BH 1997.10.489

BH 1997.10.489

Az alkotmánynak a független és pártatlan bírósági eljárást mindenki számára lehetővé tevő alapjoga a választottbírósági eljárásra is irányadó. A választottbírósági ítélet “közrendbe ütközésének” elbírálási szempontjai [1949. évi XX. tv. 45. § (2) bek., 57. § (1) bek., 1988. évi VI. tv. 45. § (1) bek., 1994. évi LXXI. tv. 11-13. §-ai, 16-18. §-ai, 55. § (2) bek. b), c) és e) pontjai].

[hidepost=0]

A felperes keresetében a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett szervezett választottbíróság 1996. november 5-én kelt Vb/96 012. számú ítéletének érvénytelenítését kérte. Keresetét arra alapozta, hogy az ítélet a közrendbe ütközik, mert a sérti a Magyar Köztársaság alkotmányának 57. §-a (1) bekezdésében foglaltakat. A választottbíróság ugyanis az ítéletében a Ptk. semmisségre vonatkozó rendelkezéseit alkalmazta, holott a társaság és a tag jogvitájára elsődlegesen az 1988. évi VI. törvény (a továbbiakban: Gt.) rendelkezéseit kellett volna alkalmaznia, figyelemmel a Ptk. 56. §-ának (2) bekezdésében, valamint a Gt. 17. §-ában, 44-45. §-aiban és 182. §-ában foglaltakra. Ezáltal a választottbírósági ítélet sérti a magyar jog alapelvei közé tartozó “lex speciális derogat lex generális” alapelvet, ekként beleütközik a feltétlen érvényesülést kívánó magyar jogi közrendbe.

A választottbírósági ítélet ezenkívül az 1994. évi LXXI. tv. (a továbbiakban: Vb. tv.) 55. §-a (1) bekezdésének e) pontjában foglalt rendelkezésbe ütközik, mert megszegte a választottbírósági eljárási szabályzatának 33. §-át azzal, hogy – az abban megjelölt feltételek fennállásának hiányában – szóbeli tárgyaláson kívül bírálta el az ügyet. E szabályszegésével megakadályozta, hogy a felek az ügyben érveiket megfelelően előterjesszék. Ezért az ítélet az 1994. évi LXXI. tv. 55. §-ának c) pontját is sérti.

A felperes annak megállapítását is kérte, hogy a társaság 1996. január 15-e után hozott taggyűlési határozatai érvényesek és hatályosak, továbbá kérte az alperes kötelezését a perköltség megfizetésére.

Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására és a felperes perköltségben való marasztalására irányult. Arra hivatkozott, hogy a felperes a “közrendbe ütközés” fogalmát tévesen értelmezi, az ítélet érvénytelenítésének a jogszabályban megkívánt feltételei tehát nem állnak fenn. Az 1995. január 15-e után hozott határozatok hatályosságának megállapítását pedig a jelen eljárásban nem kérheti, mert a bíróság csak a választottbírósági ítélet érvénytelenítése tárgyában dönthet.

Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította és kötelezte a felperest, hogy fizessen meg az államnak 6000 Ft le nem rótt kereseti illetéket, továbbá a felperest képviselő ügygondnoknak – 15 nap alatt – 6000 Ft ügygondnoki díjat és az alperesnek 12 000 Ft perköltséget. Ítéletének indokolásában tényként állapította meg, hogy a felperes társasági szerződése 29. pontjában a felek a társasági szerződéssel kapcsolatban esetleg felmerülő viták eldöntésére a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett szervezet választottbíróság hatáskörét kötötték ki. A felperes kft. 1996. január 15-én tartott taggyűlésen az alperest a tagok sorából kizárta, A. R. társasági tagot ügyvezetővé kinevezte, továbbá döntött egyes – a társaság által kötött – szerződések érvényességéről és egyéb kérdésekről is. Az alperes e határozatok hatályon kívül helyezése iránti keresetét 1996. február 16-án terjesztette elő a választottbíróságnál, arra hivatkozva, hogy a kizárást kimondó határozat a kizárás okának valótlansága, míg a többi határozat a taggyűlés határozatképtelensége miatt érvénytelen.

A felperes kft. védekezése elsődlegesen a taggyűlési határozat megtámadására nyitva álló 30 napos jogvesztő határidő elmulasztása miatt a keresetlevél idézés kibocsátása nélküli elutasítására, másodlagosan a kereset érdemi elutasítására irányult.

A választottbíróság 1996. október 28-án tartott szóbeli tárgyalást, melyen a felperest képviselő ügygondnok és az alperes, valamint a jogi képviselője voltak jelen. A választottbíróság e tárgyalás berekesztése után végzésében arról rendelkezett, hogy a határozatot 30 napon belül, szóbeli tárgyaláson kívül fogja meghozni. Ezt követően az 1996. november 5-én kelt és a felekkel 1996. november 18-án kézbesítés útján közölt ítéletével a felperes kft. taggyűlési határozatait hatályon kívül helyezte, a felperest 30 900 Ft választottbírósági díj, 15 000 Ft ügyvédi munkadíj, és 10 000 forint ügygondnoki díj megfizetésére kötelezte.

A választottbíróság az ítéletének indokolásában megállapította, hogy az alperes a keresetlevelet 1996. február 16-án nyújtotta be a választottbírósághoz, s ezzel lekéste a Gt. 182. §-ának (3) bekezdésében írt jogvesztő határidőt. Tekintettel azonban arra, hogy a keresettel megtámadott határozatokat a felperes egy jogilag nem létező taggyűlésen hozta, azok semmisségét a Ptk. 234. §-ának (1) bekezdése szerint hivatalból kellett figyelembe venni. Megállapította továbbá, hogy A. R. társasági tag az 1996. január 15-ének 10 órára összehívott taggyűlésen nem jelent meg, így az ugyanazon a napon megismételt taggyűlés tartására nem volt törvényi lehetőség.

E tényállás alapján az elsőfokú bíróság arra a jogi következtetésre jutott, hogy a választottbírósági ítélet érvénytelenítése iránti kereset alaptalan. Határozatának jogi indokolása szerint az alkotmánynak a felperes által hivatkozott 57. §-a (1) bekezdésének második fordulata szerint mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat vagy valamely perben a jogait és a kötelezettségeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el. A felek azonban a társasági szerződésben maguk kötötték ki, hogy a szerződéssel kapcsolatos vitájukat a választottbíróság elé terjesztik, a törvény által felállított független és pártatlan bíróság hatáskörét maguk zárták ki. Így a felperes alappal nem hivatkozhat arra, hogy ügyében nem e bíróság döntött.

Az anyagi jogszabályok mikénti alkalmazásával, a döntés megalapozottságával és az indokolási kötelezettség megsértésével kapcsolatos hivatkozások – még teljes megalapozottságuk esetén – sem szolgálhatnak alapul a választottbírósági ítélet érvénytelenítésére. A közrend sérelme ugyanis csak akkor valósul meg, ha az ítélet az alkotmányban meghatározott garanciális szabályba ütközik, vagy az az alkotmányos alapjogok és kötelezettségek sérelmét jelenti.

Megállapította az elsőfokú bíróság, hogy – a felperes előadásával ellentétben – a választottbíróság az ügyben tartott szóbeli tárgyalást, és a tárgyaláson a felek álláspontjukat szóban is előadhatták. Így a felperes alaptalanul hivatkozott arra, hogy a választottbíróság az eljárási szabályzatának 33. §-át megsértette. Másrészt a hivatkozott választottbírósági eljárási szabályzat 39. §-ának és 41. §-a (1) és (2) bekezdésének értelmezése alapján arra a jogi következtetésre jutott, hogy a szóbeli tárgyalás berekesztését követő azonnali ítélethirdetés csak egyszerű megítélésű ügyek esetében jöhet szóba. Az eljárási szabályzat 41. §-a (1) bekezdésének megfelelt a választottbíróságnak az az eljárása, hogy az írásba foglalt ítéletet – a szóbeli tárgyalás berekesztése után – 30 napon belül, írásban közölte a felekkel. Mindezekre tekintettel a felperesnek az eljárási szabályok megsértésére való hivatkozását a Vb. tv. 55. §-a (1) bekezdésének e) pontja alapján is megalapozatlannak találta.

Rámutatott az elsőfokú bíróság arra is, hogy a Vb. tv. 56. §-ának (2) bekezdése szerint az ítélet csak a választottbírósági ítélet érvénytelenítésére szorítkozhat, a határozatok érvényességének és hatályosságának megállapításáról döntést nem hozhatott.

Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a felperes – ügygondnoka útján – fellebbezéssel élt. Ebben az ítélet megváltoztatásával a választottbírósági ítélet érvénytelenítését kérte. Arra hivatkozott, hogy a választottbírósági ítélet sérti a Gt. 45. §-ának (1) bekezdésében foglaltakat, mint kogens és alapvető fontosságú jogi normát és egyben a közrendet is. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság e körben kifejtett jogi álláspontja téves és aggályos. Az alkotmány 45. §-ának (2) bekezdése szerint – a rendes bíróságok mellett – a törvény az ügyek meghatározott csoportjaira külön bíróságok létesítését is elrendelheti. A választottbíráskodást az 1994. évi LXXI. tv. szabályozza és egyben lehetővé is teszi. A választottbíróság tehát e törvény által felállított bíróság. A pártatlan, független, igazságos döntés a választottbíróság eljárásával szemben is a törvényben megfogalmazott követelmény. Az alkotmány 57. §-ának (1) bekezdése tehát – figyelemmel az alkotmány 45. §-ának (2) bekezdésére – vonatkozik a választottbíráskodásra is.

Másrészt a közrend fogalma nem szűkíthető le az alkotmányban meghatározott garanciális szabályokra, illetve az alkotmányos alapjogokra, hanem feltétlen érvényesülést kívánó törvényekben kerül megfogalmazásra, amelyek szükségképpen az életviszonyok egy meghatározott, konkrétabb körére vonatkoznak. A társadalom életét szabályozó alapvető fontosságú, ezért feltétlen érvényesülést kívánó törvény a gazdasági társaságokról szóló 1988. évi VI. tv., és a választottbírósági ítélet ennek rendelkezéseibe ütközik.

A társasági határozat bárki által és bármikor érvénytelenné nyilvánítását lehetővé tevő rendelkezés – amely a Ptk. kötelmi jogi általános rendelkezéseit hívja fel e döntés alapjául – súlyosan sérti a vagyonbiztonsághoz, a jogbiztonsághoz, valamint a forgalom biztonságához fűződő érdeket, amelyek társadalmilag elismert érdekek. E társadalmilag elismert érdek része a közrendnek. Ebből következően a választottbírósági ítélet sérti a közrendet, és nem tarthat igényt állami elismerésre. Az érvénytelenítési kereset elutasítása az állam által történő elismerést jelentené, és káoszhoz vezetne.

Az alperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú ítélet helybenhagyására és a felperes másodfokú perköltségben való marasztalására irányult. Álláspontja szerint nem valósul meg a közrend sérelme, ha a választottbíróság ítélete a Gt. 45. §-ának (1) bekezdésébe ütközik. Az alkalmazott jog helyes vagy helytelen alkalmazása, az ítélet vagy az indokolás helytálló vagy téves volta – a választottbíráskodásról szóló törvény 54-57. §-aihoz fűzött indokolás szerint is – az ítélet érvénytelenítésére irányuló keresetnek nem lehet elfogadható hivatkozása.

A fellebbezés az alábbiak szerint nem alapos.

Az elsőfokú bíróság a jogvita elbírálásához szükséges tényállást helyesen állapította meg, és érdemben helytálló az arra alapított jogi döntése is. Ezért a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján helybenhagyta. Határozatának jogi indokolását azonban módosítja és kiegészíti az alábbiak szerint:

Az alkotmány felperes által hivatkozott 57. §-a (1) bekezdésének második fordulata értelmében mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt vádat vagy valamely perben jogait és kötelezettségeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el. Az alkotmány 45. §-ának (2) bekezdése szerint azonban – a rendes bíróságok mellett – törvény az ügyek meghatározott csoportjaira külön bíróságok létesítését is elrendelheti. Ilyen külön bíróság létesítését teszi lehetővé a választottbírósági eljárásról szóló 1994. évi LXXI. tv. a személyek és az ügyek meghatározott csoportjára.

A választottbíróság eljárására is vonatkozik az alkotmány fent idézett 57. §-ának (1) bekezdésében megfogalmazott függetlenség és pártatlanság követelménye. Ezt a Vb. tv. több rendelkezése, így a 11-13., valamint 16-18. §-ai kifejezésre juttatják. Ezért az elsőfokú bíróság tévesen jutott arra a következtetésre, hogy a felek a társasági szerződésben a választottbíróság eljárásának kikötésével “a törvény által felállított független és pártatlan bíróság hatáskörét maguk zárták ki”. Helyes jogértelmezés szerint a felek a választottbíróság eljárásának kikötésével ügyükben a rendes bíróság eljárását a Vb. tv.-ben meghatározott körre – Vb. tv. 7-8. §-a és VII. fejezete – korlátozták.

A felperes a fellebbezésében a választottbírósági ítélet érvénytelenítésének jogalapjaként – eltérően a kereseti kérelmében foglaltaktól – az eljárási szabályok megsértésére már nem, csak a Vb. tv. 55. §-a (2) bekezdésének b) pontjában foglaltakra hivatkozott, azaz arra, hogy a választottbírósági ítélet a magyar közrendbe ütközik.

A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét – a Pp. 253. §-ának (3) bekezdése értelmében – csak a fellebbezési kérelem és ellenkérelem korlátai között bírálta felül. Ezért a Legfelsőbb Bíróságnak mint másodfokú bíróságnak azt kellett vizsgálnia, hogy a választottbírósági ítéletnek magyar közrendbe ütközése, a felperes által hivatkozott okból, megállapítható-e.

A Vb. tv. nem határozza meg a közrend fogalmát, és jelenleg a tételes jogi szabályozás sem ad fogalommeghatározást. A magyar jogirodalomban elfogadott meghatározás szerint a közrend tartalma nemcsak az alkotmányban lefektetett elveket és a feltétlen alkalmazást kívánó törvényeink célját védi, hanem politikai célkitűzéseinket, erkölcsi eszméinket is (lásd dr. Réczei László: Nemzetközi magánjog Tankönyvkiadó 1961. Budapest 89. oldal). A közrend lényege, hogy a fogalma alá vonható intézményeket és elveket a jog feltétlenül meg kívánja védeni, érvényre akarja juttatni. A közrend egyébként tartalmában változó kategória; időben és térben egyaránt mindig az adott gazdasági-társadalmi berendezkedés és a politikai-erkölcsi felfogás függvényeként értelmezhető (dr. Mádl Ferenc-dr. Vékás Lajos: Nemzetközi magánjog és nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga, Universitas 1992., 131-132. oldal).

Nincs azonban egyértelműen kialakult jogirodalmi álláspont arra vonatkozóan, hogy melyek egy jogi norma feltétlen alkalmazást kívánó – imperatív jellegű – kritériumai, vagyis hogy mely jogszabályokat kell feltétlen alkalmazást kívánó természetűeknek tekinteni. A legelfogadhatóbb álláspont szerint azok a jogszabályok imperatív jellegűek, amelyek közvetlenül szolgálják és védik a gazdasági-társadalmi rendnek – többségükben az alkotmányban is kifejezett – alapjait. Kétség esetén az illető jogszabály céljából kell kiindulni (dr. Mádl-dr. Vékás idézett mű, 133. oldal). A közrend lényegéről, tartalmáról kialakult, fent ismertetett jogirodalmi álláspontot elfogadva a Legfelsőbb Bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a közrend fogalma nem szűkíthető le az alkotmányban meghatározott garanciális szabályok vagy alkotmányos alapjogok és kötelezettségek sérelmére. Erre a felperes a fellebbezésében helytállóan hivatkozott.

A választottbírósági ítélet közrendbe ütközésének megítélésénél azonban azt is vizsgálni kell, hogy az a jogszabály, amelyet sért, közvetlenül a gazdasági-társadalmi rend alapját védi-e.

A felperes fellebbezésében szereplő hivatkozás szerint az adott választottbírósági ítélet azért közrendbe ütköző, mert az ítélet sérti a Gt. 45. §-ának (1) bekezdésében foglaltakat, mint a társadalom gazdasági életét szabályozó egyik alapvető fontosságú és ezért feltétlen érvényesülést kívánó törvény egyik kogens rendelkezését. A Gt. 45. §-ának (1) bekezdése akként rendelkezik, hogy a jogsértő határozat felülvizsgálatára irányuló keresetet – jogvesztés terhe alatt – a határozat meghozatalától számított harminc nap alatt a gazdasági társaság ellen kell megindítani. A keresetindításnak halasztó hatálya nincs, de a bíróság a határozat végrehajtását felfüggesztheti.

A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a Gt. valóban a társadalom gazdasági életét szabályozó, egyik alapvető fontosságú jogszabály. A Gt. 45. §-ának (1) bekezdésében foglalt jogvesztő keresetindítási határidő valóban a forgalom biztonságát védő, garanciális jelentőségű jogi norma. E jogi normába ütközés azonban önmagában, közvetlenül nem valósítja meg a gazdasági-társadalmi rend alapjainak sérelmét. Az adott esetben ugyanis a választottbírósági ítélet érvényesülése a gazdasági élet résztvevőinek csak egy szűk körét érinti, ezért a gazdasági-társadalmi rendet alapjaiban nem sérti, nem sértheti.

Azt is megállapította a Legfelsőbb Bíróság, hogy a választottbírósági ítélet nem tekinthető közrendbe ütközőnek pusztán azért, mert valamely jogszabállyal ellentétben áll, az anyagi jogszabályokat helytelenül alkalmazza, illetve az indokolási kötelezettséget megsérti, s ezáltal eljárási szabályt sért. A felek a választottbírósági kikötéssel azt vették tudomásul, hogy az esetleges téves, jogszabálysértő választottbírósági ítélet kapcsán nincs, illetve csak a fentebb kifejtett szűk körben van helye jogorvoslatnak.

A fellebbezési kérelem és ellenkérelem keretei között – a fenti indokolásbeli módosítással és kiegészítéssel – a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság érdemben helytálló ítéletét helybenhagyta.

A felperes keresetindítása folytán – az érdekellentétre, valamint az újabb, de a cégnyilvántartásba még be nem jegyzett ügyvezető igazgató megválasztására tekintettel – vált szükségessé a perben ügygondnok kirendelése (Pp. 74. §). Az ügygondnok díjának megfizetésére a másodfokú bíróság a Pp. 75. §-ának (1) bekezdése és 78. §-ának (1) bekezdése alapján a pervesztes felperes társaságot kötelezte. Az ügygondnok díjának megállapításánál figyelemmel volt arra, hogy az ügy jellege az átlagosnál több felkészülést kívánt mindkét ügygondnoktól, s az ügygondnokok felkészülése ennek megfelelő volt. (Legf. Bír. Gf. VI. 30.848/1997. sz.)

[/hidepost]