Publikáció: Magyar közrend – nemzetközi közrend – közösségi közrend

Dr. Kecskés László–Dr. Nemessányi Zoltán: Magyar közrend – nemzetközi közrend – közösségi közrend

[Megjelent a Európai jog 2003/3. számában, 41-42. o.]

Lehet-e közrendbe ütköző, ami nem jogellenes?

A széles értelemben vett jogharmonizáció újabban megérint már jogbölcseleti tartalmú intézményeket is. Ilyen benyomás alakul ki az olvasóban az Európai Bíróságnak az elmúlt évtizedekben a közrend irányában megmutatkozó, egyelőre sporadikus érdeklődését,  gondolatformálását tükröző ítéleteit tanulmányozva. A jelenleg nem túl nagy számú európai bírósági ítéletek füzére azt mutatja, hogy kialakulóban vannak az európai közösségi jogi közrend fogalom intézményi kontúrjai. Ez magyar szempontból azért figyelemre méltó – és tanulságos is lehet –, mert a közrendről való magyar jogi gondolkodás rendkívül bizonytalannak mondható. A közrenddel kapcsolatos magyar jogi nézeteket különösen összekuszálta egy néhány évvel ezelőtti legfelsőbb bírósági ítélet, amely ennek a tanulmánynak is kiindulópontja. Véleményünk szerint elméletileg összekapcsolható a közrendről való magyar jogi gondolkodás az Európai Unió közösségi jogában formálódó „közösségi közrend” fogalmával1. A kapcsolódási lehetőségeket elemző vizsgálódások annak ellenére nem tűnnek feleslegesnek, hogy a közrend témájával kapcsolatban Magyarországnak direkt jogharmonizációs kötelezettségei nyilvánvalóan nem lesznek az Európai Unió irányába. Ez egyébként tisztán kiolvasható az Európai Bíróság azon felfogásából is, amely szerint nem az Európai Bíróságra tartozik, hogy meghatározza egy szerződő állam közrendjének tartalmát, az viszont már az Európai Bíróság feladata, hogy ellenőrizze azokat a kereteket, amelyek között egy szerződő állam bírósága e fogalomra hivatkozással megtagadhatja egy másik szerződő állam bíróságától származó határozat elismerését2. Ha tehát a tagállami közrend biztosítása nemzetközi relációkat is érint (nemzetközi közrend) és ezekkel összefüggésben vagy akár ezektől függetlenül közösségi jogi érintkezési pontokat is felvet (közösségi közrend), akkor a téma már az Európai Bíróság számára sem közömbös. 

Ennek a tanulmánynak a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bíróságának egy 2002. október 7-én hozott ítélete3 szolgál alapjául, amelyben a legfőbb magyar bírói fórum közrendbe ütközés miatt érvénytelenített egy választottbírósági ítéleti rendelkezést. A választott­bíráskodásról szóló 1994. évi LXXI. törvény (a továbbiakban: Vbt.) 55. §-ának (2) bekezdése szerint a válasz­tott­bírósági ítélet érvénytelenítése arra hivatkozással is kérhető, hogy (…) „b) az ítélet a magyar közrendbe ütközik.” Ez a legfelsőbb bírósági ítélet jelentősen megzavarta a közrendről való magyar jogi gondolkodást4. Nem kevesebbet állított ugyanis, mint azt, hogy az a választottbírósági ítéleti rendelkezés is lehet a közrendet sértő és így érvénytelen, ami amúgy jogszerű, azaz nem jogellenes5.

A közrend mint „zabolátlan ló”6, mint „vészkijárat”, mint „biztonsági szelep”7 Magyarországon kívül is számos bírói döntésnek és azokat elemző jogirodalmi véleménynek szolgált alapjául. Ebben a dolgozatban a kifogásolt magyar legfelsőbb bírósági ítélet megállapításait hazai és külföldi, a közrend anyagi és eljárásjogi vonatkozásait tárgyaló álláspontok, illetve a közrend európai közösségi jogi felfogása tükrében elemezzük. Előállhat ugyanis a jövőben olyan eljárási helyzet, hogy az Európai Bíróság, ha áttételesen is, de értékelheti a közrenddel kapcsolatban érvényesülő magyar joggyakorlat kereteit8. Bízunk benne: „Jó lovassal a nyeregben a zabolátlan ló is megfegyelmezhető”.

A Legfelsőbb Bíróság, mint felülvizsgálati bíróság az alperes ellen választottbírósági ítélet érvénytelenítése iránt indított perében a Fővárosi Bíróság 2001. december 11-én kelt 22.G.75.451/2001/20. számú jogerős ítélete ellen a felperes részéről benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán – a 2002. szeptember hó 30. napján tartott tárgyalás alapján 2002. október 7. napján ítéletet hozott Gfv. VI. 30.450/2002/6. szám alatt (BH 2003.127). Ebben az ítéletben a Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság 22. G. 75.451/2001/20. számú jogerős ítéletét részben megváltoztatta és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Mellett Szervezett Válasz­tottbíróság 2001. április 2-án kelt VB 99164 számú ítéletének a felperest alperes javára 290 000 000 (kettőszázkilencvenmillió) Ft perköltség megfizetésére kötelező rendelkezését érvénytelenítette, annak a közrendbe ütközése miatt. A felülvizsgálati bíróságként eljáró Legfelsőbb Bíróságnak a gondolatmenete és érvelése ítéletében a következő volt.

A felperes a közrendbe ütközés tárgybeli alapjaként egyebek mellett arra hivatkozott, hogy a Választott­bíróság által az alperes javára megállapított ügyvédi munkadíj abszolút összegben annyira magas, hogy nemcsak aránytalanul sújtja a pervesztes felet, hanem sérti a társadalom értékítéletét is, s ekként a közrendbe ütközik. A jogerős elsőfokú ítélet szerint a bíróság nem bírálhatja felül a Választottbíróság által megállapított perköltséget, mint a Választottbíróság érdemi döntését. A perköltség mértéke jogszabályt nem sért, s nem sértheti alapjaiban a gazdasági-társadalmi rendet sem. Ezért a választottbírósági ítélet közrendbe ütközését nem találta megállapíthatónak.

A felperes a felülvizsgálati kérelmét e körben is a bizonyítékok okszerűtlen mérlegelésére alapította. A felülvizsgálati bíróság e kérelem elbírálása körében abból indult ki, hogy a jogtudomány különböző szempontok szerint igyekszik meghatározni azt a társadalmi érdeket, amelynek védelmére a közrend szolgál. Az alkotmányos tételek nem merítik ki az ilyen módon védelemben részesülő társadalmi célokat. Ilyennek minősülnek az alapvető emberi jogok és az erkölcsi követelmények is.9 A közrend lényege, hogy a fogalma alá vonható intézményeket és elveket a jog feltétlenül meg kívánja védeni, érvényre akarja juttatni.10. A közrend, – mint a jog értékítélete általában – tartalmában változó kategória, időben és térben egyaránt, mindig az adott társadalmi-gazdasági berendezkedés és politikai-erkölcsi felfogás függvénye.11

Az idézett elméleti alapokból kiindulva a felülvizsgálati bíróság álláspontja szerint a választottbírósági ítélet közrendbe ütközése megállapításának nem szükségképpeni eleme a jogszabálysértés megvalósulása. A közrend egyik összetevője a társadalom általános értékítélete. Ezért, ha egy választottbírósági döntés a társadalom értékítéletét sérti, annak közrendbe ütközése megállapítható, mert annak hatályosulásától a társadalmat meg kell védeni.

A Legfelsőbb Bíróság rámutatott arra, hogy az adott ügyben a Választottbíróság által a pervesztes felperes terhére megállapított 290 millió Ft összegű perköltség, a felülvizsgálati bíróság ismerete és a felperesnek az alperes által meg nem cáfolt állítása szerint is magyar felek között lefolytatott perekben, Magyarországon eddig megállapított legmagasabb összegű ügyvédi munkadíj. Ezt az összeget a mintegy 16 hónapig tartó peres eljárásban kifejtett ügyvédi munka ellenértékeként, „tiszteletdíjként” állapította meg a Választottbíróság, 32 milliárd Ft-os pertárgy érték mellett.

A választottbírósági ítélet meghozatalának időpont­jában hatályban volt 12/1991. (IX. 29.) IM rendelet az ügyvédi munkadíj összegének a meghatározásánál a mérlegelés kiinduló alapjaként a pertárgy érték figyelembevételét követelte meg. A kiindulási alapot jelentő perérték nagysága mellett a kialakult bírói gyakorlat a ténylegesen kifejtett ügyvédi tevékenység idő- és munkaigényességét, színvonalát veszi figyelembe.12 Nagy perérték mellett annak %-ában kifejtett munkadíj azonban – mutatott rá a Legfelsőbb Bíróság – olyan nagy összeg lehet, amely szükségképpen nem állhat arányban a kifejthető munkavégzés mértékével.

A Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság álláspontja szerint, a bírói gyakorlat által követett, már idézett eseti döntés is hangsúlyozza, hogy bár a jogszabály a megállapítható ügyvédi munkadíjra összegszerű felső határt nem állapít meg, még a kiemelkedően nagy pertárgy értékű ügyekben is tartózkodni kell a közfelfogás számára elfogadhatatlanul hatalmas összegű ügyvédi munkadíj megítélésétől. A kiemelkedően nagy perértékű ügyekben, a perérték 5%-án belül maradva sem határozható meg az ügyvédi munkadíj olyan magas abszolút összegben, hogy a feleket a bírósághoz való fordulás, illetve a jogorvoslat jogának gyakorlásában korlátozza, illetve anyagilag ellehetetlenítse a pervesztes felet, másrészről pedig sértse a társadalom értékítéletét.

A felülvizsgálati bíróság megállapította, hogy az elsőfokú bíróság az ismertetett szempontokat ítéletének meghozatalakor ténylegesen nem vette figyelembe. Ezért okszerűtlen következtetéssel jutott arra a megállapításra, hogy a Választottbíróság ítélete a 290 millió Ft összegű perköltség megállapítása körében sem ütközik a magyar közrendbe.

A felülvizsgálati bíróság álláspontja szerint 32 milliárd Ft-os pertárgy érték mellett is a 290 millió Ft-ban megállapított ügyvédi munkadíj, a pernyertes alperes jogi képviselője által a 16 hónapos pertartam alatt legmagasabb szinten kifejthető munkához viszonyítva is aránytalanul magas ellenérték. Hatályban maradása a jogrend részét képező kialakult magyar bírói gyakorlatra is nemkívánatos negatív hatást gyakorol. Ebből következően a magyar közrendbe ütközik.

A fent kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság, mint felülvizsgálati bíróság a Pp. 275/A. § (2) bekezdése alapján, a jogerős elsőfokú ítélet jogszabálysértő részében megváltoztatta, és a Választottbíróság ítéletének a magyar közrendbe ütköző – a felperest az alperes javára 290 millió Ft perköltség megfizetésére kötelező – rendelkezését érvénytelenítette. A Vbt. 56. §-ának (2) bekezdése értelmében – valamely érvénytelenítési ok megállapítása esetén – a rendes bíróság ítélete kizárólag a választottbírósági ítélet érvénytelenítésére szorítkozhat. Ezért a rendes bíróság a ténylegesen megállapítható perköltség összegére vonatkozóan megállapításokat nem tehet. A felülvizsgálati bíróság egyebekben a jogszabályoknak megfelelő jogerős ítéletet a Pp. 275/A. § (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.

A felperes a 32 milliárd Ft pertárgy értékű választott­bírósági ítélet egészének érvénytelenítését kérte. Ehhez képest a Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság csak a 290 millió Ft-os perköltséget megállapító rendelkezés érvénytelenítése körében találta alaposnak a felperes keresetét. Ez arányában a felperes részéről olyan kis mértékű pernyertességet jelent, a Fővárosi Bíróság mint elsőfokú bíróság előtti ügyben, amely nem indokolta az elsőfokú bíróság által megállapított perköltség csökkentését – figyelemmel arra is, hogy a felperesnek az eljárás főtárgya alapján megállapított pertárgy érték alapulvételével kellett megfizetnie az eljárási illetéket, s a főtárgy tekintetében teljes egészében pervesztes lett.13

A közrend fogalma nem a nemzetközi magánjogi gondolkodásban, hanem a belső anyagi jogban jelent meg először. Korábban intézményesült tehát a „belső közrend”, mint a nemzetközi magánjogilag értelmezett közrend, amely utóbbi lehetőséget teremt a jogalkalmazó számára, hogy a kollíziós norma által felhívott külföldi jogszabályt ne alkalmazza. A belső közrend fogalmának jogi alapjaként a francia Code civil 6. §-ára szoktak hivatkozni, miszerint: „a felek megállapodása nem ronthatja le azokat a törvényeket, amelyek a közrendre és a jó erkölcsre vonatkoznak”. A közrend védelme a nemzetközi magánjogban két technikával valósul meg. A hazai jog imperatív szabályainak feltétlen alkalmazásával illetve az úgynevezett közrendi-clausula által nyújtott védelmi mechanizmussal14.

A Legfelsőbb Bíróság, mint felülvizsgálati bíróság jogirodalmi hivatkozásokra alapította azt az álláspontját, miszerint a Választottbíróság ítélete a perköltséget megítélő részében a magyar közrendet sértő rendelkezést hozott. A Legfelsőbb Bíróság összesen két könyvre hivatkozott. Elsőként, a többi forgalomban lévő magyar jogi lexikont figyelmen kívül hagyva egy nagy szerkesztői apparátussal szerkesztett, de roppant elnagyolt, vázlatos, jogi szakkönyvnek valójában alig tekinthető, jogi lexikonra,15 valamint egy valóban tekintélyes nemzetközi magánjogi tankönyvre, Mádl Ferenc és Vékás Lajos „Nemzetközi Magánjog és Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Joga” című művének 1997. évi 5. kiadására.

Mádl és Vékás professzorok könyvének hivatkozott kiadása a VII. fejezet egyik pontjában „24. § Közrend; imperatív szabályok és a közrendi záradék” alcím alatt a 117–121. oldalakon foglalkozik a közrenddel összefüggő kérdésekkel. Az alcím 1. pontja elemzi a közrend fogalmát a 117. és 118. oldalon. Érthetetlen módon a közrend itt olvasható fogalmával kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság ítéletének indokolása semmit nem hivatkozik, semmit nem emel ki. Pedig éppen itt fejti ki Mádl és Vékás azt, hogy a közrend a jogrendszer fogalmán belül értelmezhető. Gondolatmenetük szó szerint idézve a következő: „1. Minden jogrendszernek van egy ,kemény magja’, amely arra hivatott, hogy az illető rendszer gazdasági társadalmi, politikai, erkölcsi alapjait közvetlenül védje, és egyúttal az adott társadalmi-jogi berendezkedés alapvető értékrendjét kifejezésre juttassa: legtöbbször alkotmányos elvek formájában. A jogrendszernek ez a – gazdasági, politikai, társadalmi erkölcsi szempontból legérzékenyebb – központja természetesen kisugárzik a nemzetközi magánjogi tényállásokat érdemben szabályozó anyagi jogágakra, vagyis a polgári jogra, családi jogra, munkajogra (magánjogra) is: meghatározza e jogágazatok alapelveit, kijelöli értékrendjüket… A közrend lényege, hogy a fogalma alá vonható intézményeket és elveket a jog feltétlenül meg kívánja védeni, érvényre akarja juttatni az – adott esetben az adott esetben alkalmazandó – idegen külföldi polgári, (családi stb.) jog eltérő eredményre vezető hatásával szemben…..”16 A Mádl–Vékás mű VII: fejezet 24. alcímének 2. és 3. pontja a közrend védelmének két speciális nemzetközi magánjogi technikájával foglalkozik. A 2. pont a 118–119. oldalon a feltétlen alkalmazást kívánó úgynevezett imperatív szabályok alkalmazásán nyugvó nemzetközi magánjogi módszerrel, a 3. pont pedig a közrend védelmére szolgáló másik nemzetközi magánjogi eszközzel, az úgynevezett közrendi záradékkal a mű 119–121. oldalán. A Legfelsőbb Bíróság a Mádl–Vékás könyvet csak ezen, utolsóként említett speciális nemzetközi magánjogi jogintézménnyel kapcsolatban hivatkozza. Itt valóban utalnak a szerzők bizonyos jogalkalmazási bizonytalanságokra, de csak és kizárólag a közrendi-clausula nemzetközi magánjogi alkalmazását illetően. A Legfelsőbb Bíróság ítéletének indokolása érthetetlen módon éppen ebből az írásrészletből emel ki három mondatot. Ezek a mondatok valóban polemizáló jellegűek és utalnak a közrendi-clausula nemzetközi magánjogi jogintézményének megítélésében lévő jogalkalmazási bizonytalanságokra, de Mádl–Vékás könyvének a közrendről szóló négy oldalát a minimális szakmai figyelemmel olvasva is egyértelmű, hogy ezek a közrend-intézmény nemzetközi magánjogi vetületeivel foglalkozó speciális megállapítások nem csak, hogy nem rontják le a másfél-két oldallal korábban a közrend általános jogbölcseleti fogalmáról írtakat, de egyértelmű, hogy az ott leírtakhoz dogmatikai értelemben nincs is semmi közük17.

A Legfelsőbb Bíróság által hivatkozott jogi lexikon csak nagyon röviden, felületesen foglalkozik a közrend fogalmával. Ráadásul sajnálatos módon a lexikon-szerkesztők hibája folytán a közrend történeti fogalmát egy nyilvánvalóan értelmetlen mondatban tömöríti a „közrend” címszó. A jogi lexikon adott helyén, a 371. oldalon az olvasható, hogy „Közrend (ordre public – fr.): jogi fogalomként a Code civilben tűnt fel, kimondva, hogy a felek megegyezése nem sértheti azokat a törvényeket, amelyek a közrendre vonatkoznak vagy a jó erkölcsbe ütköznek.” Ezzel szemben a Code civil 6. §-a, amit a belső közrend fogalom jogi alapjaként szoktak hivatkozni, tartalmában legalább fele részében ellentétes a jogi lexikon félrevezető mondatával. A Code civil 6. §-a azt tartalmazza ugyanis, hogy „a felek megállapodása nem ronthatja le azokat a törvényeket, amelyek a közrendre és a jó erkölcsre vonatkoznak”. A Code civil 6. §-ban szereplő „a jó erkölcsre vonatkoznak” szöveg és az 1999. évi kiadású magyar nyelvű – a Legfelsőbb Bíróság, mint felülvizsgálati bíróság által hivatkozott – „Jogi Lexikon” 371. oldalán a „közrend” címszóban szereplő „a jó erkölcsbe ütköznek” szövegrészlet diametriális ellentétben állnak egymással. Sajnálatos, ha az 1999. évi kiadású Jogi Lexikon nyilvánvalóan hibás szövegrészlete megzavarta a Legfelsőbb Bíróságot gondolatmenetének kialakításában18.

A Jogi Lexikon – a fentiekben bizonyítottan hibásan papírra vetett – vázlatos gondolatmenete egy ma már nem élő magyar nemzetközi magánjogász professzor, Réczei László rendkívül értékes, színvonalas 1950-es, ’60-as évekbeli írásainak torzító rövidítése. Réczei László részletesen foglalkozott a közrend témájával jogbölcseleti értelemben is és nemzetközi magánjogi szempontból is. Nemzetközi magánjog című tankönyvének 1959. évi 2. átdolgozott kiadásának a 82–83. oldalon a belső közrend fogalmát külön is elemzi. A közrend intézményét történetileg is vizsgáló fejtegetéseiből is az rajzolódik ki, hogy a közrend a jogrendszeren belül megjelenő kategória. Réczei, aki a magyar jogirodalomban eddig a legrészletesebben foglalkozott a közrend témájával, rámutatott, hogy: „ A közrend fogalma nem a nemzetközi magánjog területén, hanem a belső (nemzeti jog) területén alakult Franciaországban. A forradalomban győztes burzsoázia a polgári törvénykönyv (Code civil) 1134. cikkében a maga részére a szerződés szabadságát biztosította, kimondva, hogy a törvényes formában megkötött szerződés a törvényt helyettesíti azok között, akik azt kötötték….Ennek a szabadságnak csupán egy törvényes korlátja volt, amit a törvénykönyv 6. cikke tartalmaz: ”a felek megállapodása nem ronthatja le azokat a törvényeket, amelyek a közrendre és a jó erkölcsre vonatkoznak”. A törvénynek a felek szerződésével szemben felállított ezt a tilalmát belső közrendnek (ordre public interne) nevezzük. A francia bírói gyakorlat a belső közrend alkalmazásával kimondta például, hogy hatálytalan az a szerződés, amely súlyos gondatlanság esetében az elkövető felelősségét korlátozza vagy megszünteti, vagy amely a személy jogállapotát megváltoztatja, aranyzáradékkal biztosítja a pénzkötelmeket stb”.19

Réczei László írta az 1980-ban kiadott Állam és Jogtudományi Enciklopédia (Akadémiai Kiadó, Budapest) azon nemzetközi magánjogi címszavait is, amik a közrenddel foglalkoznak. Rámutatott, hogy „A jogtudomány különböző szempontok szerint igyekszik definiálni azt a társadalmi érdeket, amelynek védelmére a közrend szolgál. Ez pedig csak annyiban vezetett eredményre, hogy bizonyos belső törvények érvényesülését a külföldi jog nem akadályozhatja.”20. A magyar nemzetközi magánjog egypárti szocialista korszakbeli alakulására nagy hatással lévő L. A. Lunc egykori szovjet professzorra hivatkozva pedig ugyanitt azt írta, hogy ha a közrend megítélésével kapcsolatban a jogalkalmazónak tág lehetőségei vannak, akkor „a jog semmivé válik és a konkrét esetben jelentkező érdekek helyettesítik”.21

A nemzetközi jogirodalomban Schnitzer is a közrendi záradék alkalmazását korlátozó nézetet vall, szerinte nemzetközi magánjogi viszonylatban közrendi kifogást csak akkor szabad támasztani, ha a kifogásolt külföldi jogszabály pozitív ellendarabja a fórum tételes jogában megvan.22 Schnitzer is egyértelműen összeköti tehát a jogrendszer és a közrend fogalmát, utóbbit csak az első keretei között tudja elképzelni23.

Világhy Miklós 1972-ben megjelent „Bevezetés a Nemzetközi Magánjogba” című tankönyvében szintén foglalkozott a belföldi közrend fogalmával. Rámutatott, hogy: „A belföldi közrend alatt a belföldi jogrendszer alapjait, alapelveit, alapintézményeit értették”.24

Vékás Lajos a „Nemzetközi Magánjog Elméleti Alapjai” című monográfiájában lényegében ugyanazt fejtette ki, a közrend fogalmával kapcsolatban, mint amit Mádl Ferenccel közösen írt könyvükben is írtak. Vékás ezen írásában is egyértelmű, hogy a közrend fogalma a jogrendszer fogalmán belül vethető fel: „Közismert, hogy minden jogrendszernek van egy magja, amely arra hivatott, hogy az illető rendszer gazdasági társadalmi, politikai, erkölcsi alapjait közvetlenül védje, és egyúttal az adott társadalmi-jogi berendezkedés alapvető értékrendjét kifejezésre juttassa, legtöbbször alkotmányos elvek formájában. A jogrendszernek ez a – gazdasági, politikai, társadalmi, erkölcsi szempontból legérzékenyebb – központja természetesen kisugárzik a nemzetközi magánjogi tényállásokat érdemben szabályozó anyagi jogágakra, vagyis a polgári jogra, családi jogra, munkajogra (magánjogra) is: meghatározza e jogágazatok alapelveit, kijelöli értékrendjüket”.25

Egy újabb – három szerző által írt – nemzetközi magánjogi tankönyv ugyanezt az álláspontot osztja, ami­koris azt írja, hogy: „A belföldi jogrendszernek vannak tehát olyan alapelvei, alapintézményei, alapvető értékei, melyek az adott állam belföldi közrendjét (ordre public interne) alkotják”.26

Mindezek rögzítése azért fontos, mert véleményünk szerint a Legfelsőbb Bíróság, mint felülvizsgálati bíróság részleges érvénytelenítő ítéletét bár állítása szerint lényegében a „jogirodalomra” alapította, mégis álláspontunk szerint – csak rendkívül felületesen lapozott bele a jogi írásokba. Pusztán két könyvet hivatkozott. Ezek közül az egyik (a Jogi Lexikon) a közrend fogalmával kapcsolatos érdemi részében hibás, értelmetlen mondatot tartalmaz és így arra helyes jogi következtetések nem építhetők. A másik hivatkozott könyvnek, a valóban tekintélyes Mádl–Vékás nemzetközi magánjogi tankönyvnek pedig a közrend fogalmával foglalkozó két oldaláról nem vett tudomást a Legfelsőbb Bíróság, ugyanakkor viszont egy következő szövegrészletéből, egy speciális nemzetközi magánjogi, kollí­ziósjogi technikát, a közrendi klauzulát elemző részből három mondatot is kiragad és így a Mádl–Vékás szerzőpárosnak egy speciális nemzetközi magánjogi, kollíziós jogi technika, a közrendi klauzula alkalmazásával kapcsolatos polémiáit vetíti vissza a közrend általános fogalmára. Pedig a Mádl–Vékás szerzőpáros, szemben a Legfelsőbb Bíróság, mint felülvizsgálati bíróság ítéletének indokolásában citált három szövegrészlettel, a közrend fogalmával kapcsolatban a könyv megfelelő helyén, ott ahol a közrend fogalmával foglalkozik, azt írja, hogy a közrend a jogrendszer fogalmán belül értelmezhető. A Legfelsőbb Bíróság, mint felülvizsgálati bíróság által helytelenül, foszlányosan hivatkozott sporadikus jogirodalmi részletekre nem építhető fel az ítélet azon következtetése, hogy „a választott­bírósági ítélet közrendbe ütközése megállapításának nem szükségképpeni eleme jogszabálysértés megvalósulása”27

A belső közrend és a nemzetközi közrend védelmi síkjai

Ahogy a magyar Legfelsőbb Bíróság Gfv. VI. 30.450/2002/6. szám számú ítéletét kritizáló fenti megjegyzésekhez kapcsolódó érvek között már említés történt róla, a közrend jogi fogalma először a belső anyagi jogban jelent meg. Ez a belső közrend tevődött át a későbbiekben, a XIX. századi jogfejlődésben a nemzetközi viszonylatokba. A nemzetközi magánjogi gondolkodás XIX. századi intenzívvé vált fejlődésének ebben igen komoly szerepe volt. A nemzetközi magánjog első tételes szabályai a polgári jog XIX. századi nemzeti kodifikációi során a nemzeti polgári jogi kódexek részeként illetve azokhoz kapcsolódóan jelentek meg. A XIX. század második felében a nemzeti keretek között megjelent nemzetközi magánjogi szabályok nemzetközi egységesítésének a gondolata is megjelent. A gondolatot pedig konkrét szervezési intézkedések követték, amelyek eredményeként – különösen Mancini és Asser közreműködésével – 1893. szeptember 12-én megvalósult a nagy cél, létrejött a Hágai Nemzetközi Magánjogi Konferencia. A Hágai Nemzetközi Magánjogi Konferenciának a pozitív hozadékai többirányúak és közismertek. Ezek az eredmények az országhatárokon átnyúló igazságszolgáltatási tevékenységet könnyítették és fejlesztették. A közrend témája ennek során egyrészt a külföldi bírósági ítéletek (és külföldi választottbírósági ítéletek) elismerésének és végrehajtásának akadályaként, illetve a választottbírósági ítéletek állami bíróság általi érvénytelenítésének gyakran hivatkozott okaként jelentkezett. Ebben a fejlődési szakaszban a közrend témája már nem csak a belső jog problémája, hanem annak nemzetközi vetületei is vannak. A közrend jogintézményének „belső közrendi” és „nemzetközi közrendi” síkjai többnyire párhuzamosan és egymást érintően működtek. Nyilvánvaló kölcsönhatások is megfigyelhetők a két egymástól csak elméletileg elkülöníthető szféra működésében. A fejlődést hozó impulzusok, amikor a nemzetközi közrenddel összefüggésben voltak erősebbek, várni majd később tapasztalni lehetett, hogy a nemzetközi szférában létrejött fejlődési eredmények beszűrődnek a belső jogok világába is. Ezen irányok hatására alakult ki a joggyakorlatban és a jogi elméletben a közrenddel kapcsolatos rendkívül összetett és bonyolult gondolatrendszer, amelynek egyes szálait tisztán visszabontani szinte már lehetetlen.

A belső közrend és a nemzetközi közrend védelmi síkjainak vegyes természetűvé vált rendszere az európai integráció kialakulásával érdekes fejleményeket hozott az Európai Közösség majd az Európai Unió közösségi jogában is. Az Európai Unió közösségi jogában is körvonalazódó közrendi intézményben a nemzetközi közrend, mint indukciós tényező előtérbe került. A közrend integrációs jogi megjelenésében ellentétes irányokból ható módon ugyan, de szerepe van egyrészt a közösségi jognak a tagállami jogrendszerek irányában megfigyelhető egyre intenzívebbé válásának, főként a közösségi jog közvetlen hatályának és elsődlegességének elismerésével és kibontakozásával párhuzamosan – másrészt viszont ezzel ellentétes módon a tagállami jogrendszereknek a közösségi joggal szembeni védekező, védelmi technikáinak is.

A közrend jogi megérthetőségét nehezíti, hogy abban az anyagi jogi és az eljárásjogi elemek is meglehetősen vegyítetten jelennek meg. A közrendre való hivatkozásokban hosszabb időn át a külföldi bírósági határozatok elismerésével és végrehajthatóságával szembeni felvetések voltak különösen gyakoriak. A válasz­tott­bíráskodás nagymértékű elterjedésével összefüggésben azonban ma már úgy tűnik, hogy a választottbírósági ítéletek állami bíróságok előtti érvénytelenítési eljárásai szolgálnak inkább tényanyaggal a közrend jogintézményének fejlődéséhez.

Magyarországon a választottbíróságok és a rendes bíróságok közötti kapcsolatrendszerben központi helyet foglal el a közrend. Közismert, hogy a választott­bíráskodásról szóló törvény alapján a választottbíróság ítéletének érvénytelenítése egyéb okok mellett kérhető arra hivatkozással is, hogy az a magyar közrendbe ütközik, illetve hasonló ok fennállása esetén a rendes bíróságok az ítélet végrehajtását megtagadják28. Ilyen természetű vagy ezzel megegyező szabályozás létezik a világ számos államában29, és ez a megoldás a nemzetközi jellegű választottbírósági szabályozási vagy orientációs modelleknek is gyakori eleme30. A nemzetközi kereskedelmi választott­bírás­kodásról szóló 1985. évi UNCITRAL Mintatörvény 34. cikk (2) bekezdésének b) pontja szerint a választott­bíróság ítéletét meg lehet  támadni  a rendes bíróság előtt, és azt a bíróság érvénytelenítheti, ha a választott­bírósági ítélet az állam közrendjébe ütközik. Ezt a rendelkezést vette át a választott­bíráskodásról szóló 1994. évi magyar törvény is, azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy míg az UNCITRAL Mintatörvény a nemzetközi választott­bíráskodásra vonatkozik, addig a magyar szabályozás az érvénytelenítés iránti kérelem benyújtását közrendre történő hivatkozással a belföldi választottbírósági eljárásban is lehetővé teszi31. A közrend fogalmának értelmezése tehát alapvetően meghatározza a választott­bíróságok mozgásterét egy jogrendszeren belül32.

A kontinentális felfogás szerint a közrendbe ütközésnek komoly tételes jogi kötöttségei vannak33. A közrendbe ütköző cselekmény eszerint ugyanis szükségszerűen jogszabályt is sért, a bíróságok e tekintetben csak a feltétlen érvényesülést kívánó szabályok körét határozhatják meg.34 E nagyon korlátozott fogalmi keret a bíróságok visszafogott gyakorlatához illeszkedik35. A kontinentális bíróságok tartózkodása a választott­bírósági ítéletek megsemmisítésétől szinte legendássá vált. A téma szakértői egyszerűen csak a „balszerencsés keveseknek” nevezik azokat a pernyerteseket, akik ügyében ez mégis megtörténik36. Az e tárgyban benyújtott keresetek korábbi viszonylag alacsony számának újabban tapasztalható emelkedése azonban figyelmeztető jel37. Ebben nyilvánvalóan nagy szerepe van a közrendbe ütközés feltételei és a közrend tartalma, funkciója körüli bizonytalanságnak38.

Az államok jelentősen eltérő gyakorlata miatt nagyon nehéz meghatározni a közrend fogalmának azokat az összetevőit, amelyek széles körben elismertek39. Mára általánosan elfogadottá vált, hogy a közrend anyagi- és eljárásjogi vonatkozásokat egyaránt magába foglal, és ezek egymásra kölcsönösen hatást gyakorolnak. A közrend anyagi- és eljárásjogi értelmezési tartományainak egymásra hatása jól szemléltethető a magyar nemzetközi magánjogi közrend-fogalom fejlődésével. A közrend tételes jogi alapjait a nemzetközi magánjogról szóló 1979. évi 13. törvényerejű rendelet hatálybalépése előtt elsősorban a külföldi ítéletek elismerésének megtagadását közrendbe ütközés miatt lehetővé tevő eljárásjogi jogszabályokban voltak megtalálhatók.

A „public policy”40 Nagy-Britanniában alkalmazott fogalma eredetileg nem terjedt ki a legsúlyosabb eljárási szabálysértésekre41, szemben a kontinentális gyakorlattal. Az 1985. évi UNCITRAL mintatörvény megalkotása során lefolytatott viták és egyeztetések eredményeképpen azonban a közrend fogalmának kiterjesztő értelmezését fogadták el itt is42.

Különösen a választottbíráskodásról szóló 1958. évi New York-i Egyezmény (a továbbiakban rövidítve: NYK) érvényesülésével kapcsolatos bírósági gyakorlat hatására alakult ki a „nemzetközi közrend” fogalma43. Ennek definíciója nem esik egészen egybe a „belföldi közrend” fogalmával, annál szűkebb kört takar. Például: egyes vallási alapon álló (arab) jogrendszerekben közrendbe ütköző a kamat kikötése. Amennyiben egy kamatigényt érvényesítő keresetnek külföldi válasz­tottbíróság helyt ad, úgy elképzelhető, hogy a végrehajtás országában egy ilyen döntés elismerésére és kikényszerítésére nem kerülhet sor, mert a jogi tradíciók alapján ez a döntés belföldi közrendbe ütközik. Ugyanakkor a kamat kikötése általában elfogadott, megítélése szokásos, tehát nem ütközik a nemzetközi közrendbe. Az 1958. évi New Yorki Egyezmény szerint a választottbírósági ítélet közrendbe ütközik, ha a jogvita nem lett volna választottbírósági fórum elé vihető [NYK V. cikk (2) o) pont]. A gyakorlat a nemzetközi közrendet sértőnek tekinti általában azt az esetet is, amikor a döntéshozatalban részt vevő bírót megvesztegették [NYK V. cikk (2) b) pont]44.

Badó Attila és Bóka János szerint a közrend következő anyagi jogi vonatkozású elemei különíthetők el: a feltétlen érvényesülést kívánó jogszabályok (mandatory laws, lois de police), az államérdek és a külkapcsola­tok, az alapvető jogelvek és a jóerkölcs45. Bár bizonyos esetek több kategóriába is besorolhatók, illetve az egyes kategóriák elhatárolása sem mindig egyértelmű, a fenti felosztást alapvetően követhetőnek tartjuk46.

A feltétlen érvényesülést kívánó jogszabályok olyan imperatív jellegű rendelkezések, amelyek alkalmazásától a fórum nem tekinthet el, függetlenül attól, hogy a jogviszony elbírálására mely jog az irányadó. Általában a lex fori imperatív normái érvényesülnek így, de adott esetben az általános kollíziós szabályok szerint a vonatkozó külföldi, vagy szupranacionális jogrend előírásai is kikényszeríthetők. Az európai gyakorlatban újabban felmerülő kérdés, hogy a bíróság alkalmazhatja-e olyan harmadik államok imperatív szabályait, amelyek joga nem képezi részét a lex causae-nek, viszont alkalmazásukhoz fontos érdek fűződik. Az amerikai bíróságok a governmental interests doktrínát követve már régóta utat engednek az ilyen törekvéseknek az alkalmazandó jog meghatározásánál. Az európai elméletek élesen elhatárolódnak ettől a hozzáállástól, mert ez a szerződés feldarabolását (dépecage) jelentené, márpedig az egységes lex causae elvét a dépecage az európai jogfelfogásban csak különösen indokolt esetben törheti át.47

A szerződéses kötelmekre alkalmazandó jogot szabályozó 1980-as Római Egyezmény48 azonban tartalmaz néhány speciális rendelkezést, amelyek lehetővé teszik az alkalmazandó jogon kívüli imperatív normák érvényesítését. Ez a megoldás alapvetően különbözik az amerikai verziótól, mert az érdekelt állam feltétlen érvényesülést kívánó szabályait nem a lex causae elemeként, hanem a lex causae megállapítása után, az alkalmazandó jog mellett, „különös kapcsolást” alkalmazva veszi figyelembe49. Az imperatív szabályok a nemzetközi gazdasági kapcsolatokban legtöbbször a versenyjog, a devizagazdálkodás, a környezetvédelem és a fogyasztóvédelem köréből kerülnek ki50, 51.

Az alapvető jogelvek és az imperatív normák érvényesítése bizonyos mértékben fedi egymást. E jogelvek közül a leggyakoribbak a pacta sunt servanda, a rendeltetésszerű joggyakorlás, a jóhiszeműség, a diszkriminációtilalom és a kártalanítás nélküli kisajátítás tilalmának elvére való hivatkozások. Az államok többsége az alapvető jogelvekbe ütközőnek tekinti a valós kárértéken felül megítélt büntető kártérítést (punitive / exemplary damages) is.52, 53

A jóerkölcs fogalmával kapcsolatban leszögezhető, hogy bizonyos tevékenységeket a nemzetközi közösség olyan általánosan és egyértelműen elítél, hogy az e tevékenységre szerződött, vagy e tevékenységet elősegítő felek közötti jogvitát eldöntő választottbírósági határozat semmiképpen sem végrehajtható. A jóerkölcs fogalmának közrendi szempontú értelmezése azért szükséges, mert a lex fori esetleg nem is tilalmazza ezeket a magatartásokat, vagy ha mégis, az adott cselekmény nem feltétlenül esik ezek hatálya alá54.

Mivel a vonatkozó jogesetekben kifejezetten a jóer­kölcsre történik hivatkozás, általában jogszabály megjelölése nélkül, ezért csak olyan magatartásokról lehet szó, amelyek széles körű és mély rosszallással találkoznak: mint például a terrorista cselekmények, kalózkodás, genocídium, kábítószercsempészet, pedofília. Ezen tevékenységek köre idővel fokozatosan módosulhat. A tisztviselők korrumpálására, illetve megvesztegetésére irányuló szerződés tipikusan olyan cselekmény, amelynek közrendbe ütközése csak az utóbbi időben vált általánosan elfogadottá. Az 1980-as években még nem érvénytelenítették az ilyen tevékenységért felszámított megbízási díjat megítélő válasz­tottbírósági ítéleteket55. Az 1990-es évektől kezdve azonban a nemzetközi korrupció elterjedése egyre nagyobb aggodalmat váltott ki világszerte, ami a vonatkozó választott­bírósági ítéletekből is kitűnik. Az OECD 1997-ben aláírt és 1999-ben hatályba lépett egyezménye után, amely a külföldi tisztviselők vesztegetésének felszámolását célozza a nemzetközi gazdasági kapcsolatokban, már komoly szaktekintélyek érvelnek az ez irányú szerződések közrendbe ütközésének elismerése mellett. Ilyen esetekben a rendes bíróságok általában azt állapítják meg, hogy az ilyen szerződésekből eredő jogviták nem tartoznak válasz­tott­bírósági útra. A választottbíróságok ezzel szemben a választottbírósági út igénybevételének lehetőségét elismerik ilyen szerződések esetében is, de a szerződést magát jogellenesnek minősítik.56

Főszabály szerint államérdekekre vagy külkapcsola­tokra hivatkozva nem lehetséges a választottbíróság határozatát érvényteleníteni, illetve végrehajtását megtagadni. A közrend (public policy) nem azonos az állam külpolitikájával (national policy)57. Bizonyos szélsőséges esetekben azonban ennek lehetősége mégsem zárható ki. Erre esetleg példa lehet ellenséges személy (a fórum államával hadiállapotban álló állam, annak állampolgára vagy honos jogi személye) javára szóló ítélet, vagy olyan választottbírósági határozat, amelynek végrehajtása bojkott vagy egyéb államközi szankciós előírás megsértésével járna58.

A magyar jogrendszerbe a közrend fogalma meglehetősen későn és erősen leszűkített jelentéstartalommal került be. Az 1911. évi I. törvénycikk a polgári perrendtartásról (az 1911. évi Pp.) és az 1912. évi LIV. törvénycikk a Polgári perrendtartásról szóló 1911. évi I. törvénycikk életbeléptetéséről (az 1912. évi Ppé.) eredeti szövege a közrend fogalmát nem tartalmazta. Balla Ignác 1928-ban megjelent „Tételes magyar nemzetközi magánjog” című művében ugyanakkor mégiscsak az 1911. évi Pp. 414. §-ának 5. pontjában találta meg annak az anyagi jogi (kollíziós jogi) „defenzív szabálynak” a tételes jogi alapját, amely szerint azokat a külföldi jogszabályokat, amelyek a magyar közrendbe, erkölcsi felfogásba, a hazai jog céljába ütköznek, nem lehet alkalmazni59. Az 1911. évi Pp. 414. §-ának 5. pontja szerint a külföldi bíróság ítéletét nem lehet érvényesnek elfogadni, ha az ítélet érvényességének elismerése a hazai jogerős ítélettel, a közerkölcsiséggel vagy a hazai törvény céljával ellenkezik60.

Az 1967. évi 40. törvényerejű rendelet eredményeként megjelent ugyan a „közrend” kifejezés, de csak a módosítást tartalmazó törvényerejű rendelet részletes indokolásában kapott helyet61. Maga a jogszabály nemzetközi jellegű jogvita esetén érvénytelenítésre akkor adott lehetőséget, ha az ítélet az Alkotmányba vagy a magyar jognak feltétlen alkalmazást kívánó szabályába ütközik, míg belföldi vállalatok jogvitája esetén elegendő volt az is, ha a határozat jogszabály kötelező rendelkezésével ellentétes volt. A közrend ebben az értelmezésben az Alkotmánnyal, az imperatív, illetve bizonyos körben a kógens jogszabályok összességével volt egyenlő. Amikor a választottbírósági eljárás alapvető szabályait 1972-ben külön fejezet formájában – már a közrend fogalmával együtt – beemelték a Pp.-be62, a fent említett három elemből álló szabályozást eltörölték. Ettől kezdve a Pp. 362. § (1) bek. c) pontja alapján azt az ítéletet lehetett érvényteleníteni, amely „az Alkotmányba vagy a magyar jognak feltétlen érvényesülést kívánó szabályába (közrendbe) ütközik”. A meghatározás alapján a közrend magyar fogalma a Badó és Bóka által említett négy anyagi jogi kategória közül az első kettőre szűkült le. Ez az akkori bíróságoknak az általános jogelvekhez és az Alkotmányhoz való viszonyulását tekintve gyakorlatilag az imperatív normákat jelentette.63

A választottbíráskodásról szóló jelenleg hatályos jogszabály, azaz az 1994. évi LXXI. törvény – az 1958-as New York-i Egyezményhez és az 1985. évi UNCITRAL Mintatörvényhez hasonlóan – nem definiálja a közrendet. A törvény 55. §-ának (2) bekezdése szerint a választottbírósági ítélet érvénytelenítése arra hivatkozással is kérhető [az (1) bekezdésben taxatíven felsorolt okokon kívül], hogy (…) „b) az ítélet a magyar közrendbe ütközik.”

A magyar bíróságok tehát csaknem teljesen szabad kezet kaptak a közrend új magyar fogalmának kialakításában. Ennek ellenére a választottbíráskodásról szóló törvény előtti állapothoz képest a gyakorlatban nem sok változás következett be. A legfontosabb oka ennek talán a jogkereső közönség részéről a választottbírósági ítéletek véglegessége iránt megnyilvánuló erőteljes igény. Ezt az igényt leginkább a közrendre való hivatkozás szűk keretek közé szorítása szolgálja64. Az állami bíróságok a szükséges elméleti hátteret a magyar jogirodalomból merítették, amely csaknem egyöntetűen a közrend megszorító értelmezése mellett foglal állást65. Emellett nem lebecsülhető a korábbi bírói gyakorlat alapjául szolgáló, és a bírói karban máig érezhető tartózkodás attól, hogy ítéletet konkrét és speciális rendelkezést tartalmazó jogszabályhely hiányában közvetlenül valamilyen általános jogelvre alapítsanak. A magyar bíróságoknak ez esetben persze igen nehéz dolguk van, hiszen az érvénytelenítési keresetek száma alacsony, és a gyér gyakorlatból nehéz alapos következtetésekre jutni66.

Annyi mindenesetre megállapítható, hogy a közrendbe ütközés valamilyen, a közérdeket sértő rendelkezést feltételez67. Ez mindenképpen kiterjed az Alkotmányban meghatározott garanciális szabályok, illetve az alkotmányos alapjogok és kötelezettségek sérelmére. Emellett egyéb jogszabályok is e körbe tartozhatnak, ha azok közvetlenül a gazdasági és társadalmi rend alapját védik. Önmagában az a tény, hogy a választott­bírósági határozat valamely jogszabállyal ellentétben áll, vagy azt helytelenül alkalmazza, nem szolgáltat elegendő alapot a határozat érvénytelenítésére. A jogszabályba ütközés tehát a közrendre való hivatkozásnak szükséges, de nem elégséges feltétele.68

Az iménti rövid történeti elemzésből jól kirajzolódik, hogy a kontinentális európai jogi fejlődésben és azon belül a magyar jogi fejlődésben is a közrend sérelem fogalmának conditio sine qua non-jává vált a jogellenség. Dogmává vált az, hogy közrend-sérelem csak a jogellenesség fogalmán belül, bizonyos különösen nagy súlyú jogellenességi tényállásokkal megfeleltetve tételezhető. Ehhez képest a magyar Legfelsőbb Bíróság idézett ítéletében (Legf. Bír. Gfv. VI. 30.450/2002) látványosan dogmát tört a választottbírósági ítélet részleges érvénytelenítésével. Ebben az ítéletében a Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság lényegében azt mondta ki, hogy olyan választottbírósági ítéleti rendelkezés is lehet közrendet sértő, ami amúgy nem jogellenes, nem jogszabálysértő.

Elviekben nem értünk egyet a Legfelsőbb Bíróság, mint felülvizsgálati bíróság azon ítélet indokolási okfejtésével, miszerint a választottbírósági ítélet közrendbe ütközése megállapításának nem szükségképpeni eleme jogszabálysértés megvalósulása. Ez az álláspont ugyanis olyan jogképen alapul, melyben a belső közrend fogalma nem a jogrendszer keretei között helyezkedik el. A vonatkozó jogirodalom részletesebb vizsgálatával ellenkező álláspontra jutottunk, mint a Legfelsőbb Bíróság. Felfogásunk szerint ugyanis a belső közrend fogalma a jogrendszer fogalmi keretei között tételezhető és így a belső közrend megsértésének szükségképpeni feltétele a jogrendszer sérelme, azaz a jogrendszer valamely jogszabályának megsértése. A közrend ugyanis a jogrendszer jellegadó értékeit magában foglaló magva69.

A közrend az Európai Unió közösségi jogában

Az Európai Bíróság joggyakorlata és a közösségi jog alapján a közrendi problematikának a tematikai palettáján alapvetően három területet különíthetünk el. A közrend megjelenik egyrészt az elsődleges közösségi joganyagban, hiszen valamennyi alapszabadság kapcsán találunk közrendre történő utalást70. Másrészt fontos korlátja volt és maradt a közrend a más tagállamban született ítéletek elismerésének és végrehajtásának (a Brüsszeli Egyezményben és az azt felváltó 44/2001/EK rendeletben). Sőt ezen a szabályozási anyagon túlmutatóan, de mégis lényegileg ebbe a problémasíkba illeszkedve olyan európai bírósági előzetes döntés is született, amely alapján a tagállami bíróság közrendbe ütközés miatt megtagadhatja az elsődleges közösségi versenyjogi szabályokkal ellentétes választottbírósági ítélet elismerését.  Harmadrészt az EK magánjogi tárgyú irányelveinek szabályaival kapcsolatban is felmerült a közrend egyik dimenziójának, az imperatív szabályoknak a kérdése: az Európai Bíróság előtti egyik eljárásban első pillantásra meghökkentő módon az volt ugyanis a dilemma, hogy az irányelvben szereplő és a tagállami jogba átültetett rendelkezések megkerülhetők-e jogválasztás révén, vagy azok imperatív szabályoknak minősülnek, amelyek feltétlen érvényesülésre tarthatnak igényt71.

A közrend tehát a közösségi jogban nem csupán az egyébként elsődlegességet élvező közösségi jogi szabályokkal szembeni nemzeti korlátozó intézkedések egyik fontos indokaként jut szerephez, hanem esetenként a más tagállamban született (polgári) bírósági  ítélet elismerésének és végrehajtásának megtagadásához is vezethet. A közrend az EU közösségi jogában anyagi és eljárásjogi vonatkozásokat egyaránt magában foglaló intézmény, éppúgy mint a nemzeti jogrendszerekben. Az EU közösségi jogában mégis többfunkciójú a közrend intézménye. Gyakrabban a tagállamok nemzeti jogát preferálja, esetenként azonban ezt teszi a közösségi joggal is. A közrend a közösségi jognak a tagállami jogrendszerekkel szembeni elsődlegességének intézményi tengelye mellett, ahhoz kapcsolódóan folytonos mozgásban van. A különböző közrendvédelmi technikák „lift-szerű” mozgást végeznek a közösségi jogi szint és a tagállami jogi szint között. Ennek során hol a tagállamok nemzeti jogrendszereinek bizonyos elemeit emeli fel és teszi relevánssá a közösségi jog szintjén, hol pedig a közösségi jog közvetlen hatályát, közvetlen alkalmazhatóságát és elsődlegességét hangsúlyozva, a közösségi jog bizonyos fontos elemeinek a tagállamok nemzeti jogrendszereibe való beépülését teszi karakteresebbé és félreérthetetlenné. Ebben a tanulmányban – miután az „élményanyagául” és alapjául szolgáló legfelsőbb bírósági döntésben egy választott­bírósági ítéleti rendelkezés érvénytelenítéséről, azaz a közrend eljárásjogi dimenziójáról volt szó – nem térünk ki a közrendnek az EU elsődleges közösségi joganyagában betöltött anyagi jogi szerepére és az ahhoz kapcsolódó európai bírósági ítéletekre, valamint az irányelvi szabályok feltétlen érvényesülést igénylő (imperatív) jellegére.  Mindezeket egy későbbi dolgozatban kívánjuk elemezni.

A közrendbe ütközés, mint a külföldi ítéletek elismerésének korlátja a Brüsszeli Egyezményben (és a 44/2001/EK rendeletben)

Az európai egyezményes jogegységesítés első dokumentumaként, csaknem tízéves előkészítő munka után az Európai Gazdasági Közösség akkori hat tagállama 1968. szeptember 27-én Brüsszelben aláírta a Polgári és kereskedelmi ügyekben a bírósági joghatóságról, valamint a bírósági határozatok elismeréséről és
végrehajtásáról szóló egyezményt (a továbbiakban: Brüsszeli Egyezményt). A Brüsszeli Egyezmény 27. cikkének (1) bekezdése szerint a határozat nem ismerhető el, amennyiben: „(1) az ilyen elismerés ellentétes annak az államnak a közrendjével, ahol az elismerést kérik”. Már az Egyezmény első kommentárjai is a norma megszorító értelmezése mellett foglaltak állást72, és ez a vélemény a közrendi klauzulát értelmező Európai Bírósági ítéletekben is tükröződik. A közrendi klauzula kivételes jellege jutott kifejezésre abban is, hogy a Brüsszeli Egyezmény ezen rendelkezése nem változatlan formában került átvételre az Egyezmény helyébe lépett, a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló 44/2001/EK tanácsi rendelet 34. cikkének (1) bekezdésének szövegébe73. Eszerint a rendelkezés szerint a határozat nem ismerhető el, amennyiben: „1. az ilyen elismerés nyilvánvalóan ellentétes annak a tagállamnak a közrendjével, ahol az elismerést kérik”. Olyan jogirodalmi álláspont is napvilágot látott, amely szerint jogpolitikailag kívánatos lenne, ha ez a fenntartás végre eltűnne az európai országok egymás közötti jogi kapcsolatából. „Be kell azonban látni, hogy az idő effajta lemondásra még nem elég érett. A rendkívüli esetek számára még fenn kell tartani a vészkijárat lehetőségét.”74

A Brüsszeli Egyezményben szereplő „közrend” fogalmat első ízben értelmező 145/86. sz. Hoffmann-ítélet75 tényállása szerint a német állampolgárságú Hoff­mann úr ugyancsak német állampolgár feleségétől 1978-ban különvált és Hollandiába költözött. Egy évvel később, 1979-ben egy német bíróság (az Amtsgericht Heidelberg) a feleség számára házastársi tartásdíjat ítélt meg. 1980-ban a férj keresete alapján holland bíróság (az Arrondissementsrechtbank Maastricht) – egyébként a holland kollíziós jog utalása alapján a német jogot alkalmazva – az alperes távollétében hozott, úgynevezett „mulasztási ítéletével” felbontotta a házasságot. Ezt az ítéletet (amely egyébként nem tartozott a Brüsszeli Egyezmény hatálya alá) Németországban nem ismerték el. 1981-ben viszont egy másik holland bíróság (az Arrondissementsrechtbank Almelo) a feleség kérelmére a Brüsszeli Egyezmény 31. cikke alapján végrehajthatónak nyilvánította a heidelbergi bíróság még 1979-ben hozott határozatát. Ez alapján a feleség a volt férje munkabérének letiltását kérte. Az ügyben eljáró holland bíróság egyik kérdése arra irányult, hogy az egyik házastársat a házassági kötelék alapján a másik házastárs tartására kötelező külföldi ítélet elismerését meg lehet-e tagadni arra hivatkozással, hogy az a házasságot felbontó belföldi ítélettel összeegyeztethetetlen [a Brüsszeli Egyezmény 27. cikkének (3) bekezdése], vagy pedig azért mert az ítélet ellentétes annak az államnak a közrendjével, ahol az ítélet elismerését kérik [Brüsszeli Egyezmény 27. cikk (1) bekezdése].  Az Európai Bíróság meglehetősen sommásan annyit állapított meg a közrenddel kapcsolatban, hogy az „ordre public”-klauzula alkalmazására csak kivételes esetekben kerülhet sor. Ugyanakkor az egyezmény belső struktúrája miatt kizárt a közrendre hivatkozás olyan esetekben, amelyekben egy külföldi ítéletnek egy belföldi ítélettel való összeegyeztethetősége kérdéses. Ezeket a problémákat ugyanis egyértelműen a 27. cikk (3) bekezdésének speciális szabálya alapján kell feloldani76. Az Európai Bíróság a Brüsszeli Egyezményhez kapcsolódó 1979. évi jelentésre (az ún. Jenard Jelentésre)77 hivatkozással indokolta az elismerés közrendbe ütközés miatt történő megtagadásának kivételes jellegét, amely gondolat a későbbi ítéletekben már mint megszilárdult jogtétel jelenik meg. A Hoffmann-ítélet lakonikus állásfoglalásából annyi mindenesetre kiolvasható a közrendi szabályra vonatkozóan, hogy azt az Európai Bíróság szub­szi­diárius szabályként, ultima ratio megoldásként fogja fel, a belföldi illetve külföldi ítéletek összeegyeztethetetlenségét szabályozó speciális normához képest.

A Hoffmann-ítéletből a közrendre vonatkozóan leszűrhető szerény tanulságokhoz képest jelentős gondolati többletet tartalmaz az Európai Bíróság 2000. március 28-án hozott ún Krombach-ítélete78. Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem ebben az ügyben szintén a Brüsszeli Egyezmény 27. cikkének (1) bekezdésére vonatkozott, és egy olyan alapeljárásban merült fel, amely a Franciaországban lakó Bamberski és a Német­országban lakó Krombach között folyt, a francia Cour d’assises de Paris 1995. március 13-i ítéletének végrehajtásával kapcsolatosan. Ebben az ítéletben a francia bíróság Krombachot a magánfél Bamberski  polgári jogi igénye alapján kártérítés megfizetésére ítélte. A két ország bíróságait és két nemzetközi fórumot is megjárt ügy tényállása szerint a német hatóságok nyomozást indítottak Krombach ellen, azt követően, hogy Német­országban elhunyt 14 éves francia állampolgárságú mostohalánya79. Ezt az eljárást azonban megszüntették. A leány édesapja, Bamberski feljelentése alapján Franciaországban is nyomozást indítottak. A francia bíróságok az áldozat francia állampolgársága alapján állapították meg a joghatóságukat. E nyomozás lezárásaként Krombachot a Cour d’appel de Paris vádtanácsa határozatával a Cour d’assises de Paris elé utalta. Ezt az utaló határozatot, valamint az áldozat biológiai apja által előterjesztett polgári jogi igényt kézbesítették Krom­bachnak. Jóllehet a francia bíróság elrendelte személyes megjelenését, mégsem jelent meg a tárgyaláson. A Cour d’assises de Paris így a távollevő terhelttel szembeni francia büntetőeljárási szabályokat alkalmazta.  A vonatkozó francia rendelkezések alapján védő nem jelenhet meg a távollevő terhelt képviseletére, ezért a Cour d’assises anélkül hozott ítéletet, hogy meghallgatta volna a Krombach úr által meghatalmazott védőket. 1995. március 9-i ítéletével a Cour d’assises 15 év szabadságvesztésre ítélte Krombachot, miután bűnösnek találta halált okozó testi sértés bűncselekményében. 1995. március 13-i ítéletével, amelyben a magánfél igényéről döntött, – szintén távollétében – arra kötelezte Krom­bachot, hogy kártérítés címén fizessen Bamberskinek 350 000 FRF összeget. Bamberski kérelmére a területileg illetékes Landgericht Kempten egyik polgári tanácsának elnöke végrehajthatónak nyilvánította az 1995. március 13-i francia kártérítési ítéletet. Ezen végrehajthatóvá nyilvánító határozat ellen fordult Krombach bírósághoz. Arra hivatkozott, hogy nem volt módja hatékony védekezésre a francia bíróság által történt elítélése ellen.

Az előzetes döntést kérő német bíróság lényegében arra a kérdésre kívánt választ kapni az Európai Bíróságtól, hogy hogyan kell értelmezni a Brüsszeli Egyezmény 27. cikkének (1) bekezdésében szereplő „közrend” fogalmat. Az Európai Bíróság mindenekelőtt felidézte korábbi joggyakorlatát az Egyezmény 27. cikkével kapcsolatban, amely szerint az adott rendelkezést megszorítóan kell értelmezni, minthogy akadályt képez az Egyezmény egyik alapvető célkitűzésének (nevezetesen, hogy egyszerű és gyors végrehajtási eljárás előírásával a lehető legnagyobb mértékben megkönnyítse az ítéletek szabad mozgásának elősegítése) megvalósítása előtt80. Hivatkozott a Hoffmann-ítélet már idézett jogtételére is, amely szerint a közrendi záradék alkalmazására csak kivételes esetekben van lehetőség. A 27. cikk (1) bekezdését tehát az Európai Bíróság fenntartásként fogta fel, amelynek értelmében a szerződő államok saját nemzeti szempontjaiknak megfelelően határozhatják meg saját közrendi követelményeiket, e fogalom korlátainak kijelölése azonban már az Egyezmény értelmezésével kapcsolatos kérdésnek minősül. Így, bár nem az Európai Bíróságra tartozik az, hogy meghatározza egy szerződő állam közrendjének tartalmát, az már az ő feladata, hogy ellenőrizze azokat a korlátokat, amelyek között lehetősége van egy szerződő állam bíróságának arra, hogy e fogalom alkalmazásával ne ismerjen el egy másik szerződő állam bíróságától származó határozatot81.

A tagállami bíróság első kérdése arra irányult, hogy vajon az Egyezmény 27. cikkének (1) bekezdésében szereplő közrendi klauzula tekintetében a megkeresett állam bírósága figyelembe veheti-e azt a tényt, hogy a „származási állam” bírósága a joghatóságát a bűncselekmény áldozatának állampolgárságára alapozta egy olyan alperes esetében, akinek a megkeresett bíróság államának területén van a lakóhelye. (Azaz a francia bíróság a Brüsszeli Egyezmény szabályaival ellentétesen állapította meg joghatóságát a büntetőügyhöz kapcsolódó polgári jogi igény tekintetében). A kérdés tulajdonképpen arra a problémára vonatkozott, hogy az egyik szerződő állam büntető joghatósági szabályai egy másik állam közrendjébe ütközhetnek-e, azaz közrendbe ütközésre hivatkozással ilyen esetben megtagadható-e a külföldi ítélet elismerése. A probléma azért vetődött fel, mert – mint ahogy arra az Európai Bíróság is rámutatott – a Brüsszeli Egyezmény 1. cikk (1) bekezdésének megfogalmazása egyértelműen arra utal, hogy az Egyezményt a büntetőügyekben eljáró bíróságok által hozott polgári jogi tárgyú határozatokra is alkalmazni kell. Az Európai Bíróság úgy fogalmazott, hogy az Egyezmény rendszerében – a 28. cikk első bekezdésében kimerítően felsorolt esetek kivételével, amelyek közül egyik sem vonatkozik az alapeljárás tényállására – a megkeresett bíróság nem vizsgálhatja felül a „származási állam” bíróságának joghatóságát. Ezt az alapelvet, – amely az Egyezmény 28. cikk (3) bekezdésének első mondatrészében került megfogalmazásra („Az első bekezdésre is figyelemmel a származási állam bíróságának joghatósága nem vizsgálható felül;”) – megerősíti annak pontosítása, hogy ugyanazon rendelkezés második mondatrésze szerint „a közrendnek a 27. cikk 1. pontjában említett vizsgálata a joghatósággal kapcsolatos szabályokra nem alkalmazható”. Ebből pedig az következik, hogy a megkeresett állam közrendje nem akadályozhatja meg egy másik szerződő államban hozott bírósági határozat elismerését vagy végrehajtását pusztán azon az alapon, hogy a „származási állam” bírósága nem tartotta tiszteletben az Egyezmény joghatóságra vonatkozó szabályait. Tekintettel az Egyezmény 28. cikk (3) bekezdésének általános megfogalmazására, ezt a megoldást úgy kell tekinteni, hogy azt elvileg még akkor is alkalmazni kell, ha a „származási állam” bírósága a megkeresett állam területén lakó alperes tekintetében jogszerűtlenül alapozta a joghatóságát egy állampolgársági kritériumra utaló szabályra82.

A tagállami bíróság második kérdése arra vonatkozott, hogy az Egyezmény 27. cikkének (1) bekezdésében említett közrendi záradék alkalmazása céljából a megkeresett állam bírósága a területén lakó és szándékos bűncselekmény elkövetésével vádolt alperes tekintetében figyelembe veheti-e azt a tényt, hogy a „származási állam” bírósága elutasította ez utóbbinak azt a jogát, hogy személyes megjelenés nélkül is védekezhessen. Az Európai Bíróság ezzel a kérdéssel kapcsolatban először leszögezte, hogy a külföldi határozatok érdemi felülvizsgálatának tilalmával a Brüsszeli Egyezmény 29. cikke és 34. cikkének (3) bekezdése megtiltja a megkeresett állam bíróságának, hogy elutasítsa e határozat elismerését vagy végrehajtását pusztán azon az alapon, hogy eltérés van a „származási állam” bírósága által alkalmazott jogszabály, és azon jogszabály között, amelyet a megkeresett állam bírósága alkalmazott volna abban az esetben, ha a jogvita előtte folyt volna. Sőt, a megkeresett állam bírósága nem vizsgálhatja felül a „származási állam” bírósága által kifejtett jogi vagy ténybeli megállapítások helytállóságát83.

Az Európai Bíróság elvi éllel szögezte le, hogy az Egyezmény 27. cikkének (1) bekezdésében szereplő közrendi záradék alkalmazása csak abban az esetben képzelhető el, ha egy másik szerződő államban hozott ítélet elismerése vagy végrehajtása egy lényeges jogi alapelv sérelmét jelentené, és ezért elfogadhatatlan mértékben ellentétes volna a megkeresett állam jogrendjével. Az Európai Bíróság úgy folytatta okfejtését, hogy a külföldi határozatok érdemi felülvizsgálatára vonatkozó tilalom tiszteletben tartása érdekében e sérelemnek egy olyan jogszabály nyilvánvaló megsértésén kell alapulnia, amely a megkeresett állam jogrendjében lényegi jelentőségűnek tekinthető, vagy egy olyan jog megsértésén, amelyet e jogrendben alapvetőnek ismernek el84.

Az ítélet ezen pontjával kapcsolatos szakirodalmi állásfoglalás arra mutatott rá, hogy az Európai Bíróság a német kollíziós jogszabály, az EGBGB (Ein­führungsgesetz zu Bürgerlichen Gesetzbuch) 6. §-ában szereplő, anyagi jogi (kollíziós jogi) közrendi klauzulát vette alapul85. Eszerint egy másik állam valamely jogszabálya nem alkalmazható, ha alkalmazása olyan eredményre vezetne, amely a német jog lényeges alapelveivel nyilvánvalóan összeegyeztethetetlen; a külföldi jogszabály különösen akkor nem alkalmazható, ha alkalmazása összeegyeztethetetlen az alapjogokkal86. Érdemes rámutatni, hogy a közrend fogalma a német kollíziós magánjogban milyen erősen kötődik a jogrend fogalmához. A megfogalmazás feltűnő hasonlósága miatt úgy tűnik, hogy az Európai Bíróság gondolkodásában is összekapcsolódik a közrend és a jogrend, azaz a közrend sérelme jogellenességet feltételez.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésben szereplő védekezéshez való jogra vonatkozóan az Európai Bíróság megállapította, hogy az kiemelkedő szerepet tölt be a tisztességes eljárás megindításában és lefolytatásában, valamint szerepel azon alapvető jogok között, amelyek a tagállamok közös alkotmányos hagyományaiban gyökereznek. Az Európai Bíróság hivatkozott arra, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény (a továbbiakban: EJEE) alapján büntetőügyekben több ízben is úgy döntött, hogy az a – jóllehet nem abszolút – jog, amely alapján minden vádlottnak joga van ahhoz, hogy – szükség esetén hivatalból kirendelt – ügyvéd révén hatékony védelemben részesüljön, a tisztességes eljárás alapelemei közé tartozik, és a vádlott nem fosztható meg e jogosultságától pusztán azon tény miatt, hogy nem jelent meg a tárgyaláson87.

Ebből a strassbourgi ítélkezési gyakorlatból az Európai Bíróság azt a következtetést vonta le, hogy egy szerződő állam nemzeti bíróságának jogában áll úgy ítélni, hogy alapvető jog megsértéséről van szó akkor, amikor elutasítják a tárgyaláson nem megjelenő vádlott védőjének a meghallgatását88. Korábbi ítéleteit idézve úgy fogalmazott, hogy a védelemhez való jog tiszteletben tartása mindazon eljárásokban, amelyeket valamely személlyel szemben indítottak, és amelyek e személyt elmarasztaló jogi aktushoz vezethetnek, a közösségi jog olyan alapelvét képezi, amelyet az eljárással kapcsolatos mindennemű szabályozás hiányában is biztosítani kell89. Az is kimondásra került a régebbi ítéletekben, hogy jóllehet a Brüsszeli Egyezmény célja a bírósági határozatok kölcsönös elismerésére és végrehajtására vonatkozó alakiságok egyszerűsítése, e cél mindazonáltal nem valósítható meg a védelemhez való jog rovására90.

Ezen ítélkezési gyakorlat alapján az Európai Bíróság azt a következtetést vonta le, hogy a közrendi záradék alkalmazására azon kivételes esetekben van lehetőség, amikor a „származási állam” jogszabályaiban és magában az Egyezményben foglalt biztosítékok nem nyújtanak elégséges védelmet az alperesnek – az EJEE által elismert – azon jogát illetően, hogy a származási bíróság előtt védekezhessen91. Ezért a tagállami bíróság kérdésére azt a választ adta, hogy a megkeresett állam bírósága, a területén lakó és szándékos bűncselekmény elkövetésével vádolt alperes tekintetében az Egyezmény 27. cikkének (1) bekezdésében említett közrendi záradék keretében figyelembe veheti azt a tényt, hogy a „származási állam” bírósága elutasította az alperes azon jogát, hogy személyes megjelenés nélkül is védekezhessen92.

A Krombach-ítéletből az tűnik ki, hogy az Európai Bíróság a Brüsszeli Egyezményben szereplő közrend fogalmát rendkívül megszorítóan értelmezi. A közrendre hivatkozással csak abban az esetben lehetséges egy másik tagállamban hozott ítélet elismerését és végrehajtását megtagadni, ha ez egy lényeges jogi alapelv sérelmét jelentené, és ezért elfogadhatatlan mértékben ellentétes volna a megkeresett állam jogrendjével. Egyértelműnek látszik, hogy az Európai Bíróság a közrend fogalmát a jelen tanulmányban a „nemzetközi közrend” kapcsán már bemutatott uralkodó véleménnyel egyezően a jogellenességhez köti. Az ítélethez kapcsolódó első kommentárok is kiemelték már, hogy a nemzetközi magánjog elméletében a „nemzetközi közrend” rendkívül korlátozott jelentéstartalmú, ezért sem nem meglepő, sem nem ellentmondásos, hogy az Európai Bíróság a közrend fogalmát szűken fogja fel93.

Alig pár hónappal a Krombach-ítélet kihirdetését követően, az Európai Bíróságnak máris alkalma nyílt arra, hogy a közrenddel kapcsolatos megállapításait egy másik tényállásra is alkalmazza és bizonyos tekintetben továbbfejlessze. Ez történt a C-38/98. sz. Renault kontra Maxicar és Formento ügyben 2000. május 11-én hozott ítéletben94. Az ügy tényállása szerint egy francia bíróság (a Cour d’appel Dijon) 1990-ben hozott ítéletével hamisítás bűncselekménye miatt elítélte az olasz állampolgárságú Formento urat, mert Renault márkájú tehergépjárművek számára bizonyos karosszéria-elemeket állított elő és hozott forgalomba. Egyben Formento urat és az általa vezetett olasz Maxicar SpA-t 100 000 frank kártérítés megfizetésére kötelezte a Renault SA javára, amely az eljárásban magánfélként vett részt. A Renault SA 1996-ban egy olasz bíróságnál (a Corte D’appello Turin) kezdeményezte a francia ítélet végrehajthatóvá nyilvánítását a Brüsszeli Egyezmény 31. és 32. cikke alapján. Az olasz bíróság előtt Formento úr és a Maxicar úgy foglalt állást, hogy a francia ítéletet Olaszországban nem lehet végrehajthatónak nyilvánítani, mert az ellentétes az ugyanazon felek között született olasz ítélettel és a „gazdaság területén” közrendbe ütközik.

Az olasz bíróság Európai Bírósághoz intézett kérdése végső soron arra irányult, hogy a Brüsszeli Egyezmény 27. cikkének (1) bekezdésében szereplő közrend fogalomnak mi a helyes értelmezése. A tagállami bíróság dilemmáját az okozta, hogy az olasz jog a francia joggal ellentétben nem ismeri el a tehergépjárművek pótalkatrészein fennálló szellemi tulajdonjogot. Felmerült, hogy a francia szellemi tulajdonjoggal kapcsolatos szabályozás (ami a konkrét büntetőeljárás alapját képezte) esetleg ellentétes a közösségi jog, áruk szabad mozgását és a verseny szabadságát biztosító rendelkezéseivel és ezért a gazdasági közrendbe ütközik95. Az ügyben tehát tulajdonképpen egy másik állam anyagi jogi szabályainak az olasz – és álláspontunk szerint áttételesen a közösségi – közrendbe ütközése merült fel; a kérdés az volt, hogy ezen anyagi jogi szabályok eltérése és a közösségi joggal való esetleges összeegyeztethetetlensége miatt lehetséges-e az ezen jogszabá­-
lyok alapján hozott külföldi ítélet elismerését és végrehajtását megtagadni közrendbe ütközésre hivatkozással.

Az eljárásban nyilatkozó francia és holland kormány, valamint az Európai Bizottság felvetették azt a kérdést, hogy az Európai Bíróságnak van-e hatásköre és ha igen milyen terjedelmű hatásköre van a Brüsszeli Egyezmény 27. cikkének (1) bekezdésében szereplő „közrend” fogalom értelmezésére. Az említett kormányok, illetve a Bizottság a fogalom megszorító értelmezése mellett foglaltak állást, amely szerint közrendre csak kivételes esetekben lehet hivatkozni. Szerintük a közösségi jog téves értelmezése önmagában nem alapozza meg a közrendi klauzula alkalmazását.

Az Európai Bíróság felidézte a közrend fogalmával kapcsolatos eddigi megállapításait, és különösen a Krombach-ítélet jogtételeit. Ennek során különös szerepet kapott egyrészt a „származási állam” bírósága által hozott határozat érdemi (tartalmi) felülvizsgálatának tilalmára vonatkozó gondolat, amely szerint a megkeresett állam bírósága nem utasíthatja el a határozat elismerését vagy végrehajtását pusztán azon az alapon, hogy eltérés van a „származási állam” bírósága által alkalmazott jogszabály, és azon jogszabály között, amelyet a megkeresett állam bírósága alkalmazott volna abban az esetben, ha a jogvita előtte folyt volna; illetve a megkeresett állam bírósága nem vizsgálhatja felül a „származási állam” bírósága által kifejtett jogi vagy ténybeli megállapítások helytállóságát96. Másrészt hangsúlyt helyezett az Európai Bíróság arra a dogmává emelt megállapításra is, hogy az Egyezmény 27. cikkének (1) bekezdésében szereplő közrendi záradék alkalmazása csak abban az esetben képzelhető el, ha egy másik szerződő államban hozott ítélet elismerése vagy végrehajtása egy lényeges jogi alapelv sérelmét jelentené, és ezért elfogadhatatlan mértékben ellentétes volna a megkeresett állam jogrendjével97.

A Renault kontra Maxicar és Formento ügyben a megkeresett állam bírósága előtt azért merült fel a külföldi ítélet közrendbe ütközésének a kérdése, mert az olasz fórum úgy ítélte meg, hogy a „származási állam” bírósága esetleg hibázott bizonyos közösségi jogi rendelkezések alkalmazása során. Az alapügyben eljáró bíróságnak aggályai voltak, hogy összeegyeztethető-e az áruk szabad mozgására és a verseny szabadságára vonatkozó közösségi szabályokkal az, hogy a „származási állam” bírósága elismeri a karosszéria részelemein fennálló szellemi tulajdonjogot, amely jogosultja számára lehetővé teszi, hogy más tagállamban honos piaci résztvevők számára megtiltsa a karosszéria elemek gyártását és forgalmazását, akár saját tagállamában akár más államokban98.

Az Európai Bíróság elvi éllel mutatott rá, hogy a közrendi klauzula alkalmazásának a feltételei nem módosulnak azáltal, hogy az ítéletben szereplő esetleges jogi hiba a közösségi jogra vonatkozik. Ennek alátámasztására a tagállami bíróság azon feladatára hivatkozott, hogy a nemzeti, valamint a közösségi jogrendszer által biztosított jogokat azonos módon hatékony védelemben részesítse99.

A megkeresett bíróság tehát nem tagadhatja meg egy másik szerződő államból származó ítélet elismerését pusztán azon az alapon, mert véleménye szerint ezen határozatban a nemzeti vagy a közösségi jogot tévesen alkalmazták. Ellenkező esetben ugyanis a Brüsszeli Egyezmény alapvető célkitűzése kérdőjeleződne meg. Ilyen esetekben abból kell kiindulni, hogy a valamennyi szerződő államban felállított jogorvoslati rendszer, kiegészülve az előzetes döntéshozatali eljárással, a jogalanyok számára megfelelő biztosítékot jelent100.

Az Európai Bíróság megítélése szerint, miután az alapeljárásban szereplőhöz hasonló jellegű jogi hiba nem jelenti a megkeresett állam jogrendszerében alapvető jelentőségű jogi előírás nyilvánvaló megsértését, ezért a tagállami bíróság kérdésére azt a választ adta, hogy az, hogy a „származási állam” bírósága által hozott döntés elismeri a karosszéria részelemein fennálló szellemi tulajdonjogot, amely jogosultja számára lehetővé teszi, hogy más tagállamban honos piaci résztvevők számára megtiltsa a karosszéria elemek gyártását és forgalmazását, a Brüsszeli Egyezmény 27. cikkének (1) bekezdése értelmében nem ütközik közrendbe101.

Az Európai Bíróság szerint tehát a jogszabály – mégha az közösségi jogszabály is – tagállami bíróság által történt téves értelmezése nem elegendő indok ahhoz, hogy egy másik tagállam bírósága közrendbe ütközés miatt megtagadja a külföldi ítélet elismerését. A közrendbe ütközés „alapvető jelentőségű jogi előírás nyilvánvaló megsértését” feltételezi, azaz a közrendi klauzula csak egyértelmű jogellenesség esetén alkalmazható.

Közösségi versenyszabályokkal ellentétes választottbírósági ítélet közrendbe ütközése

Az Európai Bíróság C-126/97. sz. Eco Swiss kontra Benetton ítélete102 azért tarthat igényt külön említésre, mert abban nem a Brüsszeli Egyezményben szereplő közrend fogalmat értelmezte a bíróság, hanem a nemzeti jogrendszerben a választottbírósági ítélet érvénytelenítését lehetővé tevő indokként hivatkozott rá az egyik peres fél. A kérdés tulajdonképpen úgy merült fel, hogy a nemzeti jogrendszerben a választottbírósági ítélet egyik érvénytelenítési okaként szereplő „közrend” megsértését jelenti-e az, ha az adott választottbírósági ítélet a közösségi versenyjogi szabályokkal ellentétes.

Az Eco Swiss kontra Benetton ítélet alapjául az az eljárás szolgált, amelyben a Benetton International NV egy olyan választottbírósági ítélet végrehajtásának felfüggesztésére nyújtott be keresetet, amelyben a válasz­tottbíróság arra ítélte, hogy fizessen az Eco Swiss China Time Ltd-nek kártérítést az utóbbival kötött licencia­szerződés felmondás miatt. A választottbírósági ítélet végrehajtásának a felfüggesztésére irányuló kérelmet azzal indokolta a Benetton, hogy a határozat ellentétes a közrenddel a holland polgári perrendtartás (Wetboek van Burgerlijke Rechtsvordering) 1065. cikke (1) bekezdésének e) pontja értelmében, mert a licencia­szerződés az EK-Szerződés (akkori) 85. cikke (jelenleg: EKSz 81. cikk) alapján semmis.

Az alapeljárás tényállása szerint 1986. július 1-jén az amszterdami székhelyű Benetton nyolc évre szóló licenciaszerződést kötött a Kowloonban (Hongkong) székhellyel rendelkező Eco Swiss-szel és a Wood Side-ban (New York) székhellyel rendelkező Bulova Watch Company Inc.-vel. A szerződéssel a Benetton engedélyezte azt, hogy az Eco Swiss „Benetton by Bulova” jelzéssel karórákat és faliórákat gyártson, amelyeket aztán az Eco Swiss és a Bulova értékesített. A licencia­szerződésben kikötötték, hogy a felek között alakuló mindennemű jogvitát és peres ügyet a Nederlandse Arbitrage Instituut (Holland Választottbírósági Intézet) szabályai alapján kell megoldani, és a választottbírák a holland jogot fogják alkalmazni. 1991. június 24-i levelével a Benetton 1991. szeptember 24-i hatállyal felmondta a szerződést, tehát három évvel a szerződés megszűnésének eredetileg megállapított időpontja előtt. A felmondással érintett felek választottbírósági eljárást kezdeményeztek a szerződés felmondása miatt. A választottbíróság arra kötelezte a Benettont, hogy térítse meg az Eco Swiss és a Bulova kárát, amely a licencia­szerződésnek a Benetton részéről történt felmondásából keletkezett.

1995. július 17-i végzésével egy holland bíróság (a Rechtbank Den Haag) elnöke a választottbírósági ítéletet végrehajthatónak nyilvánította. A Benetton kérelmet nyújtott be a Rechtbankhoz a választottbírósági ítélet megsemmisítése illetve végrehajtásának fefüg­gesztése érdekében, többek között azzal érvelve, hogy a választottbírósági ítélet ellentétes a közrenddel. A holland polgári perrendtartás 1065. cikke (1) bekezdésének e) pontja szerint választottbírósági ítélet megsemmisítésének csak az alábbi indokok egyike vagy ezek közül több indok alapján van helye: „(…) e) az ítélet vagy meghozatalának módja ellentétes a közrenddel vagy a jó erkölccsel.” A választottbírósági ítélet közrendbe ütközését a Benetton arra alapozta, hogy az EK-Szerződés 81. cikke értelmében a licenciaszerződés (annak versenykorlátozó jellege miatt) érvénytelennek minősül103, noha a választottbírósági eljárás keretében sem a felek, sem pedig a választottbírák nem vetették fel, hogy a licenciaszerződés esetlegesen ellentétes lehet az említett közösségi jogi rendelkezéssel. Az említett szerződés ugyanis lehetővé tette a feleknek, hogy felosszák egymás között a piacot, mivel az Eco Swiss nem értékesíthetett faliórákat és karórákat Olaszországban, a Bulova pedig a Közösség akkori többi tagállamában, a licenciaszerződésről viszont nem értesítették a Bizottságot  és a szerződés csoportmentesség alá sem tartozott.

Az ügyben végső fokon eljáró holland bíróság, a Hoge Raad hangsúlyozta, hogy egy választottbírósági ítélet csak akkor ellentétes a közrenddel a polgári perrendtartás 1065. cikke (1) bekezdésének e) pontja szerint, ha annak tartalma vagy végrehajtása egy olyannyira alapvető jellegű, kötelező szabályba ütközik, amelynek tiszteletben tartása előtt semmilyen eljárási jellegű korlátozás nem képezhet akadályt104. Álláspontja szerint a holland jogban önmagában az a körülmény, hogy egy választottbírósági ítélet tartalma vagy végrehajtása figyelmen kívül hagy egy versenyjogi tilalmat, általában nem tekinthető a közrenddel ellentétesnek105. A Hoge Raad ugyanakkor az Európai Bíróság egy korábbi versenyjogi ítéletére106 hivatkozva feltette azt a kérdést, hogy ez a tézis érvényesül-e az elé terjesztett ügyben is, amelyben egy közösségi rendelkezésről van szó. A Hoge Raad az Európai Bíróság korábbi esetjogából arra következtetett, hogy az EK-Szerződés 81. cikkét nem kell olyannyira alapvető jellegű, kötelező szabálynak tekinteni, amelynek tiszteletben tartása előtt semmilyen eljárási jellegű korlátozás nem képezhet akadályt.

Az előzetes döntést kérő bíróság egyik kérdése lényegében arra irányult, hogy egy nemzeti bíróságnak, amely elé egy választottbírósági ítélet megsemmisítésére irányuló kérelmet nyújtottak be, helyt kell-e adnia egy ilyen kérelemnek abban az esetben, ha úgy ítéli meg, hogy ez az ítélet ténylegesen ellentétes az EK-Szerződés 81. cikkével, jóllehet a belső eljárási szabályok szerint csak korlátozott számú indokok alapján kell helyt adni egy ilyen kérelemnek, többek között amiatt, hogy ellentétes a közrenddel. A kérdés azért vetődött fel, mert önmagában az a körülmény, hogy a választottbírósági ítélet tartalma vagy végrehajtása alapján egy nemzeti versenyjogi tilalom nem kerül alkalmazásra, az alkalmazandó tagállami jogszabályok alapján nem minősül közrendbe ütközőnek.

Az Európai Bíróság megállapította, hogy az EK-szerződés 81. cikke olyan alapvető rendelkezés, amely elengedhetetlen a Közösségre bízott feladatok megvalósításához és különösen a közös piac működéséhez. Éppen e rendelkezés alapvető jelentősége indította arra a Szerződés megalkotóit, hogy kifejezetten előírják a Szerződés 81. cikkének második bekezdésében azt, hogy az e cikk értelmében tiltott megállapodások és döntések semmisek107.

Ebből pedig az Európai Bíróság szerint az következik, hogy egy nemzeti bíróságnak amennyiben a belső eljárási szabályok szerint helyt kell adnia egy választott­bírósági ítélet megsemmisítése iránti, a közrendre vonatkozó nemzeti szabályok megszegésére alapított kérelemnek, akkor ennek a nemzeti bíróságnak abban az esetben is helyt kell adnia egy ilyen kérelemnek, ha az az EK-Szerződés 81. cikke (1) bekezdésében elrendelt tilalom megszegésén alapul108.

Ezt a következtetést nem kérdőjelezi meg az a tény, hogy a külföldi választottbírósági határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló (valamennyi EU tagállam által ratifikált) 1958. június 10-i New York-i Egyezmény előírja, hogy csak bizonyos hibák indokolhatják egy választottbírósági határozat elismerésének és végrehajtásának elutasítását, vagyis ha a választottbírósági kikötés feltételeit a határozatot hozó választottbíróság nem tartja be vagy túllép ezeken, a határozatnak a felekre nézve nem kötelező jellege vagy a határozat elismerésének vagy végrehajtásának azon ország közrendjébe való ütközése, amelyben ezt az elismerést vagy végrehajtást kérik [a New York-i Egyezmény V. cikke (1) bekezdésének c) és e) pontja, valamint (2) bekezdésének b) pontja]. Az Európai Bíróság szerint ugyanis az EK-Szerződés 81. cikkét úgy kell tekinteni, mint közrendre vonatkozó rendelkezést a New York-i Egyezmény értelmében109. Ezért a tagállami bíróság kérdésére azt a választ adta az Európai Bíróság, hogy a nemzeti bíróságnak, amely elé egy választottbírósági ítélet megsemmisítésére irányuló kérelmet nyújtottak be – amennyiben a belső eljárási szabályai értelmében helyt kell adnia egy olyan megsemmisítési kérelemnek, amelyet a közrendre vonatkozó nemzeti szabályok megsértésére alapoztak –, helyt kell adnia egy ilyen kérelemnek abban az esetben is, ha úgy ítéli meg, hogy ez az ítélet ténylegesen ellentétes az EK-Szerződés 81. cikkével.

Ez az ítélet azért különösen érdekes, mert ebben az Európai Bíróság tulajdonképpen a belső (nemzeti) közrend fogalomkörébe utalta az EK-Szerződés versenyjogi szabályait. Az ítélet szerint ugyanis a belső (holland) közrendbe ütközik, ha a választottbírósági ítélet ellentétes az EK-Szerződés 81. cikkével. Feltűnő a
hasonlóság az Európai Bíróság gondolkodásában a Brüsszeli Egyezményben szereplő (a nemzetközi közrend által inspirált) „közösségi közrend” és a belső közrend jelentéstartalma között, holott az Európai Bíróság nem hivatkozott a korábbi, közrenddel kapcsolatos ítéleteire. Valószínűleg azért nem, mert a Brüsszeli Egyezmény szabályai nem alkalmazhatóak a választott­bírósági eljárásokra, illetve a választottbírósági határozatok érvénytelenítésére irányuló állami bírósági eljárásokra. Úgy tűnik, hogy az Európai Bíróság szerint a belső közrendbe ütközés éppen úgy jogellenességet (a konkrét esetben az EK-Szerződés versenyjogi szabályaiba ütközést) feltételez, mint a Brüsszeli Egyezményben szereplő közrendbe ütközés, amely a külföldi ítéletek elismerésének megtagadásához szolgálhat alapul.

Az EK-Szerződés versenyjogi szabályainak közvetlen hatálya szolgálhatott alapul az Európai Bíróságnak ahhoz, hogy a közrend közösségi jogi és tagállami belső jogi problematikáját összekapcsolja.

 

Dr. Kecskés László

tanszékvezető egyetemi tanár

Pécsi Tudományegyetem

Állam- és Jogtudományi Kar

 

Dr. Nemessányi Zoltán

egyetemi adjunktus

Pécsi Tudományegyetem

Állam- és Jogtudományi Kar

 

Jegyzetek

  1 Ebben a tanulmányban a közrend szerepének az EU közösségi jogában betöltött szerepére koncentrálunk és nem elemezzük a közrend funkcióját a második és harmadik pillér joganyagában. Ez indokolja a „közösségi közrend” kifejezés alkalmazását. A közelmúltban Raffai Katalin tollából megjelent kitűnő tanulmány az „európai közrend” terminust használja, és azt, mint a nemzeti és a nemzetközi közrend közötti köztes lépcsőfokot értelmezi. Raffai Katalin tanulmánya az alapvető jogok és a közrend összefüggéseit elemzi a Emberi Jogok Európai Bíróságának esetjoga alapján. Lásd: Raffai Katalin: Az emberi jogok szerepe a közrend konkretizálásában. In: Magyar Jog. 2007. évi 3. szám 142–151. old. Lásd különösen: 144. old.

 2 Lásd a később részletesen elemzett Dieter Krombach kontra André Bamberski ügyben 2000. március 28-án hozott C-7/98. sz. ítélet 23. pontját.

 3 Lásd a Legfelsőbb Bíróság Gfv.VI.30.450/2002/6 szám alatti ítéletét, amely BH 2003.127. szám alatt lett közzétéve. Az ítélet rövid összefoglalása KH:21/2007 szám alatt megjelent a www.lexmercatoria.hu honlapon, amelyhez a jelen tanulmány kéziratának lezárásakor, 2007. május 22-én már két hozzászólás is született.

 4 A Legfelsőbb Bíróságnak ugyanakkor nem ez az első, választott­bírósági ítélet érvénytelenítése tárgyában hozott határozata, amelyet a jogirodalom kritikával illet. Burián László a a Legfelsőbb Bíróság Gf. VI. 30848/1997/8. – BH 1997. 489. szám alatt közzétett határozatával kapcsolatosan fogalmazott meg bíráló megjegyzéseket. Burián László: Gondolatok a közrend szerepéről. In: Magister Artis Boni et Aequi. Studia in Honorem Németh János. Szerkesztette: Kiss Daisy és Varga István. Budapest, 2003. 122. old.

 5 Lásd: Kecskés László: „Jó lovassal a nyeregben a zabolátlan ló is megfegyelmezhető”. A közrend fogalmáról két bírósági határozat alapján. In: Tanulmányok Dr. Földvári József professzor 80. születésnapja tiszteletére. Szerkesztette: Gál István László és Hornyák Szabolcs. Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar. Pécs, 2006. 130. old.

 6 Egy régi híres megfogalmazás szerint a közrend „..a very unruly horse, and when you once get astride it you never know where it will carry you” („egy zabolátlan ló, és ha felülünk rá, ki tudja, hová visz bennünket”). Richardson v. Mellish (1884) 2 Bing. 228. (1824–1834) All Er Rep. 258. Lord Denning viszont csaknem másfél évszázaddal később akként fogalmazott, hogy „With a good man in the saddle, the unruly horse can be kept in control” („Jó lovassal a nyeregben a zabolátlan ló is megfegyelmezhető”) Lord Denning in: Enderby Town Football Club Ltd. v. The Football Association Ltd 1971.

 7 Lásd: Szászy István: Nemzetközi magánjog. Budapest, 1938. 107. old.

 8 Lásd: Kecskés László: „Jó lovassal a nyeregben a zabolátlan ló is megfegyelmezhető”. A közrend fogalmáról két bírósági határozat alapján. In: Tanulmányok Dr. Földvári József professzor 80. születésnapja tiszteletére. Szerkesztette: Gál István László és Hornyák Szabolcs. Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar. Pécs, 2006. 131. old.

9 Lásd: Jogi Lexikon, KJK–Kerszöv Jogi- és Üzleti Kiadó Kft., Budapest, 1999. 371. old.

10 Lásd: Mádl Ferenc – Vékás Lajos: Nemzetközi magánjog és nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga. Budapest, 1997. 119. old. 24. § (2) bekezdés

11 Lásd: Mádl Ferenc – Vékás Lajos: Nemzetközi magánjog és nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga. Budapest, 1997. 122. oldal b) pont

12 Lásd: kiemelkedően nagy perértékű ügyekben az ügyvédi munkadíj meghatározásáról szóló, BH 1996/321. szám alatt közzétett eseti döntésben foglaltakat

13 A Választottbíróság három tagú eljáró tanácsa eleget tett a Legfelsőbb Bíróság ítéleti rendelkezésének, de az ezen fejezet adott része gondolatiságának megfelelő tartalmú levélben tájékoztatta a Legfelsőbb Bíróságot, hogy nem ért egyet elviekben az ítéletében foglaltakban.

14 Lásd: Kecskés László: „Jó lovassal a nyeregben a zabolátlan ló is megfegyelmezhető”. A közrend fogalmáról két bírósági határozat alapján. In: Tanulmányok Dr. Földvári József professzor 80. születésnapja tiszteletére. Szerkesztette: Gál István László és Hornyák Szabolcs. Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar. Pécs, 2006. 143. old.

15 Lásd: Jogi Lexikon, KJK–Kerszöv Jogi- és Üzleti Kiadó Kft., Budapest, 1999. 371. old.

16 Lásd: Mádl Ferenc – Vékás Lajos: Nemzetközi magánjog és nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga. Budapest, 1997. 117. old.

17 Lásd: Kecskés László: „Jó lovassal a nyeregben a zabolátlan ló is megfegyelmezhető”. A közrend fogalmáról két bírósági határozat alapján. In: Tanulmányok Dr. Földvári József professzor 80. születésnapja tiszteletére. Szerkesztette: Gál István László és Hornyák Szabolcs. Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar. Pécs, 2006. 144–145. old.

18 Lásd: Kecskés László: „Jó lovassal a nyeregben a zabolátlan ló is megfegyelmezhető”. A közrend fogalmáról két bírósági határozat alapján. In: Tanulmányok Dr. Földvári József professzor 80. születésnapja tiszteletére. Szerkesztette: Gál István László és Hornyák Szabolcs. Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar. Pécs, 2006. 145. old.

19 Lásd: Réczei László: Nemzetközi magánjog. 2. átdolgozott kiadás. Budapest, 1959. 82–83. old. E tanulmány szerzőinek álláspontja szerint Réczei László az idézett szövegrész utolsó mondatának megírásakor inkább érvénytelenségre és nem hatálytalanságra gondolhatott.

20 Lásd: Réczei László: Kollíziós jog. In: Állam és Jogtudományi Enciklopédia. Akadémiai Kiadó. Budapest. 1980. 2. kötet 1008. old.

21 Lásd: Réczei László: Kollíziós jog. In: Állam és Jogtudományi Enciklopédia. Akadémiai Kiadó. Budapest. 1980. 2. kötet 2. kötet 1008. old.

22 Lásd: Schnitzer, A. F.: Handbuch des Internationales Privatrechts, Basel 1957. I. kötet 237. old., hivatkozza Mádl Ferenc: Külkereskedelmi monopólium nemzetközi magánjog. Budapest, 1966. 254. old.

23 Lásd: Kecskés László: „Jó lovassal a nyeregben a zabolátlan ló is megfegyelmezhető”. A közrend fogalmáról két bírósági határozat alapján. In: Tanulmányok Dr. Földvári József professzor 80. születésnapja tiszteletére. Szerkesztette: Gál István László és Hornyák Szabolcs. Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar. Pécs, 2006. 146. old.

24 Lásd: Világhy Miklós: Bevezetés a nemzetközi magánjogba. Budapest, 1972. 59. old.

25 Lásd: Vékás Lajos: A nemzetközi magánjog alapjai. Budapest. 1986. 106. old.

26 Lásd: Burián László – Kecskés László – Vörös Imre (szerkesztette: Vörös Imre): Magyar nemzetközi kollíziós magánjog. 4. bővített kiadás. Budapest, 2001. 138. old.

27 Lásd: Gfv. VI. 30.450/2002/6. szám 23. old.

28 Lásd a választottbíráskodásról szóló 1994. évi LXXI. törvény 55. §-ának (2) bekezdés b) pontját és 59. §-ának b) pontját.

29 A pontos megfogalmazás országról országra változik. A „nemzetközi közrend általános elveire” hivatkozik a francia, portugál, algériai, libanoni szabályozás. A „közrend és a jóerkölcs” megjelölés szerepel Japán, Líbia, Oman, Katar, az Egyesült Arab Emírségek jogrendjében. A „nemzetközi magánjog szerinti közrend” fogalmát alkalmazzák Románia és Tunézia bírósága. Brazília a „nemzeti közrendet”, a Kínai Népköztársaság a „társadalmi- és közérdeket”, Svédország és Ausztrália jogrendszerének „alapelveit” részesíti védelemben. Lásd részletesebben: Sheppard, Audley: Public Policy and the Enforcement of Arbitral awards: Should there be a global standard? http://www.transnational-dispute-management.com/samples/freearticles/tv1-1-article_67.htm, Badó Attila – Bóka János: Európa kapujában. Reform, igazság, szolgáltatás. Bíbor Kiadó, Miskolc, 2002. 85. old.

30 Lásd: A külföldi választottbírósági határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló New Yorkban 1958. június 10-én kelt egyezmény V. cikk 2. b) (kihirdette: 1965. évi 25. törvényerejű rendelet) Badó Attila – Bóka János: Európa kapujában. Reform, igazság, szolgáltatás. Bíbor Kiadó, Miskolc, 2002. 85. old. Lásd: Burián László: Gondolatok a közrend szerepéről. In: Magister Artis Boni et Aequi. Studia in Honorem Németh János. Szerkesztette: Kiss Daisy és Varga István. Budapest, 2003. 119. old.

31 Lásd: Burián László: Gondolatok a közrend szerepéről. In: Magister Artis Boni et Aequi. Studia in Honorem Németh János. Szerkesztette: Kiss Daisy és Varga István. Budapest, 2003. 119. old. Burián álláspontja szerint a belföldi választottbírósági eljárásban a magyar anyagi jog alapján hozott ítéletnek a magyar közrendbe ütközése fogalmilag kizárható. Burián László: Gondolatok a közrend szerepéről. In: Magister Artis Boni et Aequi. Studia in Honorem Németh János. Szerkesztette: Kiss Daisy és Varga István. Budapest, 2003. 120–122. old.

32 Lásd: Badó Attila – Bóka János: Európa kapujában. Reform, igazság, szolgáltatás. Bíbor Kiadó, Miskolc, 2002. 85. old., Kecskés László: „Jó lovassal a nyeregben a zabolátlan ló is megfegyelmezhető”. A közrend fogalmáról két bírósági határozat alapján. In: Tanulmányok Dr. Földvári József professzor 80. születésnapja tiszteletére. Szerkesztette: Gál István László és Hornyák Szabolcs. Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar. Pécs, 2006. 140. old.

33 A nemzetközi közjogi kollízió kérdéseit vizsgáló, közelmúltban megjelent magyar monográfia szerint: „A közrend sérelmét akkor lehet megállapítani a nemzetközi magánjogban, ha a külföldi jogszabály vagy külföldi bíróság által hozott ítélet az Alkotmányban meghatározott garanciális szabályba üzközik, vagy az az alkotmányos alapjogok és kötelezettségek sérelmét jelenti.” Dezső Márta – Vincze Attila: Magyar alkotmányosság az európai integrációban. HVG-ORAC Kiadó.  Budapest, 2006. 426. old.

34 A német Bundesgerichtshof 1990-ből származó meghatározásában nem erkölcsi, hanem jogelvek sérelméről van szó, amely bizonyos alapvető szabályok áthágásával következhet be. BGH III ZR 174/89, NJW 1990. 3210. Lásd: Badó Attila – Bóka János: Európa kapujában. Reform, igazság, szolgáltatás. Bíbor Kiadó, Miskolc, 2002. 86. old.

35 Dezső Márta – Vincze Attila: Magyar alkotmányosság az európai integrációban. HVG-ORAC Kiadó. Budapest, 2006. 426–427. old.

36 Lásd: Berg, A. J. van den: Refusals of Enforcement under the New York Convention of 1958: the Unfortunate Few. In: Arbitration in the Next Decade. (ICC Bulletin – 1999. Special Supplement) 86. old., Badó Attila – Bóka János: Európa kapujában. Reform, igazság, szolgáltatás. Bíbor Kiadó, Miskolc, 2002. 86.old.

37 Németországban a keresetek száma évi 12 körül mozog. Lásd: Horváth Éva: Eljárási kérdések szabályozása a választott­bíró­ságról szóló törvényben. Jogtudományi Közlöny 1995. 5–6. 227. old., Badó Attila – Bóka János: Európa kapujában. Reform, igazság, szolgáltatás. Bíbor Kiadó, Miskolc, 2002. 87. old.

38 Lásd: Burián László: Gondolatok a közrend szerepéről. In: Magister Artis Boni et Aequi. Studia in Honorem Németh János. Szerkesztette: Kiss Daisy és Varga István. Budapest, 2003. 99. old.

39 Az eddigi legsikerültebb vállalkozás a Nemzetközi Jogi Társaság (ILA) nemzetközi kereskedelmi választottbíráskodást vizsgáló bizottságának a 2000-ben Londonban tartott konferenciára benyújtott jelentése. Elérhetősége: www.ila-hq.org/ Lásd: Badó Attila – Bóka János: Európa kapujában. Reform, igazság, szolgáltatás. Bíbor Kiadó, Miskolc, 2002. 87.old.

40 Az angol–amerikai anyagi jogi „public policy” tan értelmében a bíró a külföldi jog alkalmazását annak konkrét, effektív hatására tekintettek megtagadja, ha az sértené a „public policy” elnevezéssel körülírt belföldi közrendet. Az angol jogi felfogás pragmatizmusára utal, hogy bonyolult elméleti konstrukcióktól mentesen a „public policy” lényegét abban látják, hogy az megakadályozza, hogy a külföldi jog alkalmazása nemkívánatos, az angol jogfelfogással össze nem egyeztethető tényleges hatást váltson ki a konkrét esetben. Lásd: Burián László: Gondolatok a közrend szerepéről. In: Magister Artis Boni et Aequi. Studia in Honorem Németh János. Szerkesztette: Kiss Daisy és Varga István. Budapest, 2003. 104. old.

41 UN Doc. A/CN.9/263 Add. 2. paras. 29-35. Kanada és Ausztrália azonban jelezte, hogy értelmezése inkább a kontinentális gyakorlatot követi. Lásd: Badó Attila – Bóka János: Európa kapujában. Reform, igazság, szolgáltatás. Bíbor Kiadó, Miskolc, 2002. 87. old.

42 UN Doc. A/40/1? paras. 297., 303. Lásd: Badó Attila – Bóka János: Európa kapujában. Reform, igazság, szolgáltatás. Bíbor Kiadó, Miskolc, 2002. 87. old.

43 A nemzetközi közrend fogalmával kapcsolatban utalni kell arra az anyagi jogi összefüggésre, hogy a nemzetközi kereskedelmi választottbíráskodásban kétségtelenül kialakultak olyan – a lex mercatoria meghatározó részének is tekinthető – elvek, amelyeknek az érvényre juttatása közrendi jellegű követelménynek tekinthető. Ezek az alapvető elvek akkor is érvényesülnek, ha az alkalmazandó jog esetlegesen ezekkel ellentétes rendelkezéseket tartalmaz. A tételes jog (nemzetközi egyezmény) csak kivételesen utal azonban ilyen közrendi jellegűnek is tekinthető elvekre. Ilyennek tekinthető például a nemzetközi beruházás­védelem területén a Washingtoni Konvenció 42. cikke, amelynek értelmében a felek jogválasztásának hiányában a fogadó állam jogát a nemzetközi közjog vonatkozó elveivel összhangban kell alkalmazni. Lásd: Burián László: Gondolatok a közrend szerepéről. In: Magister Artis Boni et Aequi. Studia in Honorem Németh János. Szerkesztette: Kiss Daisy és Varga István. Budapest, 2003. 118. old.

44 Lásd: Horváth Éva – Kálmán György: Nemzetközi eljárások joga – a kereskedelmi választottbíráskodás. Budapest 1999. 80. old., és Berg, A. J. van den „Distinction Domestic-International Public Policy”, (1996) XXI Yearbook  502. old. Hivatkozza: Sheppard, Audley: Public Policy and the Enforcement of Arbitral awards: Should there be a global standard? http://www.transnational-dispute-management.com/samples/freearticles/tv1-1-article_67.htm

45 Lásd: Badó Attila – Bóka János: Európa kapujában. Reform, igazság, szolgáltatás. Bíbor Kiadó, Miskolc, 2002. 87–90. old

46 Lásd: Badó Attila – Bóka János: Európa kapujában. Reform, igazság, szolgáltatás. Bíbor Kiadó, Miskolc, 2002. 88. old., Kecskés László: „Jó lovassal a nyeregben a zabolátlan ló is megfegyelmezhető”. A közrend fogalmáról két bírósági határozat alapján. In: Tanulmányok Dr. Földvári József professzor 80. születésnapja tiszteletére. Szerkesztette: Gál István László és Hornyák Szabolcs. Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar. Pécs, 2006. 133–134. old.

47 Az európai gyakorlat ennél persze mindig is sokkal rugalmasabb volt. Lásd: Article 7(1) of the European Contracts Convention: Codifiing the Practice of Applying Foreign Mandatory Rules. Harvard Law Review 114. (2001) 2462–2477. old., Badó Attila – Bóka János: Európa kapujában. Reform, igazság, szolgáltatás. Bíbor Kiadó, Miskolc, 2002. 88. old

48 Római Egyezményt Magyarországon a 2006. évi XXVIII. törvény hirdette ki. Az egyezmény és a nemzetközi magánjogról szóló 1979. évi 13. törvényerejű rendelet szerződések jogára vonatkozó fejezetének viszonyára vonatkozóan a nemzetközi magánjogot oktatók 2006 novemberében tartott konferenciája számos kérdésben minisztériumi jogértelmezést kért az Igazságügyi Minisztériumtól.

49 Lásd: a Római Egyezmény 7. cikkének (1) bekezdését. Azonban még ez a visszafogott megoldás sem aratott osztatlan sikert. Az Egyezmény lehetővé e cikkhez teszi fenntartás tételét, amely lehetőséggel az Egyesült Királyság, Írország, Németország és Luxemburg élt is. Badó Attila – Bóka János: Európa kapujában. Reform, igazság, szolgáltatás. Bíbor Kiadó, Miskolc, 2002. 88. old.

50 Lásd: Badó Attila – Bóka János: Európa kapujában. Reform, igazság, szolgáltatás.  Bíbor Kiadó, Miskolc, 2002. 88.old.

51 A Wengler-féle „különkapcsolás” („Sonderanknüpfung”) elmélet olyan – zömükben közjogias jellegű, de magánjogi viszonyokat érintő – jogszabályok külön kapcsolására és így alkalmazandó joggá tételére ad lehetőséget, amelyek a normál kapcsolással nem volnának alkalmazásra rendelhetők. A különkapcsolás révén aktivizált jogszabályok nem tartoznak ugyanis a kapcsoló szabályokban kijelölt jogrendszer normáihoz, de fontos, érdemi hatásuk van az adott tényállásra. Ez a gondolat éles vitákban ugyan, de utat tört magának az elméletben, meghódítani látszik a bírói gyakorlatot s legújabban a törvényhozást is. Lásd: Mádl Ferenc – Vékás Lajos: Nemzetközi magánjog és nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest 2000. 68. old.

52 Lásd: Németországban BGH 1992, 3096. Az Egyesült Államokban az ilyen tartalmú nemzetközi választottbírósági határozatot érvényesítik. Ausztráliában maguk az állami bíróságok is hoznak büntető kártérítést tartalmazó határozatot. Badó Attila – Bóka János: Európa kapujában. Reform, igazság, szolgáltatás. Bíbor Kiadó, Miskolc, 2002. 88. old.

53 A jogelvek sajátos rendszerét nyújtja a shari’a, amely alapján a törvényes vagy szerződéses kamatot megítélő, profittal vagy aleatórius szerződésekkel foglalkozó, illetve nem muszlim bíró által hozott választottbírósági határozatok nem végrehajthatóak. Lásd: El-Ahdab: Arbitration in Saudi Arabia under the New Arbitration Act of 1983. Journal of International Arbitration, 3. (1986) 57. p, Lásd: Badó Attila – Bóka János: Európa kapujában. Reform, igazság, szolgáltatás. i. m. 89. old

54 Lásd: Soleimany v Soleimany. 3 WLR 811 (1998) Apa és fia szerződést kötöttek arra, hogy szőnyegeket csempésznek ki Iránból az iráni vámjog és exportszabályozás megszegésével. A választottbíróságként eljáró londoni Beth Din elismerte a szerződés jogellenességét, de ennek a maga szempontjából nem tulajdonított jelentőséget. Az angol Court of Appeal viszont a közrendre hivatkozva megtagadta a határozat végrehajtását, bár az angol jog nem szenvedett sérelmet. Badó Attila – Bóka János: Európa kapujában. Reform, igazság, szolgáltatás.  Bíbor Kiadó, Miskolc, 2002. 89. old

55 Northrop Corp. v. Triad 593 F. Supp. 928 (1984) Megbízási díj azonban csak a vesztegetést büntetni rendelő jogszabály hatályba lépése előtti időre járt. Badó Attila – Bóka János: Európa kapujában. Reform, igazság, szolgáltatás. Bíbor Kiadó, Miskolc, 2002. 89. old

56 Ez utóbbira pl: ICC Case 8891 in: Rossei – Prager: Illicit Commissions and International Arbitration: The Questions of Proof IS Arbitration International (1999) 329. Az ügy különösen jelentős, mivel a választottbíróság kimondta, hogy amennyiben kiforrott jog­gyakorlat létezik, akkor a döntés általános jogelvekre vagy a nemzetközi közrendre is alapítható. Lásd: Badó Attila – Bóka János: Európa kapujában. Reform, igazság, szolgáltatás. Bíbor Kiadó, Miskolc, 2002. 89. old

57 Lásd: National Oil Corp v. Libyan Sun Oil Corp. 733 F. Supp. 819 (Del. 1990) A bíróság nem tagadta meg a Líbia javára szóló ítélet végrehajtását pusztán azért, mert „Líbia közismerten támogatja a nemzetközi terrorizmust”. Egy másik ügyben az angol bíróság nem tekintette közrendbe ütközőnek, hogy két egymással háborúban álló ország (India és Pakisztán) állampolgárai közötti jogvitás ügyben keletkezett ítéletet kellene végrehajtania, miközben mindkét ország baráti kapcsolatokat ápol az Egyesült Királysággal. Dalmia Dairy lndustries Ltd v. National Bank of Pakistan. 2 Lloyd’s Rep. (1978) 223. old. Badó Attila – Bóka János: Európa kapujában. Reform, igazság, szolgáltatás. Bíbor Kiadó, Miskolc, 2002. 90. old

58 Az ilyen rendelkezések viszont általában feltétlen érvényesülést igénylő normáknak minősülnek, a kérdés tehát nem is terelődik politikai síkra. Badó Attila – Bóka János: Európa kapujában. Reform, igazság, szolgáltatás. Bíbor Kiadó, Miskolc, 2002. 90. old.

59 Lásd: Balla Ignácz: Tételes magyar nemzetközi magánjog. Budapest, 1928. 25. old. Idézi: Burián László: Gondolatok a közrend szerepéről. In: Magister Artis Boni et Aequi. Studia in Honorem Németh János. Szerkesztette: Kiss Daisy és Varga István. Budapest, 2003. 108. old.

60 Lásd: Burián László: Gondolatok a közrend szerepéről. In: Magister Artis Boni et Aequi. Studia in Honorem Németh János. Szerkesztette: Kiss Daisy és Varga István. Budapest, 2003. 109. old.

61 Lásd: Badó Attila – Bóka János: Európa kapujában. Reform, igazság, szolgáltatás. Bíbor Kiadó, Miskolc, 2002. 91.old Ahogyan Balla Ignácz az 1911. évi Pp. vonatkozó szabályában találta meg a nemzetközi magánjogi közrendi klauzula tételes jogi alapját, úgy Világhy Miklós ennek a perjogi szabálynak az alapulvételével alakította ki a közrendi záradék anyagi jogi (kollíziós jogi) tartalmát. Lásd: Világhy Miklós: Bevezetés a nemzetközi magánjogba. Budapest, 1971. 59–62. old. Idézi: Burián László: Gondolatok a közrend szerepéről. In: Magister Artis Boni et Aequi. Studia in Honorem Németh János. Szerkesztette: Kiss Daisy és Varga István. Budapest, 2003. 109. old.

62 Lásd: a Polgári perrendtartás módosításáról szóló 1972. évi 26. törvényerejű rendeletet. Lásd: Badó Attila – Bóka János: Európa kapujában. Reform, igazság, szolgáltatás. i. m. 91. old.

63 Lásd: Badó Attila – Bóka János: Európa kapujában. Reform, igazság, szolgáltatás. Bíbor Kiadó, Miskolc, 2002. 91. old.

64 Kecskés László: „Jó lovassal a nyeregben a zabolátlan ló is megfegyelmezhető”. A közrend fogalmáról két bírósági határozat alapján. In: Tanulmányok Dr. Földvári József professzor 80. születésnapja tiszteletére. Szerkesztette: Gál István László és Hornyák Szabolcs. Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar. Pécs, 2006. 137. old.

65 Ilyen értelmű döntés már 1995-ben született (1996/159.). A Legfelsőbb Bíróság e tárgyban leggyakrabban idézett határozata (BH 1997/489.) egyike azon keveseknek, amelyekben jogirodalmi művekre történik hivatkozás. Az idézett forráshelyek: Réczei László: Nemzetközi magánjog. Budapest. Tankönyvkiadó, 1961. 89. p., illetve Mádl Ferenc – Vékás Lajos: Nemzetköz magánjog és nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga. Budapest. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó. Budapest, 1992. 131–132. old., Badó Attila – Bóka János: Európa kapujában. Reform, igazság, szolgáltatás. Bíbor Kiadó, Miskolc, 2002. 91. old.

66 A Vbt. alkalmazásának első négy évében az MKIK melletti állandó választottbíróság ítéleteivel szemben mindössze 12 érvénytelenítési ügy folyt, ezek közül egyik kereset sem bizonyult megalapozottnak. Lásd: Horváth Éva: A választott­bíráskodásról szóló törvény gyakorlati alkalmazása. Jogtudományi Közlöny, 1999. 7–8. 339. p. A Magyar Agrárkamara melletti állandó választottbíróság ítéleteivel szemben eddig egyetlen – sikertelen – érvénytelenítési keresetet nyújtottak be. Lásd: Badó Attila – Bóka János: Európa kapujában. Reform, igazság, szolgáltatás. Bíbor Kiadó, Miskolc, 2002. 92. old.

67 Lásd: BH 1997. 488. old., lásd: Badó Attila – Bóka János: Európa kapujában. Reform, igazság, szolgáltatás. Bíbor Kiadó, Miskolc, 2002. 92. old.

68 Lásd: Badó Attila – Bóka János: Európa kapujában. Reform, igazság, szolgáltatás. Bíbor Kiadó, Miskolc, 2002. 92. old. Lásd: Kiss Károly: A választottbírósági ítéletek érvénytelenítése a közrendbe ütközésre hivatkozással. In: Gazdaság és Jog. 2005. évi 12. sz. 10–14. old.

69 Lásd: Kecskés László: „Jó lovassal a nyeregben a zabolátlan ló is megfegyelmezhető”. A közrend fogalmáról két bírósági határozat alapján. In: Tanulmányok Dr. Földvári József professzor 80. születésnapja tiszteletére. Szerkesztette: Gál István László és Hornyák Szabolcs. Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar. Pécs, 2006. 143. old.

70 A közrendre történő utalás az áruk szabad mozgására vonatkozóan az EK-Szerződés 30. cikkében, a munkavállalók szabad mozgásával kapcsolatban a 39. cikk (3) bekezdésében, a letelepedési illetve (az 55. cikk utalása révén) szolgáltatási szabadság tekintetében a 46. cikkben, a tőke szabad áramlásával összefüggésben pedig az 58. cikk (1) bekezdésének b) pontjában. Ezek az eltérő megfogalmazású közrendi klauzulák lehetővé teszik a tagállamok számára, hogy bizonyos kivételes esetekben eltérjenek a közösségi jog alapvető szabadságot garantáló szabályaitól és nemzeti korlátozó intézkedéseket alkalmazzanak. A közrend általában nem önmagában, elszigetelt fogalomként jelenik meg ezekben a rendelkezésekben, hanem összekapcsolódva más fogalmakkal, olyanokkal, amelyek szintén erős közérdek tartalommal rendelkeznek és kiegészítik, súlypontozzák, tematizálják a közrend védelmét. Az Európai Bíróság gondolkodási stílusára amúgy általában jellemző érdekkutató, érdekelemző szemlélet ezen a területen különösen erőteljesen mutatkozik. A közrendhez kapcsolódó kifejezések a közbiztonság (a tőke szabad áramlásával összefüggésben), közegészség (a munkavállalás szabadsága, a letelepedési és a szolgáltatási szabadság tekintetében), illetve a közerkölcs, az emberek, az állatok és növények egészségének és életének védelme, a művészi, történelmi vagy régészeti értéket képviselő nemzeti kincsek védelme vagy az ipari és kereskedelmi tulajdon védelme (az áruk szabad mozgására vonatkozóan). Ezzel a témakörrel külön tanulmányban foglalkozunk.

71 Lásd: Ingmar Gb Ltd kontra Eaton Leonard Technologies Inc. ügyben 2000. november 9-én hozott C-381/98. sz. ítéletet. Az ítélet részletes összefoglalását lásd: Európai Bíróság ítéletek 2003. évi 2. szám. 32–34. old. Az összefoglalót készítette: Nemessányi Zoltán. Ezzel a problémával is külön tanulmányban foglalkozunk.

72 Lásd: Nagy Csongor István: Az Európai Unió nemzetközi magánjoga. Határon átnyúló polgári jogviták az EU-ban. HVG-ORAC Kiadó Budapest, 2006. 222–224. old. Nagy Csongor István részletesen idéz a Brüsszeli Egyezményhez kapcsolódó Jenard Jelentésből (Jenard, P.: Report ont he Convention on jurisdiction and the enforcement of judgments in civil and commercial matters signed at Brussels, 27 September 1968. Official Journal C-59. 5 March 1979) és Schlosser Jelentésből (Schlosser Peter: Report ont he Convention ont he Association of the Kingdom of Denmark, Ireland and the United Kingdom of Great Britain and Northern Ireland to the Convention on jurisdiction and the enforcement of judgements in civil and commercial matters and to the Protocol on its interpretation by the Court of Justice, signed at Luxembourg, 9 October 1978. Official Journal C 59, 5 March 1979.)

73 Lásd: Kengyel Miklós – Harsági Viktória: Európai polgári eljárásjog. Osiris. Budapest, 2006. 402. old.

74 Lásd: Kropholler, Jan: Europäisches Zivilprozessrecht. Kommentar zu EUGVO und Lugano Übereinkommen. 7. Aufl. Heidelberg, 2002. 391. old. Idézi: Kengyel Miklós – Harsági Viktória: Európai polgári eljárásjog. Osiris. Budapest, 2006. 402. old.

75 Lásd: Horst Ludwig Martin Hoffmann kontra Adelheid Krieg ügyben 1988. február 4-én hozott 145/86. sz. ítéletet

76 Lásd: 145/86. sz. Hoffmann-ítélet 21. pontja

77 A jelentés német nyelven: Bericht zu dem Übereinkommen über die gerichtliche Zuständigkeit und die Vollstreckung gericht­-l­icher Entscheidungen in Zivil- und Handelssachen. ABl. 1979. C-59. 42. old.

78 Dieter Krombach kontra André Bamberski ügyben 2000. március 28-án hozott C-7/98. sz. ítélet

79 Krombach úr orvos volt; 1982-ben Kobalt-Ferrcelit injekciót adott be a lánynak, aki néhány napra rá meghalt.

80 Az Európai Bíróság ezt a megállapítást a Solo Kleinmotoren GmbH kontra Emilio Boch ügyben 1994. június 2-án hozott C-414/92. sz. ítéletből vette át, amelyben nem a Brüsszeli Egyezmény közrendre vonatkozó 27. cikk (1) bekezdésének, hanem a 27. cikk (3) bekezdésének az értelmezésére irányult a tagállami bíróság kérdése. Az Európai Bíróság azonban a teljes 27. cikknek az egyezmény alapvető céljait korlátozó jelleget tulajdonított és ezért az egész cikkre (annak valamennyi bekezdésére) vonatkozóan megállapította a megszorító értelmezés követelményét. Lásd: C-414/92. sz. Solo Kleinmotoren-ítélet 20. pontját.

81 Lásd: C-7/98. sz. Krombach-ítélet 22–23. pontjait

82 Lásd: C-7/98. sz. Krombach-ítélet 31–32. pontjait

83 Lásd: C-7/98. sz. Krombach-ítélet 36. pontját. Az ítélet ezen pontjával összefüggésben felidézhető, hogy már a Jenard Jelentés is rámutatott arra, hogy az elismerő állam bíróságának nem az a feladata, hogy „ítéletet mondjon a külföldi határozat és saját országa közrendjének az összeegyeztethetőségéről, mert ez a határozat kritikájával lenne azonos; a bíró feladata inkább abban áll, hogy meghatározza, vajon a határozat elismerése beleütközik-e az elismerő állam közrendjébe”. Idézi: Kengyel Miklós – Harsági Viktória: Európai polgári eljárásjog. Osiris. Budapest, 2006. 404. old.

84 Lásd: C-7/98. sz. Krombach-ítélet 37. pontját

85 Lásd: Nagy Csongor István: Az Európai Unió nemzetközi magánjoga. Határon átnyúló polgári jogviták az EU-ban. HVG-ORAC Kiadó Budapest, 2006. 225. old.

86 Az EBGB közrendet definiáló 6. artikulusa szerint: „Eine Rechtsnorm eines anderen Staates ist nicht anzuwenden, wenn ihre Anwendung zu einem Ergebnis führt, das mit wesentlichen Grundsätzen des deutschen Rechts offensichtlich unvereinbar ist. Sie ist insbesondere nicht anzuwenden, wenn die Anwendung mit den Grundrechten unvereinbar ist.”

 87 Lásd: EJEB 1993. november 23-i Poitrimol kontra Franciaország ítéletet, A. sorozat 277-A. sz.; az 1994. szeptember 22-i Pelladoah kontra Hollandia ítéletet, A. sorozat 297-B. sz., és az 1999. január 21-i Van Geyseghem kontra Belgium ítéletet.

 88 Lásd: C-7/98. sz. Krombach-ítélet 37. pontját

 89 Lásd: Fiskano kontra Bizottság ügyben 1994. június 29-én hozott C-135/92. sz. ítélet 39. pontját és a Bizottság kontra Lisrestal és társa ügyben 1996. október 24-én hozott C-32/95. P. sz. ítélet 21. pontját

 90 Lásd: Debaecker és Plouvier ügyben 1985. június 11-én hozott 9/84. sz. ítélet 10. pontját

 91 Lásd: C-7/98. sz. Krombach-ítélet 37. pontját

 92 Lásd: C-7/98. sz. Krombach-ítélet 45. pontját

 93 Lásd: van Hoek, Aukje A. H.: Case C-7/98. D. Krombach v A. Bamberski. In: Common Market Law Review 38. (2001). 1018. old.

 94 Lásd: Régie nationale des usines Renault SA kontra Maxicar SpA és Orazio Formento ügyben 2000. május 11-én hozott C-38/98. sz. ítéletet

 95 Lásd: C-38/98. sz. Renault kontra Maxicar és Formento ítélet 24. pontját

 96 Lásd: C-7/98. sz. Krombach-ítélet 36. pontját

 97 Lásd: C-7/98. sz. Krombach-ítélet 37. pontját

 98 Lásd: C-38/98. sz. Renault kontra Maxicar és Formento ítélet 31. pontját

 99 Lásd: C-38/98. sz. Renault kontra Maxicar és Formento ítélet 32. pontját

100 Lásd: C-38/98. sz. Renault kontra Maxicar és Formento ítélet 33. pontját

101 Lásd: C-38/98. sz. Renault kontra Maxicar és Formento ítélet 34. pontját

102 Lásd: Eco Swiss China Time Ltd kontra Benetton International NV ügyben 1999. június 1-jén hozott C-126/97. sz. ítéletet

103 Az EK-Szerződés 81. cikke (ex 85. cikke) (1) bekezdése szerint: „A közös piaccal összeegyeztethetetlen és tilos minden olyan vállalkozások közötti megállapodás, vállalkozások társulásai által hozott döntés és összehangolt magatartás, amely hatással lehet a tagállamok közötti kereskedelemre, és amelynek célja vagy hatása a közös piacon belüli verseny megakadályozása, korlátozása vagy torzítása (…)”. A 81. cikk (ex 85. cikk) (2) bekezdése alapján: „Az e cikk alapján tiltott megállapodás vagy döntés semmis.”

104 A közrendbe ütközés tehát a holland joggyakorlat alapján is nyilvánvaló jogellenességet feltételez.

105 A holland állásponttal ellentétben a német joggyakorlat egységes abban, hogy a versenyt belföldön korlátozó és emiatt a német kartelljogba ütköző külföldi ítélet a közrendi záradék sérelme miatt nem ismerhető el. Lásd: Kengyel Miklós – Har­sági Viktória: Európai polgári eljárásjog. Osiris Kiadó Budapest, 2006. 405. old.

106 Lásd a Van Schijndel és Van Veen egyesített ügyekben 1995. december 14-én hozott C-430/93. és C-431/93. sz. ítéletet

107 Lásd: C-126/97. sz. Eco Swiss kontra Benetton ítélet 36. pontját

108 Lásd: C-126/97. sz. Eco Swiss kontra Benetton ítélet 37. pontját

109 Lásd: C-126/97. sz. Eco Swiss kontra Benetton ítélet 38–39. pontjait