Publikáció: A csatlakozási szerződés és aláírása

Prof. Dr. Kecskés László: A csatlakozási szerződés és aláírása

[Megjelent az Európai jog 2003/3. számában, 41-42. o.]

Athénban 2003. április 16-án

A csatlakozási tárgyalások a koppenhágai Európai Tanács üléssel 2002. december 13-án zárultak le. Némi bizonytalanságot hozott, hogy már néhány héttel a csatlakozási tárgyalások lezárását követően nyilvánvalóvá vált, hogy a Közösség csatlakozási szerződést előkészítő szakértői és a tagjelölt országok jelentős kérdésekben is eltérően értelmezik a Koppenhágában kialkudott politikai megállapodásokat. Különösen Lengyelország fogalmazta meg aggályait a közvetlen mezőgazdasági támogatásokról kialkudott koppenhágai megállapodás eltérő értelmezésével összefüggésben1, de a többi csatlakozó ország, így Magyarország szempontjából is felmerültek bizonyos nézetkülönbségek, például a versenyfejezettel, vagy gyógyszeripari szabadalmakkal kapcsolatban. Úgy tűnik tehát, nem jelent túl nagy kockázatot az a jóslat, miszerint a Koppenhágában az idővel történő versenyfutás közben kialkudott kompromisszumok a csatlakozási szerződés elfogadását követően jónéhány olyan értelmezési problémát vethetnek fel a Közösség és az új tagállamok között, amelynek eldöntése végső soron az Európai Bíróságra marad majd.

[hidepost=0]

Az Európai Parlament 2003. április 9-én strasbourgi plenáris ülésén óriása többséggel megszavazta a tíz új tagállam 2004. évi csatlakozását támogató határozatot.

A tíz új tagállam, köztük hazánk 2004-es felvételéről szóló általános határozatot a 626 tagú testület 567 szavazó tagjából 458 támogatta, 68 ellenezte, 41-en tartózkodtak. (Az elfogadáshoz 314 igen elég lett volna.) Az egyenkénti szavazásokon Szlovénia után Magyarország szerepelt a legjobban: 522 igen, 23 nem, 23 tartózkodás. A legtöbb ellenszavazatot Csehország kapta a Benes-dekrétumok miatt. Néhány ellenszavazatot azzal indokoltak, hogy az újak túlságosan Amerika-pártiak, mások pedig attól tartanak, hogy a fejletlenebb tagok belépése árthat az Unió fejlődésének. Megint mások pont ellenkezőleg: azért szavaztak nemmel, hogy „megóvják Kelet-Európát a nyugati integráció veszélyeitől”. Az EP hozzájárulása megnyitotta az utat a csatlakozási szerződés aláírása előtt. Sőt a parlament kiharcolt további félmilliárd eurót a bővítés utáni első három év költségvetésébe, és egy nyilatkozatban szögezte le, hogy az EU nem tehet különbséget a régi és az új tagállamok között. Az új pénz nagy része környezetvédelemre mehet majd. Az Unió intézményeinek vezetői megkönnyebbülten üdvözölték a voksolást. Pat Cox, a parlament elnöke az EP legfontosabb történelmi pillanatának nevezte az eredményt. A belépők már májustól 162 megfigyelőt küldenek a testületbe, hazánk huszonnégyet.2

A csatlakozásról Magyarországon 2003. április 12-én megtartott népszavazáson a vártnál kisebb részvétel mellett, de meggyőző többség szavazott Európára. 45,62 százalékos részvétel mellett (3 669 252) 3 056 027-en szavaztak igennel (83,76 %) és 592 690-en nemmel (16,24 %).

2003. április 16-án Athénban a Magyar Köztársaság részéről Medgyessy Péter miniszterelnök és Kovács László külügyminiszter írták alá a csatlakozási szerződést. Az aláírási ceremónián a magyar delegáció tagja volt Mádl Ferenc köztársasági elnök, Göncz Árpád volt köztársasági elnök, valamint Boros Péter, Horn Gyula és Orbán Viktor korábbi miniszterelnökök is.

Európa politikai újraegyesülésének jelképes dokumentumát, az Európai Unióhoz csatlakozási szerződést az ókori demokrácia egyik becses emlékhelyén, Attalosz király sztoájánál az agorán írták alá az EU mai és leendő tagországainak államfői.

Az Akropolisz hegyének lábánál elterülő agora, a görög városállam piactere volt, ahol azonban nemcsak a portékák, hanem a politikai gondolatok csereberéje is folyt. Az agora a hétköznapi magasröptű tereferék, hírek, értesülések fórumaként a politikai viták és szövetkezések terepe, s így a demokrácia bölcsője is lett. Később közigazgatási épületek, templomok, bíróságok is épültek az agorán, amely ezáltal az athéni demokrácia közéletének legfontosabb színhelye lett.3

Magyarország az aláíráson a második legnépesebb küldöttséggel képviseltette magát. A görög elnökség olyannyira magáénak érezte az eseményt, hogy az Attalosz-csarnokban méltóképpen leültethető mintegy 350 személynek körülbelül a fele a házigazdák közül került ki, következésképpen a külföldi közméltóságok számát tagállamonként öt főre voltak kénytelenek korlátozni. A magyar kormány azonban az előző heti szerény részvételű népszavazás után, a külföldiek között a legnagyobb hét fős – két köztársasági elnököt, négy miniszterelnököt és egy külügyminisztert felsorakoztató – küldöttséggel demonstrálta az ország európai elkötelezettségét, egy-egy plusz helyet kapva a görögöktől és a szerény luxemburgiaktól (Magyarország eredetileg nyolc fős küldöttséggel szeretett volna részt venni az aláírási ceremónián.). Magyarország volt ugyanakkor az egyetlen olyan új csatlakozó ország, amely nem adott helyet az Attalosz-csarnokban számára biztosított szekcióban egy olyan diplomatájának, akinek aláírására pedig szüksége volt. Juhász Endrének a társulási megállapodás, majd a csatlakozási folyamat fő tárgyalójának az aláírása végett a fémkazettába zárt súlyos aktákat utóbb a magyar küldöttség rögtönzött athéni irodájába szállította az EU Miniszterek Tanácsának egy alkalmazottja.4

A végleges formájában körülbelül 5 ezer gépelt oldalnyi csatlakozási szerződés. Jóllehet 10 belépő ország érintett benne, mégis jogi értelemben egyetlen csatlakozási szerződésről beszélhetünk, amely tíz „ország­melléklettel” rendelkezik.

Maga a szöveg két fő részből, a csatlakozási szerződésből és a záróokmányból áll. A tulajdonképpeni csatlakozási szerződés csak elenyésző részét képezi a szövegnek, amelynek körülbelül 80 százalékát a technikai adaptációk alkotják. A szerződés rögzíti, hogy az adott ország csatlakozik az EU-hoz és ezzel módosulnak az alapító szerződések. A csatlakozási szerződés melléklete a csatlakozási okmány, amely a belépés tulajdonképpeni feltételeit tartalmazza. Ennek „főszövege” részben az intézményi kérdéseket taglalja (tanácsi szavazatok száma, bizottsági és EP-mandátumok száma stb.), illetve a védzáradékokkal és az átmeneti rendelkezésekkel (a csatlakozás hatályba lépéséig terjedő intézkedésekkel) foglalkozik. A főszöveghez két további melléklet tartozik, az egyik országonként és fejezetenként az átmeneti időszakokat, a másik a technikai adaptációkat sorolja fel. Utóbbiak elsősorban az áruk és a személyek szabad mozgásánál (diplomák elismerése, az erre jogosult hatóságok felsorolása stb.), valamint az állat- és növényegészség-ügyi kérdéseknél merültek fel.

A záróokmány a csatlakozási szerződés fő pontjainak felsorolásából, valamint két- és többoldalú nyilatkozatokból áll. Két, magyar vonatkozású nyilatkozatot is csatoltak a különféle egy- és többoldalú deklarációktól hemzsegő csatlakozási szerződéshez. Az egyik a munkaerő szabad áramlásáról szóló, Magyarországnak (és a többi tagjelöltnek is külön-külön) címzett EU-nyilatkozat, amelyben a tagállamok kifejezik készségüket, hogy a csatlakozás után a nemzeti rezsim alapján jobban megnyitják munkaerő-piacukat a magyar munkavállalók előtt. A másik egy szlovén–magyar kétoldalú nyilatkozat, amely az éttermi díjszabás áfakulcsára kapott átmeneti időszakra vonatkozik. Magyarország az éttermi díjszabásnál és a közétkeztetésnél (továbbá a fűtőanyagok és a távhőszolgáltatás esetében) 2007 végéig fenntarthatja a jelenlegi 12 százalékos kedvezményes áfakulcsot. Ellenkező esetben a normál áfakulcsot kellene alkalmazni, ami 25 százalék.

Magyarország ugyanakkor nem csatlakozott ahhoz a hat tagjelölthöz, amelyik közös nyilatkozatot csatolt a szerződéshez az Európai Unió által az új tagokkal szemben készenlétbe helyezett védzáradékokkal kapcsolatban. Csehország, Észtország, Litvánia, Lengyelország, Szlovénia és Szlovákia érezte szükségét annak, hogy külön nyilatkozatban pontosítsa a csatlakozási szerződésben szereplő védzáradékokat, amelyek az Európai Bizottság számára gyorsított fellépést tesznek lehetővé a kötelességeiket elmulasztó új tagállamokkal szemben. A védzáradék esetében az Európai Bizottság is élt a nyilatkozat lehetőségével. Magyarország nincs a nyilatkozatot jegyző tagjelöltek között, elsősorban azért, mert a védzáradék pontosítgatásának nem sok értelmét látta, és vitás helyzetben egyébként is az Európai Bíróság döntését tekintené irányadónak.

Mivel az EU történetében már két esetben is előfordult (mindkétszer Norvégiával), hogy egy csatlakozási szerződést aláíró ország végül mégsem lépett be, a szöveg erre az eshetőségre is felkészül. A felek kinyilvánítják, hogy mindent megtesznek a szerződés hatályba lépéséért. Ha valaki „mégsem helyezi le a ratifikációs okmányokat, a szerződés nélküle jön létre” – szögezi le a dokumentum, egyúttal kilátásba helyezve a szerződés megfelelő hozzáigazítását a megváltozott körülményekhez.

Az Európai Uniót és a tagjelölteket 2002. december 16-óta, azaz a koppenhágai tárgyalás lezárástól egy interim megállapodás köti egymáshoz. Ez többek között olyan előjogokat biztosított az új belépőkhöz hasonlóan Magyarország számára is, hogy hazánk hivatalosan juthatott hozzá az Unió belső dokumentumaihoz. A csatlakozási szerződés aláírását követően a belépő új tagállamok hozzászólási joggal aktív megfigyelői státuszt is kapnak az EU különböző testületeiben.5

 

Prof. Dr. Kecskés László

tanszékvezető egyetemi tanár

az MTA doktora

Pécsi Tudományegyetem

Állam- és Jogtudományi Kar

 

Jegyzetek

 

1 Lásd: Magyar Hírlap 2003. január 28. 5. old.

2 Lásd: Füzes Oszkár: Nagy többség a bővítés mellett. Az Európai Parlament jóváhagyta az új tagállamok uniós felvételét. In.: Népszabadság, 2003. április 10-i szám 3. old.

3 Lásd: Az agora, a demokrácia bölcsője. In.: Népszabadság, Külpolitika rovat, 2003. április 17-i szám 2. old.

4 Lásd: Kocsis Györgyi: EU-bővítési csúcs Athénban – Európa hangos In.: HVG, 2003. április 16-i szám 8. old.

5 Lásd: Gyévai Zoltán: Új státus a csatlakozási szerződés aláírása után. In.: Üzleti 7, 2003. április 22. 6. old.

[/hidepost]