Publikáció: Az Alkotmánybíróság esete az Unió által kötött nemzetközi szerződésekkel

Dr. Vincze Attila: Az Alkotmánybíróság esete az Unió által kötött nemzetközi szerződésekkel1

[Megjelent a Európai Jog 2008/4. számában, 27-34. o.]

Az Alkotmánybíróság 2008. március 11-ei határozatával foglalt állást „az Európai Unió, valamint az Izlandi Köztársaság és a Norvég Királyság között az Európai Unió tagállamai, valamint Izland és Norvégia közötti átadási eljárásról szóló Megállapodás” kihirdetéséről szóló, az Országgyűlés 2007. június 11-ei ülésnapján elfogadott törvény alkotmányosságáról. A megállapodás (továbbiakban:  EUIN-megállapodás) célja a kiadatási ügyek gyorsítása és egyszerűsítése az EU tagállamai, valamint Izland és Norvégia között egy a megállapodás mellékletében részletezett elfogatóparancs alkalmazásával. A kiadott elfogatóparancsot annak az államnak az igazságügyi hatósága hajtja végre, és dönt a végrehajthatóságról, amelynek a területén az érintett személyt elfogták, azonban az átadást csak meghatározott körülmények esetén tagadhatja meg. Ez azt jelenti főszabály szerint, hogy a kiadatási kérelmeket teljesítenie kell.

[hidepost=0]

A köztársasági elnök alkotmányellenesnek tartotta az EUIN-megállapodás számos rendelkezését, lényegében a kettős büntethetőség elve érvényesülésének hiánya okán. Az Alkotmány 57. § (4) bek. szerint ugyanis „senkit nem lehet bűnösnek nyilvánítani és büntetéssel sújtani olyan cselekmény miatt, amely az elkövetés idején a magyar jog szerint nem volt bűncselekmény.”2 Látható, hogy az alkotmányossági vizsgálat központi kérdése, hogy mi számít magyar jognak, és vajon az Európai Unió által kötött nemzetközi szerződések hol helyezkednek el a magyar jogforrási rendszerben.

Az alábbiakban az alkotmánybírósági határozatnak kizárólag az uniós/közösségi és magyar hatáskörök megosztását, illetve a közösségi jog felülvizsgálhatóságát érintő passzusait vizsgálom, a döntés fontos büntetőjogi vetületeit értőbb kezekre bízva.3

I. Az út idáig – az Alkotmánybíróság és a közösségi jog viszonya dióhéjban

Mielőtt rátérnénk a konkrét határozat kritikájára, érdemes felvillantani a közösségi jogot érintő legfontosabb alkotmánybírósági megállapításokat. Az Európai Uniót alapító illetve az Európai Közösségeket létrehozó szerződések nemzetközi szerződések és mint ilyenek az Alkotmánybíróság 4/1997 (I. 22.) AB határozatában kifejettek szerint akár utólagos normakontroll tárgyát is képezhetnék. Ezzel szemben az 1053/E/2005. AB határozatban foglaltak szerint, hogy az Európai Közösségek alapító és  módosító szerződései az Alkotmánybíróság hatáskörének szempontjából nem nemzetközi szerződések  (ABK 2006. június 498, 500). A felülvizsgálhatóság egyértelmű kizárása több problémát is rejt: egyrészt nem világos, hogy miért, milyen elvek alapján jutott erre az Alkotmánybíróság, másrészt minden európai alkotmánybíróság fenntartja annak legalább az elvi (!) ha ténylegesen soha nem gyakorolt – hatáskörét, hogy a közösségi jog alkotmányosságát felülvizsgálja, és harmadrészt – hogy az előző kettő politikai olvasatát is megadjuk – önhatalmú hatáskörkorlátozást is jelent, ami az oly sokszor áldott-átkozott bírói aktivizmus egy újabb, legfeljebb más irányú, megjelenése.4

Az Alkotmánybíróság a 744/B/2004. AB határozatban oly módon foglalt állást egy irányelv átültetésével kapcsolatban, hogy az irányelvek „a tagállamok számára azt teszik kötelezővé, hogy a saját jogalkotási eljárásukban az irányelvek tartalmának megfelelő szabályozást alakítsanak ki. (…) az Alkotmánybíróság a jelen ügyben előterjesztett indítvány folytán is az Irányelven alapuló magyar jogszabály alkotmányosságának vizsgálatát végezte el anélkül, hogy a vizsgálat az Irányelv érvényességét vagy az implementálás megfelelőségét érintette volna”. Erre tekintettel a kép világosnak tűnt: amit a magyar jogalkotó terméke, vagy absztrahálva, ami magyar hatáskörben keletkezett jogi aktus, az alkotmánybírósági felülvizsgálat tárgya lehet.  Ez egyébként megfelelne az Európai Bíróság gyakorlatának is, mely szerint a közösségi jog eredeti, sajátos természetéből adódó önállóságát veszélyeztetné, és magának a Közösségnek a jogi alapjait kérdőjelezné meg, ha a közösségi jog alkalmazása a nemzeti jog sajátosságaitól függne,  és ha közösségi jogi intézkedések érvényességét nem a közösségi jog alapján döntenénk el (6/64 sz. ügy, Costa kontra E.N.E.L.).

A 72/2006 (XII. 15.) AB határozattal kezdődött a „maszatolás”. E szerint az alapító szerződések,  mint elsődleges jogforrások és az Irányelv,  mint másodlagos jogforrás közösségi jogként a belső jog részei, mivel a Magyar Köztársaság 2004. május 1-jétől az Európai Unió tagja. Erre tekintettel, ezek nem lehetnek  nem­zet­közi szerződések, és így, ha a magyar jog ezekkel ellentétes, akkor az önmagában nem alapoz meg alkotmánybírósági hatáskört. A gond csak az, hogy ez utolsó következtetés levonásához nem kell feltétlenül felállítani azt a premisszát, hogy az alapító szerződések, és az azok alapján keletkezett joganyag – az irányelvet általánosítva – a belső jog része. Ha ez így van, akkor a közösségi jog felülvizsgálhatóságának különösebb hatásköri korlátja nem lehet, hisz az Alkotmánybíróság hatásköre minden belső jogi normára kiterjed. Ez egyértelműen ellent mond a 744/B/2004 AB határozatnak, és a 1053/E/2005. AB határozatnak annyiban, hogy ugyan az Európai Közösségek alapító és  módosító szerződései az Alkotmánybíróság hatáskörének szempontjából nem nemzetközi szerződések (ABK 2006. június 498, 500), hanem a belső jog része, ahelyett, hogy sui generis idegen jognak minősülnének. Az Alkotmánybíróság érvelésén sokat segítet volna, ha az érvényesség és az alkalmazandóság kategóriái között világosan különbséget tesz: a közösségi jog bár közvetlenül alkalmazandó, ez nem jelenti feltétlenül és minden – elsődleges és másodlagos – közösségi jogforrásra tekintettel, hogy érvényességi szempontból is a magyar jog része lenne.5 Nyilvánvalóan ez utóbbi esetén van lehetőség az érvény­telenség megállapításának.

Az Alkotmánybíróság úgy jutott ebbe a jogforrástani „csiki-csukiba”, hogy láthatóan idegenkedett elvi éllel dönteni illetve korábbi a 744/B/2004 AB illetve 1053/E/
2005 AB határozataiban megfogalmazott egyébként helyesnek ígérkező módszerteni úton továbbhaladni. E határozatok alapján azon a jogszabályok (absztarkt-generális jogi aktusok), melyek magyar hatáskörben keletkeztek az Alkotmánybíróság hatáskörébe tartozónak tekintendőek lennének és ezek érvényességéről az Alkotmánybíróság végső fokon dönthetne is. Ez átfogná természetesen az alapító szerződéseket is, melyek javára a hatáskör gyakorlására azonban csak kivételes esetben kerülhetne sor. Ezek persze csak feltételes módban íródott mondatok.

II. Megmosolyogni való állítások az alkotmánybírósági határozatban

Az indítvány kapcsán az Alkotmánybíróság az Abtv. 1. § a) pontjában meghatározott hatáskörében járt el, mely szerint az Alkotmánybíróság hatáskörébe tartozik a már elfogadott, de még ki nem hirdetett törvény, továbbá a nemzetközi szerződés egyes rendelkezései alkotmányellenességének vizsgálata. A köztársasági elnök szintén erre alapítva nyújtotta be indítványát.

Az Alkotmánybíróság szerint az EUIN-megállapodás nemzetközi jogi szerződésnek minősül, mármint az Abtv. 1. § a) pontja szerinti nemzetközi jogi szerződésnek, vagyis olyannak, amelynek Magyarország szerződő fele, és amely az Alkotmánybíróság által alkotmányossági szempontból felülvizsgálható.

Függetlenül attól, hogy így van-e vagy sem – itt most érdemes elfelejteni, hogy a 72/2006 (XII. 15.) AB határozat logikája szerint belső jogról van-e szó, ami az Abtv. 1. § a) pontjára alapított hatáskört elvben kétségessé tenné –, az alkotmánybíróság indokolása még így is kicsit sántikál: „Az a tény, hogy az egyik oldalon az Európai Unió szerepel szerződő félként, nem jelenti azt, hogy az EUIN-megállapodás az Alkotmány 2/A. § értelmében közösségi jogi normának minősülne, hiszen nem az ún. alapító és módosító szerződések szerinti európai uniós, illetve európai közösségi hatásköröket változtatja meg, hanem az egyes tagállamok, illetve Izland és Norvégia viszonylatában létesít kötelezettségeket. Az ilyen természetű megállapodásokat maga az Európai Unió is úgy tekinti, hogy azok nemzetközi szerződések, amelyekre tehát a nemzetközi jog szabályai vonatkoznak.” Ebben az egy mondatban féligazságok, csúsztatások és tautológiák adnak találkát egymásnak világos és követhető jogászi logikának vajmi kevés teret engedve. Nézzük a legkirívóbb bakikat:

1. Nem fogja át az Alkotmány 2/A. § az Európai Unió által kötött nemzetközi szerződéseket: ez egy igen érdekes megállapítás, hiszen számos nemzetközi megállapodás megkötésére ad módot mind a közösségi mind az uniós jog.6

2. Az Európai Unió által kötött nemzetközi szerződések nem közösségi normák, hiszen a tagállamok számára keletkeztetnek kötelezettségeket. Az állítás és az indokolás között semmiféle értékelhető logikai kapcsolat nem mutatható fel. Az Irányelv is a tagállamok számára keletkeztet kötelezettségeket, mégis közösségi norma, hogy csak a legkézenfekvőbb ellenpéldával éljek.

3. Közösségi jogi normának csak az minősül, ami az ún. alapító és módosító szerződések szerinti európai uniós, illetve európai közösségi hatásköröket megváltoztatja – nem hiszem, hogy ezt bármely alkotmánybíró komolyan gondolta volna, jóllehet ezt így ebben a formában leírták. Itt valószínűleg a 2/A. § által lefedett és az e §-ban szereplő „nemzetközi jogi szerződés” kifejezésre gondolhattak az alkotmánybírák. Ezt azonban ajánlatos lett volna egyértelműen kifejezésre juttatni. Ha elfogadjuk ezt az értelmezést, akkor egyelőre annyit mondtunk, hogy az érintett szerződés nem az elsődleges közösségi jog része. Ami igaz is, de azért elég kapkodóan vonja le az Alkotmánybíróság azt a következtetést, hogy akkor ez nem is közösségi jog (erre alább hozok konkrét ellenpéldákat is).

4. „(…) hanem az egyes tagállamok, illetve Izland és Norvégia viszonylatában létesít kötelezettségeket”.  Attól, hogy valami – mondjuk egy nemzetközi szerződés – az Unió tagállamai és harmadik országok között teremt kötelezettségeket, még lehet közösségi jog, ezt ex katedra kizárni nem igazán vall egy finom jogi gondolkodásra.

5. „Az ilyen természetű megállapodásokat maga az Európai Unió is úgy tekinti, hogy azok nemzetközi szerződések, amelyekre tehát a nemzetközi jog szabályai vonatkoznak”. A tautológia legszebb tulajdonsága, hogy mindig igaz: a nemzetközi szerződések már csak olyanok, amelyekre a nemzetközi jog szabályai vonatkoznak, ha mást nem ezt a Bécsben az 1969. évi május hó 23. napján kelt, a szerződések jogáról szóló, az 1987. évi 12. törvényerejű rendelettel kihirdetett szerződés 2. cikk 1. bek. a pontja elég világosan leírja.

III. Mi az, ami megakadt az Alkotmánybíróság torkán?

Az látható, hogy az Alkotmánybíróság nagyon szerette volna megállapítani a hatáskörét, de ésszerű és világos érveket emellett nem igazán tudott felsorakoztatni. Ami problémát okozott az az osztott extern hatáskörben megkötött nemzetközi szerződések helye a közösségi/uniós illetve a magyar jogban. Ennek megértéséhez érdemes először áttekinteni a közösségi hatásköri rendet, majd bemutatni miért tartozik az EUIN-megállapodás az extern osztott hatáskörök közé.

A közösségi hatáskörökről. A Közösség illetve az Unió nemzetközi szervezetek, és mint ilyenek létük alapját, jogosultságaikat és hatásköreiket az alapító államoktól nyerik, és az mindig az őket létrehozó eredeti nemzetközi jogalanyoktól függ.7 Hatásköreik derivatív, származtatott jellegűek, és nem bírnak azzal a képességgel, hogy önállóan hatásköröket jelöljenek ki a maguk számára, és az alapító államokkal szemben nincs a hatáskör megalapítására hatáskörük.8

Bár az EKSz. 5. cikk (1) bek. szerint – mely az EUSz. 5. cikke alapján itt is irányadó – a Közösség a Szerződésben ráruházott hatáskörök és a számára kijelölt célkitűzések keretén belül jár el, az nem derül ki, hogy melyek azok a normák, amik hatáskört teremtenek és melyek azok, amelyek ilyen jelleggel nem bírnak. A hatáskörök egy részét a közösségi/uniós jog írott,9 másokat pedig  íratlan formában hoz létre. Az íratlan – konkludens vagy hallgatólagosan beleértett – hatáskörök („implied powers”)10 esetén nincs írásban kifejezett közösségi hatáskör, de ez nem azt jelenti, hogy ez az eseti felhatalmazás elve alóli kivétel lenne, hanem e hatáskörök integráns részei a Szerződések kifejezett felhatalmazó normáinak.11 A Bíróságra ugyan nem jellemző, hogy megszorítóan értelmezné a beleértett hatásköröket, és ez által ne tágítaná a Közösség mozgásterét a tagállamok rovására, azonban ezt nem szabad túlértékelni. A beleértett hatáskörök csak akkor vehetőek igénybe, ha egyrészt a Szerződés maga hatáskört alapít valamely területen, másrészt pedig az implicite beleértett hatáskörnek ez előbbihez szükségszerűen kell kapcsolódnia.

A közösségi és tagállami hatáskörök viszonya. A közösségi/uniós hatáskörök az alapján is csoportosíthatóak, hogy azok milyen mértékben hatnak a tagállami hatáskörökre, mennyiben „vágnak a tagállamok húsába”. Az EKSz. 5. cikk (2) bek. alapján világos, hogy vannak olyan területek, melyek az EK/EU kizárólagos kompetenciájába tartoznak, és vannak olyanok, amelyek nem tartoznak kizárólagos hatáskörébe. Ezek ugyan nem zárják ki feltétlenül a tagállamok cselekvését az által, hogy az alapító szerződések az Unió ill. a Közösségek részére az adott területen hatásköröket állapítottak meg. Az azonban nem derül ki, hogy ezek kizárólagos, párhuzamos, vagy konkuráló jellegűek, így e kérdésnek megválaszolása jórészt a bírósági határozatokra és a jogirodalomra maradt.

Kizárólagos hatásköröket az jellemzi, hogy az adott területen csak a felhatalmazással bíró – a Közösség vagy a tagállam – egyedül járhat el, és e körben a másik aktor cselekvése ki van zárva. Ez egyrészt hatáskört alapoz meg pl. az Unió/Közösségek számára (pozitív tartalom), ugyanakkor megtiltja a tagállamok számára, hogy az adott területen eljárjanak, a „tagállamok tehát többé nem jogosultak saját hatáskör gyakorlására”12 (negatív tartalom).  Hogy mikor áll fenn kizárólagos hatáskör, azt egy kimerítő hatásköri felsorolás hiányában nehéz megállapítani.13 A közösségi hatáskörök kizárólagosságát érdemes területspecifikusan megközelíteni. Egy hatásköri norma akkor vonja el a tagállamok önállóságát, ha e nélkül a közösség feladatainak hatékony ellátása nem lenne lehetséges. Ha az önálló, nemzeti, külön utas megoldásokkal a Közösség által gyakorolt hatáskörökkel ellentétes vagy azok hatásfokát rontó megoldásokat fogadhatnának el a tagállamok, akkor ezek gyakorlására nem jogosultak, a közösségi hatáskör kizárólagosnak tekinthető.14

A kizárólagos hatáskörökkel szemben a komplementer hatáskörök olyanok, melyek az európai alkotmányos szövetség („Verfassungsverbund”)15 két szintjének együttműködésén alapulnak, ezt egyik sem tudja a másik nélkül gyakorolni, mert magán a hatáskörön osztozik a Közösség és a tagállam. Erre viszonylag kevés példa van a közösségi jogban, de ilyen a uniós polgár státuszának tovább­fejlesztése az EKSz. 22. cikke alapján. E cikk szerint a Tanács, a Bizottság javaslata alapján és az Európai Parlamenttel folytatott konzultációt követően egyhangú határozattal rendelkezéseket fogadhat el az uniós polgár jogainak megerősítésére és kibővítésére, amelyeket a tagállamoknak alkotmányos követelményeiknek megfelelő elfogadásra ajánl. Itt látható, hogy sem a Közösség (tagállami ratifikáció híján), sem a tagállamok (Tanácsi határozat nélkül) nem képesek önállóan e jogokat bővíteni, ez csak együttesen képzelhető el.16 Ezek a hatáskörök abban különböznek az ún. megosztott hatásköröktől, hogy azok esetén maga a szabályozás alá vonandó élethelyzet, az elfogadandó jogi aktus áll olyan kérdésekből, melyek összességükben vannak közösségi és tagállami hatáskörben, de elméletileg az aktus felbontható részterületekre, melyeket külön-külön a tag­állam(ok) illetve a Közösség rendezhet. Ez a komplementer hatáskörök esetén azért nem áll fenn, mert a kérdés, mint pl. az uniós polgár státusza a Szerződésnél fogva nem osztható fel olyan részterületekre, melyek közül egyeseket a Közösség, míg másokat a tagállamok vonhatnának szabályozás alá.

Konkuráló hatáskörökről beszélünk akkor, ha a tagállam csak addig járhat el önállóan, amíg és amilyen mértékig az EK nem gyakorolja hatásköreit. Ez mind időbeli mind terjedelmi korlátokat jelent. Időben azt jelenti, hogy amíg az EK nem járt el, a tagállamok önállósággal bírnak, terjedelmileg pedig azt, hogy ha a hatáskör által lehetségesen átfogott szabályozási területek mindegyikét a Közösség nem merítette ki, akkor az általa még nem gyakorolt körben a tagállamok megőrzik önállóságukat. Ez egy lényeges különbség a kizárólagos hatáskörökkel szemben, melyek adott esetben akkor is megfosztják a tagállamokat saját hatásköreik gyakorlásától, ha a Közösség nem vette igénybe a részéré statuált jogköröket.17

Párhuzamos hatáskörökről van szó, ha mind a tagállam mind az EK jogosult az adott területen eljárni azzal, hogy az EK hatáskörgyakorlása nem fosztja meg a tagállamokat attól, hogy éljenek az adott területen hatásköreikkel, vagyis a közösségi jogalkotás nem akadályozza meg az új nemzeti jogalkotási aktusok érvényes létrehozását.18

Az osztott hatáskör a közösségi külpolitika és sokáig elsősorban külkereskedelmi politika meghatározó jellemzője volt. A hetvenes években a Bíróságnak több alkalommal is állást kellett foglalnia abban a kérdésben, hogy a közösség belső hatáskörei mikor és milyen mértékben alapozzák meg a külső fellépését.19 A Bíróság rögzítette, hogy a Közösség külső fellépését egyrészt megalapozhatják kifejezett szerződési rendelkezések,20 de ezen kívül a (1) Szerződés más rendelkezéseiből és a (2) közösségi intézmények által e rendelkezések keretében hozott jogi aktusokból is származhat ilyen hatáskör.21

A jelen EUIN-Megállapodás kapcsán a szerződéskötési hatáskör léte kevéssé problematikus, hiszen az EUSz. 38. cikke alapján a büntetőügyekben folytatott rendőrségi és igazságügyi együttműködésre vonatkozó rendelkezésekre is alkalmazni kell az EUSz. 24. cikkét,22 mely expressis verbis szerződéskötési képességet alapoz meg az Unió számára. Kérdéses inkább az, hogy milyen a külügyi, extern hatáskörök természete?

Azt, hogy ezen a politikailag egyébként érzékeny területen az Uniónak vannak hatáskörei nehéz lenne tagadni: ezek az EU-Szerződésnek a büntetőügyekben folytatott rendőrségi és igazságügyi együttműködésre vonatkozó rendelkezéseiből fakadnak. Az EUSz. 29. cikke szerint23 az Unió célkitűzését a szervezett vagy egyéb bűnözés, így különösen a terrorizmus, az emberkereskedelem és a gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekmények, a tiltott kábítószer-kereskedelem és a tiltott fegyverkereskedelem, a korrupció és a csalás megelőzésével és az ezek elleni küzdelemmel valósítja meg, mely kiterjed a tagállamok rendőri, igazságügyi hatóságainak valamint egyéb hatáskörrel rendelkező szerveinek szorosabb együttműködésére. Ebbe beletartozik az EUSz. 31. cikk (1) bek. b) pontja szerint a kiadatás megkönnyítése a tagállamok között;24 a c) pont szerint a tagállamokban alkalmazandó szabályok olyan mértékű összeegyeztethetőségének biztosítását, amely az ilyen együttműködés javításához szükséges.25 A tagállamok  cselekvése összehangolása céljából a Tanács az EUSz. 34. cikk (2) bek. szerint bármely tagállam vagy a Bizottság kezdeményezésére egyhangúlag eljárva kerethatározatokat fogadhat el [b) pont],26 határozatokat fogadhat el [c) pont],27 egyezményeket dolgozhat ki, amelyeket a tagállamoknak alkotmányos követelményeiknek megfelelő elfogadásra ajánl [d) pont].28 Ez intern, az Unióra vonatkozó belső hatásköröket egészíti ki, teszi teljessé az EUSz. 38 cikke mely nemzetközi szerződések megkötését teszi lehetővé, amennyiben ez szükséges, a büntetőügyekben folytatott rendőrségi és igazságügyi együttműködés érdekében.

A hatáskörök léte és kizárólagossága azonban két egymástól elkülönítendő kérdés, ahogy az Európai Bíróság több határozatában világossá tette – a közösségi hatáskörök kapcsán, de az uniós hatáskörökre átvihető módon. Ha és amennyiben a Közösség/Unió kizárólagos hatásköre fennáll, akkor ebben a keretben a tagállamok nem jogosultak sem autonóm,29 sem szerződéses külpolitikai cselekvésre, kivéve, ha erre őket akár az alapító szerződések egy másik rendelkezése (pl. EKSz. 296. cikk), vagy az egy másik (szekunder) jogi aktus útján erre felhatalmazza.30 Az a tény azonban, hogy a Szerződések bizonyos extern hatásköröket telepítenek a Közösség számára, még nem jelenti azt, hogy ezek kizárólagos jellegűek lennének.31

Mivel az élet azonban sokallta bonyolultabb annál, semhogy azt az uniós és tagállami hatáskörök elválasztásának merev sémája mellett leírni, illetve szabályozni lehetne. Nagyon sok olyan külpolitikailag fontos terület van, ahol  szabályozott életviszonyok összetettségük folytán  sem az Unió sem a tagállamok kizárólagos hatáskörébe nem tartoznak, hanem mind a két – tagállami és uniós – szint rendelkezik részleges kompetenciával (itt elég pl. a Kereskedelmi Világszervezetet létrehozó, ún. WTO-megállapodásra gondolni).32 Ezekben az esetekben a Közösség/Unió a tagállamokkal együtt ún. vegyes megállapodás keretében köti meg az adott szerződést,33 és ennek megfelelően nemcsak a Közösség, hanem ezenfelül néhány vagy az összes tagállam (a szerződéstől függően) szintén részes félként köti a szerződést. Ennek az az értelme, hogy a másik szerződő félnek nem kell a szerződéskötési hatáskör léte és terjedelme miatt aggódnia, a lehetséges szerződő felek – Közösség illetve tagállam(ok) – együttes részvétele biztosítja a nemzetközi szerződés érvényességét. Az ilyen hatáskört megosztott hatásköröknek nevezzük. E hatáskör lényege, ha egyáltalán önálló típusról beszélhetünk, hogy a szerződés tárgyának komplexitása folytán esik mind (kizárólagos) tagállami, mind (kizárólagos) közösségi/uniós hatáskörbe. Magát a szerződést ugyan szét lehetne válogatni – valószínűleg – szakaszonként, bekezdésenként, rendelkezésenként, hogy melyik tartozik közösségi és melyik tagállami hatáskörbe, és lehetne kötni egy szerződést a Közösséggel ill. az Unióval, illetve 27 másikat a tagállamokkal. Ez azonban egyrészt életidegen lenne, másrészt nehezen biztosítható ebben az esetben, hogy ugyanaz a szerződés, ugyanazzal a tartalommal köttessen meg, mint amely a „szétválasztás” előtt lenne, ami még akkor is igaz, ha a Közösséget/Uniót és a tagállamokat fokozottan terheli egymás érdekeinek kölcsönös figyelembevétele az EKSz. 10. cikke alapján.34

Jelen esetben éppen erről a helyzetről van szó: a szerződés – tárgya folytán – az uniós és a tagállami, megosztott hatáskörbe esik. (Ha egyáltalán nem lett volna uniós hatáskör, akkor az Unió nem is szerepelhetett volna szerződő félként, és akkor 27 külön szerződésre lett volna szükség. Egyetlen ország sem vitatta, hogy az Unió szerződő fél lehet.) Ennél fogva a szerődés érvényességéhez mind az Unió, mind a tagállamok részéről szükséges a ratifikáció. Az ügy eldöntéséhez elegendő lett volna ennek felismerése, és a korábban kialakított joggyakorlat folytatása, vagyis, hogy a magyar hatáskörbe eső normatív jogi aktusokat az alkotmánybíróság felülvizsgálhatja.

Ezek a szerződések azonban olyanok, amelyek részben közösségi részben tagállami hatáskörben köttettek, és mint ilyenek az a terület, amely Közösségi/Uniós hatáskörbe esik a közösségi jog, míg az, amelyik tagállami hatáskörben született a tagállami jog szerint minősül. Az Alkotmánybíróságnak meg kellett volna tehát először is vizsgálnia, hogy a köztársasági elnöki indítvánnyal érintett kérdések, mely jog szerint minősülnek, hogy vajon az Alkotmány 2/A. § vagy 7. § (1) bekezdése alá vonandóak-e, és ennek megfelelően levonni a további konzekvenciákat.35

A határozat e helyett nagy fokban általánosít, és bár az adott helyzetre, és esetre talán – de korántsem biztosan – jó megoldást talál, ezt egyrészt nem tudja módszertanilag levezetni, helyette féligazságokból szőtt logikai bakugrásokkal operál, másrészt az állításai nagyon sok veszélyes következménnyel járnak, így nem utolsósorban az egyéb, a Közösség ill. az Unió által osztott hatáskörben kötött szerződésekre nézvést. Ezt a veszélyforrást járjuk a következőkben kissé körbe.

IV. Nemzetközi szerződések a közösségi jogban – verba movent, exampla trahunt

Az Alkotmánybíróság azt az erősen vitatható kijelentést teszi, hogy „[a]z a tény, hogy az egyik oldalon az Európai Unió szerepel szerződő félként, nem jelenti azt, hogy az EUIN-megállapodás az Alkotmány 2/A. § értelmében közösségi jogi normának minősülne”. Ez a megállapítás – sajnos – átvihető a Közösség által megkötött szerződésekre is, hisz számos olyan konstrukció van – és nem csupán elképzelhető –, melyben az Európai Közösség szerepel szerződő félként, és az egyes tagállamok, illetve más országok viszonylatában létesít kötelezettségeket.

Az EKSz. 300. cikk rögzíti a nemzetközi szerződések megkötésének alapvető szabályait. Az ennek megfelelően elfogadott nemzetközi szerződés az EKSz 300. cikk (7) bekezdése szerint kötelező a Közösség intézményeire és a tagállamokra, azok rendelkezései a megállapodás hatálybalépésétől kezdődően a közösségi jogrend szerves részét képzik.36 Következésképpen éppúgy hárul a közösségi intézményekre, mint a tagállamokra az ilyen megállapodásokból folyó kötelezettségek betartásának biztosítása.37 Ha példákat akarunk keresni olyan nemzetközi szerződésekre, melyeknek mind a Közösség mind a tagállamok részes felei, elég fellapozni a közös kereskedelempolitika körében elfogadott szerződéseket.

Az EKSz. 133. cikke, a közös kereskedelempolitika központi szabálya sokáig a külső (extern), és a belső (intern) hatáskörök párhuzamos terjedelmén alapult – in foro interno, in foro externo –,38 az autonóm és a szerződéses szabályok egyenrangúságára építve.39 Az Európai Bíróság azonban újabb gyakorlatában már jóval restriktívebb, melynek első állomása az 1/94. sz. ún. WTOszakvélemény40 volt, melynek alapjául a már a GATT uruguayi (Punta del Esta) fordulója alatt kitapintható hatásköri konfliktus41 szolgált. A tagállamok vitatták ugyanis, hogy a WTO megállapodás és a hozzá tartozó szerződéskomplexum az EK kizárólagos hatáskörébe tartozna, melyet a Bíróság részben megerősített, és úgy foglalt állást, hogy csak azok a tárgyak tartoznak a Közösség hatáskörébe, melyek kifejezetten az áruforgalmat szabályozzák, illetve a GATS (Általános egyezmény a szolgáltatások kereskedelméről)42 valamint a TRIPS (Megállapodás a szellemi tulajdonjogok kereskedelmi vonatkozásairól)43 egyezmények köréből azok, amelyek az áruk forgalmával rokoníthatóak. Mivel a közösségi hatáskör kizárólagossága nem állt fenn, az adott szerződés az EK hatáskörén túlterjeszkedik, és így az e kérdéseket érintő nemzetközi szerződések csak a tagállamokkal együtt vegyes megállapodás keretében köthetőek meg. Ennek megfelelően a WTO szerződési komplexum esetén szintén az a helyzet áll fenn, hogy az egyik oldalon az Európai Közösség szerepel szerződő félként, – legalábbis az Alkotmánybíróság értelmezésében, helyesen azonban az Európai Unió ill. Közösség valamint annak tagállamai –, és a szerződés az egyes tagállamok, illetve más országok viszonylatában létesít kötelezettségeket. A WTO szerződés legalábbis az Alkotmánybíróság érvelése szerint en bloc ki lenne vonva a 2/A. § hatálya alól. Hasonlóak lennének elmondhatóak például a biológiai sokféleségről szóló Cartagena jegyzőkönyvről is.44

Ezek a szerződések tipikusan olyanok, amelyek részben közösségi részben tagállami hatáskörben köttettek. A hibás alkotmánybírósági logika alapján e szerződések teljes Alkotmánybírósági felülvizsgálata folyik, amely alig belátható, és a közösségi joggal (EKSz. 10. cikk) semmilyen formában össze nem egyeztethető eredményre vezet.

V. Összefoglalás és lezárás

A probléma ezzel a határozattal, hogy az Alkotmánybíróság inkább jó bíró, mintsem jó jogász volt:45 vagyis bár a problémát eredményében jól oldotta meg, megállapította a hatáskörét, erre a „csupán” jogi logikával felvértezett kívülállók számára kevéssé követhető, sokszor ellentmondásos, és számos esetben veszélyes általánosításokat magukban foglaló módon jutott.

A feladat pedig relatíve egyszerű volt: fel kellett volna ismerni, hogy itt egy osztott hatáskörben elfogadott nemzetközi szerződésről van szó, mely így részben magyar hatáskörbe esik, és ennél fogva e területei a megállapodásnak az Alkotmánybíróság által felülvizsgálhatóak anélkül, hogy törést szenvedne a csatlakozással megkezdett, és csupán a 72/2006 (XII. 15.) AB határozattal kissé elhomályosított gyakorlat. A korábbi praxis világos és követhető – ha nem is kritizálhatatlan – zsinórmértéket határozott meg, mely itt is alkalmazható lett volna a logikai bakugrásokkal körülbástáyzott eredményszemlélettel szemben. Ezt az súyosítja, hogy olyan kijelentésekre ragadtatta magát az Alkotmánybíróság – különösen a Közösség/Unió által megkötött nemzetközi szerződések kapcsán –, melyeket ha általánosít, és saját kafkai világát általános viselkedési szabály alapjává teszi, akkor az oly mértékben bővíti a hatásköreit, melyek nem lehettek céljai. A határozat korrigálása e tekintetben több, mint ajánlott…

Dr. Vincze Attila, LL.M. (München)

egyetemi tanársegéd,

ELTE Alkotmányjogi Tanszék

 

Jegyzetek

  1     32/2008 (III. 12.) AB határozat, Magyar Közlöny 2008/40. sz. 1954–1971. old.

 2     Ezt a passzust az alkotmányozó módosította ehhez ld. Balogh-Békesi Nóra: „Közös európai alkotmányjog” vagy szuverenitástranszfer esetről-esetre (A magyar Alkotmánybíróság döntéséről az EU valamint Izland és Norvégia közötti átadási eljárásról szóló megálapodás tárgyában) Jogtudományi Közlöny 2008. 314–315. old.

 3     A büntetőjogi vetületek kiváló elemzését adja Karsai KrisztinaLigeti Katalin: Magyar alktományosság a bűnügyi jogsegély útvesztőjében, Magyar Jog 2008. 399–408. old. Erre reagálva Kovács Péter: Az EUIN-megállapodás és az alkotmányosság, Magyar Jog 2008. 409–413. old.

 4     Andreas Voßkuhle: Art. 93, 36. margószám in: Hermann von Mangoldt – Friedrich Klein – Christian Starck (szerk.): Kommentar zum Grundgesetz (München: Vahlen 2005); Dietrich Murswiek: Der Umfang der verfassungsgerichtlichen Kontrolle staatlicher Öffentlichkeitsarbeit. Zum Grundsatz des „judicial self-restraint. Die öffentliche Verwaltung 1982. 532. o.

 5     Kiváló elemzése a problémának Christoph Ohler: Die Kolli­sionsordnung des Allgemeinen Verwaltungsrechts Strukturen des deutschen Internationalen Verwaltungsrechts (Tübingen: Mohr 2005) 139–159. old.

 6     A különböző nemzetközi – vagy extern – hatáskörökhöz összefoglalóan vö. sokak helyett Rudolf Streinz: Europarecht (Heidel­berg C.F. Müller 2005) 674–752. pontok; Thomas Oppermann: Europarecht (München: C.H. Beck 2005) 637–717. old.

 7     Átfogóan Eckart Klein: Die Internationalen und Supranationalen Organisationen als Völkerrechtssubjekte in Wolfgang Graf Vitzthum: Völkerrecht (Berlin: Walter de Gruyter) 4. Abschn 93 skk. pontok. Az európai intergációval kapcsolatban speciálisan Julianne Kokott Art 281 EGV 7. pont in Rudolf Streinz: EUV/EGV (München: C.H. Beck 2003), magyarul Vincze Attila: EKSz. 281. cikk, in: Osztovits András: Az Európai Unió alapító szerződéseinek magyarázata (Budapest: 2008 Complex) 1709–1711. old.

 8     Ezt a nemzetközi jogi tételt mondja ki, illetve erősíti meg az EKSz. több helyen, nem csak a szubszidiaritásról szóló 5. cikk (1) bekezdésében, hanem ugyanerre az elvre épül az EKSz. 7. cikk (1) bekezdése „A Közösségre bízott feladatokat a következő intézmények hajtják végre: (…) Az egyes intézmények az e szerződésben rájuk ruházott hatáskörök keretén belül járnak el”; az EKSz. 202. cikke: Az e szerződésben foglalt célkitűzések elérése érdekében és az abban megállapított rendelkezéseknek megfelelően a Tanács (…)”; az EKSz. 211. cikke:„A (…)Bizottság (…) – ajánlásokat fogalmaz meg vagy véleményt ad az e szerződésben szabályozott kérdésekben, ha ezt e szerződés kifejezetten előírja vagy ő maga szükségesnek tartja(…)”; az EKsz. 249. cikke: „A (…)Bizottság (…) – ajánlásokat fogalmaz meg vagy véleményt ad az e szerződésben szabályozott kérdésekben, ha ezt e szerződés kifejezetten előírja vagy õ maga szükségesnek tartja(…)”. E cikkek mindegyike az alapító szerződések által előírt hatáskörök szerinti különböző hatalomgyakorlásról szólnak. Ezt az elvet tartalmazza továbbá az EUSz. 5. cikke, az EurotamSz. 2, 3, 101, 115 cikkei valamint a már hatályban nem lévő ESZAK Szerződés 5, 8 és 26 cikkei.

 9     Az írott, pozitivált formában megjelnő hatáskörök azok, amelyeket az alapító Szerződések kifejezetten tartalmaznak. Így pl. az EKSz 111. cikke alapján a Tanács hivatalos megállapodásokat köthet az ECU és a Közösségen kívüli valuták közötti árfolyamrendszerről.

10     Ld. a föderatív államok közül az Egyesült Államok Alkotmányát Article I Section 8 Clause 18: „The Congress shall have Power To make all Laws which shall be necessary and proper for carrying into Execution the foregoing Powers and all other Powers vested by this Constitution in the Government of the United States, or in any Department or Officer thereof.” Ehhez az elvhez ld. alapvetően McCulloh v. Maryland, 17. U.S. 316 (1819). A Német Szövetségi Köztársasághoz Christoph Degenhart:  Art 70, 22 skk. pontok in Michael Sachs: GG-Kommentar (München: C.H. Beck 2003). Az elv nemzetközi jogi elismeréséhez pl. Klein (lj. 7) 4. Abschn 39 pont, vö. továbbá az ENSZ tengerek jogáról szóló egyezeménye (Connvention on Law of the Sea) 157. cikk 2. bekezdésével „2. The powers and functions of the Authority shall be those expressly conferred upon it by this Convention. The Authority shall have such incidental powers, consistent with this Convention, as are implicit in and necessary for the exercise of those powers and functions with respect to activities in the Area”

11     Ezek olyan hatáskörök, melyek vagy (1) az írott hatáskörökhöz kapcsolódnak, és azok előkészítéséhez vagy végrehajtásához szükségesek, de ezeket a közösségi jog kifejezetten nem rendeli közösségi hatáskörbe; vagy (2) a szabályozási összefüggésből adódnak; vagy a (3) a dolgok természetéből az fakad, hogy a kérdés rendezése tagállami szinten nyilvánvalóan értelmetlen lenne.

12     804/79. sz. ügy, Bizottság kontra Egyesült Királyság, 18. pont.

13     A kizárólagosság ténye is csak ritkán derül ki magából a szövegből, ilyen kivétel pl. hogy az eurózónán belül kizárólag az EKB jogosult bankjegyek kibocsátásának az engedélyezésére [EKSz. 106. cikk (1) bek.].

14     Ennek megfelelően pl. amennyiben a tagállamok a Közösségre egy meghatározott területen tarifális besorolás tárgyában normatív hatáskört ruháznak (EKSz. 26. cikk – közös vámtarifa), a közös mezőgazdasági piac megfelelő működése érdekében nincs hatáskörük arra, hogy e területen normatív rendelkezéseket hozzanak (40/69. sz. ügy, Hauptzollamt Hamburg-Oberelbe kontra Firma Paul G. Bollmann, 4. pont.) Kizárólagosnak tekinthető a hatáskör a közös kereskedelempolitika területén (41/76. sz. ügy, Donckerwolcke kontra Porcureur de la Ré­publique; 1/78. sz. szakvélemény, Nemzetközi natúrkaucsuk megállapodás; 1/94. sz. szakvélemény, WTO),  a közös halászati politika keretében a tengeri erőforrások védelmére irányuló intézkedések meghozatalának hatásköre (804/79. sz. ügy, Bizottság kontra Egyesült Királyság, 17. skk. pontok, különösen 20. pont: „(…) mivel elsősorban a tárgybeli hatáskörátruházás teljes, és végleges a Közösség javára, ilyen hiányosság [ti. a szabályozás elmaradása] semmi esetre sem állíthatja vissza a tagállamok hatáskörét és egyoldalú cselevési szabadságát e területen.”), nemzetközi közlekedésre alkalmazandó közös szabályok [EKSz. 71. cikk (1) bek. a) pont], a közlekedési szolgáltatásokra irányadó rendelkezések [EKSz. 71. cikk (1) bek. b) pont].

15     Ld. a fogalomhoz: Vincze Attila: Policentrális alkotmányozás, multi-level constitutionalism…avagy, kell-e temetni a magyar Alkotmányt? In: Dezső Márta – Kukorelli István (Szerk.): Ünnepi kötet Sári János egyetemi tanár 70. születésnapjára (Budapest: Rejtjel 2008) 425. skk. old.

16     Ugyanezen logika alapján működik az EKSz. 229a. cikke, mely szerint egy tanácsi határozattal a Bíróság hatáskörét a közösségi ipari tulajdonjogokra is ki lehet terjeszteni. A Tanács e rendelkezését hatályba léptetendő a tagállamoknak is el kell fogadniuk alkotmányos követelményeiknek megfelelően. Hasonlóan működik az EU-Szerződés 48. cikke is.

17     Vö. BVerfGE 58, 1 (36 sk.) – Eurocontrol. A legfontosabb közösségi hatáskörök ebbe a körbe tartoznak: agrárpolitika (EKSz. 32. skk. cikkek), melyre vonatkozó hatásköreit a Közösség alapvetően kimerítette, a személyek és a tőke szabad mozgása (EKS.z 39. skk. cikkek), közlekedés, amennyiben nem esik kizárólagos hatáskörbe [EKSz. 71. cikk (1) bek. c) pont], adórendelkezések (EKSz. 90. skk. cikkek), környezetvédelem (174. skk. cikkek). Különös esetei a konkuráló hatásköröknek az EKSz. 95. cikke szerinti belsőpiaci és 308. cikk szerződéskiegészítő hatáskörök. Mindkét kompetencia jellemzője, hogy a Szerződés bár csak az EK hatáskörgyakorlását rendezi, de annak gyakorlásáig az érintett területen a tagállamok illetékesek.

18     Ilyen hatáskörök például a kartelljog (EKSz. 81. és 82. cikk), vagy regionális politika (EKSz. 158. skk. cikkek). Meghatározott területeken az Unió hatáskörrel rendelkezik a tagállamok intézkedéseit támogató, összehangoló vagy kiegészítő intézkedések végrehajtására. Ezek jórészt nem jogalkotással járó hatáskörök, hanem financiális (pl. Európai Szociális Alap, EKSz. 146. skk. cikkek) vagy más ösztönzők [pl. közösségi kutatási eredmények terjesztése és hasznosítása, EKSz. 164. cikk c) pont] igénybevételét jelentik. Ilyen területek pl. a szociálpolitika (EKSz. 137. cikk), oktatás (EKSz. 149. cikk), kultúra (EKSz. 151. cikk), a népegészségügy (EKSz. 152. cikk), a transzeurópai hálózatok (EKSz. 154.skk. cikkek), kutatás és technológiai fejlesztés (EKSz. 163. skk. cikkek). Az ilyen kiegészítő, támogató jellegű párhuzamos hatáskörök esetén klasszikus normaütközések, magasabb és alacsonyabb szintű jogszabály kolliziója majdhogynem kizárt, azonban e körben is igaz, hogy a tagállamok számára az EKSz 10. cikke alapján tilos a közösségi politika sikerét veszélyeztető intézkedések meghozatala.

19     Ld. többek helyett összefoglalóan Oliver Dörr: Die Entwicklung der ungeschriebenen Außenkompetenzen der EG. EuZW 1996. 41. old

20     Így a devizaszabályozás (EKSz. 111 cikk), a vám- és kereskedelempolitika (EKSz. 133. cikk), a képzés [EKSz. 149. cikk (3), 150. cikk (3) bek.], a kultúra [EKSz 151. cikk (3) bek.], az egészségügy [EKSz. 152. cikk (3) bek.], a transzeurópai hálózatok [EKSz. 155. (3) bek.], a kutatás [EKSz. 164. cikk b) pont, 170. cikk], a környezet [EKSz. 174. cikk (4) bek.]), a fejlesztési együttműködés (EKSz. 181. cikk) területén. További speciális együttműködési formák találhatóak az EKSz. hatodik részében: EKSz. 302., 303., 303., EKSz. 304., 310. cikkek.

21     22/70. sz. ügy, Bizottság kontra Tanács, 16. skk. pontok. Az implicit hatáskörök alapja lehet egyrészt a közösség normaalkotása – ún. AETR/ERTA doktrína –, illetve maga az elsődleges jog is (fellazított ERTA-doktrína)

22     EUSz. 24. cikk. (1) Amennyiben e cím végrehajtásához egy vagy több állammal vagy nemzetközi szervezettel megállapodást szükséges kötni, a Tanács felhatalmazhatja az elnökséget arra, hogy – adott esetben a Bizottság segítségével – kezdjen tárgyalásokat ebből a célból. Az ilyen megállapodásokat az elnökség ajánlása alapján a Tanács köti meg.

23     Ld. hozzá Satzger: EUV Art. 29, 8. skk pontok, in Streinz: EUV/EGV (lj. 7). Karsai Krisztina: EUSz. 29. cikk, in Osztovits: Az Európai Unió alapító szerződéseinek magyarázata (lj. 7).

24     Ld. hozzá Satzger, EUV Art. 31, 7. sk.. pontok, in Streinz: EUV/EGV (lj. 7). Karsai Krisztina:, EUSz. 31. cikk, 3.2.2 pont, in Osztovits: Az Európai Unió alapító szerződéseinek magyarázata (lj. 7).

25     Ld. hozzá Satzger, EUV Art. 31, 9. sk pontok, in Streinz: EUV/EGV (lj. 7). Karsai Krisztina: EUSz. 31. cikk, 3.2.3 pont, in Osztovits: Az Európai Unió alapító szerződéseinek magyarázata (lj. 7).

26     A kerethatározatok az elérendő célokat illetően kötelezőek a tagállamokra, azonban a forma és az eszközök megválasztását a nemzeti hatóságokra hagyják. A kerethatározatoknak nincs közvetlen hatálya. Ld. hozzá Satzger, EUV Art. 34, 9. pont, in Streinz: EUV/EGV (lj. 7). Karsai, EUSz. 34. cikk, 4.  pont, in Osztovits: Az Európai Unió alapító szerződéseinek magyarázata (lj. 7).

27     Ezek a határozatok kötelezőek és nem rendelkeznek közvetlen hatállyal; a Tanács minősített többséggel elfogadja az ezeknek a határozatoknak az Unió szintjén történő végrehajtásához szükséges intézkedéseket. Ld. hozzá Satzger, EUV Art. 34, 10. skk. pontok, in Streinz: EUV/EGV (lj. 7). Karsai, EUSz. 34. cikk, 5 pont, in Osztovits: Az Európai Unió alapító szerződéseinek magyarázata (lj. 7).

28     Ld. hozzá Satzger, EUV Art. 34, 12. skk pontok, in Streinz: EUV/EGV (lj. 7). Karsai, EUSz. 34. cikk, 6 pont, in Osztovits: Az Európai Unió alapító szerződéseinek magyarázata (lj. 7).

29     Autonóm külpolitikai tevékenység az, mely nem jár nemzetközi szerződés megkötésével, azt a tagállam egyoldalú aktusa, de extern hatással bír, pl. gazdasági embargó bevezetése.

30     174/84. sz. ügy, Bulk Oil kontra Sun, 31. pont; C-70/94, Werner kontra Németország, 18. skk. pontok.

31     Kizárólagos a közösségi hatáskör pl. a közös kereskedelempolitika (EKSz. 133. cikk), illetve harmadik államokkal kötött társulási megállapodások (EKSz. 310. cikk), a valuták közötti árfolyamrendszerről kötött megállapodások (EKSz. 111. cikk), a halászati politika végrehajtása területén. Ebben a körben a tagállamok nemzetközi fellépését az elsődleges jog tiltja meg anélkül, hogy ehhez közösségi szintű intézkedésekre lenne szükség.  Más területeken, mint pl. a kutatás (EKSz. 170. cikk) vagy a környezetvédelem (EKSz. 174. cikk) kapcsán szintén biztosított a Közösség nemzetközi fellépésének lehetősége, ami azonban nem jár azzal, hogy a tagállamok önállóan szintén ne lehetnének aktívak.

32     Ebben az esetben a szolgáltatásnyújtás bizonyos fajtái, illetve a szellemi tulajdon védelmének egyes aspektusai nem estek kizárólagos közösségi hatáskörbe. Ehhez vö. Vincze: EKSz. 133. cikk in: Osztovits: Az Európai Unió alapító szerződéseinek magyarázata (lj. 7). 971–973. old.

33     Ld. Rainer Arnold: K. I Rn. 77 skk. pontok in Manfred Dauses: Handbuch des EU-Wirtchaftsrechts (München: C.H. Beck cserelapos – 2003 januári állapot); Nanette A.  Neuwahl: Shared Powers or Combined Incompetence? More on Mixity, CMLRev 1996, 676. skk. old.

34     Az újabb gyakorlatból ld. Az Európai Bíróság 2/00 sz. 2001. december 6-án kelt szakvéleményét a biológiai sokféleségről szóló Cartagena jegyzőkönyv ratifikálásáról, EBHT 2001, I-09713, 18. pont: „In any event, where it is apparent that the subject-matter of an international agreement falls in part within the competence of the Community and in part within that of the Member States, it is important to ensure close cooperation between the Member States and the Community institutions, both in the process of negotiation and conclusion and in the fulfilment of the commitments entered into. That obligation to cooperate flows from the requirement of unity in the international representation of the Community.” ld. továbbá az ott idézett eseteket, valamint az irodalomból  Meinhard Hilf: The ECJ’s Opinion 1/94 on the WTO – No Surprise, but Wise? – EJIL 1996, 256. old. illetve a 2/00. sz. szakvéleményhez különösen és kritikusan Christoph Herrmann: Die EG-Außenkompetenzen im Schnittbereich zwischen internationaler Umwelt- und Handelspolitik, NvwZ 2001, 1168. skk. old.

35     Balogh-Békesi értelmezésében az Alkotmánybíróság inkább elhatárolta az EUIN-megállapodást az Alkotmány 2/A. és 7. §§-tól, ld. Balogh-Békesi Nóra: Jogtudományi Közlöny 2008 (lj. 2). 315. old.

36     181/73. sz. ügy, R. & V. Haegeman kontra Belgium, 5. pont.

37     104/81. sz. ügy, Hauptzollamt Mainz kontra C. A. Kupferberg & Cie KG a. A., 11. pont.

38     Dörr: EuZW 1996, 41. old. (lj. 19.).

39     Vö. további utalásokkal Rudolf Geiger: Vertragschlusskompetenz der Europäischen Gemeinschaft, JZ 1995,  976. old. Ez a jelenlegi rendelkezésben már nem figyelhető meg. A 133. cikk jelenlegi (5) bekezdés által alapított hatáskörök csak a külső szerződéses kereskedelempolitikai eszközökre alkalmazására adnak felhatalmazást, melyek különválasztását a (6) bekezdés csak erősíti.

40     A Bíróság 1994. november 15-ei 1/94. sz. szakvéleménye.

41     1986. szeptember 20-i tanácsi határozat, ld. Horst Günter KrenzlerHermann da Fonseca-Wollheim: Die Reichweite der gemeinsamen Handelspolitik nach dem Vertrag von Amsterdam – eine Debatte ohne Ende?, EuR 1998, 226. old., 7. lj.

42     A GATS egyezménnyel kapcsolatban (Az Európai Bíróság 1/94 sz. WTO-szakvéleménye, 42. skk. pontok) a kizárólagos közösségi hatáskör csak azokra szolgáltatástípusokra terjed ki, melyek nyújtásához a személyek határátlépése nem szükséges (cross-border supply), ami a három másik szolgáltatásnyújtás típusra nem igaz. Így nem fogja a közös kereskedelempolitika át a külföldön történő fogyasztást (consumption abroad – tipikusan a turizmus), szolgáltatásnyújtás kereskedelmi képviselet (commercial presence), illetve természetes személyek útján.(presence of natural persons). A szolgáltatásnyújtási típusokhoz Wolfg Weiß-Herrmann: Welthandelsrecht, 842. skk. pont.

43     Bello: Opinion 1/94, Community Competence to Conclude Certain International Agreements, 89 AJIL (1995), 778. old., Pierre Pescatore: Opinion 1/94 on „Conclusion” of the WTO Agreement: Is there an escape from a programmed disaster? 33 CMLRev 1996, 393. old.; Bourgeois: The EC in the WTO and Advisory Opinion 1/94: An Echternach procession, 32 CMLRev 1995,  770. skk. old; Emiliou: The Death of Exclusive Competence? ELRev 1996, 303. skk. old.

44     Az Európai Bíróság 2/00 sz. 2001. december 6-án kelt szakvéleményét a biológiai sokféleségről szóló Cartagena jegyzőkönyv ratifikálásáról, EBHT 2001, I-09713.

45                    A különbséghez Carlo Schmid: Erinnerungen (Bern ua., 1979), 101. sk. old.; Jakab András: Ki a jó jogász, JURA 2005/2, 91. skk. old.

[/hidepost]