BH 2011.4.120

BH 2011.4.120 A hulladék fogalmának értelmezése a vonatkozó uniós irányelvek tükrében [2000. évi XLIII. tv. 13. §, 14. §, 15. §]

A felperes általános jogutódja 2008. június 1. napjától a T. Kft.-nek (a továbbiakban: felperes jogelődje), amely társaság bazaltgyapot gyártással foglalkozott 2008. I. negyedévéig.

A felperes jogelődje 2006. január 10. napján együttműködési szerződést kötött a “Vulkánkomplex” termék gyártási és forgalmazási jogával, valamint a szükséges műszaki és kereskedelmi feltételekkel rendelkező E. Bt.-vel (a továbbiakban: Bt.) határozatlan időtartamra, évi kb. 5000 m3 bazaltfilc alapanyag átruházása tárgyában, meghatározva a felek kötelezettségeit, elszámolásuk módját. A “Vulkánkomplex” komposzt forgalomba hozatali és felhasználási engedélyében gyártóként feltüntetésre került többek között a felperesi jogelőd társaság, a Bt. és az engedély tulajdonosaként a B. Kft.

Az elsőfokú hatóság 2008. október 8. napján a felperes telephelyén – T., S. u. 6. szám alatt – tartott ellenőrzés alapján hozott elsőfokú határozatával 40 560 000 Ft bírság megfizetésére kötelezte felperest a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény (a továbbiakban: Hgt.) 13. § (2) bekezdésének b) pontjának megsértése miatt. Az alperes határozatával az elsőfokú határozatot megváltoztatta akként, hogy a felperes a hulladékgazdálkodással kapcsolatos szabályok megsértése miatt 22 308 000 Ft bírságot köteles megfizetni, egyebekben az elsőfokú határozatot helybenhagyta. A határozatok megállapították, hogy a felperes azzal szegte meg a Hgt. előírásait, hogy nem tartotta be a hulladékokra vonatkozó nyilvántartási és adatszolgáltatási szabályokat, valamint olyannak adta át a keletkező hulladékát, aki nem rendelkezett engedéllyel annak kezelésére. A felperesnek kötelessége lett volna a hulladék jogszabályszerű átadásánál meggyőződni arról, hogy az átvevő rendelkezik-e az adott hulladékra begyűjtési, kezelési vagy hasznosítási engedéllyel. A határozatok szerint nem volt annak jelentősége, hogy a hulladékot kereskedelmi tételként értékesítette a Bt. részére a felperes, hiszen a felperes bejegyzett tevékenységi körében nem szerepel a hulladékkereskedelem. Az EWC 101103 kódszámú bazaltgyapot hulladékot tehát nem tevékenységi körében, hanem hulladékkereskedőként értékesítette. Ezzel megszegte a Hgt. 15. § (1) és (2) bekezdésében foglaltakat, valamint nem megfelelően tett eleget a hulladékkal kapcsolatos nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettségekről szóló 160/2003. (X. 18.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) 3. §-ában foglalt nyilvántartási, és 5. §-ában foglalt adatszolgáltatási kötelezettségének.

A megyei bíróság az alperes határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte és az elsőfokú hatóságot új eljárás lefolytatására kötelezte azzal az iránymutatással, hogy a megismételt eljárásban hulladékgazdálkodási bírság felperessel szemben nem szabható ki. Az eljárt bíróság a Legfelsőbb Bíróság Kfv. III. 37.264/2008/8. számú ítéletére, az Európai Bizottság hulladékról és melléktermékekről kiadott közleményére (COM 2007. 59. final), valamint ez alapján az Európai Bíróság ítéleteire történő hivatkozással megállapította – figyelemmel az Európai Parlament és Tanács 2006/12/EK. számú irányelvére (a továbbiakban: 2006-os irányelv), valamint az azt hatályon kívül helyező 2008/98/EK. számú irányelvben (a továbbiakban: 2008-as irányelv) nyomon követhető jogfejlődésre tekintettel is, hogy a felperes által a Bt.-nek átadott szálas bazaltgyapot nem minősült hulladéknak, ekként az alperes határozata és az elsőfokú határozat is megsértette a Hgt. 14. § (7) bekezdését.

Az alperes felülvizsgálati kérelmében kérte a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és felperes keresetének elutasítását.

Előadta, hogy felperes maga is hulladéknak tekintette eredetileg a perbeli szálas bazaltgyapotot, hulladékként bejelentette azt korábban a hatósághoz, és az eljárás során sem vitatta ezen anyag hulladék jellegét. A Hgt. 14. § (7) bekezdése alapján – figyelemmel a Hgt. 3. § a) pontjában definiált hulladékfogalomra – az alperes a magyar jogszabályokat helytállóan értelmezte, 2008-as irányelvet nem lehetett volna az ügyben alkalmazni, tekintettel arra, hogy a perbeli időszakban, amikor a határozatok megszülettek ez az irányelv még nem volt hatályban, sőt azt 2010. december 12. napjáig csak kell implementálni a magyar jogrendszerbe. Az a körülmény, hogy a jogfejlődés valamilyen irányban mutat, nem teszi lehetővé, hogy az alperes a konkrét jogi szabályozásban foglaltaktól eltérjen. Mivel a perbeli időszakban hatályos 2006-os irányelv, és így a magyar jogi szabályozás sem ismerte a melléktermék fogalmát, hanem egy adott termelési folyamatból fennmaradó és a termelési folyamatba vissza nem forgatható anyagot mindenképp hulladéknak minősítette, ezért az ítélet jogsértő volt.

Sérelmezte azt is, hogy az ítélet nem tartalmazott arra vonatkozó megállapítást, hogy a konkrét ügyben milyen jogszabályi rendelkezést sértett meg az alperes, az pedig nyilvánvaló, hogy felperesi vitatás hiányában a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 50. §-ának és 70. §-ának is teljes mértékben eleget tett az alperes, illetve az elsőfokú hatóság, amikor a kérdéses anyag hulladék jellegét külön nem vizsgálta. Az a körülmény, hogy a bíróság nem jelölte meg a jogszabálysértést, egyben a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 221. § (1) bekezdésének megsértését jelenti. Továbbá az ítélet iratellenes és a kirívóan okszerűtlen jogi következtetés a Pp. 206. § (1) bekezdését is sérti. Az új eljárásra kötelezés ráadásul a hatóság számára olyan korlátozást jelent, amely a Ket. 19. § (4) bekezdésében foglalt hatáskör elvonás tilalmába ütközik, hiszen konkrétan arra utasította a hatóságot, hogy bírságot ne állapítson meg.

A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében kérte a jogerős ítélet hatályában fenntartását, annak helyes indokai alapján. Kifejtette, hogy a felperes csak azért tett bejelentést arról, hogy hulladékot kezel, mert – bár ezt a felperes vitatta, a hatóság előtt szóvá is tette – a hatóság akként foglalt állást, hogy mint hulladékot be kell jelentenie. A bírósági ítélet nem a 2008-as irányelvre, hanem a 2006-os irányelv, illetve az azt értelmező bizottsági közleményre figyelemmel a perbeli időszakban hatályos irányelv alkalmazásával döntött. A jogerős ítélet megjelölte, hogy mely jogszabályt sértette meg az alperes, ez pedig a Hgt. 3. §-ának a) pontja volt.

Az alperes felülvizsgálati kérelme nem alapos az alábbi indokok alapján:

A Hgt. 3. §-ának a) pontja értelmében hulladék, bármely az 1. számú melléklet szerinti kategóriák valamelyikébe tartozó tárgy vagy anyag, amelytől birtokosa megválik, megválni szándékozik vagy megválni köteles.

A Hgt. 14. §-ának (1) bekezdése értelmében hulladékkezelési tevékenységnek minősül a hulladék gyűjtése, begyűjtése, szállítása, előkezelése, tárolása, hasznosítása, ártalmatlanítása. Ugyanezen szakasz (7) bekezdése értelmében a technológiákból származó, a technológiai folyamatba visszavezetett maradékanyag, valamint a már használt, de eredeti céljára ismételten felhasználható termék a forgási ciklusból történő kilépésekor válik hulladékká.

A Hgt. 60. §-ának a) pontja értelmében a hulladékokról szóló a Tanács 75/442/EGK. számú irányelvvel harmonizált jogszabály a Hgt. Az Európai Parlament és Tanács 2006. április 5-i 2006/12/EK. számú irányelvének 20. cikke pedig kimondja, hogy a 75/442/EGK. számú irányelv ezen irányelv hatályba lépésének napjától hatályát veszti, és e hatályon kívül helyezett irányelvre való hivatkozásokat erre az irányelvre (2006-os irányelv) való hivatkozásként kell értelmezni a IV. számú mellékletben foglalt megfelelési táblázattal összhangban. Ebből következik, hogy a Hgt. rendelkezéseit olyan rendelkezéseknek kell tekinteni, melyek a 2006-os irányelvnek megfelelő szabályozást tartalmaznak. Értelmezési vita esetén a Hgt. rendelkezéseit ezen irányelv fényében kell értelmezni.

Az Európai Bizottság 2007-es Közleménye értelmezi a hulladék fogalmát e 2006-os irányelv tükrében, figyelemmel az Európai Bíróság gyakorlatára is. A Közlemény szerint a C-9/00. számú Palin Granit OY ítélet (2002. EBHT-I/3533.), C-235/02. Saetti ügyben hozott végzés (2004. január 15.) és a C-444/00. számú Mayer Mary (2003.) EBHT-1/6163. számú döntés, továbbá számos más esetjogi hivatkozás alapján úgy foglalt állást, hogy az Európai Bíróság gyakorlata szerint termelési maradékanyagnak azt kell tekinteni, ami különbözik a gyártási folyamat szándékolt végtermékétől. Ha egy anyag előállítása technológiai döntés eredménye, akkor az nem termelési maradékanyag. Ha egy anyag termelési maradékanyag, attól még nem feltétlenül számít hulladéknak, amennyiben az anyagot tulajdonságainak köszönhetően fel lehet használni a gazdasági körforgásban, és ebben az esetben azt nem szabad hulladéknak tekinteni.

Az Európai Bíróság e vonatkozásban három szempontból álló tesztet alkotott, ami alapján eldönthető az, hogy a termelési maradékanyag mellékterméknek tekinthető-e, avagy hulladéknak. A Bíróság szerint amennyiben egy anyagot nemcsak fel lehetne használni, hanem valóban fel is használják, úgy hogy a felhasználás előtt nem kerül sor további feldolgozásra, és a felhasználás folyamatos termelési láncban megvalósítható, akkor ez az anyag nem hulladék. Amennyiben egy hulladékról utóbb kiderül, hogy a hulladékot mégis lehet hasznosítani, elveszti hulladék státuszát, amint rendelkezésre áll visszanyert termékként. Előfordulhat az is, hogy az anyag egy részét fel lehet használni, a többit azonban ártalmatlanítani kell. Amennyiben egy illetékes hatóság egyedi megítélése alapján egy anyag felhasználása nem biztosítható, azt az anyagot hulladéknak kell tekinteni. Ha azonban létezik hosszú távú szerződés az anyag birtokosa és leendő felhasználói között, az azt jelzi, hogy a szerződés tárgyát képező anyagot hasznosítani fogják, vagyis felhasználása biztos. Ha egy anyagot határozatlan ideig tárolnak, lehetséges, de nem biztos a felhasználása, akkor a tárolás idejére hulladéknak kell tekinteni.

Az Európai Bizottság Közleményének fenti megállapításai az Európai Bíróság ítéleteinek értelmezésén alapulnak, és ezt az értelmezést az alperes felülvizsgálati kérelmében nem vitatta. A Legfelsőbb Bíróság sem látott okot arra, hogy az Európai Bíróság ítéleteinek ezen értelmezésétől eltérjen. Ez az értelmezés a 2006-os perbeli időszakban is hatályban volt irányelven alapul. Az alperes nem hivatkozott arra sem, hogy a Hgt. konkrét szabályai ezen irányelvvel ellentétesek volnának, és a Legfelsőbb Bíróság is úgy találta, hogy a Hgt. rendelkezései a 2006-os irányelv ilyen értelmezése mentén értelmezhetők. Ebből az értelmezésből az tűnik ki, hogy az a körülmény, hogy valamely anyag, mely valamely termelési folyamat eredményeként keletkezik, és egyébként hulladéknak minősülhet, és az irányelv mellékletében szerepel, így a Hgt. vonatkozó mellékletében is, nem jelenti azt, hogy az automatikusan hulladéknak tekinthető. Bizonyos körülmények fennálltától függően időszakosan akár hulladéknak is tekinthető, azonban a körülmények változásával hulladék jellegét el is veszítheti.

Ha ezt az értelmezést elfogadjuk, akkor megállapítható, hogy a jogerős ítélet a Pp. 206. § (1) bekezdésének keretei között eljárva okszerűen mérlegelte úgy az irányadó tényállást, hogy a felperes által értékesített szálas bazaltgyapot nem minősül hulladéknak.

A Legfelsőbb Bíróság nem értett egyet alperes azon álláspontjával, hogy az ítélet a 2008-as irányelvet alkalmazta volna, amely a perbeli időszakban nem volt hatályban. Mindössze jogi érvelésének egyik elemeként hivatkozott erre az irányelvre akként, hogy az irányelvekben is megjelenő jogfejlődés jól mutatja és megerősíti az Európai Bíróság ítéleteinek értelmezésére vonatkozó Bizottsági Közleményében foglaltakat, amely a felperesi álláspontot támasztja alá.

A Legfelsőbb Bíróság egyetértett alperessel abban, hogy az alperes tényállás-tisztázási kötelezettségének, illetve indokolási kötelezettségének eleget tett, így eljárásjogi jogsértést nem követett el, ugyanakkor téves jogértelmezés folytán megsértette a Hgt. 14. § (7) bekezdését. Ezt az anyagi jogsértést állapította meg a jogerős ítélet, és az eljárt bíróság eljárásjogi jogsértést nem állapított meg. Ebből következik az is, hogy a jogerős ítélet nem sértette meg a Pp. 221. § (1) bekezdését, mert egyértelműen megjelölte azt az anyagi jogsértést, amire ítéletét alapozta.

Az eljárt bíróság a Ket. 111. § (3) bekezdésére figyelemmel nem sérthette meg Ket. 19. § (4) bekezdését, hiszen a jogszerűségi felülvizsgálatot végző bíróság mind azt megteheti a határozat felülvizsgálatakor, amelyre a hatóságnak hatásköre volt, iránymutatása is minden, a hatóság hatáskörébe tartozó kérdésre kiterjedhet. Az elsőfokú bíróság megváltoztatási jogkör hiányában a Pp. 339. § (1) bekezdése alapján helyezte hatályon kívül az első- és másodfokú közigazgatási határozatot, és iránymutatásként előírta a bírságkiszabás mellőzését.

Minderre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.

(Legf. Bír. Kfv. III. 37.395/2010.)