ÍH 2007.122

ÍH 2007.122 IDEIGLENES INTÉZKEDÉS UNIÓS JOGGAL ÖSSZEFÜGGÉSBEN – JOGSZABÁLY ALKALMAZÁSÁNAK FELFÜGGESZTÉSÉRE IRÁNYULÓ IDEIGLENES INTÉZKEDÉS – UNIÓS JOGGAL ELLENTÉTESNEK VÉLT JOGSZABÁLY ALKALMAZÁSA FELFÜGGESZTHETŐ-E IDEIGLENES INTÉZKEDÉSSEL

Ideiglenes intézkedés iránti kérelem elbírálásának szempontjai az Európai Unió irányelvének megfelelő jogalkotás elmulasztására alapított kártérítési kereset esetén (Pp. 156. §; Ptk. 339. §, 340. §, 341. §).

A felperes módosított keresetében az I. rendű alperes Magyar Államot a közösségi jog alapján 20 97 392 Ft kár és kamatai megtérítésére kérte kötelezni, mert álláspontja szerint a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (továbbiakban: Htv.) 35-42. §-aiban foglalt, az iparűzési adóra vonatkozó rendelkezések ellentétesek a Tanács 77/388/EGK számú, hatodik irányelvében foglaltakkal, mely az irányelv közvetlen hatályú és a tagállamok által közvetlenül alkalmazandó. A Magyar Köztársaság európai uniós tagságának 2004. május 1-jei időpontjától kezdődően a felperes részéről megfizetett iparűzési adó a felperesnél kárként jelentkezik. A közösségi jog, valamint a Ptk. 341. § (1) bekezdése alapján kérte azt is, hogy a bíróság tiltsa el az alpereseket a további károkozástól, ennek keretében a II. rendű önkormányzat és a III. rendű főjegyző alpereseket attól, hogy a Htv. 35-42. §-aiban, valamint 21/1991. (IX. 5.) számú Főv. Kgy. rendeletben foglaltakat alkalmazzák. Másodlagosan – amennyiben a marasztalási keresetek nem teljesíthetők – annak megállapítását kérte, hogy a Htv. 35-42. §-ai, valamint a 21/1991. (IX. 5.) Főv. Kgy. rendelet ellentétesek a közösségi joggal, ezért azokra a II. és III. rendű alperesek a felperessel szemben semmilyen jogot nem alapíthatnak.

Ideiglenes intézkedés elrendelése iránti kérelmében a közösségi jog és a Pp. 156. §-a alapján kérte, hogy a Htv. 35-42. §-ainak és a 21/1991. (IX. 5.) Főv. Kgy. rendelet rendelkezéseinek felperessel szembeni alkalmazhatóságát a bíróság függessze fel. Ebben a körben előadta, hogy az ideiglenes intézkedés elrendelése esetén a Pp. 156. § (1) bekezdésének második mondata alapján kész biztosítékot nyújtani és a jövőben esedékessé váló iparűzési adót bírósági letétbe helyezéssel teljesíteni. Az ideiglenes intézkedés szükségességét azzal indokolta, hogy arra a felperest az iparűzési adó fizetésének folyamatos kötelezettségére figyelemmel közvetlenül fenyegető kár elhárítása céljából van szükség. Hivatkozott arra is, hogy az Európai Bíróság a C-213/89. Factortame- ügyben hozott ítéletének indokolása szerint a nemzeti bíróságnak figyelmen kívül kell hagynia a nemzeti jog azon szabályát, amely az előtte fekvő és a közösségi jogot érintő ügyben az egyetlen akadálya az ideiglenes intézkedés meghozatalának. Ebből következően a kártérítési per bíróságának lehetősége van jogszabály alkalmazását is felfüggeszteni. A kérelmet megalapozó tények valószínűsítése körében részletesen kifejtette, hogy álláspontja szerint miért ellentétes az iparűzési adó intézménye az Európai Unió hatodik irányelvével, ezen belül azzal a követelménnyel, hogy a tagállam az áfa mellett más, ahhoz hasonló adót nem alkalmazhat, illetve tarthat fenn.

Az alperesek az ideiglenes intézkedés iránti kérelem elutasítását kérték.

Az I. rendű alperes álláspontja az volt, hogy jogszabály alkalmazása ideiglenes intézkedéssel nem függeszthető fel, ráadásul a felperest fenyegető kár az adóhatósági határozattal szembeni jogorvoslatok igénybevételével el is hárítható. Ideiglenes intézkedéssel csak jogellenes magatartástól lehet eltiltani a kérelmező ellenfelét, ugyanakkor a perbeli esetben az iparűzési adóra vonatkozó nemzeti jogszabályok európai uniós jogba ütközéséről csak a per érdemében hozandó döntéssel lehet állást foglalni.

A II. és III. rendű alperesek azt hangsúlyozták, hogy a felperes által hivatkozott Factortame-ügy a jelen pertől eltérő tényálláson alapszik, mert az ideiglenes intézkedés elrendelésekor abban az ügyben már megállapított tény volt az európai uniós jog megsértése, valamint az is, hogy ennek ellenére az Egyesült Királyság elmulasztotta a szükséges jogszabály meghozatalát. A felperes nem is valószínűsítette, hogy a hivatkozott magyar jogszabályok az Európai Unió jogába ütköznének, ez pusztán a felperes álláspontja, amíg az Európai Bíróság az iparűzési adó kérdésében nem dönt, addig ezen adó áfa jellege nem állapítható meg annál is inkább, mert a Magyar Köztársaság az iparűzési adó intézményére 2007. december 31. napjáig derogációt kapott a Csatlakozási Okmány X. számú mellékletének 3. pont a) alpontja szerinti, a helyi adókedvezmények formájában nyújtott támogatások fenntarthatósága révén. Vitatták azt is, hogy az irányelv közvetlenül alkalmazható lenne. Hangsúlyozták: az ideiglenes intézkedés elrendelésére a felperest fenyegető kár elhárításához szükség nincs, mert azt saját maga az adóigazgatási eljárásban igénybe vehető jogorvoslatokkal el tudja hárítani. Az intézkedéssel okozott hátrány pedig meghaladná az azzal elérhető előnyöket, amelyeket ráadásul nem kizárólag a II. rendű alperes, hanem a főváros kerületi önkormányzatai is élveznek.

Az elsőfokú bíróság végzésével a felperes ideiglenes intézkedés elrendelése iránti kérelmét elutasította.

Döntése indokaként helytállónak minősítette az alperesek azon érvelését, hogy a hatodik irányelv alkalmazása nem közvetlen. Álláspontja szerint ettől függetlenül is a Pp. rendelkezéseit kell irányadónak tekintenie a kérelem elbírálása során. A Pp. 156. § (1) bekezdésében foglaltak kapcsán azt állapította meg, hogy a felperest közvetlen kár nem fenyegeti, a jogvitára okot adó állapot változatlan fenntartása éppen a kérelem elutasítását igényli. A felperes oldalán külön méltánylást érdemlő érdek sem áll fenn, hiszen az iparűzési adóelőleget valamennyi, a jogszabály személyi hatálya alá tartozó kör fizeti. Az ideiglenes intézkedés iránti kérelemnek a kereseti kérelemmel összhangban és összefüggésben kell lennie. A perbeli esetben a Ptk. 341. § (1) bekezdése körében éppen azt kell vizsgálni, hogy a felperest fenyegeti-e károsodás. Ez azonban a perben hozandó érdemi döntésre tartozó kérdés. Minthogy a Pp. 156. § (1) bekezdésében írt feltételek hiányoznak, azt a további feltételt, hogy az intézkedéssel elérhető előny az azzal okozott hátránnyal milyen összefüggést mutat, már nem vizsgálta. A felperes által az ideiglenes intézkedés elrendelése esetére felajánlott biztosítékot bírósági letétbe helyezés iránti önálló kérelemként külön végzéssel bírálta el.

Az ideiglenes intézkedés tárgyában hozott végzéssel szemben a felperes élt fellebbezéssel, kérve annak megváltoztatását és a kérelem szerinti ideiglenes intézkedés elrendelését.

Álláspontja szerint a Pp. 156. § (1) bekezdése szerinti valószínűsítési kötelezettségének eleget tett és közvetlenül fenyegeti kár azáltal, hogy a közösségi jogba ütköző adónemmel kapcsolatban kell adóelőleget teljesítenie. A kérelem a Simmenthal-esetre (106/1977.) figyelemmel teljesíthető. Az irányelv közvetlen alkalmazhatóságának nincs a döntés szempontjából relevanciája, hiszen a hatodik irányelv 33. cikke nem vitatottan és az Európai Bíróság által is megerősítetten közvetlen hatállyal bír. Fenntartotta, hogy a Factortame-ügy a perbelivel nagyfokú hasonlóságot mutat és az Európai Bíróság egyértelműen úgy foglalt állást, hogy mindaz elrendelhető ideiglenes intézkedéssel, ami a közösségi jog érvényesülése érdekében szükséges, és amit kizárólag a nemzeti jog valamely szabálya gátol.

Az I. rendű alperes a fellebbezésre tett észrevételében a végzés helybenhagyását indítványozta. Hangsúlyozta: a perbeli tényállás merőben eltér az ún. Factortame-ügyben megismerttől, hiszen ott az Európai Bíróság már döntött a Bizottság kezdeményezésére az Egyesült Királyság jogszabályának közösségi jogba ütköző voltáról és a bizottság kezdeményezésére sor került a belső jogszabály ideiglenes intézkedéssel való felfüggesztésére is, mielőtt az Egyesült Királyság Bírósága előtt folyó perben az ideiglenes intézkedés meghozatalának kérdése felmerült volna. A tényállásbeli eltérés mellett különbség az is, hogy a magyar jognak nincs olyan szabálya, ami az ideiglenes intézkedés elrendelését önmagában akadályozná, valójában a felperes magára az ideiglenes intézkedésre vonatkozó magyar joganyag teljes figyelmen kívül hagyását kéri. A felperest fenyegető kárt a felperes mint önadózó el tudja hárítani azáltal, hogy a bevallását önellenőrzéssel korrigálva 0 forint adókötelezettséget vall be. A felperes az ideiglenes intézkedés iránti kérelmével előrehozott érdemi döntést igényel, ami nem lehet az ideiglenes intézkedés célja.

A II. és a III. rendű alperesek szintén az elsőfokú végzés helybenhagyását kérték. Álláspontjuk szerint ideiglenes intézkedéssel nem lehet megakadályozni a felperes önbevallása alapján indult, illetve a jövőben induló önálló adóigazgatási eljárásokat. Fenntartották, hogy a Pp. 156. § (1) bekezdésében foglalt feltételeket a felperes nem valószínűsítette és nem tett eleget a Ptk. 340. § (1) bekezdése szerinti, az adóigazgatási eljárásban igénybe vehető jogorvoslatok útján teljesíthető kárenyhítési kötelezettségének sem. Állították, hogy a hatodik irányelv közvetlen hatályát az Európai Bíróság esetjoga már megállapította, de közvetlen alkalmazhatóságát nem mondta ki és mindazok az eseti döntések, amelyeket a felperes felhívott, kizárólag az európai uniós jogforrásokkal kapcsolatban állapították meg a belső jog félretételének lehetőségét. A Factortame-ügyben pedig az ideiglenes intézkedés nem a jogszabály félretételére, hanem a jogvédelem egyéb módon történő nyújtására irányult.

A felperes fellebbezése a döntés érdemét illetően nem alapos.

Az elsőfokú bíróság végzése a III. rendű alperes vonatkozásában érdemben nem bírálható felül, mivel a felperes a II. rendű alperes főjegyzőjére mint adóhatóságra terjesztette ki a keresetét és vonta perbe III. rendű alperesként. A főjegyző természetes személyként jogképes, de mint adóhatóság a polgári perben fél nem lehet. Ezért fel kell hívni a felperest arra, hogy a keresetét a III. rendű alperes személyét illetően megfelelően pontosítsa, jelölje meg a főjegyző mint adóhatóság magatartásáért helyt állni köteles szervet, vagy azt a természetes személyt név és lakcím szerint, akivel mint főjegyzővel szemben az igényét érvényesíti. A Pp. 121. § (1) bekezdés b) pontja szerinti szükséges és elengedhetetlen tartalmi elemet nélkülöző kereset hiányában a III. rendű alperessel szemben előterjesztett ideiglenes intézkedés iránti kérelem sem bírálható el érdemben. Ezért a Fővárosi Ítélőtábla ebben a keretben a Pp. 259. §-ára utalással a Pp. 252. § (2) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte a végzést, és az elsőfokú bíróságot további eljárásra és újabb határozat hozatalára utasította.

Az I. és a II. rendű alperesekkel szemben előterjesztett ideiglenes intézkedés iránti kérelem tárgyában az elsőfokú bíróság által hozott döntés helytálló, annak jogi indokaival azonban a Fővárosi Ítélőtábla csak kisebb részben értett egyet.

A Fővárosi Ítélőtábla a felperes ideiglenes intézkedés iránti kérelmének alátámasztására felhozott érveivel kapcsolatban azt emeli ki, hogy különbséget kell tenni az ideiglenes intézkedés elrendelésének és a konkrét kérelem teljesíthetőségének feltételei között. Ahhoz, hogy a bíróság ideiglenes intézkedést rendeljen el, a felperesnek a Pp. 156. § (1) bekezdése szerinti vagylagos feltételek (közvetlenül fenyegető kár elhárítása vagy a jogvitára okot adó állapot változatlan fenntartása vagy a kérelmező különös méltánylást érdemlő jogvédelme) egyikét és a konjunktív feltételt (az intézkedéssel okozott hátrány ne haladja meg az intézkedéssel elérhető előnyöket) kell valószínűsítenie. Erre az elsőfokú bíróság helyesen hivatkozott. Az ideiglenes intézkedés perjogi feltételeit a nemzeti jog alapján kell elbírálni, egy, az európai bíróság gyakorlatából, ezen belül a felperes által is hivatkozott Factortame- (C-213/89. számú) ítéletből levezethető fontos eltéréssel. Ennek lényege, hogy szükség esetén figyelmen kívül kell hagyni azokat az anyagi és eljárási jogi nemzeti szabályokat, amelyek az egyébként az európai jog elsőbbségének biztosításához szükséges ideiglenes intézkedést akadályozzák.

Kétségtelen tény, hogy a hivatkozott ítélet olyan tényállású ügyben született, amikor a tagállam (az Egyesült Királyság) nemzeti joga az Európai Unió tételes jogát sértette, ez azonban az ítéletben kifejtett elv alkalmazhatóságát valamely irányelv átültetésének elmulasztására alapított kártérítési igény érvényesítésekor sem zárja ki. Ebben az esetben a közvetlen alkalmazhatóságot az azzal egyenértékű közvetlen hivatkozás joga váltja fel. A Frankovich-ügyben (C-6/90. és C-9/90. egyesített ügy) az Európai Bíróság ítéletében kimondta, hogy a nemzeti jogba átültetni elmulasztott irányelvben biztosított jogokat ugyan az egyének nem érvényesíthetik a tagállammal szemben a nemzeti bíróság előtt, de az irányelvre hivatkozva, az aszerinti jogok helyébe lépő kártérítési igényt viszont igen. Az irányelv maga tehát közvetlenül nem alkalmazható a benne foglalt jogok vonatkozásában, ugyanakkor közvetlen hatálya folytán a jogalkotói mulasztás mégis jogellenes, így kártérítési igényt alapoz meg. A tagállam a saját mulasztására az irányelv szerinti kötelezettségeinek teljesítésével kapcsolatban az egyénekkel szemben eredménnyel nem hivatkozhat. Az Európai Bíróság a Brasserie du Pecheur SA ügyben (C-46/93. és C-48/93. egyesített ügy) részletesen foglalkozott a kártérítési igény terjedelmével és kiemelte egyebek között, hogy az igény nem szorítkozik azokra a károkra, amelyek az Európai Bíróság azon ítéletének megszületését követően keletkeznek, amely a tagállam szerződésszegését megállapította. Az egyéneket a közösségi jogi előírások alapján megillető, a tagállamokban közvetlen hatályú jogosultságok nem függhetnek attól, hogy a Bizottság célszerűnek tartja-e az EK-Szerződés 169. cikkén alapuló igényét a tagállammal szemben érvényesíteni és attól sem, hogy az Európai Bíróság adott esetben a jogsértést ítéletében megállapította-e.

Az Európai Bíróság gyakorlatából tehát csak az a következtetés vonható le, hogy a nemzeti jognak az európai jog elsőbbségét akadályozó rendelkezése minden esetben figyelmen kívül hagyandó az uniós jogot érintő tényállású ügyben az ideiglenes intézkedés tárgyában való döntéskor, függetlenül attól, hogy elsődleges vagy másodlagos uniós jogról van-e szó.

A hatályos Pp. az ideiglenes intézkedés elrendelését a lehető legszélesebb körben lehetővé teszi. Eljárási jogi akadálya tehát az ideiglenes intézkedésnek nincs.

Az ideiglenes intézkedéssel a kereseti kérelemben vagy az ezzel összefüggő egyéb más kérelemben foglaltak teljesítése rendelhető el. Minthogy maga a konkrét kérelem anyagi jogi vonatkozású és teljesítésével a bíróság a kérelmező ellenfelét olyan időpontban marasztalja, amikor a felek közötti jogvitát még érdemben nem bírálta el, természetes, logikus követelmény a konkrét kérelemmel szemben az az elvárás, hogy a benne foglaltak teljesítését az anyagi jog is lehetővé tegye. Márpedig a felperes – lényegében a károkozástól való eltiltás iránti konkrét kereseti kérelmével összhangban – ideiglenes intézkedéssel adójogszabályok alperesek általi vele szembeni alkalmazhatóságának felfüggesztését kéri. A magyar anyagi jogból a Ptk. 339. §-ából levezethetően az európai uniós tagságunkig az következett, hogy a jogszabályoknak megfelelő, azok keretei közötti magatartás nem minősülhet jogellenesnek, és a jogalkotással megvalósított magatartás vagy mulasztás kárkötelmi viszonyt a jogalkotó és a jogszabály címzettje között nem hozhatott létre. Ez pedig kétségkívül egy olyan nemzeti jogban meglévő korlát, amelyet – ha egyébként az európai jog elsőbbségének érvényesülése ezt megkívánná – az ideiglenes intézkedés iránti kérelem tárgyában való döntésnél figyelmen kívül kellene hagyni.

Ha a fentiekben részletezett anyagi jogi korlátokat figyelmen kívül hagyjuk, úgy a jogszabályok alkalmazásának felfüggesztésére irányuló kérelem teljesítésének nincs akadálya, hiszen a Ptk. 341. § (1) bekezdése szerinti, a károkozó magatartástól való eltiltásnak a perbeli esetben ez lenne a megfelelő konkrét formája.

Az előzőekben kifejtettekből azonban nem következik, hogy a felperes a kérelem teljesíthetőségének elvi lehetősége folytán mentesülne a Pp. 156. § (1) bekezdésében foglaltak valószínűsítésétől is.

A felperes közvetlenül fenyegető kárként a folyamatosan, a jövőben is fennálló iparűzési adó (adóelőleg) fizetési kötelezettségét jelölte meg. Az adó (előleg) címén teljesített összeg kárnak azonban csak akkor minősül, ha az alapul szolgáló hazai jogszabályok az Európai Unió hatodik irányelvével ellentétesek. Ennek alátámasztására a valószínűsítés körében a felperes csupán a saját jogi álláspontját fejtette ki. Az ideiglenes intézkedés elrendelésének azonban nemcsak az a valószínűsítendő feltétele, hogy közvetlen károsodás fenyegessen, hanem az is, hogy az ideiglenes intézkedés ennek elhárításához szükséges legyen. Ebben a körben pedig az I. és a II. rendű alperesek alappal hivatkoztak arra, hogy a felperes akár önellenőrzéssel, akár az adóigazgatási eljárásban igénybe vehető jogorvoslatokkal saját maga elháríthatja a jövőben teljesítendő adóelőlegekkel kapcsolatos kárát. A felperes azon álláspontja, hogy a kárelhárítás kötelezettsége az európai jogra alapított kártérítési kereset és ezzel összefüggő ideiglenes intézkedés kapcsán irreleváns lenne, nem helytálló. Az Európai Bíróság ugyanis a Brasserie du Pecheur SA, Factortame és mások egyesített ügyben (C-46/93. és C-48/93.) egyértelműen kimondta, hogy a nemzeti bíróság a megtérítendő kár körében vizsgálhatja, hogy a károsult megfelelően eleget tett-e a kárelhárítási, illetve enyhítési kötelezettségének, és különösen azt, hogy időben igénybe vette-e az összes jogvédelmi lehetőséget (ítélet 84. pontja). Ebből következően az európai jogon alapuló kártérítési igények esetében sem közömbös a Ptk. 340. §-ában foglaltak teljesítése, amelynek lehetősége a Ptk. 341. § (1) bekezdésének megfelelő és a Pp. 156. § (1) bekezdés szerint ezzel összhangban elrendelhető ideiglenes intézkedést szükségtelenné teszi.

Összefoglalva tehát megállapítható: a felperes jogszabályok alkalmazásának felfüggesztésére irányuló ideiglenes intézkedés elrendelése iránti kérelme teljesítésének nem lenne akadálya, ha erre a felperest fenyegető kár elhárításához szükség lenne. Mivel nincs rá szükség, a további feltételek már nem vizsgálandóak.

A Fővárosi Ítélőtábla a kifejtett indokok szerint az elsőfokú bíróság végzését az I. és II. rendű alperes vonatkozásában a Pp. 259. §-a folytán alkalmazandó Pp. 253. § (2) bekezdése szerint helybenhagyta.

(Fővárosi Ítélőtábla 5. Pkf. 25.561/2006/1.)