Publikáció: Az alapszabadságok az alapjogok konfliktusa

Dr. Vincze Attila: Az alapszabadságok az alapjogok konfliktusa – az Európai Bíróságnak a C-438/05. számú International Transport Workers’ Federation kontra Viking Line ügyben 2007. december 11-én hozott ítélete1

[Megjelent az Európai jog 2008/1. számában, 15-20. o.]

I. Bevezetés, az ügy háttere

Az Európai Bíróság 2007. december 11-én, a  C-438/05. sz., az International Transport Workers’ Federation, a Finnish Seamen’s Union és a Viking Line ABP, az OÜ Viking Line Eesti ügyben hozott ítélete számos, az alapszabadságok szempontjából alapvető kérdéseket vetett fel. Az International Transport Workers’ Federa­tion [szállítási dolgozók nemzetközi szövetsége, (ITF)], a Finnish Seamen’s Union [finn tengerészunió, (FSU)], valamint a Viking Line ABP (Viking) illetve annak leányvállalata, az OÜ Viking Line Eesti (Viking Eesti) közötti eljárás a szakszervezetek kollektív fellépésére illetve az ilyen fellépéssel való fenyegetésekre vezethető vissza, melyek azt célozták, hogy a Viking az egyik hajóját ne lajstromozza át a finn lobogóról egy másik tagállam, az észt lobogójára.

[hidepost=0]

A Viking egy a finn jog szerint bejegyzett, komphajón történő szállítással foglalkozó társaságot működtet, és ennek keretében finn lobogó alatt működteti a Rosellát, amely Tallinn (Észtország) és Helsinki (Finnország) között hajózik. A Rosella legénysége tagja az FSU finn tengerész-szakszervezetnek, mely tagja az ITF-nek a szállítási ágazatban alkalmazott dolgozók szakszervezetei nemzetközi szövetségének. Az ITF politikájának egyik fő célja az olcsó lobogókkal szembeni küzdelem.2 Ennek a politikának az alapvető eszköze egyrészt tényleges kapcsolat megállapítása valamely hajó lobogója és a tulajdonos állampolgársága között,3 másrészt az olcsó lobogók alatti hajók legénysége munkakörülményeinek védelme és javítása. Egy hajót az ITF akkor tekint olcsó lobogó alatt lajstromozottnak, ha a hajó tényleges tulajdonosa és a hajó feletti ellenőrzés a hajó lajstromozása szerinti lobogó államától eltérő állambeli. Az ITF szerint csak azok a szakszervezetek jogosultak egy hajóra vonatkozó kollektív szerződés megkötésére, amelyeknek a székhelye abban az államban van, ahol a hajó tényleges tulajdonosa talál­ható.

A Rosella finn lobogó alatt hajózott, és ennél fogva a Viking köteles volt a finn jog alapján a legénységnek a Finnországban alkalmazottal azonos szintű bért fizetni. Az észt legénységek bére azonban alacsonyabb volt a finnekénél. Ez oda vezetett, hogy az alacsonyabb bérköltséggel működő észt hajók közvetlen konkurenciája miatt a Rosella üzemeltetése veszteségessé vált. A Viking erre reagálva azt tervezte, hogy a hajót vagy Észt­országban vagy Norvégiában lajstromoztatja annak érdekében, hogy új és számára kedvezőbb kollektív szerződést köthessen. Miután a finn szakszervezet tudomást szerzett arról, hogy a Viking a hajó átlajstromozását tervezi, kapcsolatba lépett az ITF szakszervezeti tömörüléssel, és jelezte, hogy a Rosella tényleges tulajdona finnországi marad, valamint kérte az ITF-et, hogy juttassa el ezt az információt valamennyi tagszakszervezethez és szólítsa fel azokat, hogy ne folytassanak tárgyalásokat a Vikinggel egy új kollektív szerződésről. Az ITF e kérésnek megfelelően körlevelet intézett a tagjaihoz, amelyben felszólította őket, hogy ne kezdjenek tárgyalásokba a Vikinggel vagy a Viking Eestivel. Mivel a felek – a Viking és a finn szakszervezet – álláspontja nem közeledett (a Rosella működtetése továbbra is veszteséges maradt, a Viking kitartott szándéka mellett, hogy ezt észt lobogó alatt lajstromoztatja, az ITF körlevél pedig továbbra is hatályban maradt), új fordulat Észtország uniós csatlakozásával következett be. 2004. augusztus 18-án a Viking ugyanis kereset nyújtott be a High Court of Justice (England & Wales), Queen’s Bench Division (Commercial Court) (Egyesült Királyság)4 előtt annak megállapítása iránt, hogy az ITF és az FSU fellépése ellentétes az EK-Szerződés 43. cikkével.  E keresetnek az említett bíróság a 2005. június 16-i ítélettel helyt adott, mellyel szemben az ITF és az FSU 2005. június 30-án fellebbezéssel élt hivatkozva a szakszervezeteknek a munkahelyek megtartása érdekében történő kollektív fellépésének jogára, melyet az EK-Szerződés is elismer 136. cikkében. E szerint a Közösség és a tagállamok szem előtt tartják az alapvető szociális jogokat, így többek között az 1961. október 18-án Torinóban aláírt Európai szociális chartában, valamint a munkavállalók alapvető szociális jogairól szóló 1989. évi közösségi chartában meghatározott jogokat, amibe a sztrájk joga is beletartozik.

E bevezetés alapján is látszik, hogy az ügy talán legfontosabb kérdései azok voltak, hogy magánfelek – egy munkavállalói szervezet és a munkaadók – között alkalmazhatóak-e az alapszabadságok; illetve az, hogy mi a viszony az alapjogok – adott esetben a sztrájkhoz való jog – és az alapszabadságok – itt a letelepedési jog – között.

II. A közösségi alapszabadságok horizontális alkalmazhatósága

A közösségi alapszabadságok, mint a közösségi jog általában,5 közvetlen alkalmazhatóak, vagyis a szerződés illetve a közösségi jog közvetlenül a Közösség jogalanyait személyükben érintik, a tagállamok állampolgárai számára jogokat állapítanak meg, és e jogaikra a tagállami bíróságok előtt hivatkozhatnak illetve ezek előtt érvényesíthetik őket.6 A közösségi alapszabadságok alanyi közjogokként funkcionálnak.7

Az alapszabadságok címzettjei (kötelezettjei) elsősorban a tagállamok, kérdéses volt azonban sokáig, hogy mennyiben és milyen feltételek mellett lehet ezekre hivatkozni a magánszemélyekkel szemben, vagyis horizontális viszonyokban (Drittwirkung),8 hogy vajon csak jogosítják-e a magánszemélyeket ezen előírások, vagy kötelezik is őket.

Az áruk szabad áramlásával kapcsolatban is voltak olyan megállapításai a Bíróságnak, melyek a magánfelek közötti alkalmazhatóság benyomását keltették. A Dansk Supermarked ügyben elég egyértelműen kifejezésre jutatta, „hogy magánszemélyek egymás közötti megállapodásai semmilyen körülmények között sem térhetnek el a Szerződésnek az áruk szabad mozgására vonatkozó kötelező rendelkezéseitől”9. Később ezt a megállapítását a Bíróság felülvizsgálta, és arra a következtetésre jutott, hogy azért nem alkalmazható ezekre az áruk szabad áramlása, mert ezekre a helyzetekre az EKSz. külön szabályokat tartalmaz: mégpedig a versenykorlátozó megállapodások, és a piaci erőfölénnyel visszaélés tilalmát.10

A Walrave11 és Bosman12 ügyekben a Bíróság elismerte a közösségi alapszabadságok, a munkavállalók szabad mozgásának szabadságát a sportegyesületekkel szemben is, melyek magánjogi szervezetek. Az állampolgárság alapján történő megkülönböztetés tilalma nemcsak a hatóságok tevékenységére vonatkozik, hanem a munkaviszonyról és a szolgáltatásnyújtásról kollektív módon rendelkező más jellegű szabályozásra is kiterjed.13 Ennek oka, hogy a „különböző tagállamokban a munkafeltételeket hol törvénnyel vagy rendelettel meghatározott rendelkezések révén szabályozzák, hol magánszemélyek által kötött vagy elfogadott egyezményekkel és más aktusokkal”; így a közösségi jogból fakadó tilalmaknak „hatósági aktusokra történő korlátozása azzal a veszéllyel járna, hogy azokat egyenlőtlenül alkalmaznák”,14 vagyis „a tagállamok között a személyek szabad mozgásával kapcsolatos akadályok megszüntetését veszélyeztetné, ha az állami eredetű akadályok lebontását semlegesíthetnék a közjogi jelleggel nem bíró egyesületek és szervezetek jogi autonómiájának gyakorlásából eredő akadályok”.15

Ezek az esetek mind olyanok voltak, amelyekben a munkavállaló egy a szervezettség és a kooperáció folytán hasonló erővel és hatékonysággal tudtak fellépni, mint az állam és a közjogi szervezetek. Ennek megfelelően az irodalom nagyon sokáig csak akkor ismerte el a közösségi alapszabadságok közvetlen alkalmazhatóságát, ha a felek egyike bizonyos társadalmi, szociális erőfölénnyel vagy monopolhelyzettel bírt.16 Így további kiterjesztést jelentett az alapszabadságok személyi hatályát tekintve, amikor a Bíróság eltekintett kollektív módon történő szabályozás előfeltételétől.17 A munkavállalók szabad mozgásának és a diszkrimináció tilalmának „elvét általánosságban fogalmazták meg és ez nem konkrétan a tagállamoknak szól” a Bíróság érvelése szerint.18

Az itt tárgyalt International Transport Workers’ Federation ügyben szintén megerősítette a Bíróság, hogy a kollektív fellépések a közösségi jog hatálya alá esnek, és nem csak a munkavállalókkal szembeniek, hanem a munkaadókkal szembeniek is, azzal az eltéréssel, hogy az ő esetükben nem a munkaerő, hanem a letelepedés szabadsága a releváns alapszabadság. Az érvelés hasonló, mint korábban: „az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében az EK 39., EK 43. és EK 49. cikk nem csupán a hatóságok cselekményeit szabályozza, hanem kiterjed olyan, más jellegű szabályozásokra is, amelyek kollektív jelleggel szabályozzák a munkaviszonyt, az önálló vállalkozást és a szolgáltatásnyújtást […]. Mivel a különböző tagállamokban a munkafeltételeket hol törvénnyel vagy rendelettel meghatározott rendelkezések révén szabályozzák, hol kollektív szerződésekkel és magánszemélyek által kötött vagy elfogadott más aktusokkal, az említett cikkek szerinti tilalmaknak a hatósági aktusokra történő korlátozása azzal a veszéllyel járna, hogy azokat egyenlőtlenül alkalmazzák […].” Ezekre a helyzetekre a Bíróság egy új argumentációs elemet vezetett be, és „kvázi közjogi szervezeteknek” titulálja. Ezek jellemzője, hogy: szabályozási szerepet töltnek be és kvázi jogalkotói hatáskörrel rendelkeznek.19 A „munkavállalók szakszervezetei a szervezkedési szabadság alapján rendelkezésükre álló önálló hatáskör gyakorlásával – amely arra irányul, hogy a munkáltatókkal vagy a szakmai szervezetekkel tárgyalásokat folytassanak a munkavállalók munkakörülményeiről és bérezéséről – részt vesznek a munkaviszony kollektív rendezésére irányuló szerződések kialakításában.”20 Ez a kollektív rendezés pedig kvázi jogalkotásnak minősül. Az érvelés erősen szociológiai jellegű, és bizonyos vakmerőség van benne, de követi a szervezettségre és az együttes fellépésre alapított korábbi érvelést. Amit nehezen lehet azonban érteni, az az ítélet 62. pontja: „Ezt az értelmezést [scil. a magánfelek közötti alkalmazhatóságot] egyebekben megerősíti a Szerződésnek az áruk szabad mozgására vonatkozó rendelkezései tárgyában kialakított ítélkezési gyakorlat, amelyből kitűnik, hogy a korlátozások lehetnek nem állami eredetűek is, és azokat magánszemélyek vagy magánszemélyek csoportja általi fellépés is eredményezheti”21 Abból ugyanis, hogy egy magánszemély korlátozza az alapszabadság gyakorlását még nem következik, hogy a magánszeméllyel szemben fel is lehetne lépni ennek érvényesítése érdekében. A jogkorlátozó személy nem kell feltétlenül egybe essen azzal, akivel szemben a kereshetőségi jog fennáll.22

Ha általánosságban vizsgáljuk azt, hogy vajon egy jog vélt vagy valós megsértésének esetére megnyitott bírói jogvédelem mit jelent, akkor óhatatlanul meg kell válaszolni a kereshetőség kérdését, vagyis azt, hogy ilyenkor „a keresetbeli jog megilleti-e a felperest az alperessel szemben vagy sem”.23 Erre a kérdésre pedig több válasz is adható, vagyis akár a jogsértő magánszemély akár az állam elleni keresetindítási lehetőség benne foglaltatik egy ilyen szabályban. Ahogy egyébként a hivatkozott esetekben így is volt: a Bizottság kontra Franciaország ügyben a Bizottság lépett fel Franciaországgal szemben, mert az nem tett meg mindent az alapszabadságok biztosítása érdekében, és nem a dühöngő francia parasztokat érte közösségi jogi szankció, ahogy ez az osztrák tiltakozókra is igaz. Az Európai Bíróság egészen egyszerűen beleköltött a saját ítéletében valamit, ami nem szerepelt abban. A hivatkozott ítéletek éppen hogy a horizontális hatály alternatívájaként értelmezendőek és nem annak megerősítéseként.24

Kérdéses volt, hogy a letelepedés szabadsága egyáltalán alkalmazható-e a munkaharc eszközeire. Ezt mind az érintett szakszervezet (illetve szakszervezeti szövetség), mind egyes tagállamok vitatták. Ennek részben az volt az alapja, hogy az EK-Szerződés jelenleg hatályos 137. cikk (5) bekezdése kizárja a Közösséghatáskörét többek között a sztrájkjog szabályozására. Ez a hivatkozás annyiban hibás, hogy azokon a területeken, amelyek bár nem tartoznak a Közösség hatáskörébe, a tagállamok mégsem tevékenykedhetnek teljesen szabadon, ugyanis e hatásköröket csak a közösségi jog tiszteletben tartásával gyakorolhatják. „Ebből következően az a körülmény, hogy az EK 137. cikk sem a sztrájkjogra, sem a kizárás jogára nem alkalmazható, az alapügyben érintetthez hasonló kollektív fellépést nem vonja ki az EK 43. cikk hatálya alól.”25 Éppígy sikertelen volt az a hivatkozás, hogy a kollektív fellépés joga, a sztrájkjogot is beleértve, olyan alapvető jognak minősül, amely nem tartozik EK-Szerződés 43. cikk hatálya alá. Ezt a döntést borítékolni lehetett: ugyanis egyrészt az is közösségi jogi kérdés, hogy valami a közösségi jog hatálya alá tartozik-e vagy sem;26 másrészt, közösségi alapszabadságnak tagállami alapjogot nem, csak közösségit lehet nekiszegezni. Ez utóbbi folyományaként az is közösségi jogi kérdés, hogy az alapvető jogok gyakorlását összhangba kell hozni a Szerződés által védett jogokkal és szabadságokkal.27

Vagyis sztrájk, illetve az ezzel való fenyegetés olyan jellegű kollektív fellépés, amely jellegét tekintve alkalmas lehet a letelepedés28 korlátozására (annak tárgyi hatálya alá esik),29 és a letelepedés szabadságának alkalmazhatóságát az sem befolyásolja, hogy ez nem tagállami, hatósági, közhatalmi tevékenység, hanem magánjogi szervezeteknek tudhatóak be (a személyi hatálya is átfogja azt).

Abból azonban, hogy az adott kollektív fellépésre alkalmazandó a letelepedés szabadsága, tehát az a körülmény, hogy magánszemélyeknek tudható be a kérdéses korlátozás, még nem zárja ki azt, hogy ez ne lehetne igazolható. Ezt egyértelműen kimondta a Bíróság az UEFA érvelésére válaszul a Bosman-ügyben,30 mely azt rótta fel, hogy a magánszemélyekkel szembeni alkalmazhatóság azzal járna, hogy a közösségi jog a magánszemélyeket súlyosabb kötelezettségekkel terhelné, mint a tagállamokat, hiszen csak ez utóbbiak hivatkozhatnak közrendi, közbiztonsági vagy közegészségügyi okokkal igazolt korlátozásokra. A Bíróság szerint ez az érvelés pontatlan előfeltevésen alapul; ugyanis semmi sem tiltja azt, hogy a magánszemélyek közrendi, közbiztonsági vagy közegészségügyi okokat hozzanak fel igazolásként. A kérdéses szabályozás közjogi vagy magánjogi jellege semmilyen módon nem befolyásolja az említett igazolásokat vagy azok tartalmát.

III. A kollektív fellépések igazolhatósága: az alapjogok csapdájában

A tagállamok kötelesek minden olyan magánjellegű akciónak véget vetni, amelyek a közösségi jog érvényesülését akadályozzák. A tagállamok nemcsak maguk nem akadályozhatják a közösségi jog hatékony érvényesülését, hanem az állammal szemben fennáll a közösségi jogi igény arra is, hogy az alapjogokat korlátozó magánszeméllyel szemben lépjen fel az állam a közhatalmi eszközeivel, ahogy ezt a tiltakozó francia parasztok esete alapján megtanulhattuk.31

Az alapszabadságokból fakadó védelmi kötelezettség akkor válik azonban igazán problematikussá, ha ennek érvényesítése – nemzeti vagy közösségi – alapjogokba ütközik. Ez a probléma már a Bosman ügyben előkerült, de ott ez még a távoli érintettség miatt érthetően nem kapott túl nagy hangsúlyt.32 A jelen ügyben azonban ez már megkerülhetetlenné vált, hiszen ahogy az már az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból is következett, a Finn alkotmány 13. cikke mindenki számára biztosítja a jogot a szakszervezet létrehozásához és más érdekek védelme céljából való szervezet létrehozására, amit úgy értelmeznek, hogy az lehetővé teszi a szakszervezetek számára a társaságokkal szembeni kollektív fellépést a munkavállalók érdekvédelme céljából.

Tudott azonban, hogy „[a] nemzeti jog szabályainak vagy fogalmainak igénybevétele a Közösség intézményei által elfogadott intézkedések érvényességének megítélésekor hátrányos hatással járna a közösségi jog egységességére és hatékonyságára.”33 Az Európai Bíróság nem is alkalmazhatná a nemzeti jogot, így ha a nemzeti alkotmányok alapján mégis vizsgálná a közösség aktusainak érvényességét, akkor éppen, hogy a számára meg nem engedett territóriumra, a nemzeti jog talajára tévedne.34  A közösségi jogi kérdéseket csak a közösségi jog alapján lehet megítélni.35 Vagyis ha egy jogi tény (egy cselekmény) közösségi jogi megítélés alá esik, akkor ennek korlátozását, illetve annak jogosságát is elvileg a közösségi jog alapján kell megítélni.36 A klasszikus megfogalmazás szerint: „(…) a Bíróság kötelessége, hogy a tagállamok közös alkotmányos hagyományaiból merítsen, és nem engedheti meg, hogy a Közösségben az ezen államok alkotmányai által elismert alapvető jogokkal össze nem egyeztethető intézkedések jogosnak minősüljenek. Az emberi jogok védelmére vonatkozó nemzetközi szerződések, amelyek kidolgozásában a tagállamok együttműködtek, illetve amelyekhez csatlakoztak, szintén tartalmazhatnak olyan iránymutatásokat, amelyeket a közösségi jog keretében szükséges számításba venni.”37 E formulát eleddig a Bíróság alapvetően klasszikus szabadságjogokra alkalmazta, a szociális jogok nem kerültek még érdeklődése homlokterébe, pedig semmi nem zárta ki a már majd 30 éve bevett megoldás leszűkítését „az első generációs” alapjogokra. Ahogy a Bíróság is kiemeli: „a kollektív fellépés jogát, a sztrájkjogot is beleértve, elismerik mind azok a különböző nemzetközi jogi aktusok, amelyek keretében a tagállamok együttműködtek vagy amelyekhez csatlakoztak – mint az 1961. október 18-án Torinóban aláírt Európai szociális charta, amelyet egyébként kifejezetten megemlít az EK 136. cikk és a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet 1948. július 9-én elfogadott 87. számú egyezménye az egyesülési szabadság és a szervezkedési jog védelme tárgyában –, mind az említett tagállamok által közösségi szinten vagy az Unió keretében kidolgozott jogi aktusok, mint az Európai Tanács 1989. december 9-i strasbourgi ülésén elfogadott, a munkavállalók alapvető szociális jogairól szóló közösségi charta – amelyet szintén megemlít az EK 136. cikk – és a Nizzában 2000. december 7-én kihirdetett, az Európai Unió alapjogi chartája (HL C-364., 1. o.).”38 Erre tekintettel nem meglepő, „hogy a kollektív fellépés joga, amelynek célja a munkavállalók védelme, olyan jogos érdeket képez, amely elvileg igazolhatja a Szerződésben biztosított alapvető szabadságjogok egyikének korlátozását”39 Ezt erősíti meg egy az EK-Szerződés 2. cikkére alapított teleológiai érvelés, ez kimondja ugyanis, hogy a Közösség feladata, hogy többek között előmozdítsa „a gazdasági tevékenységek harmonikus, kiegyensúlyozott és fenntartható fejlődését” és „a foglalkoztatottság és a szociális védelem magas szintjét”.40  Mivel tehát a „Közösségnek nem csak gazdasági, hanem szociális célja is van, a Szerződésnek az áruk, a személyek, a szolgáltatások és a tőke szabad mozgására vonatkozó rendelkezéseiből eredő jogokat egyensúlyba kell hozni a szociálpolitika céljaival”.41

A korlátozhatóság esetén a legfontosabb tanulság az, hogy a Bíróság elismerte, hogy a (közösségi) szociális alapjogokra hivatkozni lehet a közösségi szabadságok korlátozását igazolandó. Ez a korlátozás azonban – természetesen – nem mehet azon a mértéken, amit még arányosnak lehet tekinteni. Hogy ez-e a helyzet, azt a konkrét ügyet eldöntő tagállami bíróság jogosult és köteles megítélni.

IV. Összefoglalás és tanulságok

A letelepedés szabadsága átfogja azt, hogy egy hajót más lobogó alatt regisztráljanak, mint korábban.

A letelepedés szabadságát a munkaharc, a kollektív munkavállalói fellépés is korlátozhatja. Ez nem olyan terület, mely a priori ki lenne vonva a közösségi jog, illetve ezen belül is a közösségi alapszabadságok hatálya alól.

A közösségi alapszabadságok személyi hatálya nem korlátozódik a vertikális viszonyokra, vagyis azokra a helyzetekre, amikor a magánosokkal szemben az állam közhatalmi eszközeivel lép fel, hanem átfogja azokat is, amikor magánszervezetek „kvázi közjogi személyekként” lépnek fel, vagyis azokat az eseteket, amikor a szervezettségük, társadalmi hatásuknál fogva alkalmasak arra, hogy hasonló erővel korlátozzák a közösségi alapszabadságok hatékony érvényesülését, mint ahogy azt a közhatalmi szervek teszik.

A közösségi alapszabadságok korlátozását igazolhatják szociális alapjogok is. Ezek megismerésének forrása épp az, mint a klasszikus szabadságjogoké: a tagállamok alkotmányos hagyományai, illetve az általuk közösen elfogadott nemzetközi egyezmények. A korlátozás jogossága ebben az esetben is, mint a klasszikus alapjogi konstellációknál, további szempontok alapján – arányosság, más alapjog – vizsgálható. E a konkrét mérlegelés a tagállami bíróság feladata.

 

Dr. Vincze Attila, LL.M. (München)

tudományos segédmunkatárs

Eötvös Loránd Tudományegyetem

Állam- és Jogtudományi Kar

 

 

Jegyzetek

  1 A Bíróság 2007. december 11-i ítélete a C-438/05. sz. az International Transport Workers’ Federation és Finnish Seamen’s Union kontra Viking Line ABP és OÜ Viking Line Eesti ügyben (a továbbiakban: tárgyalt ítélet)

 2 A hajók azon ország joghatósága alá tartoznak, amely országban a hajót regisztrálták, amelynek lobogója alatt hajóznak. Ezt az elvet mondja ki az ENSZ tengeri jogi egyezménye (UN Convention on the Law of the Sea) 91. cikke első bek. második mondata: Ships have the nationality of the State whose flag they are entitled to fly.” Olcsó lobogó alatt azok az országok értendőek, melyeknek a hajókra, illetve a hajózó személyzetre vonatkozó szabályai relatív alacsony követelményeket állapítanak meg, és így a hajót üzemeltető vállalkozás költségei csökkennek, és ezek extra profitra tehetnek szert. A lobogó elvéhez Graf Vitzthum: Raum und Umwelt im Völkerrecht, 5. Abschn., 64. pont in: Uő. (Szerk.): Völkerrecht, Berlin, 2004.

3 Ahogy azt a hivatkozott ENSZ tengeri jogi egyezmény 91. cikke első bek. utolsó mondata szerint is valódi kapcsolatnk kell fennállnia a hajó és a lobogó állama között: „There must exist a genuine link between the State and the ship.” Ehhez Graf Vitzthum, i. m., 64. pont.

 4 A bíróság joghatósága az ITF londoni székhelyén alapul.

 5 26/62. sz. ügy, N. V. Algemene Transport- en Expeditie Onderneming van Gend & Loos kontra a holland adóhatóság.

 6 Az áruk szabad áramlása kapcsán: 74/76. sz. ügy, Iannelli & Volpi Spa kontra Ditta Paolo Meroni, 13. pont „A Szerződés [28]. cikkében előírt mennyiségei korlátozásokra és az azokkal azonos hatású intézkedésekre vonatkozó tilalom kötelező erejű és határozott szabály, és végrehajtásához további intézkedés a tagálla­mok vagy a közösségi intézmények részéről nem szükséges. A tilalom következésképp közvetlen hatállyal bír, és olyan egyéni jogokat teremt, amelyeket a nemzeti bíróságoknak védeniük kell, és mindezt legkésőbb az átmeneti időszak végétől (…).” 83/78. sz. ügy, Pigs Marketing Board kontra Raymond Redmond, 66 sk. pontok; a munkavállalók szabad mozgása tekintetében 48/75. sz. ügy, Jean Noël Royer elleni eljárás, 19. skk. pontok: „A Szerződés 48. cikke értelmében a Közösségen belül biztosított a munkavállalók szabad mozgása. (…) Ezek a rendelkezések, amelyek megtiltják a tagállamok számára, hogy korlátozásokat vagy akadályokat állítsanak fel más tagállamok állampolgárainak a területükre való beutazásával és tartózkodásával kapcsolatban, közvetlenül olyan jogokkal ruházzák fel az idézett cikkek személyes alkalmazási területe alá tartozó valamennyi személyt, amelyeket később pontosítottak a Szerződést végrehajtó rendeletekben vagy irányelvek rendelkezéseiben.”; a letelepedési jog kapcsán: 2/74. sz. ügy, Jean Reyners kontra Belgium, 24. skk. pontok; 33/74. sz. ügy, szolgáltatás nyújtás szabadsága kapcsán: Johannes Henricus Maria van Binsbergen kontra Bestuur van de Bedrijfsvereniging voor de Metaalnijverheid, 24. skk. pontok: „Az 59. cikk rendelkezései (..) az átmeneti időszak (…) lejártával feltétel nélküliek lettek. (…) közvetlen hatállyal bír, ezért hivatkozni lehet rájuk a nemzeti bíróságok előtt (…)”; C-163/94., C-165/94. és C-332/91. sz. egyesített ügyek Lucas Emilio Sanz de Lera és társai elleni büntetőeljárások, 41. skk. pontok: „(…) a Szerződés [56]. cikke (1) bekezdésének rendelkezései, amelyek a tagállamok, valamint a tagállamok és a harmadik országok közötti szabad tőkemozgás elvét határozzák meg, olyan jogokat biztosítsanak a magánszemélyeknek, amelyeket bíróság előtt érvényesíthetnek, és amelyeket a nemzeti bíróságoknak védelmezniük kell.”

 7 Ehhez illetve e koncepció különbségeihez a különböző nemzeti jogrendszerekben ld. Martin Nettesheim: Subjektive Rechte im Unionsrecht, AöR 132 (2007), 333. skk. old.

 8 Ld. hozzá belső magyar alkotmányjogi szempontból Vincze Attila: Az Alkotmány rendelkezéseinek érvényre juttatása a polgári jogviszonyokban, Polgári Jogi Kodifikáció, 2004/3, 1. skk.

 9 58/80. sz. ügy, Dansk Supermarked A/S kontra A/S Imerco, 17. pont.

10 65/86. sz. ügy, Bayer AG und Maschinefabrik Hennecke GmbH kontra Heinz Suellhoefer, 11. pont. Schroeder Art. 28 EGV, 27. pont, in Streinz (Szerk.), EUV/EGV. szerint azonban az áruk szabad áramlása és a versenyszabályok nem zárják ki feltételenül egymást.

11 36/74. sz. ügy, B.N.O. Walrave, L. J. N. Koch kontra Assotiation Union cycliste internationale, Koninklijke Nederlandsche Wielren Unie és Federacion Espanol Ciclismo.

12 C-415/93. sz. ügy, Union royale belge des sociétés de football association és társai kontra Jean-Marc Bosman és társai.

13 13-76 sz. ügy, Gaetano Donà kontra Mario Mantero , 17. pont. 1976. július 14.

14 36/74. sz. ügy, B.N.O. Walrave, L. J. N. Koch kontra Assotiation Union cycliste internationale, Koninklijke Nederlandsche Wielren Unie és Federacion Espanol Ciclismo, 19. pont.

15 A C-415/93. sz. ügy, az Union royale belge des sociétés de football association ASBL és mások kontra Jean-Marc Bosman, 83 skk. pontok. C-281/98. sz. ügy, Roman Angonese kontra Cassa di Risparmio di Bolzano SpA, 31. sk. pontok.

16 Ld. Thorsten Kingreen, in Armin v. Bogdandy (Szerk.): Europäisches Verfassungsrecht, 676. sk. old.

17 C-281/98. sz. ügy, Roman Angonese kontra Cassa di Risparmio di Bolzano SpA. Ehhez ld. Von Torsten Körber: Innerstaatliche Anwendung und Drittwirkung der Grundfreiheiten? – Anmer­kung zum Urteil des EuGH vom 6.6.2000, Roman Angonese/Cassa di Risparmio di Bolzano SpA, Rs. C-281/98, EuR 2000, 932. skk. old., különösen 940 skk. old.

18 C-281/98. sz. ügy, Roman Angonese kontra Cassa di Risparmio di Bolzano SpA, 29. pont.

19 Hiv. ítélet. 64. old.

20 Hiv. ítélet. 65. pont.

21 A C-265/95. sz., Bizottság kontra Franciaország ügyben 1997. december 9-én hozott ítélet, 30. pontját, valamint a fent hivatkozott Schmidberger ügyben hozott ítélet 57. és 62. pontját.

22 Az objektív jogrend, a tárgyi jog bárminemű megsértése esetére támasztható jogi igények bíróság elé vitélét, mint végletekig vitt, egyéb intézményi feltételektől függetlenített individuál-liberális felfogást mutatja be például Carl Schmitt, Verfas­sungslehre, Duncker & Humblot, Berlin, 1928, 116. old. E felfogásból csak annyit emelünk ki, hogy a jog megsértéséből nem következik feltétlenül és kizárólagosan az, hogy az igényt a másik magánjogi alany ellen lehetne érvényesíteni.

23 Névai – Szilbereky: Polgári eljárásjog, 3. kiadás, Tankönyvkiadó, Budapest, 1974, 201. sk. old. Ld. továbbá ehhez, Kengyel: A keresetindítás, in: Németh (szerk.): A polgári perrendtartás magyarázata, KJK, Budapest, 1999, 493. skk. old., illetve a gyakorlatból BH 2001. 388 „Egy jogvitának sokszor (…) éppen az a lényege, hogy a felperes igényérvényesítési jogosultsága (kereshetőségi joga) az általa nevezett alperesekkel szemben fennáll-e.”

24 Ld. Dezső Márta – Vincze Attila: Magyar alkotmányosság az európai integrációban, 2006, Budapest, 330. sk. old.

25 Tárgyalt ítélet, 41. pont. Hasonló problémákkal terhelt az egészségügyi ellátás, Ld. az újabb bírósági gyakorlathoz Heinz-Uwe Dettling: Ethisches Leitbild und EuGH-Kompetenz für die Gesundheitssysteme? Zugleich eine Anmerkung zum Urteil des EuGH vom 16. 5. 2006 (Watts), EuZW 2006, 519. skk. old.

26 Először még elutasítva ezt a tételt: 60. és 61/84. sz. egyesített ügyek, Cinéthèque SA és társai kontra Fédération nationale des cinémas français, ld. különösen 26. pont; majd kimondva azt, C-260/89. sz. ügy Elliniki Radiophonia Tileorassi AE kontra Dimotiki Etairia Pliroforissis és Sotirios Kouvelas, 41. skk. pontok.

27 Ld. tárgyalt ítélet 46. pont.

28 A „letelepedés” fogalma magában foglalja egy másik tagállambeli állandó telephely révén egy határozatlan időtartamú gazdasági tevékenység tényleges gyakorlását, és hogy ha egy hajó eszközét képezi az érintett tagállamban állandó telephely létesítését magában foglaló gazdasági tevékenység gyakorlásának, a lajstromozását nem lehet elválasztani a letelepedés szabadságának gyakorlásától, tárgyalt ítélet 70. pont.

29 Ld. tárgyalt. ítélet 37. és 74. pont.

30 C-415/93. sz. ügy, Union royale belge des sociétés de football association és társai kontra Jean-Marc Bosman és társai, 85. sk. pontok.

31 C-265/95. sz. ügy, Bizottság kontra Franciaország. A francia mezőgazdasági termelők a más országokból érkező termékekkel szemben hosszú időn keresztül erőszakos tiltakozó mozgalmat folytattak: az ilyen termékeket szállító kamionokat feltartóztatták, szállítmányukat megsemmisítették, a kamionsofőrök ellen erőszakos cselekményeket követtek el, más tagállamból származó mezőgazdasági termékeket áruló nagy francia szupermarketeket fenyegettek meg, a franciaországi üzletekben kihelyezett külföldi árukat megrongálták, és ez ellen a francia hatóságok nem léptek fel. A Bíróság álláspontja szerint a szabad áruforgalom nem csak azokat az állami intézkedéseket tiltja, melyek önmagukban közvetlenül a tagállamok közötti kereskedelem akadályozására irányulnak, hanem az akkor is alkalmazandó, ha egy tagállam nem hozza meg az áruk szabad mozgásának nem állami eredetű akadályai elhárítása érdekében szükséges intézkedéseket, vagyis ha passzivitásával, nem cselekvésével járul hozzá az EK-Szerződés céljainak szabotálásához. Ez ugyanúgy akadályozza a közösségen belüli kereskedelmet, mint bármilyen aktív cselekvés (30. skk. pontok).

32 C-415/93. sz. ügy, Union royale belge des sociétés de football association és társai kontra Jean-Marc Bosman és társai, 79. sk. pontok. „Ami az egyesülési szabadságra alapított érveket illeti, meg kell állapítani, hogy ez az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény 11. cikke által megerősített és a tagállamok közös alkotmányos hagyományaiból eredő elv azon alapvető jogok körébe tartozik, amelyek a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint, amelyet az Egységes Európai Okmány preambuluma, valamint az Európai Unióról szóló szerződés F. cikkének (2) bekezdése által is megerősített, a közösségi jogrendben védelem alatt állnak.

 Ugyanakkor a tagállami bíróság eljárásának tárgyát képező, a sportegyesületek által meghatározott szabályok nem tekinthetők szükségesnek az említett egyesületek, a klubok vagy a játékosok e szabadsága gyakorlásának biztosításához, és nem tekinthetőek annak elkerülhetetlen következményeinek.”

33 11/70. sz. ügy, Internationale Handelsgesellschaft mbH kontra Einfuhr- und Vorratsstelle für Getreide und Futtermittel, 3. pont. Megtalálható Dezső M. – Vincze A.: A magyar alkotmányosság európai uniós forrásai, 216. skk. old.

34 Így már az 1/58 sz., Friedrich Stork & Cie kontra Főhatóság ügyben, (ECR 1959, 26. old): „It is not competent to apply the national law of the member states. Similarly, under Article 31 the Court is only required to ensure that in the interpretation and application of the Treaty, and of rules laid down for implementation thereof, the law is observed. It is not normally required to rule on provisions of national law.”

35 11/70. sz. ügy, Internationale Handelsgesellschaft mbH kontra Einfuhr- und Vorratsstelle für Getreide und Futtermittel, 3. pont.

36 11/70. sz. ügy, Internationale Handelsgesellschaft mbH kontra Einfuhr- und Vorratsstelle für Getreide und Futtermittel, 4. pont.

37 44/79 sz. ügy Liselotte Hauer kontra Land Rheinland Pfalz, 15. pont. Megtalálható: Dezső M. – Vincze A.: A magyar alkotmányosság európai uniós forrásai, 296. skk. old.

38 Tárgyalt ítélet 43. pont.

39 Tárgyalt ítélet 77. pont.

40 Tárgyalt ítélet 78. pont.

41 Tárgyalt ítélet 79. pont.

[/hidepost]