BH 2003.3.127

BH 2003.3.127

I. Választottbíróságnak az a döntése, hogy a fél által megjelölt bizonyítási indítványnak helyt ad-e vagy sem, nem tartozik az ügy előterjeszthetőségének fogalmi körébe. Annak elbírálása, hogy a fél által kért bizonyítás szükséges-e, az érdemi döntés körébe tartozik [1949. évi XX. tv (Alkotmány) 57. § (1) bek., 1994. évi LXXI. tv (továbbiakban: Vbtv.) 3. § (1) bek. b) pont, 11. §, 18. § (1) bek., 20. § (1) bek., 27. §, 29. §, 34. § (1) és (4) bek., 35. § (1) bek., Választottbíróság eljárási szabályzata 17. § (2) bek., 19. §, 31. §, 35. § (1) és (4) bek., 39. § (1) bek., 55. § (1) bek. c) és d) pont, 57. §].

II. Választottbírósági eljárásban a felek megállapodásának jelentősége [Vbtv. 55. § (1) bek. e) pont, Választottbíróság eljárási szabályzata 1. §, 6. § (1)-(3) bek., 9. §, 17. § (1) bek., 12/1991. (IX. 29.) IM rendelet].

III. Választottbírósági útra tartozó jogvita [Vbtv. 3. § (1) bek. b) pont, 57. § (2) bek. a) pont].

IV. A választottbírósági ítélet közrendbe ütközése vizsgálatánál irányadó szempontok [Alkotmány 57. § (1) bek., Vbtv. 55. § (2) bek. b) pont, Választottbíróság eljárási szabályzata 1. § (4) bek.].

V. Kiemelkedően nagy pertárgyértékű ügyben sem állapítható meg a közfelfogás számára elfogadhatatlanul magas összegű ügyvédi munkadíj. Az ilyen nagy összegű perköltséggel kapcsolatban a közrendbe ütközés megállapítható [Vbtv. 55. § (2) bek. b) pont, 56. § (2) bek.].

[hidepost=0]

A felperes a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő Állandó Választottbírósághoz (a továbbiakban: Választottbíróság) 1999. október 22-én benyújtott keresetében az alperes kötelezését kérte arra, hogy 15 napon belül fizessen meg részére 32 154 356 952 Ft-ot, ennek az összegnek 1999. október 10-től a kifizetésig járó késedelmi kamatát, valamint a peröltséget.

Kártérítési igényének jogalapjaként elsődlegesen a Ptk. 318. §-ának (1) és 339. §-ának (1) bekezdésére hivatkozott. Másodlagos jogalapként a Ptk. 6. §-ának az ún. biztatási kárra vonatkozó rendelkezését jelölte meg.

Utóbb, a 2000. november 30-án előterjesztett “alternatív” kereseti kérelme arra irányult, hogy a Választottbíróság ítéletével pótolja az alperesnek azt a jognyilatkozatát, amely a közöttük 1997. december 27-én megkötött hosszú távú áramvásárlási szerződést hatályba lépteti.

A Választottbíróság a 2001. április 2-án kelt ítéletében a felperes keresetét (mind az alap, mind az alternatív kereseti kérelem tekintetében) elutasította. Kötelezte az alperest, hogy 62 970 126 Ft eljárási részköltséget 30 napon belül fizessen meg a felperesnek. Kötelezte a felperest, hogy 30 napon belül fizessen meg az alperesnek 290 000 000 Ft perköltséget. A Választottbíróság díját 125 940 231 Ft-ban állapította meg. Határozatának rendelkező része tartalmazta, hogy a Választottbíróság az ítéletét többségi határozattal hozta, s a kisebbségi vélemény az iratokhoz csatolásra került.

A felperes 2001. április 26-án benyújtott keresetében kérte a választottbírósági ítélet érvénytelenítését, és az alperes kötelezését a perköltség megfizetésére. Egyidejűleg az alperes javára megítélt magas perköltségösszegre tekintettel kérte a választottbírósági ítélet végrehajtásának felfüggesztését.

A bíróság a végrehajtás felfüggesztése iránti kérelmet elutasította. Az eljárás befejezéseként hozott ítéletében a felperes keresetét elutasította. Kötelezte a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 32 000 000 Ft perköltséget, ezt meghaladó költségeit maga viseli. Az ítélet kioktatást tartalmazott arra vonatkozóan, hogy ellene a kézbesítéstől számított 15 napon belül fellebbezésnek van helye.

Ítéletének indokolásában tényként állapította meg, hogy a felperes kereseti előadása szerint a felperes részvényesei mint vevők és az alperes valamint az ÁPV Rt. mint eladó között 1997. december 23-án privatizációs szerződés jött létre. Ugyanezen a napon a felperes mint termelő és az alperes mint szállító szerződést kötött “Kapacitás-lekötési és Villamosenergia-vásárlási Szerződés az I.-i 150 MW-os erőműre vonatkozóan” (a továbbiakban: áramvásárlási szerződés) megjelöléssel. A két szerződés egymással szoros kapcsolatban van, mert a szerződéseket előkészítő tárgyalások párhuzamosan folytak. A választottbírósági ítélet érvénytelenítése iránti per alapját képező választottbírósági ügynek az áramvásárlási szerződés a tárgya, de a privatizációs szerződés ügyével szoros összefüggésben. A privatizációs szerződés hatályba lépett. Az áramvásárlási szerződés hatálybalépését azonban a felek több előfeltételtől – egyebek között az alperes igazgatósága jóváhagyásától – tették függővé. Az alperes 1999. szeptember 13-án – a felperes álláspontja szerint jogosulatlanul – elállt a szerződéstől, kizárólag saját igazgatósága jóváhagyásának hiánya miatt. Az elállás időpontjáig azonban – az áramvásárlási szerződésben írt szoros teljesítési határidőkre tekintettel – a felperesnek már szükségszerűen jelentős kiadásai merültek fel. A felperes a jogosulatlan elállással okozott kárai megtérítése iránt indított pert az alperes ellen a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett szervezett Választottbíróság előtt. Ugyanakkor a privatizációs szerződésben szereplő vevők a szerződés részleges érvénytelensége miatt szintén választottbírósági eljárást indítottak az eladóval szemben. A felperes álláspontja szerint a két választottbírósági eljárás szorosan összekapcsolódik, az azonos történeti tényállás, a peres felek részbeni azonossága, a jogi képviselők és az eljáró választottbírósági tanács összetételének azonossága miatt. A Választottbíróság több ízben azonos napra tűzött az ügyben tárgyalást. 1999. június 5-én azonos időpontban, mindkét ügyben – erre történő figyelmeztetés nélkül, és egyszerre, egy közléssel – berekesztette a tárgyalást azzal, hogy határozatát 30 napon belül írásban közli. Ezt követően mindkét ügyben 30 napon túl sem hozott határozatot, majd hónapok múlva a tárgyalásokat – most már külön – újra megnyitotta. A felperes előadása szerint minden lehetséges módon előterjesztett panaszait, jegyzőkönyv-kiigazgatási kérelmeit, elfogultsági kifogásait, okiratszerkesztésre, tanúbizonyításra és szakértő kirendelésére irányuló indítványait elutasítva hozott keresetet elutasító döntést.

Álláspontja szerint a Választottbíróság eljárása sértette a választottbíráskodásról szóló 1994. évi LXXI. törvény (a továbbiakban: Vbtv.) 3. §-a (1) bekezdésének b) pontját, 11. §-át, 18. §-ának (1) bekezdését, 20. §-ának (1) bekezdését, 27. §-át, 29. §-át, 34. §-ának (1) és (4) bekezdéseit. Sértette továbbá a Választottbíróság Eljárási Szabályzata (a továbbiakban: Vbesz.) 17. §-ának (2) bekezdését, 19. §-át, 31. §-át, 35. §-ának (1) és (4) bekezdését, valamint a 39. §-ának (1) bekezdését. Egészét tekintve a választottbírósági eljárás a Magyar Köztársaság Alkotmánya 57. §-ának (1) bekezdésébe ütközik, amely szerint mindenkinek joga van ahhoz, hogy valamely perben jogait és kötelezettségeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el.

A választottbírósági ítélet érvénytelenítésének jogalapjaként a Vbtv. 55. §-a (1) bekezdésének c), d) és e) pontjaira, valamint a (2) bekezdés a) és b) pontjára hivatkozott.

Az alperes a kereset és a választottbírósági ítélet végrehajtásának felfüggesztésére irányuló kérelem elutasítását, s a felperes perköltségben való marasztalását kérte. Összefoglaló álláspontja szerint sem a Választottbíróság eljárása, sem pedig annak ítélete nem tartalmaz olyan jogsérelmet, melynek alapján a Vbtv. 55. §-ának (1) vagy (2) bekezdése szerint az ítélet érvénytelenítésének lenne helye.

A jogerős ítélet megállapítása szerint a felperes a Vbtv. 55. §-a (1) bekezdésének c) pontjában szabályozott érvénytelenítési ok körében a Választottbíróság több eljárási szabálysértésére hivatkozva állította, hogy ügyét nem tudta előterjeszteni a Választottbíróság előtt. Ennek ténybeli alapjaként azt jelölte meg, hogy 2000. július 5-én a Választottbíróság tárgyalást tartott a keresetben említett mindkét választottbírósági ügyben. A tárgyalásokat együtt bonyolította le és a végzéseket is egyszerre hirdette ki. E napon a felperes előállította vallomástétel céljából L. Gy.-t az alperes volt igazgatósági elnökét, és H. Gy.-t, az M. E. Hivatal volt főigazgatóját. E tanúk kihallgatása mindkét ügyben döntő fontosságú volt. A Választottbíróság a két tanút másik – a privatizációs szerződés részleges érvénytelenségének megállapítására irányuló – ügyre utalással hívta be a tárgyalóterembe. A jegyzőkönyv több olyan lényeges tartalmi hiányossággal készült, amelyek miatt az ügyek felperesei két nappal később 2000. június 7-én kelt panaszukban indítványozták a tárgyalás jegyzőkönyvének kijavítását, illetve kiegészítését. A Választottbíróság a panaszt majd 6 hónap elteltével a 2000. december 4-én tartott tárgyaláson bírálta el, és a felperes panaszát elkésettség okából elutasította.

Felperes álláspontja szerint a 2000. június 5-i tárgyalás berekesztésének ténye önmagában alátámasztja azt az állítását, hogy az ügyét nem tudta előadni. Sérelmezte a tárgyalás indokolatlan és téves berekesztéséből adódó helyzet feloldásának módját.

A 2000. december 18-i tárgyaláson a felperes haladéktalanul tiltakozott az ellen, hogy a korábbi összes tárgyaláson – annak ellenére, hogy a választottbírósági eljárás nem nyilvános – részt vett dr. M. A., aki az alperestől képviseleti jogosultságot igazoló okirattal nem rendelkezett. Bár utóbb dr. M. A. a képviseleti jogosultságát igazolta, a felperes álláspontja szerint a Választottbíróság újabb eljárási szabálysértést követett el azzal, hogy – az eljárás zártságát figyelmen kívül hagyva -, lehetőséget biztosított olyan személynek a tárgyaláson való részvételre, akinek ehhez joga nem fűződik. A felperes sérelmezte az alternatív kereseti kérelem külön eljárásra utasítását, majd e határozat megváltoztatását. Hivatkozott arra, hogy sérült az egyenlő elbánás elve, mivel a felperes bizonyításra vonatkozó valamennyi indítványát mellőzte a Választottbíróság. Végül e körben hivatkozott arra is, hogy a Választottbíróság indokolási kötelezettségét elmulasztotta, illetőleg kirívóan okszerűtlenül indokolta az ítéletet.

Az elsőfokú bíróság ismertette a Vbtv. 33. §-ának (1) és (2) bekezdésében, a 34. §-ának (1) bekezdésében, továbbá a Vbesz. 17. §-ának (1) és (2) bekezdésében, valamint 35. §-ának (4) bekezdésében foglaltakat. Mindezeket értékelve arra a következtetésre jutott, hogy a választottbírósági eljárás iratai, a peres felek beadványai, a Választottbíróság tárgyalásairól felvett jegyzőkönyvek alapján megállapítható, miszerint a választottbírósági eljárás során a felek szóban és írásban kifejthették álláspontjukat. Ezért megalapozatlanak találta a felperesnek azt az állítását, hogy ügyét nem volt képes előterjeszteni.

A Vbtv. 55. §-a (1) bekezdésének d) pontjára alapított kereseti kérelem körében az elsőfokú ítélet megállapítása szerint a felperes arra hivatkozott, hogy a Választottbíróság olyan ügyben hozott ítéletet, amelyre érvényes választottbírósági szerződés nem volt. Egyrészt azért nem, mert attól az alperes elállt, másrészt a felek megállapodásában rögzített, a kereset benyújtását megelőző időre kötelezően előírt előzetes eljárás nem történt meg.

Az elsőfokú bíróság a felperesnek erre az érvénytelenítési okra történő hivatkozását azért találta alaptalannak, mert a felek között 1997. december 23-án létrejött kapacitás-lekötési és villamosenergia-vásárlási szerződésből – idézve a szerződés 15. pontjának alpontjait – azt állapította meg, hogy az a szerződésből eredő bármely vita elbírálására a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett szervezett Választottbíróság eljárását kötötte ki. Rámutatott arra, hogy a felperes nyilvánvalóan e rendelkezés alapján terjesztette elő kereseti kérelmét a Választottbíróság előtt, ahol az alperes volt az, aki hatásköri kifogást terjesztett elő, majd annak elutasítását követően perbe bocsátkozott. Hivatkozva a Vbtv. 24. §-ának (1) bekezdésében foglaltakra – mely szerint a szerződés részét képező választottbírósági kikötést úgy kell tekinteni mint a szerződés egyéb kikötéseitől független megállapodást – arra a következtetésre jutott, hogy a felperes által hivatkozott szerződéstől való elállás nem érinti a választottbírósági kikötés fennállását.

A Vbtv. 55. §-a (1) bekezdésének e) pontjában szabályozott érvénytelenítési ok körében a felperes azt adta elő, hogy a keresetben részletezett súlyos eljárási hibák megalapozzák az ítélet érvénytelenítését. Az elsőfokú bíróság ismertette a Vbtv. 55. §-a (1) bekezdésének e) pontjában foglalt szabályokat. Megállapította, hogy a Választottbíróság összetétele és eljárása megfelelt a felek megállapodásának, illetve a Választottbíróság eljárási szabályzatának. Álláspontja szerint nem ad alapot az ítélet érvénytelenítésére a kereseti kérelmek elkülönítése, a tárgyalás 2000. június 5-én történt berekesztése, majd újbóli megnyitása, és a tárgyalás folytatása. Nem ad alapot a választottbírósági ítélet érvénytelenítésére az sem, hogy a felperes által indítványozott bizonyítást a Választottbíróság elutasította, s a sérelmezett kizárási indítvány elbírálását megelőzően hozott az ügyben ítéletet. E körben az elsőfokú bíróság a kereset elutasításának indokaként hivatkozott a Vbesz. 35. §-ának (4), és 36. §-ának (1) bekezdésében foglaltakra, a 38. és 39. §-okra, valamint a Vbtv. 20. és 38. §-ában foglalt szabályokra.

A jogerős ítélet megállapította, hogy a felperes a kereseti kérelem jogalapjaként megjelölte a Vbtv. 55. §-a (2) bekezdésének a) pontját is, mely szerint az érvénytelenítés arra hivatkozással is kérhető, hogy a vita tárgya a magyar jog szerint választottbírósági útra nem tartozik. A felperes azonban nem indokolta meg, hogy e törvényhely alapján miért kéri a választottbírósági ítélet érvénytelenítését. Erre az érvénytelenítési okra történt hivatkozása pedig alaptalan a Vbtv. és a felek közötti választottbírósági szerződés rendelkezése szerint.

A felperes a Vbtv. 55. §-a (2) bekezdésének b) pontját megjelölve arra hivatkozva is kérte a választottbírósági ítélet érvénytelenítését, hogy az a magyar közrendbe ütközik. E körben kereseti kérelmének ténybeli alapjaként előadta, hogy az érvényteleníteni kívánt ítéletet hozó választottbírói tanáccsal szemben 2001. február 2-án kizárási indítvánnyal fordult a bírósághoz, amely az ügyben érdemi határozatot nem hozott. A választottbírói tanács ugyanis 2001. február 28-án meghozta, és kihirdette ítéletét. A bíróság pedig a 2001. március 19-én hozott végzésével érdemi vizsgálat nélkül elutasította a kizárási indítványt arra hivatkozva, hogy az okafogyott, miután a választottbírói tanács már ítéletet hirdetett. Álláspontja szerint közrendbe ütközik az a választottbírói ítélet, amelyre nézve az eljáró Választottbíróság pártatlanságáról, törvényes eljárási rendben, bármely okból nem történt döntés az erre irányuló indítvány ellenére sem.

Hivatkozott arra, hogy a Választottbíróság által vétett anyagi jogi és eljárási hibák – melyeket a Vbtv. 55. §-a (1) bekezdésének c) és e) pontjaiban megjelölt érvénytelenítési okokra hivatkozva már részletezett – együttesen kétséget ébresztenek a Választottbíróság pártatlansága tekintetében.

Felperes állítása szerint közrendbe ütközik a választottbírósági ítélet a perköltségre vonatkozó rendelkezés folytán, annak összegszerűsége miatt. A Választottbíróság által megállapított ügyvédi munkadíj abszolút mértékben annyira magas összegű, hogy az nemcsak aránytalanul sújtja a pervesztes felet, de egyúttal sérti a társadalom értékítéletét is. A társadalmi értékítélet sérelme közvetlenül kapcsolódik a magyar közrendhez. A társadalom értékítéletét sértő magatartás a magyar közrendet sérti. Emellett a választottbírósági ítélet perköltségre vonatkozó rendelkezése a felek megállapodásától eltérő eljárás és az állami bíróság hatáskörének elvonása miatt is a közrendbe ütközik.

Az elsőfokú bíróság a felperesnek erre az érvénytelenítési okra történő hivatkozását is alaptalannak találta. Határozatának indokolásában kifejtette, hogy a Vbtv. nem határozza meg a közrend fogalmát, és a tételes jogi szabályozás sem ad fogalom-meghatározást. Az e tárgyban hozott eseti döntésre hivatkozva (BH. 1997/10/480.) akként foglalt állást, hogy a választottbírósági ítélet közrendbe ütközésének megítélésénél a jogi normába ütközésen felül azt is vizsgálni kell, hogy a jogszabálysértés megvalósítja-e a gazdasági, társadalmi rend alapjainak sérelmét, illetve, hogy az a jogszabály, amelyet az ítélet sért, közvetlenül a gazdasági-társadalmi rend alapját védi-e.

Az elsőfokú bíróság arra a következetésre jutott, hogy a felperes által hivatkozott – a Vbtv.-ben és a Vbesz.-ben foglalt – szabályokat, továbbá az Alkotmány 57. §-a (1) bekezdésének rendelkezését a Választottbíróság eljárása nem sértette, így az ítélet a gazdasági-társadalmi rendet alapjaiban sem sértheti.

Az elsőfokú bíróság a választottbírósági eljárás anyagából – hivatkozva a felek beadványaira, a jegyzőkönyvekre – azt állapította meg, hogy a peres felek a választottbírósági eljárás során álláspontjaikat szóban és írásban kifejthették (Vbesz. 17.). Utalt arra, hogy a Vbesz. 35. §-ának (4) bekezdése szerint a bizonyítás módját az eljáró tanács állapítja meg. A Választottbíróság tagjai belső meggyőződésük szerint mérlegelik a bizonyítékokat. A peres felek a Vbesz. 39. §-ának (1) bekezdésében írt perbeszédeiket megtarthatták, a 39. §-ának (2) bekezdése szerint pedig az ítéletet az eljáró tanács zárt ülésen szavazattöbbséggel hozta. Ha nem alakul ki többségi vélemény, a Választottbíróság az eljáró tanács elnökének véleménye szerint hozza meg ítéletét.

Az elsőfokú bíróság megállapítása szerint nem sértette a választottbírósági eljárás a nyilvánosság kizárásának a Vbtv. 29. §-ában, illetőleg a Vbesz. 31. §-ában foglaltakat sem. A felperes keresetében e körben előadta, hogy dr. M. A. a képviseleti jogosultságát később igazolta.

A Vbtv. 20. §-a értelmében ha a 19. §-ban előírt eljárás szerinti kizárási indítvány nem vezet eredményre, az indítványozó fél az elutasító határozat kézhezvételétől számított 30 napon belül kérheti az 51. §-ban megjelölt bíróságot, hogy döntsön a kizárási kérelemről. E döntés meghozataláig a Választottbíróság – a kizárással érintett választottbírót is beleértve – folytathatja az eljárást, és határozatot hozhat. Ezért nem sértett jogszabályt a Választottbíróság, amikor a felperes által 2001. február 2-án a bírósághoz benyújtott, a választottbírói tanáccsal szemben előterjesztett kizárási indítvány ellenére folytatta az eljárást, és határozatot hozott.

Utalt az elsőfokú bíróság arra is, hogy a választottbírósági iratokból megállapíthatóan a felperes először a tanács elnökével szemben terjesztett elő kifogást, amelyet a Választottbíróság a 2000. június 13-án tartott tárgyaláson elutasított. Ezután a felperes a bíróság döntését kérte a kizárási kérelemről. A bíróság a 2000. december 5-én kelt végzésében dr. K. Gy. választottbíró kizárását megtagadta. Ezt követően a felperes 2000. december 14-én kelt beadványában a választottbírósági tanács mindhárom tagja ellen elfogultsági kifogást terjesztett elő. Az elfogultsági kifogást a Választottbíróság elnöke 2000. december 28-án kelt végzésével elutasította. Ez ellen a felperes ismét a bírósághoz fordult.

A Választottbíróság a 2001. február 27-én tartott tárgyaláson egyhangú határozattal utasította el a felperes eljárás felfüggesztésére irányuló kérelmét. Határozatának indokolása tartalmazta, hogy az eljáró tanács elnökével szemben előterjesztett kizárási indítvány esetén bevárta a bíróságnak – néhány nappal az újabb kizárási indítvány benyújtása előtt – a felekkel és a Választottbírósággal közölt határozatát.

Az elsőfokú bíróság rámutatott arra, hogy a rendes bíróság nem vizsgálhatja felül a választottbíróság érdemi döntését. Az érdemi döntéssel kapcsolatban a keresetben és a peres eljárás folyamán felhozott, de az ítélet indokolásában nem részletezett felperesi sérelmek – a bíróság álláspontja szerint – a meg nem engedett fellebbezés fogalmi körébe tartoznak. Akként foglalt állást, hogy a rendes bíróság nem bírálhatja felül a Választottbíróság által megállapított perköltséget sem. A Választottbíróság által megállapított perköltség mértéke jogszabályt nem sért. A megállapított perköltség nem sértheti alapjaiban a gazdasági-társadalmi rendet. Nem sért jogszabályt az sem, hogy a Választottbíróság az ügyvédi munkadíj mértékének megállapításánál figyelembe vette a 12/1991. (IX. 29.) IM rendelet szabályait.

Az elsőfokú bíróság ítéletében hangsúlyozta, hogy a Vbtv. 54. §-a szerint a Választottbíróság ítélete ellen fellebbezésnek nincs helye, csak az ítélet érvénytelenítése kérhető a bíróságtól az 55. §-ban felsorolt okokból. Vbtv. 55. §-a az érvénytelenítési okokat kimerítően felsorolja, melyeket nem lehet kiterjesztően értelmezni. A kifejtetteket összegezve az elsőfokú bíróság a jogerős ítéletben arra a következtetésre jutott, hogy a választottbírósági ítélet érvénytelenítésének törvényi feltételei nem állnak fenn, ezért a keresetet elutasította.

A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. Ebben elsősorban azt sérelmezte, hogy az elsőfokú ítélet téves kioktatást tartalmazott a fellebbezés lehetőségéről, melyet a Vbtv. 57. §-a kizár. Az elsőfokú bíróság ítélete ellen felülvizsgálatnak van helye, miután a jogerős ítélet 2001. december 11-én kelt, s ellene még az akkor hatályos Pp. rendelkezései szerint lehet felülvizsgálattal élni. A felperes érdemben a jogerős ítélet megváltoztatását, kereseti kérelmének megfelelően a választottbírósági ítélet érvénytelenítését, és az alperes kötelezését kérte az eljárás költségeinek megfizetésére. Arra hivatkozott, hogy a jogerős ítélet azért jogszabálysértő, mert bár annak a Vbtv. 55. §-ának (1) és (2) bekezdésében írt feltételei megvalósultak, az elsőfokú bíróság mégsem érvénytelenítette az ítéletet. Megsértette az indokolási kötelezettséget, és ítéletének indokolása kirívóan okszerűtlen. Sérelmezte, hogy a bíróságon tartott tárgyaláson az eljáró bírónak sem a felpereshez, sem az alpereshez egyetlen érdemi kérdése sem volt. Ez álláspontja szerint arra utal – figyelemmel a jogorvoslati jogról való téves kioktatásra is – hogy az ügyben felmerült jogkérdéseket a szükséges mélységig nem vizsgálta. A kiemelkedő perértékű ügyben felmerült jogkérdéseket nem válaszolta meg az ítéletben. A határozat jelentős része a választottbírósági törvény, annak miniszteri indokolása, vagy az eljárási szabályzat minden mérlegelést nélkülöző idézetéből áll, holott – álláspontja szerint – az ügy bonyolultságára tekintettel jelen ügyben a Pp. 221. §-ának (3) bekezdése nem alkalmazható.

Az elsőfokú bíróság érdemben nem mérlegelte, hogy a választottbírósági eljárás során ténylegesen a felek akarata, jogos érdekeinek védelme érvényesült-e. Ezzel kapcsolatban utalt dr. Sz. I. választottbíró írásba foglalt különvéleményére. Álláspontja szerint a különvélemény tartalma azt támasztja alá, hogy a felperes a Választottbíróság előtt nem tudta érdemben előterjeszteni az ügyét. Az elsőfokú bíróság figyelmen kívül hagyta, hogy a Választottbíróság kirívóan okszerűtlen indokolással, teljes körűen megtagadta a felperes bizonyítékai bemutatásának lehetőségét. Véleménye szerint az ügy előterjeszthetősége csak formális szemlélet mellett szűkíthető arra, hogy nem fojtják bele a szót a peres félbe, és nem küldik neki vissza a beküldött beadványait. Megismételte azt a korábbi előadását, hogy az olyan választottbírósági ítélet vonatkozásában, amely a keresetet szerződéses kár tekintetében a szerződés létre nem jöttére hivatkozással, a másodlagosan előterjesztett biztatási kár tekintetében pedig a felek közötti szerződéses jogviszonyra hivatkozással utasítja el, nem törvényes az érvénytelenítési kereset elutasítása. Az elsőfokú bíróság ítélete erre a kérdésre sem tért ki. A többi érvénytelenítési jogcímet és annak indokolását is változatlanul fenntartotta azzal, hogy kérte a felülvizsgálati kérelem keretei között is előadottnak tekinteni.

Sérelmezte, hogy a bíróság ítéletében nem foglalt állást a választottbírósági tanács tagjai ellen benyújtott kizárási indítványról, melyet a bíróság tárgyalt, de érdemben nem bírált el. Abban ugyanis érdemi elbírálás helyett arra történt utalás, hogy a Választottbíróság időközben az ítéletet meghozta, s a választottbírósági ítélettel szemben a Vbtv. 55. §-ának keretei között érvénytelenítési kereset nyújtható be.

Az elsőfokú bíróság figyelmen kívül hagyta a felperesnek az állami bíróság hatáskörének elvonásával kapcsolatos kereseti kérelmét. Erre nézve sem tényállást, sem indokolást nem tartalmaz a jogerős ítélet. Álláspontja szerint a bíróság ítéletében megállapított 32 000 000 Ft-os ügyvédi költség igazolja a felperes álláspontját arról, hogy a választottbírósági ítéletben megállapított 290 000 000 Ft-os perköltség aránytalan mértékű. E körben a választottbírósági ítélet azért is közrendbe ütközik, mert arra az eljárásra nézve is perköltséget állapított meg az alperesnek, amely – a kizárási indítvánnyal kapcsolatban – a rendes bíróság előtt zajlott. Álláspontja szerint ezzel a Választottbíróság elvonta az állami bíróság hatáskörét. Kizárólag a nem peres eljárás állami bírósága dönthet abban a kérdésben, hogy a nem peres eljárásban milyen mértékű perköltséget állapít meg. Ezt a döntést a Választottbíróság saját határozatával nem pótolhatja.

Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a felülvizsgálati kérelem elutasítását kérte. Egyetértett a felperesnek azzal a jogi álláspontjával, hogy az elsőfokú bíróság ítélete ellen fellebbezésnek nincs helye. Hivatkozott azonban arra, hogy a Pp. 271. §-a (1) bekezdésének 2001. december 31-i hatályos szövege értelmében nincs helye felülvizsgálatnak – egyebek között – az első fokon jogerőre emelkedett határozat ellen, kivéve, ha azt törvény lehetővé teszi. A felülvizsgálatra a Vbtv. 57. §-a 2001. december 31-ig lehetőséget adott. 2002. január 1-jét követően azonban a Pp-t módosító 2001. évi CV. törvény 21. §-a értelmében a felülvizsgálat lehetőségére való utalás kikerült a Vbtv. szövegéből. Törvényi felhatalmazás hiányában nincs lehetőség a választottbírósági ítélet érvénytelenítése tárgyában hozott jogerős elsőfokú ítélet ellen felülvizsgálati kérelem benyújtására. Kérte a felperes kötelezését a perköltség megfizetésére. A felülvizsgálati tárgyaláson előadott érdemi ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.

I.

A Legfelsőbb Bíróságnak mindenekelőtt abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy a bíróság ítélete ellen van-e helye jogorvoslatnak, s ez a jogorvoslati eszköz fellebbezés, vagy felülvizsgálati kérelem lehet-e. Mindkét fél helytállóan hivatkozott arra, hogy a választottbírósági ítélet érvénytelenítése iránti perben az elsőfokú bíróság ítélete elleni fellebbezés lehetőségét a jelen perben alkalmazott Vbtv. 57. §-a kizárja. Ezért az elsőfokú bíróság ítéletének rendelkező részében tévesen oktatta ki a feleket a fellebbezés lehetőségéről. A téves kioktatás – mint eljárási szabálysértés – azonban az ügy érdemére nem hat ki. A felperes határidőben felülvizsgálati kérelmet nyújtott be.

Az alperes alaptalanul hivatkozott arra, hogy jelen ügyben a felülvizsgálati kérelem benyújtása is kizárt.

A 2001. évi CV. tv 21. §-a valóban módosította a Vbtv. 57. §-át akként, hogy abból mellőzte azt a rendelkezést, mely szerint a jogerős (elsőfokú) ítélet ellen a jogosult felülvizsgálati kérelemmel élhet. E rendelkezés azonban 2002. január 1. napján lépett hatályba. A 2001. évi CV. törvény 10. §-ának az 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 271. §-át módosító rendelkezéseit pedig a folyamatban lévő ügyekben csak akkor lehet alkalmazni, ha az ügyben a bíróság a jogerős határozatát még nem hozta meg.

Miután jelen ügyben a Fővárosi Bíróság jogerős határozata 2001. december 11-én kelt – azaz a 2001. évi CV. tv 10. §-ának hatálybalépése előtt – jelen ügyben ez a módosító rendelkezés még nem alkalmazható. Következésképpen a bíróság jogerős elsőfokú ítélete ellen a Vbtv. 57. §-ának 2001. december 31-ig hatályos rendelkezései szerint felülvizsgálatnak van helye. A felülvizsgálati kérelem elbírálására pedig a Pp. 2001. december 31-ig hatályos eljárási szabályait kell alkalmazni. Az alperesnek ezzel ellentétes jogi álláspontja téves.

II.

A Pp. 270. §-ának (1) bekezdése értelmében felülvizsgálati kérelmet jogszabálysértésre hivatkozva lehet előterjeszteni.

A Vbtv. 55. §-ának (1) és (2) bekezdése pontokba szedve meghatározza, hogy milyen okokból kérhető a választottbírósági ítélet érvénytelenítése.

Ehhez képest az elsőfokú bíróság jogerős ítéletének jogszabálysértő volta akkor állapítható meg, ha az érvénytelenítés iránti keresetet az abban megjelölt érvénytelenítési ok(ok) megvalósulása ellenére utasította el, illetve az ügy érdemére kiható eljárási jogszabálysértés történt.

A felülvizsgálati bíróság megállapítása szerint a felperes felülvizsgálati kérelmében tartalmilag arra hivatkozott, hogy az elsőfokú bíróság a bizonyítékok okszerűtlen mérlegelésével jutott arra a következtetésre, miszerint a választottbírósági ítélet érvénytelenítésének a keresetben hivatkozott okai nem valósultak meg. Azaz a Pp. 206. §-a (1) bekezdésének megsértésére alapította a felülvizsgálati kérelmet. Másrészt jogszabálysértésként az indokolási kötelezettség Pp. 221. §-ában foglalt megsértésére hivatkozott.

A felülvizsgálati kérelem csak részben alapos.

A felülvizsgálati ítélet indokai a felperes által hivatkozott érvénytelenítési okoknak a Vbtv. 55. §-ában szabályozott sorrendjében:

1) [Vbtv. 55. § (1) bekezdés c) pont – a felperes nem volt képes az ügyét előterjeszteni).

A felperes állítása szerint az elsőfokú eljárásban bizonyította, miszerint a választottbírósági eljárásban bizonyítási indítványát a szerződésnek arra a részére vonatkozóan terjesztette elő, amelyről a Választottbíróság ítélete azt tartalmazta, hogy nem érthető. A Választottbíróság azonban minden bizonyítási indítványát okszerűtlenül elutasította. Véleménye szerint ezt az állítását alátámasztja dr. Sz. I.-nek, az ügyben eljárt választottbírónak a választottbírósági ítélethez csatolt különvéleménye, melyben arra a következtetésre jutott, hogy a felperes nem tudta az ügyét érdemben előterjeszteni.

A felülvizsgálati bíróság megállapítása szerint az elsőfokú bíróság a bizonyítékok okszerű mérlegelésével helytállóan jutott arra a következtetésre, hogy ennek az érvénytelenítési oknak a megvalósulását a felperes nem bizonyította. A jogerős ítélet indokolását azonban a felülvizsgálati bíróság kiegészíti és pontosítja az alábbiak szerint:

A Vbesz. felperes által hivatkozott 17. §-ának (2) bekezdése akként rendelkezik, hogy “az eljárás során tiszteletben kell tartani a felek egyenlőségének, egyenlő elbánásának elvét, valamint minden félnek azt a jogát, hogy a választottbírósági eljárás anyagát, a többi fél beadványát, az általuk előterjesztett bizonyítékokat, a Választottbíróság által foganatosított eljárási cselekményeket megismerhesse, és álláspontját a választottbírósági eljárás során szóban és írásban kifejthesse”.

A Vbtv. 27. §-a e körben akként rendelkezik, hogy a feleket a választottbírósági eljárás során egyenlő elbánásban kell részesíteni, és mindegyik félnek meg kell adni a lehetőséget, hogy ügyét előadhassa.

A Vbesz. a félnek az ügy előadásához való jogáról részletesebben rendelkezik mint a Vbtv. A Vbesz.-ben foglaltakból is az a következtetés vonható le, hogy az ügy előterjesztése lehetőségének fogalmába a fél álláspontjának és arra vonatkozó bizonyítékainak a Választottbíróság előtt szóban és írásban történő előadása, megjelölése és mindennek az ellenérdekű fél által történő megismerhetősége tartozik.

A Választottbíróságnak az a döntése, hogy a fél előterjesztett álláspontjának bizonyítására megjelölt bizonyítási indítványnak helyt ad-e vagy sem, nem tartozik az ügy előterjesztése lehetőségének fogalmi körébe. Annak elbírálása, hogy a fél által előterjesztett bizonyítási indítvány teljesítése szükséges-e az ügy érdemi eldöntéséhez, a Választottbíróság mérlegelési jogkörébe, az ügy érdemi elbírálásának körébe tartozó jogcselekmény. Erre utal a Vbtv. 35. §-a (1) bekezdésének második mondata is, amely úgy fogalmaz, hogy a Választottbíróság – többek között – elrendelheti tanúk kihallgatását.

A felülvizsgálati bíróságnak ezt a megállapítását támasztja alá az is, hogy a Vbesz. “az eljárás módja” címszó alatt szabályozza a Választottbíróságnak azt a kötelezettségét, hogy a felek részére egyformán biztosítsa álláspontjaik kifejtését, az eljárás anyagának megismerését (17. §); majd a “bizonyítékok” címszó alatt, a 35. §-ban tartalmaz rendelkezést arról, hogy a Választottbíróság mérlegelési körébe tartozik a tanúk kihallgatásának elrendelése. (Megjegyzi a felülvizsgálati bíróság, hogy a Vbtv. megalkotásának mintájául szolgáló UNCITRAL Választottbírósági Szabályzat 25. cikkének 6. pontja fogalmaz e kérdésben a legegyértelműbben. E szerint ugyanis a felajánlott bizonyítás megengedhetősége, jelentősége, fontossága és súlya tekintetében a Választottbíróság határoz).

Az előbb kifejtettek összegezésével a felülvizsgálati bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a bizonyítás megengedhetőségéről való döntés már olyan érdemi tevékenysége a Választottbíróságnak, amely nem vonható a fél ügyének előterjeszthetősége fogalmi körébe, s mint ilyen nem tartozik a Vbtv. 57. §-a (1) bekezdésének c) pontjában megfogalmazott érvénytelenítési ok körébe.

A felülvizsgálati bíróság tévesnek ítélte meg azt a választottbírósági ítéleti különvéleményben foglalt érvelést, amely a felperes bizonyítási indítványának elutasítását az ügy előterjeszthetőségének fogalmi körébe vonta. A Választottbíróságnak az a döntése, hogy a felperes bizonyítási indítványát elutasította, az ügy érdemére tartozó határozat, amelyet a rendes bíróság nem vizsgálhat felül.

2) [Vbtv. 55. § (1) bek. d) pont – az ítéletet olyan jogvitás ügyben hozták, amelyre a választottbírósági kikötés nem vonatkozik].

A felülvizsgálati bíróság megállapítása szerint az elsőfokú bíróság a jogerős ítéletében ennek az érvénytelenítési oknak körében a jogvita elbírálásához szükséges tényállást a bizonyítékok okszerű mérlegelésével helyesen állapította meg és helytállóan jutott arra a jogi következtetésre, hogy ez az érvénytelenítési ok nem valósult meg. A felek a Választottbíróság által elbírált ügyre érvényesen kikötötték a Választottbíróság eljárását. A felülvizsgálati bíróság e körben egyetért a jogerős ítéletben kifejtett indokokkal.

3) [Vbtv. 57. § (1) bek. e) pont – a Választottbíróság összetétele, vagy eljárása nem felelt meg a felek megállapodásának, vagy ilyen megállapodás hiányában nem felelt meg e törvény rendelkezéseinek].

E körben a felperes kereseti előadása szerint a felek a Szerződésük 15.5 pontjában megegyeztek, hogy a választottbíráskodással kapcsolatban felmerült költségeket egyenlő arányban osztják meg. Álláspontja szerint a választottbíráskodással kapcsolatban felmerült költségek körében vették számításba a jogi képviselettel felmerülő költségeket is. Ehhez képest a Választottbíróság önkényesen – nem a felek megállapodásának megfelelően – járt el, amikor csak a választottbírósági díjat osztotta meg a felek között. Ugyanakkor a felperest az alperes javára 290 000 000 Ft-os ügyvédi munkadíj megfizetésére kötelezte. Ez a rendelkezése a Választottbíróság Szabályzatának a választottbírósági díjakról, költségekről és a felek költségeiről szóló rendelkezéseit is sérti. A Szabályzat szerint ugyanis a Választottbíróság kizárólag a feleknél felmerült és a felek által igazolt költségek megtérítésére kötelezheti a feleket. Nem állapíthat meg munkadíjat saját belátása szerint a felek jogi képviselői részére. Ezen túlmenően a Választottbíróság nem alkalmazhatta volna a 12/1991. (IX. 29.) IM rendeletet sem az ügyvédi munkadíj megállapításánál.

A felülvizsgálati kérelmében a felperes ennek az érvénytelenítési oknak a körében arra hivatkozott, hogy az elsőfokú bíróság ítélete a Szerződés általa hivatkozott 15.5 pontjával nem foglalkozott. E körben az általa megjelölt bizonyítékokat nem mérlegelte. A felvetett kérdésekre nem tartalmazott választ az ítélet.

A felülvizsgálati bíróság megállapítása szerint a jogerős elsőfokú ítélet ennek az érvénytelenítési oknak a körében a tényállást hiányosan állapította meg. Azt a felülvizsgálati bíróság kiegészíti a 3. pont 2. bekezdésében foglaltakkal. A tényállás hiányos megállapítása azonban olyan eljárási szabálysértésnek bizonyult, amely az ügy érdemi elbírálására nem hatott ki az alábbi indokok miatt:

A felek ügyükben a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett szervezett Választottbíróság eljárásának kikötése mellett elfogadták, hogy a Választottbíróság az eljárást az Eljárási Szabályzatában (Vbesz.) foglalt rendelkezések szerint folytatja le. (Lásd: a villamosenergia-vásárlási szerződés 15.b pontját.)

A Vbesz. 17. §-ának (1) bekezdése értelmében az Eljárási Szabályzatban nem szabályozott eljárási kérdések tekintetében – a felek egybehangzó rendelkezése hiányában – a Választottbíróság saját belátása szerint jár el, figyelembe véve a felek közötti jogviszony hazai, vagy nemzetközi jellegének megfelelő általános eljárási elveket. A Vbesz. részét képezi a választottbírósági díjakról, költségekről és a felek költségeiről szóló “Szabályzat”. E Szabályzat 1. §-a a fogalom-meghatározások címszó alatt külön szabályozza a regisztrációs díj, a választottbírósági díj, a választottbírósági költségek és a felek költségei fogalmakat.

Ezek közül a felek költségeiként azokat a költségeket határozza meg [1. § (4) bekezdés], amelyek a feleknél érdekeiknek a Választottbíróság előtti védelme kapcsán merülnek fel (a felek kiküldetési díjai, az ügyvédek tiszteletdíjai stb.).

A Szabályzat 9. §-a értelmében a felek indokolt költségeinek a viselésére a 6. § rendelkezései az irányadóak. A 6. § az alábbiak szerint rendelkezik:

(1) A választottbírósági díj – hacsak más szabály kivételt nem tesz – a pervesztes felet terheli.

(2) Az (1) bekezdésben foglaltaktól a Választottbíróság indokolt esetben eltérhet.

(3) A választottbírósági díj megosztására nézve a felek a jelen szakasz (1) és (2) bekezdéseiben megállapított módozatoktól eltérően is megállapodhatnak.

Figyelemmel arra, hogy a felek Választottbíróság előtt előterjesztett keresetükben és érdemi ellenkérelmükben egyaránt kérték az ellenérdekű fél kötelezését a perköltség megfizetésére, a Választottbíróság okszerűen értelmezte a felek áramvásárlási szerződésének 15.5/e. pontjában foglalt megállapodását akként, hogy a választottbíráskodással kapcsolatosan felmerült költségek alatt a választottbírósági díjat értették, amelynek befizetése a választottbírósági eljárás lefolytatásának a feltétele [Vbesz. 1. § (2) bekezdés].

A felek nem rendelkeztek a választottbírósági szerződésben arról, hogy a Választottbíróság a felek indokolt költségei körébe tartozó ügyvédi tiszteletdíjat milyen szabályok alapján határozza meg. Ezért a Vbesz. 17. §-ának (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően járt el a Választottbíróság akkor, amikor – az általános eljárási elveket is szem előtt tartva – saját belátása szerint a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről szóló, akkor hatályos 12/1991. (IX. 29.) IM rendeletet alkalmazta a tiszteletdíj meghatározásánál.

A kifejtettekre tekintettel a felperes alaptalanul hivatkozott arra, hogy a Választottbíróság eljárása nem felelt meg a felek megállapodásának abból az okból, hogy a pernyertes alperes javára ügyvédi munkadíjat (tiszteletdíjat) állapított meg, s ezt a 12/1991. (IX. 29.) IM rendelet alapulvételével határozta meg.

Így az elsőfokú bíróság – bár ennek az érvénytelenítési oknak a körében a felperes által hivatkozott eljárási szabálysértést elkövette, mert az általa megállapított tényállás és határozatának indokolása hiányos volt [Pp.221. § (1) és (3) bekezdés] – érdemben a rendelkezésére álló bizonyítékból okszerűen jutott arra a jogi következtetésre, hogy a felperes által megjelölt érvénytelenítési ok nem valósult meg. Az eljárási szabálysértésnek az ügy érdemi elbírálására lényeges kihatása nem volt [Pp. 275/A. § (1) bekezdés].

4) [Vbtv. 57. § (2) bek. a) pont – a vita tárgya a magyar jog szerint választottbírósági útra nem tartozik].

A felperes keresetében ennek az érvénytelenítési oknak a ténybeli alapjaként azt adta elő, hogy a felek nem rendelkezhettek szabadon az eljárás tárgyáról. Erre utal, hogy az alperes kormányhatározatra várva halogatta a szerződés igazgatóság által történő jóváhagyását, majd a negatív tartalmú 2206/1999. (VIII. 18.) Korm. határozat megszületése után, 1999. szeptember 13-án közölte a szerződéstől való elállását. Álláspontja szerint e tények azt bizonyítják, hogy az alperes ténylegesen nem rendelkezett önállóan az eljárás tárgyáról, így a Vbtv. 3. §-a (1) bekezdésének b) pontjában foglalt feltétel hiányzik, ekként a vita tárgya a magyar jog szerint nem tartozik választottbírósági útra.

Az elsőfokú bíróság ítélete e körben azt tartalmazza, hogy a felperes nem indokolta meg, miért kéri a választottbírósági ítélet érvénytelenítését a Vbtv. 57. §-a (2) bekezdésének a) pontja alapján. Hivatkozása erre az érvénytelenítési okra a Vbtv. és a felek szerződése szerint alaptalan.

A felperes felülvizsgálati kérelmében arra hivatkozott, hogy ennek az érvénytelenítési oknak a körében is az elsőfokú bíróság okszerűtlenül jutott arra a következtetésre, miszerint nem bizonyította ennek fennállását.

A felülvizsgálati bíróság az elsőfokú bíróság által e körben megállapított tényállást módosítja a 4. pont 1. bekezdésében foglalt tényállásnak megfelelően.

A felülvizsgálati bíróság megállapítása szerint a felek szabadon rendelkezhettek arról, hogy kötnek-e egymással kapacitás-lekötési és villamosenergia-vásárlási szerződést. Más kérdés, hogy a hosszú távú szerződés hatálybaléptetése előtt az alperes meg kívánta ismerni a kormány új energiapolitikai koncepcióját. Ennek ismeretében kívánt dönteni arról, hogy számára gazdaságos-e az áramvásárlási szerződés hatálybaléptetése.

Törvény a felek közötti jogvita választottbírósági eljárás keretében történő rendezését nem zárja ki (Vbtv. 4. §). Kizáró rendelkezést a felperes nem is jelölt meg. Mindezekre tekintettel a felperes alaptalanul hivatkozott arra, hogy a vita tárgya nem tartozik választottbírósági útra. Következésképpen a jogerős ítélet keresetet elutasító rendelkezése érdemben, e körben is helytálló. Annak az eljárási szabálysértésnek, hogy a tényállást e körben részben tévesen állapította meg az elsőfokú bíróság, nem volt lényeges kihatása az ügy érdemi elbírálására [Pp. 275/A. § (1) bekezdés].

5) [Vbtv. 55. § (2) bekezdés b) pont – az ítélet a magyar közrendbe ütközik.]

A közrendbe ütközés megállapítását a felperes a kereseti kérelmében három csoportba sorolható ténybeli alapra hivatkozva kérte.

a) Egyrészt arra hivatkozott, hogy az ügyben nem pártatlan, hanem elfogult választottbírói tanács járt el. E körben azzal érvelt, hogy a Választottbíróság által vétett anyagi és eljárási hibák együttesen kétséget ébresztenek a Választottbíróság pártatlansága tekintetében. Az elfogult Választottbíróság eljárása pedig állampolgári alapjogot sért, az Alkotmány 57. §-a (1) bekezdésébe ütközik. Ezért a választottbírósági ítélet közrendbe ütközése megállapítható. E körben sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság nem foglalt állást abban a kérdésben, hogy a választottbírósági tanács tagjaival szemben 2000. december 15-én benyújtott kizárási indítványa alapos volt-e, vagy sem. A kizárási indítványt elbíráló bíróság végzésében pedig arra hivatkozott, hogy a választottbírósági eljárás befejezése után a kizárási indítványban előadottak csak az ítélet érvénytelenítése iránti keresetben érvényesíthetők.

A felülvizsgálati bíróság a jogerős ítéletben megállapított tényállást e körben – a választottbírósági iratokhoz 2000. december 15-én benyújtott kizárási indítvány tartalma alapján – pontosítja az alábbiak szerint:

A felperes a kizárási indítványában arra hivatkozott, hogy

– az alternatív kereseti kérelem elkülönítése indokolatlan, a felperessel szemben diszkriminatív eljárás volt;

– a választottbírósági tanács további döntéseket hozott annak ellenére, hogy a felperes kérte; döntések ne szülessenek a Választottbíróság elnöke ellen benyújtott kizárási indítványnak a bíróság által történő elbírálásáig, illetve a döntés közléséig;

– a 2000. június 5-i tárgyalás nyomán benyújtott panasz elbírálására 6 hónapot kellett várni;

– a panasz elutasításának indokát – az elkésettségre hivatkozást – elfogult döntésnek tartja.

Az elsőfokú bíróság azonban érdemben a bizonyítékok okszerű mérlegelésével helytállóan jutott arra a következtetésre, hogy a Választottbíróság eljárása nem ütközött a Vbtv. és a Vbesz. rendelkezéseibe, nem ébreszt kétséget a Választottbíróság pártatlansága tekintetében. Következésképpen a Választottbíróság eljárása nem sértette az Alkotmány 57. §-ának (1) bekezdésében biztosított állampolgári alapjogot, s a közrend sérelme nem állapítható meg. Az elsőfokú bíróság által e körben kifejtett indokokkal a felülvizsgálati bíróság is egyetért.

b) A közrendbe ütközés ténybeli alapjaként a felperes arra is hivatkozott, hogy a Választottbíróság elvonta az állami bíróság hatáskörét, amikor az első kizárási indítvány tárgyában a rendes bíróság előtt lefolytatott eljárásra nézve is perköltséget állapított meg az alperes javára.

A felülvizsgálati bíróság álláspontja szerint a felperes helytállóan hivatkozott arra, hogy kizárólag a rendes bíróság dönthet abban a kérdésben, hogy az előtte folyó nem peres eljárásban állapít-e meg, és milyen mértékű perköltséget. Az a jogcselekmény, hogy a Választottbíróság az ügyvédi munkadíj (helyesen tiszteletdíj) megállapításánál mérlegelési körébe vonta a rendes bíróság előtt kifejtett ügyvédi munkát is, a választottbírósági szabályzat 1. §-ának (4) bekezdésébe ütközik – amely szerint a felek költségei csak azok a költségek, amelyek a feleknél érdekeiknek a Választottbíróság előtti védelme kapcsán merülnek fel.

Ez a választottbírósági eljárási szabálysértés azonban önmagában nem ad alapot a választottbírósági ítélet közrendbe ütközésének megállapítására.

c) A felperes a közrendbe ütközés ténybeli alapjaként hivatkozott arra is, a Választottbíróság által az alperes javára megállapított ügyvédi munkadíj abszolút összegben annyira magas, hogy nemcsak aránytalanul sújtja a pervesztes felet, hanem sérti a társadalom értékítéletét is, s ekként a közrendbe ütközik.

A jogerős elsőfokú ítélet szerint a bíróság nem bírálhatja felül a Választottbíróság által megállapított perköltséget mint a Választottbíróság érdemi döntését. A perköltség mértéke jogszabályt nem sért, s nem sértheti alapjaiban a gazdasági-társadalmi rendet sem. Ezért a választottbírósági ítélet közrendbe ütközését nem találta megállapíthatónak.

A felperes a felülvizsgálati kérelmét e körben is a bizonyítékok okszerűtlen mérlegelésére alapította.

A felülvizsgálati bíróság e kérelem elbírálása körében abból indult ki, hogy a jogtudomány különböző szempontok szerint igyekszik meghatározni azt a társadalmi érdeket, amelynek védelmére a közrend szolgál. Az alkotmányos tételek nem merítik ki az ilyen módon védelemben részesülő társadalmi célokat. Ilyennek minősülnek az alapvető emberi jogok és erkölcsi követelmények is. (Lásd Jogi Lexikon, KJK-KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó Kft., Budapest, 1999., 371. oldal) .

A közrend lényege, hogy a fogalma alá vonható intézményeket és elveket a jog feltétlenül meg kívánja védeni, érvényre akarja juttatni. (Lásd: Mádl F.-Vékás L.: Nemzetközi magánjog és nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga, Nemzeti Tankönyvkiadó 1997., 119. oldal, 24. §, második bekezdés).

A közrend – mint a jog értékítélete általában – tartalmában változó kategória, időben és térben egyaránt, mindig az adott gazdasági-társadalmi berendezkedés és politikai-erkölcsi ,felfogás függvénye. (Lásd: Mádl-Vékás, id. mű, 120. oldal második bekezdés).

A jogirodalmi álláspont szerint csak a jogalkalmazói gyakorlat során alakíthatók ki azok a szempontok, amelyek egy-egy konkrét esetben a közrend sérelmének megállapításához vezetnek. [Lásd: Mádl-Vékás, id. mű, 122. oldal, b) pont].

Az idézett elméleti alapokból kiindulva a felülvizsgálati bíróság álláspontja szerint a választottbírósági ítélet közrendbe ütközése megállapításának nem szükségképpeni eleme jogszabálysértés megvalósulása.

A közrend egyik összetevője a társadalom általános értékítélete. Ezért, ha egy választottbírósági döntés a társadalom értékítéletét sérti, annak közrendbe ütközése megállapítható, mert annak hatályosulásától a társadalmat meg kell védeni.

Adott ügyben a Választottbíróság által a pervesztes felperes terhére megállapított 290 millió Ft összegű perköltség, a felülvizsgálati bíróság ismerete és a felperesnek az alperes által meg nem cáfolt állítása szerint is a magyar felek között lefolytatott perekben, Magyarországon eddig megállapított legmagasabb összegű ügyvédi munkadíj.

Ezt az összeget a mintegy 16 hónapig tartó peres eljárásban kifejtett ügyvédi munka ellenértékeként, “tiszteletdíjként” állapította meg a Választottbíróság, a 32 milliárd Ft-os pertárgyérték mellett.

Kétségtelen, hogy a választottbírósági ítélet meghozatalának időpontjában hatályban volt 12/1991. (IX. 29.) IM rendelet az ügyvédi munkadíj meghatározásánál a mérlegelés kiinduló alapjaként a pertárgyérték figyelembe vételét követelte meg. A kiindulási alapot jelentő perérték nagysága mellett a kialakult bírói gyakorlat a ténylegesen kifejtett ügyvédi tevékenység idő- és munkaigényességét, színvonalát veszi figyelembe. (Lásd: A kiemelkedően nagy perértékű ügyekben az ügyvédi munkadíj meghatározásáról szóló, a BH. 1996/321. szám alatt közzétett eseti döntésben foglaltakat). Nagy perérték mellett annak %-ában kifejtett munkadíj azonban olyan nagy összeg lehet, amely szükségképpen nem állhat arányban a kifejthető munkavégzés mértékével.

A bírói gyakorlat által követett, már idézett eseti döntés is hangsúlyozza, hogy bár a jogszabály a megállapítható ügyvédi munkadíjra összegszerű felső határt nem állapít meg, még a kiemelkedően nagy pertárgyértékű ügyekben is tartózkodni kell a közfelfogás számára elfogadhatatlanul hatalmas összegű ügyvédi munkadíj megítélésétől. A kiemelkedően nagy perértékű ügyekben a perérték 5%-án belül maradva sem határozható meg az ügyvédi munkadíj olyan magas abszolút összegben, hogy az a feleket a bírósághoz való fordulás, illetve a jogorvoslat jogának gyakorlásában korlátozza, illetve anyagilag ellehetetlenítse a pervesztes felet, másrészről pedig sértse a társadalom értékítéletét.

A felülvizsgálati bíróság megállapította, hogy az elsőfokú bíróság az ismertetett szempontokat ítéletének meghozatalakor ténylegesen nem vette figyelembe. Ezért okszerűtlen következtetéssel jutott arra a megállapításra, hogy a Választottbíróság ítélete a 290 millió Ft összegű perköltség megállapítása körében sem ütközik a magyar közrendbe.

A felülvizsgálati bíróság álláspontja szerint 32 milliárd Ft-os pertárgyérték mellett is a 290 millió Ft-ban megállapított ügyvédi munkadíj – a pernyertes alperes jogi képviselője által a 16 hónapos pertartam alatt legmagasabb szinten kifejthető munkához viszonyítva is – aránytalanul magas ellenérték. Sérti a társadalom általános értékítéletét. Hatályban maradása a jogrend részét képező kialakult magyar bírói gyakorlatra is nem kívánatos negatív hatást gyakorol. Ebből következően a magyar közrendbe ütközik.

A fent kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján a jogerős elsőfokú ítéletet jogszabálysértő részében megváltoztatta, és a Választottbíróság ítéletének a magyar közrendbe ütköző – a felperest az alperes javára 290 millió Ft perköltség megfizetésére kötelező – rendelkezését érvénytelenítette. A Vbtv. 56. §-ának (2) bekezdése értelmében – valamely érvénytelenítési ok megállapítása esetén – a rendes bíróság ítélete kizárólag a választottbírósági ítélet érvénytelenítésére szorítkozhat. Ezért a rendes bíróság a ténylegesen megállapítható perköltség összegére vonatkozóan megállapításokat nem tehet.

A felülvizsgálati bíróság egyebekben a jogszabályoknak megfelelő jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.

(Legf. Bír. Gfv.VI.30.450/2002. sz.)[/hidepost]