BH 2001.1.16

BH 2001.1.16 I. Az önkormányzatnak kell szabályoznia a jogcím nélküli lakáshasználók elhelyezési kötelezettségének feltételeit [1993. évi LXXVIII. tv (Ltv.) 36. § (2) bek., 1992. évi LXVI. tv 26. § (4) bek., 1989. évi XXXII. tv 1. § b) pont, 1987. évi XI. tv 1. § (1) bek. f) pont].

II. A bérbeadó elhelyezési kötelezettségének megállapítása iránti igény a kiürítés iránti kérelemmel szemben ellenkérelemként is érvényesíthető (Pp. 123. §).

A felperes 1986-tól élettársi kapcsolatban élt F. Gy.-vel, a perbeli önkormányzati lakás bérlőjével, aki 1994. augusztus 3-án halt meg. A felperes 1986 őszétől életvitelszerűen lakott a perbeli lakásban, és 1988. szeptember 23-án ideiglenesen be is jelentkezett. 1994 júniusában tanácsért fordult az alperesi önkormányzat ügyfélszolgálati irodájához, és ennek eredményeként ideiglenes lakcímbejelentését megújította. A felperes élettársának halála után az alperes az 1994. szeptember 22-én kelt VI-5551/3/94. számú határozatában megtagadta a perbeli lakás bérbeadását a felperes részére, és megállapította, hogy a lakásban lakó olyan jogcím nélküli lakáshasználó, aki elhelyezési igény nélkül köteles a lakás elhagyására. A határozat utalt a 44/1993. (XII. 21.) önkormányzati rendelet 23. §-ának (1) bekezdésében foglaltakra és megállapította, hogy a rendeletben előírt egyik feltétel nem valósult meg, mert a felperes a lakásba állandó jelleggel nem jelentkezett be.

A felperes keresetében annak megállapítását kérte, hogy a perbeli lakás bérleti jogára jogosult, és a lakás havi használati díja: 4650 forint. Jogi álláspontja az volt, hogy az alperes ügyfélszolgálati irodájában téves tájékoztatást kapott, és ezért nem jelentkezett be állandó jelleggel a perbeli lakásba, az önkormányzati rendelet egyéb feltételeinek azonban megfelelt. Hivatkozott arra is, hogy az önkormányzati rendeletnek az állandó bejelentkezésre vonatkozó előírása ellentétes az 1992. évi LXVI. törvény rendelkezéseivel, amely szerint a bejelentkezés tényére állampolgári jogok és kötelezettségek nem alapíthatóak.

Az alperes a kereset elutasítását kérte, és a lakás kiürítése iránti viszontkeresetet terjesztett elő.

Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította, hogy a felperes elhelyezéséről az alperes köteles gondoskodni, egyebekben a keresetet, valamint a viszontkeresetet elutasítottai és kötelezte az alperest a perköltség viselésére.

Az elsőfokú bíróság ítéletét azzal indokolta, hagy az önkormányzati rendeletnek az a feltétele, amely a lakásban jogcím nélkül lakó személy elhelyezése tekintetében az állandó bejelentkezés tényét is megköveteli, ellentétes a magasabb rendű jogszabállyal, ezért figyelembe nem vehető. Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a bérleti jog megállapítására irányuló kérelem mint többre irányuló kereseti kérelem a kevesebbet is magában foglalja, ezért az elhelyezési igény megállapítható.

A bérleti, illetve használati díj megállapítására irányuló keresetet a jogviszony hiányára, a lakás kiürítésére irányuló viszontkeresetet az elhelyezési kötelezettség fennállására tekintettel utasította el.

Az ítéletnek a keresetnek részben helyt adó és a viszontkeresetet elutasító rendelkezése ellen az alperes nyújtott be fellebbezést, amelyben kérte a felperes kötelezését – elhelyezési igény nélkül – a lakás kiürítésére.

A másodfokú bíróság az elsőfokú ítélet fellebbezett rendelkezését megváltoztatta, a keresetet elutasította és kötelezte a felperest, hogy a lakást 15 nap alatt kiürítve bocsássa az alperes rendelkezésére. Kifejtette, hogy az elhelyezési kötelezettség megállapítására irányuló keresetnek a Pp. 123. §-ában foglalt feltételei nem állnak fenn. A felperes jogait az ellene kiürítés iránt előterjesztett igény esetén, ellenkérelemként érvényesítheti. Megállapította, hogy az önkormányzati rendelet érintett rendelkezése nem ütközik magasabb rendű jogszabály előírásaiba, mert az 1993. évi LXXVIII. törvény (Ltv.) 31. §-ának (2) bekezdése felhatalmazta az önkormányzatot az elhelyezési kötelezettség feltételeinek szabályozására. Nem tartotta ügydöntőnek az ügyfélfogadás keretében nyújtott, esetleg téves felvilágosítást sem, mert helytálló tájékoztatás, állandó bejelentkezés esetén sem tartózkodott volna a felperes öt éve a perbeli lakásban.

A felperes felülvizsgálati kérelmében a másodfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését, az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte. Álláspontja szerint a másodfokú bíróság jogszabályt sértve, téves jogi értelmezés folytán állapította meg, hogy az önkormányzati rendeletnek az állandó bejelentkezésre vonatkozó előírása nem ütközik magasabb szintű jogszabályba. A felperes szerint azonban ez a magasabb rendű jogszabály nem az Ltv., hanem az 1992. évi LXVI. törvény. Mindezeket egybevetve a felperes szerint téves az a megállapítás, hogy az Ltv. kötelező előírást az önkormányzatok részére nem tartalmaz, hiszen nyilvánvalóan nem teszi lehetővé a magasabb szintű jogszabályokkal ellentétes feltételek előírását.

A felülvizsgálati kérelem nem alapos.

A másodfokú bíróság jogszabálysértés nélkül állapította meg a Pp. 123. §-a alapján, hogy az elhelyezési kötelezettség megállapítása iránti igény a kiürítési kérelemmel szemben ellenkérelemként és nem megállapítási keresetként érvényesíthető.

A Ltv. 31. §-ának (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy önkormányzati lakás esetén a másik lakásban való elhelyezési kötelezettség vállalásának feltételeit önkormányzati rendelet szabályozza. Jelen esetben az alperes a felek által vitatott feltételt a 44/1993. (XII. 21.) önkormányzati rendelet 23. §-a (1) bekezdésének a) pontjában írta elő, szükségesnek tartva, hogy a jogcím nélküli lakáshasználó a bérlő halálát megelőzően állandó bejelentéssel és életvitelszerűen legalább öt évig a bérlővel együtt lakjon. Az önkormányzati rendelet az 1987. évi XI. törvény 1. §-a (1) bekezdésének f) pontjában foglaltakra tekintettel jogszabály, amely az Ltv. felhatalmazása alapján szabadon állapíthatta meg az elhelyezés feltételeit. A törvény 1. §-ának (2) bekezdése szerint az alacsonyabb szintű jogszabály nem lehet ellentétes a magasabb szintű jogszabállyal.

A polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény 26. §-ának (4) bekezdése kétségtelenül úgy rendelkezik, hogy a lakcímbejelentés ténye önmagában a lakás használatához fűződő, valamint egyéb vagyoni jogot nem keletkeztet, és nem szüntet meg, azonban a helyi önkormányzat helyi ügyekben irányadó normatív szabályának felülvizsgálata az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény I. §-ának b) pontja értelmében nem a bíróság, hanem az Alkotmánybíróság hatáskörébe tartozik. Erre tekintettel a perbeli esetben a bíróságnak az önkormányzati rendeletben foglaltakat kell alkalmaznia, és ennek megfelelően vizsgálja, hogy az önkormányzati rendeletben szabályozott feltételeknek a felperes eleget tett-e. Az önkormányzati rendelet alapján az elhelyezési kötelezettség megállapításához az előírt feltételek együttes fennállása szükséges. A felperes nem állandó bejelentéssel lakott a perbeli lakásban, ezért az egyik feltétel hiánya folytán elhelyezésére nem tarthat igényt.

A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.

(Legf. Bír. Pfv.III.20.369/1998. sz.)