybírók véleményét, mint egyes jogkörök átruházása az uniós intézményekre, a döntéshozatali rendszer alakulása és az Alapjogi Charta alkalmazásának hatásai. Németországban pedig több indítvány is érkezett a karlsruhei székhelyű Alkotmánybírósághoz abban a kérdésben, hogy összeegyeztethető-e a német Alkotmánnyal a Lisszaboni Szerződés, miután a Bundestag és a német törvényhozás felsőháza, a Bundesrat is jóváhagyta a Lisszaboni Szerződést.7

Az ír események

Az ír referendum ügye a kezdetektől a figyelem középpontjába került. Nem ez volt az első eset egyébként, hogy Írország európai ügyekben népszavazást rendezett. 2008-ban ezért Írország kormánya és az ellenzéki pártok – az IRA politikai szárnya, a Sinn Féin kivételével – is mind a Reformszerződés elfogadása mellett kampányoltak. A nem mellett kampányoló nacionalista civil szervezetek viszont az írek érzelmeire kívántak hatni. Rövid, hangzatos, ám a Lisszaboni Szerződés tartalmával nem egyező, csúsztatásokra épített szlogenjeikkel az írek számára a legfontosabb értékek, egyebek között a semlegesség, a függetlenség, az alacsony adók, az abortusztilalom elvesztésével riogattak.8

Írországi hivatalos látogatásaik során Margot Wall­ström, az EU Bizottság alelnöke és Hans-Gert Pöttering, az Európai Parlament elnöke is arra kérte az ír polgárokat, hogy tényekre és a Szerződéssel kapcsolatos ismereteikre támaszkodva adják le szavazataikat a júniusi népszavazáson. Két napos, április 17-én kezdődött írországi látogatása során José Manuel Barosso is akként nyilatkozott a The Irish Times-nak adott interjújában az igenek mellett kampányolva, hogy az Európai Uniónak nincs B-terve arra, ha Írország leszavazná a Lisszaboni Szerződést. Az Európai Bizottság elnöke beszédet mondott az Európai Unióval kapcsolatos témák megvitatására összehívott ír nemzeti fórum dublini ülésén. Beszédében a társasági adóalap harmonizációja, az ír semlegesség és az „ír modell”9 körül kibontakozott vita kapcsán igyekezett eloszlatni az írek aggályait10. Barroso látogatásával egyidőben több mint tízezer ír gazda tüntetett Dublin utcáin. Az ír agrártermelők kedélyeit különösen borzolták azok a hírek, melyek szerint Peter Mandelson kereskedelmi biztos a mezőgazdasági ágazat számára kedvezőtlen megállapodást készül kötni a WTO-tárgyalások dohai fordulóján. Azzal fenyegetőztek, ha a világkereskedelmi tárgyalások számukra kedvezőtlen eredménnyel zárulnak, nemmel fognak szavazni a Lisszaboni Szerződésre.11 Mindezen előzmények okán meglehetősen bizonytalannak tűnt a népszavazás kimenetele még a népszavazás előtti napokban is.

A 2008. június 12-én rendezett népszavazáson az ír polgárok határozottan elutasították a Lisszaboni Szerződést. Érdekesség, hogy a mai számítógépes világ standardjaitól eltérően, csak a népszavazás másnapján, június 13-án pénteken kezdték el a szavazatokat számlálni, és hozták nyilvánosságra a népszavazás eredményét. Így a 2007. december 13-i aláírást követő hatodik 13-a, 2008. június 13. pénteke misztikus pontja annak a folyamatnak, amelyet az Európa Unió végig élt az elmúlt fél évben. Az EU lakosságának kevesebb mint egy százalékát kitevő 2,9 millió ír választópolgár ugyanis 53,1%-os részvétel mellett 53,2%-os többséggel – 752 ezren támogató, 862 ezren ellenző szavazat mellett – elutasította az Európai Unió Lisszaboni Szerződését. Az elemzések szerint az elutasítók között a munkásosztálybeli városiak, illetve a falusiak voltak többségben.12

A Lisszaboni Szerződés elutasításában kiemelkedő szerepet játszott az ország szuverenitásának korlátozásától való félelem. A nemmel szavazó polgárok attól tartottak, hogy a Szerződés elfogadása esetén Írország kénytelen felülvizsgálni hagyományos katonai semlegességi politikáját, állampolgárait besorozhatják egy majdani európai hadseregbe, elveszítheti jogalkotási hatáskörét az adózás területén, ezért kénytelen lesz megszüntetni alacsony társasági nyereségadó kulcsát, és elveszítheti az egyes politikák elutasításának jogát, így nem tilthatja például az abortuszt. Sok szavazó valószínűleg nem tudott elvonatkoztatni az ír gazdaság növekedéslassulásának várható következményeitől, annak a bevándorolt munkaerőre gyakorolt hatásaitól, noha ezek a kérdések nem hozhatók összefüggésbe a Lisszaboni Szerződéssel. Az egyik ír közvélemény-kutatás szerint az elutasítás leglényegesebb oka ennél egyszerűbb: a szavazók nem értették meg, miről van szó a Szerződésben. Ugyan a Kormány a Szerződés ábrásított, magyarázó szövegét 2,5 millió háztartásba eljuttatta, az írek mégsem ismerték a Szerződés tartalmát, nem tudták, hogy tulajdonképpen mire is szavaznak13. Ez bizony rossz fényt vet az Európai Unió politikai elitjére, hiszen úgy tűnik semmit nem tanult az Alkotmányszerződés ratifikációjának 2005-ben történt elutasításából. Az Alkotmányszerződés jóváhagyását ellenző francia és holland szavazók egyik érve ugyanis éppen az volt, hogy a szöveg bonyolult, nehezen érthető, nem teszi világossá az EU fejlődésének a politikai elitek által kidolgozott irányát, nem viszi közelebb az EU-t a polgárokhoz. Márpedig a Lisszaboni Szerződés az elutasított Alkotmányszerződés pótlására szolgál. Az egységes szerkezetbe foglalásig áttekinthetetlen és kereszthivatkozásokkal teli Lisszaboni Szerződés tekintetében Brüsszelt és az európai államok vezetőit egyébként még azzal a kritikával is illették Európa szerte, hogy új köntösbe bújtatva kívánják az egyszer már elvetett Alkotmányt rá­erőszakolni Európára. A két dokumentum tartalma több független kutatóintézet elemzése szerint is 96%-ban megegyezik14. Az is minősíti az Európai Uniót vezető politikai elitet, hogy a kedvezőtlen előjelek ellenére nem számolt az ír népszavazás számára negatív kimenetelével, ezért felkészületlenül érte a Lisszaboni Szerződés leszavazása.15

Az ír népszavazás eredményének megállapítása után Barosso hivatalos közleményében tudatta, hogy bár az Európai Bizottság bízott az „igen” szavazatok győzelmében, tiszteletben tartja az ír nép döntését. Brain Cowen ír miniszterelnökkel folytatott beszélgetése nyomán megerősítette, hogy nem arról van szó, hogy Írország elutasítaná az EU-t. Reményét fejezte ki, hogy Írország továbbra is elkötelezi magát egy erősebb Európa ügye iránt. A Lisszaboni Szerződést mind a 27 tagállam aláírta, tehát közös felelősségük a kialakult helyzet megoldása az állam- és kormányfők június 19–20-ai brüsszeli ülésén. Nyilatkozatát azzal zárta, hogy a Bizottság bízik abban, hogy a ratifikációs folyamat tovább folytatódik.16

A népszavazást követő napokban a nyilatkozó politikusok többsége mélységes sajnálatának adott hangot, hogy az írek nemmel szavaztak. Míg egyesek bűnbakot kerestek nyilvánosan vagy „a színfalak mögött”, addig mások hangsúlyozták, hogy tiszteletben kívánják tartani az írek döntését. A Balázs Péter volt magyar EU biztos szerint az ír nemmel a jogi út ugyan lezárult, de a politikai alkudozás még eredményt hozhat.17 A soros szlovén elnökség szerint viszont kockázatos volna azt állítani, hogy megmenthető a Lisszaboni Szerződés. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a visegrádi négyek június 16-ai találkozóján a következőket nyilatkozta: „Nagyon nagy baj történt, aminek valószínűleg az lesz a következménye, hogy az Európai Unió hónapokon, sőt éveken át belső, intézményi kérdésekkel fog foglalkozni a fontosabb, konkrét problémák helyett”. Vaclav Klaus cseh államfő viszont kimondottan örült az eredménynek, amely szerinte „a szabadság és az ész győzelme az elit mesterséges projektjei és az európai bürokrácia felett.” Meggyőződése szerint „a ratifikációs folyamat halott, az európai integrációs folyamat rossz irányba haladt, s a brüsszeli székhelyű, nemzetek feletti szuperállam helyett egy új európai modellt kell keresni”.18

Kilátások a jövőre

A Lisszabonból útjára bocsátott hajó a 2008. június 12-i ír népszavazást követően egyesek szerint csak sekély, sziklás vizekre sodródott, mások szerint azonban zátonyra futott. „Válság van. Válság nincs.” A népszavazást követő napokban ilyen látványosan eltérő tartalommal nyilatkoztak a sajtónak Európa politikusai. Egyes álláspontok szerint a dokumentum elutasításával újra válságba került az EU, míg más vélemények szerint válság nincs, az EU már korábban is többször került rendkívül nehéz helyzetbe, és mindig megtalálta a megoldást. A német kancellár és a francia elnök közös nyilatkozatában a ratifikációs folyamat folytatását sürgette, az Európai Parlament elnöke ugyancsak elengedhetetlennek nevezte a Reformszerződés hatályba léptetését.

Az ír referendumot követő napokban a ratifikációs folyamat folytatása melletti elkötelező nyilatkozatok mellett olyan javaslatok is napvilágot láttak, mint az európai kemény mag felélesztése és a kétsebességes integráció. Az integrációban gyorsabban haladni kívánók szövetsége mellett érvelt Hans-Gert Pöttingen, az Európai Parlament CDU-s elnöke és Gunther Kirchbaum (CDU), a Bundestag Európa-ügyi Bizottságának elnöke is. Az elkötelezett, de realista európainak számító luxembourgi miniszterelnök, Jean-Claude Juncker szintén úgy látta, hogy az elszánt és integrációképes EU-tagállamok csoportjából előbb-utóbb kialakul majd a kemény mag Európája. A Lisszaboni Szerződés hatályba léptetése mellett elkötelezettek között akadt olyan vélemény is, hogy a többsebességes Európa koncepciójába beleférne akár az az elképzelés is, hogy az írek egy időre kiléphetnének az integrációból, így biztosítva szabad utat a többi 26 tagállamban ratifikált vagy elfogadásra váró Lisszaboni Szerződés hatályba léptetéséhez.19

Az elemzők több megoldási alternatívát vetettek fel, értékelve egyúttal azok kivitelezhetőségének realitását is. Ezek vázlatos szemléje az alábbi:

A Lisszaboni Szerződés újratárgyalása. Ezt a lehetőséget a tagállamok már tulajdonképpen kimerítették akkor, amikor a 2005. évi francia és holland elutasítás után átalakították az Alkotmányszerződést a Lisszaboni Szerződéssé. Politikailag is rendkívül kockázatos lenne az újratárgyalás, mert az beláthatatlan vitákhoz vezetne, és újra erőre kapnának az EU szkeptikusok azokban országokban, ahol ratifikációs eljárások még nem zárultak le. Az újratárgyalás ellen szól az is, hogy az ír politikai erők elképzelései meglehetősen körvonalazatlanok a tekintetben, hogy milyen új alapokra kellene helyezni az EU-t. A két-három évig tartó alkudozások és viták pedig még inkább elterelnék a figyelmét a fontos gazdasági kérdésekről.20 Egyes szakértők szerint az újratárgyalásról csak akkor lenne érdemes gondolkodni, ha a jelenlegi, országonként zajló ratifikációs folyamat helyett egy időben kellene az Európai Unióban szavazni az Alapszerződésről, alkalmazva a dupla többség elvét. Ami azt jelentené, hogy az Alapszerződés akkor lépne hatályba, ha a szavazók több mint 50%-a és a tagállamok több mint 50%-a elfogadja azt.21

Az ír népszavazás megismétlése. Ez nemigen jöhet szóba, kicsi ugyanis annak lehetősége, hogy a nemmel szavazók meggyőzhetők álláspontjuk megváltoztatásáról. Nicolas Sarkozy francia elnök és Angela Merkel német kancellár a ratifikációs eljárások folytatását szorgalmazza. Ha mind a 26 tagállam elfogadja az új Alapszerződést, akkor felajánlhatnának Írországnak egy olyan megoldást, amely szerint egy a Lisszaboni Szerződéshez csatolt jegyzőkönyv vagy nyilatkozat megismételi, hogy a Szerződés nem érinti Írország semlegességét, az abortuszra vonatkozó ír jogi szabályozást, és Írország megtarthatja alacsony kulcson alapuló társasági nyereségadó rendszerét. Ennek a megoldásnak az a legfőbb előnye, hogy a ratifikációk érvényesek maradnak, és nem kell újratárgyalni a Szerződést. Kérdés azonban, hogy Írország milyen konkrét biztosítékokat kér az EU-tól, és hogy az így módosított Lisszaboni Szerződést népszavazásra kell-e bocsátani Írországban.22

 

Az EU maradjon a nemzetek Európája. Az Európai Unió adja fel politikai és szociális ambícióit, és maradjon meg az egységes piac integrációs szintjénél. Ennek az érvelésnek az a hibája, hogy nem veszi figyelembe, hogy magának a piacszabályozásnak is erős politikai tartalma van. A piaci mechanizmusok csak akkor működnek hatékonyan, ha vannak olyan erős intézmények, amelyek megalkotják a szabályokat, és ki is kényszerítik azok alkalmazását. Biztos azonban az, hogy a föderalisták álma, egy „Európai Egyesült Államok” létrehozása, egy jó időre háttérbe szorul.23

A két vagy többsebességes Európa koncepciója. Ezen koncepció értelmében a „régi” EU, az integráció mélyítését ellenző tagállamokkal a Nizzai Szerződés szerint működne, míg azok az országok, amelyek az integráció mélyítésében érdekeltek, szorosabb együttműködésen alapuló integrációt valósítanának meg. Ez az ötlet politikai nyomásgyakorlásra ugyan jó, de gyakorlati kivitelezése erősen kétséges. Nehéz mindjárt annak eldöntése, hogy mely országok vegyenek részt a szorosabb együttműködésben. Írország például tagja a Gazdasági és Monetáris Uniónak, így nemigen lehetne hátrébb sorolni. Bár meg kell jegyezni, hogy a Gazdasági és Monetáris Unió és a schengeni övezet léte miatt a mélyebb integrálódás különböző fokozatai egyáltalán nem újak az európai integrációban. Szemelőtt kell tartani azt is, hogy a többsebességes Európa alternatívája ne vezessen egymással versenyező blokkok kialakulásához.24

A sajtóban sok más javaslat, megoldási alternatíva látott napvilágot. Az egyik ilyen, hogy hogyan lehetne Írországot rávenni a kilépésre, ami a demokrácia szabályaival sem egyeztethető össze, és jogilag sem lehetséges. Az a felvetés sem fogadható el, hogy ha 2008-ban a 26 tagállam ratifikálja a Lisszaboni Szerződést, akkor lépjen hatályba 2009. január 1-jén, és Írország később csatlakozzon hozzá. A Lisszaboni Szerződés ugyanis csak akkor léphet hatályba, ha minden tagállam ratifikálta azt a maga alkotmányos eljárásával. Annyi azonban bizonyos, hogy az EU mozgástere meglehetősen csekély a kialakult helyzet megoldásában, és a kidolgozáshoz rendelkezésre álló idő is kevés.25

A 2008. június 19-én és 20-án Brüsszelben ülésező Európai Tanács elsőként vitatta meg a Lisszaboni Szerződésről tartott referendum eredményét. A brüsszeli csúcs a hivatalos hírforrások szerint nem annyira az ír népszavazás nyomán kialakult helyzettel akart foglalkozni,26 hanem olyan döntéseket hozni, amelyek által az európai polgárokat érintő kérdésekben további konkrét eredmények születnek az egyes politikák terén. Az Európai Tanács napirendjén27 olyan témák szerepeltek mint a magas élelmiszer és olajárak, a válságban lévő tengeri halászat fokozottabb állami megsegítése, a Nyugat- Balkán EU felé vezető útjának a keretei vagy a jog, a szabadság és a biztonság területén további jogalkotási dokumentumok elfogadása.28

Az ír népszavazást követően kialakult helyzettel kapcsolatban az állam- és kormányfők egyetértettek abban, hogy több időre van szükség a történtek elemzéséhez. Az Ír Kormány vállalta, hogy feltárja az elutasítás okait, és párbeszédet kezdeményez más tagállamokkal, hogy az európai közös út folytatásáról mihamarabb döntés szülessen. Az Európai Tanács a ratifikáció egyértelmű folytatása mellett nem állt ki, mert nem kívánt előzetesen véleményt nyilvánítani a cseh Alkotmánybíróság majdani döntéséről29. Több tagállam ellenezte ugyanakkor, hogy már most pontos ütemtervet vázoljanak fel a Lisszaboni Szerződés jövőjét illetően. Az Európai Tanács elfogadta Írország azon javaslatát, hogy tárgyalják újra a kérdést az október 15-i csúcson. 30

Az elnökségi következtetések tömörek és tárgyszerűek, de tartózkodóak a további menetrendet és a kialakult helyzet részletes elemzését illetően. Jenez Jansa szlovén miniszterelnök, az Európai Tanács soros elnöke a csúcs első napján tett nyilatkozatában szűkszavúan csak annyit közölt, hogy nem élveznek támogatottságot az EU-ban azok a megoldási lehetőségek, amelyek Írországot a margóra kívánják szorítani, és amelyek kétsebességű Európáról beszélnek31.

Az ír népszavazás eredménye az Európai Parlamentet is cselekvésre késztette. A népszavazás nyomán az Európai Parlament Hegyi Gyulát, magyar szocialista képviselőt bízta meg, hogy készítsen jelentést „Aktív párbeszéd a polgárokkal Európáról” címmel. Hegyi Gyula szerint a népszavazást többféleképpen lehet értékelni, egy dolog azonban álláspontja szerint bizonyos, a jövőben értelmesebben, meggyőzőbben és közérthető módon kell megbeszélni az integrációt az unió polgáraival.32

A Brüsszelben, Párizsban és Berlinben óhatalanul szükségesnek nevezett Lisszaboni Szerződés sorsa, hatályba lépése vagy annak elmaradása, az ír nem kapcsán kialakult helyzet jogi rendezése mellett attól is függ, hogy a ratifikációra váró országokban a ratifikációs eljárások sikeresen lezáródnak-e vagy újabb akadályok lépnek fel.

A Lisszaboni Szerződést ratifikáló országok száma az ír népszavazást követően 20-ra emelkedett azzal, hogy az Egyesült Királyságban a Parlament 2008. június 18-i, a Lisszaboni Szerződést ratifikálását támogató határozatát követően a Lordok Háza bírósági minőségében elutasította azt a keresetet, amely népszavazás kiírását követelte a ratifikáció kérdésében a kormánytól. Cipruson pedig 2008. július 3-án szavazta meg a parlament a Lisszaboni Szerződés megerősítését.

Bizonytalan kimenetelűek ugyanakkor a ratifikációs eljárások a Lisszaboni Szerződést még nem ratifikáló hat tagállamban. Csehországban az Alkotmánybíróság dönt majd arról, hogy a Lisszaboni Szerződés összhangban van-e az ország alkotmányos rendjével. Spanyolországban a parlament alsóháza támogatta a Lisszaboni Szerződés megerősítését, a szenátus azonban még nem nyilvánított véleményt a kérdésben. Belgiumban a képviselőház és a szenátus után az öt regionális és közösségi parlamentnek is jóvá kell hagynia a dokumentumot. Olaszországban még nem tudni, mikor kerül sor a ratifikációra, a megerősödött Északi Ligáról ugyanakkor tudni lehet, hogy nem támogatja a Szerződést. Az Alkotmányszerződést korábban leszavazó Hollandia ősszel ratifikál, Svédországban azonban még hozzávetőleges időpont sincsen.33

Váratlanul érte a ratifikációk sikeres folytatásában elkötelezetteket az, hogy a szlovén elnökség utolsó napjaiban a Lisszaboni Szerződést ratifikáló törvények szála „fesleni” kezdett. Az osztrák belpolitikai viták közepette az Osztrák Szociáldemokrata Párt minden korábbi koalíciós megegyezést felrúgva népszavazást helyezett kilátásba a Lisszaboni Szerződés módosításának esetére. Werner Faymann, az Osztrák Szociáldemokrata Párt ügyvezető pártelnöke és Alfred Gusenbauer, osztrák kancellár az osztrákok EU szkepticizmusára hivatkozva (Ausztriában a lakosságnak mindössze 28%-a vélekedik pozitívan az EU-ról az Eurobarometer június végén közzétett közvélemény-kutatása szerint) elengedhetetlennek tartja a népszavazást arra az esetre, ha az ír elutasítást követően módosulna a Lisszaboni Szerződés.34 Németországban pedig Horst Köhler államfő akként nyilatkozott 2008. június 30-án, hogy nem írja alá a parlament mindkét háza által elfogadott Lisszaboni Szerződést ratifikáló törvényt az Alkotmánybíróság döntéséig.

A német elnök bejelentését követő napon, a francia uniós elnökség nyitó napján, 2008. július 1-jén pedig nyilvánvalóvá vált, hogy újabb akadályok gördülnek a Lisszaboni Szerződés ratifikációja elé. Miután a varsói parlament mindkét háza jóváhagyta a Szerződést, Lech Kaczynski lengyel államfő bejelentette, hogy nem írja alá a Lisszaboni Szerződést szentesítő dokumentumot, mivel az ír népszavazáson született elutasító döntés fényében mindez értelmetlen már. Az államfő kifejtette, akkor írja csak alá a Szerződést, ha az írek – semmiképpen sem külső nyomásra – megváltoztatják a Lisszaboni Szerződéssel kapcsolatos véleményüket. A lengyel kormány nem ért egyet az államfővel, akinek bejelentését Brüsszelben is bírálták. Lengyelország aláírta ugyanis a Szerződést, amivel kötelezettséget vállalt a ratifikációra. A lengyel államfő bejelentése nyomán Václav Klaus cseh államfő is akként foglalt állást, hogy ha a lengyel államfőhöz hasonló helyzetbe kerül, ő sem írja alá a Lisszaboni Szerződést szentesítő dokumentumot. Véleménye szerint mivel Írország demokratikus eszközökkel leszavazta a Lisszaboni Szerződést, véget kell vetni a ratifikációs folyamatnak.35

A ratifikációs folyamattal kapcsolatos zavarok ellenére a 2008. július 1-jén hivatalba lépett francia EU elnökség, Nicolas Sarkozy elnök vezetésével elkötelezett híve a ratifikációs folyamat továbbvitelének.36 Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök az éves nagyköveti értekezleten arról tájékoztatta a nagyköveteket, hogy Magyarország a Lisszaboni Szerződés hatályba lépésének elkötelezett híve, és ennek érdekében minden támogatást meg kell adni Nicolas Sárkozy francia elnöknek és a francia EU elnökségnek. Arra szólította fel a diplomatákat, hogy készüljenek fel arra, az Európai Unió nem tud továbbhaladni az eredeti úton: „Vannak az EU-ban, akik még gyorsabban haladnának, viszont mások a jelenleginél is lassabban.” Magyarországnak az elöl haladó államok közé kell kerülni, fel kell hívni az ír, cseh és lengyel diplomaták figyelmét, hogy „saját nemzeti érdekeik képviseletével gátolnak kéttucatnyi európai országot abban, hogy a maguk választotta úton képviselhessék saját érdekeiket”.37

Annak ellenére, hogy az Európai Tanács június 19–20-ai ülésén elfogadta Írország azon javaslatát, hogy az október 15-i csúcson tárgyalják újra az ír népszavazás folytán kialakult helyzet rendezését, Európa politikusai a sajtóban napvilágra került hírek szerint újabb és újabb megoldásokat vázolnak fel a kialakult helyzet orvoslására. Bronislaw Geremek, volt lengyel külügyminiszter szerint az EU jelenlegi intézményi keretei között is meg lehetne valósítani számos reformot, döntés születhetne például a külügyi és biztonságpolitikai főképviselő személyéről. Geremek legfontosabb javaslata az európai népszavazás intézményének bevezetése, melynek segítségével a legérzékenyebb kérdésekben kikérhetnék a polgárok véleményét. Népszavazás útján pedig kikényszeríthetnék az egyébként csak a Szerződésekkel szabályozható változtatásokat.38 Összeurópai népszavazást szeretnének a Szerződésről a magyar Szociális Charta nevű politikai mozgalomhoz csatlakozók. A mozgalom egyik támogatója, Tamás Gáspár Miklós álláspontja szerint a Lisszaboni Szerződést mindenhol antidemokratikus módon ratifikálták, a magyar parlament pedig „extrém módon” gyakorlatilag titokban fogadta el. A Szociális Charta felhívása szerint „az európai alkotmányszerződés és lisszaboni utóda – szürke cikkelyek százaiba burkolva lényegi mondanivalóját – alkotmányos erejűvé változtatja a ma már az európaiak többsége által elutasított neoliberális – neokonzervatív politikát. Gyakorlatilag kiveszi a honvédelmet a szuverén nemzetállamok kezéből. Az arctalan nemzetközi bürokráciára bízza mindazt, amiről a népeknek, a nemzeti parlamenteknek kellene dönteniük.” A Szerződést elutasító írországi népszavazás után, az osztrák belpolitikai viták közepette az ellenzéki zöldek vezetője is akként foglalt állást, hogy európai szintű népszavazást javasol, amennyiben új Szerződés születik.39

A ratifikációs folyamat lelassulása, megakadása közepette Európa vezető politikusai még nem határoztak arról, hogy az EU bővítésének feltétele-e az intézményi reformok megvalósulása, a Lisszaboni Szerződés hatályba lépése. Horvátország számára egyelőre tehát kérdés, hogy a ratifikációs eljárások sikerességétől függ-e az ország 2010–2012-re várható csatlakozása. Az Európai Tanács brüsszeli ülésén Angela Merkel és Nicolas Sarkozy – feltehetően nyomásgyakorlás céljából – akként foglalt állás, hogy a Lisszaboni Szerződés ratifikációjától teszik függővé a bővítést. Ha a Szerződés nem lép hatályba, megakad a bővítés is.40

 

Dr. Csöndes Mónika

egyetemi tanársegéd

Pécsi Tudományegyetem

Állam- és Jogtudományi Kar

Prof. Dr. Kecskés László D.Sc.

tanszékvezető egyetemi tanár

Pécsi Tudományegyetem

Állam- és Jogtudományi Kar

Jegyzetek

  1  Írországban az Egységes Európai Okmány 1986-os parlamenti ratifikálását egy állampolgár által kezdeményezett eljárásban az Alkotmánybíróság népszavazás híján az Alaptörvénybe ütközőnek minősítette, ezért azóta ott kötelező referendumot tartani. Lásd: Kecskés László: EU-jog és jogharmonizáció. Bővített, második kiadás. Hvg-orac, Budapest, 2005. 156. old.

 2  Lásd Az Európai Unióról szóló szerződés és az Európai Közösséget létrehozó szerződés módosításáról szóló Lisszaboni Szerződés kihirdetéséről szóló 2007. évi CLXVIII. törvényt. A Reformszerződés mihamarabbi elfogadásának szándékát, igyekezetét jól mutatja az, hogy a törvényjavaslatot 2007. december 14-én nyújtották be, a törvényjavaslathoz kapcsolódó módosítások benyújtásának határideje pedig 2007. december 17. délután 15. óra volt. Magát a törvényjavaslatot pedig néhány óra leforgása alatt el is fogadta (325 igen, 5 nem szavazattal és 14 tartózkodással) az Országgyűlés. A magyar belpolitikában kritikai visszhangot váltott ki az, hogy az országgyűlési képviselők nem láthatták a Lisszaboni Szerződés teljes szövegét, amikor a döntésüket meghozták és szavaztak. Lásd: Csöndes Mónika – Kecskés László: Aláírták a Lisszaboni Szerződést. In: Európai Jog. 2008. évi 1. sz. 14. old. 40. lj. A Lisszaboni Szerződés kihirdetésével és megerősítésével együtt fogadta el az Országgyűlés és hirdette ki az államfő az Alkotmány 57. § (4) bekezdésének a nullum crimen et nulla poena sine lege elvét érintő módosítását. Az Alkotmány módosításáról, az alkotmányi rendelkezés jelentéstartalmáról írt alapos tanulmányt Chronowski Nóra kritikai éllel. Lásd: Chronowski Nóra: Nullum crimen sine EU? In: Rendészeti Szemle. 2008. évi 4. sz. 39–60. old.

 3  Az egyes tagállamokban zajló ratifikációs eljárásokról lásd: http://europa.eu/lisbon_treaty/countries/index_hu.htm (2008. 07. 01.)

 4  Jegyzőkönyv az átmeneti rendelkezésekről. VII. CÍM. Az Európai Unióról szóló Szerződés V. és VI. címe alapján a Lisszaboni Szerződés hatálybalépése előtt elfogadott jogi aktusokra vonatkozó átmeneti rendelkezések. 10. cikk (1)–(5) bekezdések

 5  Jelentés a Lisszaboni Szerződésről [2007/2286(INI)] Alkotmányügyi Bizottság előadó: Richard Corbett és Íñigo Méndez de Vigo. 29.1.2008 A6-0013/2008, Óvatos parlamenti kritika a Lisszaboni Szerződésnek. Brüsszel, 2008. január 28. http://www.bruxinfo.eu/index.php?lap=dokument/dokument&dok_id=23296. (2008. június 21.)

 6  Lásd: Kaczynski: Értelmetlen a ratifikálás. In: Népszabadság. 2008. július 2-ai szám. 7. old., A lengyel után az ír ratifikáció borzolhatja a kedélyeket. Brüsszel, 2008. április 3. http://www.bruxinfo.eu/index.php?lap=dokument/dokument&dok_id=23662 (2008. június 21.)

 7  Lásd: Szőcs László: Októberig csak töpreng az EU In: Népszabadság 2008. június 21-ei szám 7. old., Már tizenegyen ratifikálták a Lisszaboni Szerződést Brüsszel, 2008. április 28. http://www.bruxinfo.eu/index.php?lap=dokument/dokument&dok_id=23818 (2008. június 21.)

 8  Lásd: Tálas Andrea: Az EU és az ír népszavazás. Ír realitás. In: HVG. 2008. június 21-ei szám 7. old.

 9  Az „ír modell” kifejezés alatt azt „gazdasági csodát” értik a szakemberek, amelynek eredményeként Írország a kilencvenes években látványos gazdasági növekedést produkált, amely ki­egészült az életszínvonal lényeges emelkedésével, az egészségi állapotra és a jólét egyéb területeire vonatkozó mutatók javulásával, a lakosság iskolázottságának, szakképzettségének és a kultúra általános színvonalának növekedésével.

10  Az EU Bizottság korábban bejelentette, hogy javaslatot tesz a társasági adóalap harmonizálására. Az írek azonban alapvetően ellenzik, hogy adóharmonizációt vezessenek be az EU-ban. Barosso ezért hangoztatta, hogy a Lisszaboni Szerződés nem változtat az adózásról szóló szabályokon, hozzátéve, hogy az adózási kérdésekben a jövőben is egyhangúlag kell dönteni, s minden tagállam vétójoggal rendelkezik. Az ír semlegesség kérdése kapcsán Barosso egyértelműen leszögezte, hogy a Lisszaboni Szerződés ugyan némiképp módosít azon, ahogyan az EU eddig kezelte a védelmi és biztonsági ügyeket, hangsúlyozta ugyanakkor, hogy nincs semmi olyasmi az új szerződésben, ami hatással lenne Írország hagyományos katonai semlegességére. Az „ír modell” kapcsán pedig közölte Barosso, hogy a Lisszaboni Szerződés és a Bizottság által támogatott politikák összeegyeztethetőek a fejlődés „ír modelljének” fenntartásával, példaként a mezőgazdaságot és a fenntartható fejlődést hozta fel. Lásd: José Manuel Durão Barroso President of the European Commission At the Heart of an open Europe: Ireland and the Lisbon Treaty National Forum on Europe speech Dublin, 17 April 2008 SPEECH/08/204 (2008. június 21.)

11  Lásd: Barroso Írországban kampányolt az igen szavazatokért. Brüsszel, 2008. április 21. http://www.bruxinfo.eu/index.php?lap=dokument/dokument&dok_id=23770 (2008. június 21.)

12  Lásd: Tálas Andrea: Az EU és az ír népszavazás. Ír realitás. In: HVG. 2008. június 21-ei szám 7. old., Vida László: Az EU és az ír népszavazás. Kelta keresztezés. In: HVG. 2008. június 21-ei szám 10. old., Csapdába ejtették az írek az Uniót. In: Petőfi Népe. 2008. június 22-ei szám 2. old., Szőcs László: Válsággal fenyegeti az uniót az írországi népszavazás In: Népszabadság 2008. június 14-ei szám 7. old. Egy Dublinban készültközvélemény-kutatás, amelyben arról kérdezték az utca emberét, hogy hogyan szavazott és miért, is arról tanúskodik, hogy nem ismerték az írek a Szerződés tartalmát. Lásd: Pócs Balázs: Dublinban már vakvezető kutyára gyűjtenek. In: Népszabadság. 2008. június 14-ei szám 7. old.

13  Így történt ez már 2001. júniusában is, amikor a Nizzai Szerződés hatálybalépéséről szavaztak az írek. Lásd: Kecskés László: EU-jog és jogharmonizáció. Bővített, második kiadás. Hvg-orac, Budapest, 2005. 156. old.

14  Lásd: Kottász Zoltán: Az írek nemet mondtak a Szerződésre. In: Magyar Nemzet. 2008. június 14-ei szám 1 és 9. old., Vida László: Az EU és az ír népszavazás. Kelta keresztezés. In: HVG. 2008. június 21-ai szám 6. old., Osztovits András: Mire mondtak nemet az írek? In: Magyar Nemzet 2008. július 4-ei szám 6. old.

15  Lásd: Losoncz Miklós: Az ír elutasítás néhány tanulsága és következménye. In: Élet és Irodalom. 2008. június 27-ei szám. 4. old.

16  Lásd: Statement by President Barosso following the Irish referendum on the Treaty of Lisbon. Brussels, 2008. 06. 13.

17  Lásd: Szőcs László: Válsággal fenyegeti az uniót az írországi népszavazás In: Népszabadság 2008. június 14-ei szám 1. old.

18  Lásd: Csapdába ejtették az írek az Uniót. In: Petőfi Népe. 2008. június 22-ei szám 2. old., Gondolkodásra kényszerül az EU In: Magyar Nemzet 2008. június 17-ei szám 9. old.

19  Lásd: Dési András: A németek átírnák az EU-t. In: Népszabadság. 2008. június 16-i szám 9. old., Gondolkodásra kényszerül az EU In: Magyar Nemzet 2008. június 17-ei szám 9. old.

20  Lásd: Losoncz Miklós: Az ír elutasítás néhány tanulsága és következménye. In: Élet és Irodalom. 2008. június 27-i szám. 4. old.

21  Lásd: Dominik Hierlemann: Irish vote, Europe’s future: Four options after the „No”. Spotlight Europe, 2008/6., Hivatkozza: Losoncz Miklós: Az ír elutasítás néhány tanulsága és következménye. In: Élet és Irodalom. 2008. június 27-ei szám. 4. old.

22  Lásd: Losoncz Miklós: Az ír elutasítás néhány tanulsága és következménye. In: Élet és Irodalom. 2008. június 27-ei szám. 4. old.

23  Lásd: John Thornhill: Irish „No” leads to yet another psy­cho­drama. Financial Times. 2008. június 14–15. Hivatkozza: Losoncz Miklós: Az ír elutasítás néhány tanulsága és következménye. In: Élet és Irodalom. 2008. június 27-ei szám. 4. old.

24  Lásd: Losoncz Miklós: Az ír elutasítás néhány tanulsága és következménye. In: Élet és Irodalom. 2008. június 27-ei szám. 4. old.

25  Lásd: Losoncz Miklós: Az ír elutasítás néhány tanulsága és következménye. In: Élet és Irodalom. 2008. június 27-ei szám. 4. old.

26  Lásd például: Szőcs László: Nem az ír nemen akar rágódni az EU. In: Népszabadság. 2008. június 19-ei szám 7. old.

27  Lásd: Brüsszeli Európai Tanács. 2008. június 19–20. Elnökségi Következtetések. 11018/08. Brüsszel, 2008. június 20. 1. old.

28  Lásd: Szőcs László: Nem az ír nemen akar rágódni az EU. In: Népszabadság.. 2008. június 19-ei szám 7. old.

29  Ezért került az elnökségi következtetésekben rögzítésre az, hogy a Cseh Köztársaság estében a ratifikációs eljárás várat magára mindaddig, amíg az Alkotmánybíróság nem foglal állást a Lisszaboni Szerződés és a cseh alkotmányos rend viszonyáról. Lásd: Brüsszeli Európai Tanács. 2008. június 19–20. Elnökségi Következtetések. 11018/08. Brüsszel, 2008. június 20. 1. old.

30  Lásd: Vida László: Elhónapolva. Uniós kiútkeresés az ír népszavazás után. In: HVG: 2008. június 28-ai szám. 27. old.

31  Lásd: Szőcs László: Nem az ír nemen akar rágódni az EU. In: Népszabadság. 2008. június 19-ei szám 7. old.

32  Lásd. Szőcs László: Nem az ír nemen akar rágódni az EU. In: Népszabadság. 2008. június 19-ei szám 7. old.

33  Lásd: Szőcs László: Újabb aggályok az Unióban. In: Népszabadság. 2008. július 2-ai szám. 1. old., Már 14 tagállam jóváhagyta a Lisszaboni Szerződést. Brüsszel, 2008. május 26. http://www.bruxinfo.eu/index.php?lap=dokument/dokument&dok_id=23960 (2008. június 21.)

34  Lásd: Szászi Júlia: Ausztriában is népszavazás lesz a lisszaboni szerződésről? In: Népszabadság. 2008. június 30. 8. old., Szászi Júlia: Gusenbauer népszavazást akar. In: Népszabadság. 2008. július 2-ai szám. 3. old., Földvári Zsuzsa: Meghallgatni arany. EU-irányváltás az osztrák szocdemeknél. In: HVG. 2008. július 5-ei szám. 31–33. old.

35  Lásd: Szőcs László: Újabb aggályok az unióban. In: Népszabadság. 2008. július 2-ai szám. 1. old., Kaczynski: Értelmetlen a ratifikálás. In: Népszabadság. 2008. július 2-i szám. 7. old., Szilvássy József: EU: Klaus sem írna alá. In: Népszabadság. 2008. július 3-ai szám 8. old.

36  Lásd: Rózsa Mihály: Sarkozy lesz Európa megmentője? In: Népszabadság. 2008. július 1-jei szám. 7. old.

37  Lásd: Zord Gábor László: Másként működő unió? In: Magyar Nemzet. 2008. évi július 4-ei szám. 9. old.

38  Lásd: Rózsa Mihály: Párizs keresi a kiutat az EU válságából. In: Népszabadság. 2008. július 4-ei szám. 8. old.

39  Lásd: Összeurópai népszavazást akar a magyar Szociális Charta. In: Népszabadság. 2008. július 2-ai szám. 3. old., Szászi Júlia: Gusenbauer népszavazást akar. In: Népszabadság. 2008.július 2-i szám. 3. old.

40  Lásd: Vida László: Elhónapolva. Uniós kiútkeresés az ír népszavazás után. In: HVG: 2008. június 28-ai szám. 28. old.

 [/hidepost]