Publikáció: Az Alapjogi Charta alkalmazási köre II.

Dr. Varga Zsófia:
Az Alapjogi Charta alkalmazási köre II.
(Európai Jog, 2013/6., 12-22. o.)

 

Jelen tanulmány az Európai Jog előző számában „Az Alapjogi Charta alkalmazási köre I.” címen megjelent írás második része. A két részletben megjelenő esszé azt vizsgálja, hogy a Charta rendelkezései mennyiben vonatkoznak a tagállami aktusokra.

A dolgozat első fejezete az Charta alkalmazási körével kapcsolatos elméleti kérdések, második fejezete az uniós bírósági ítélkezési gyakorlat, harmadik fejezete pedig az esetleges jövőbeli megoldások elemzésével foglalkozik.

A tanulmány első része bemutatta a Charta alkalmazási körével kapcsolatos megszorító, valamint kiterjesztő megközelítésmódokat.

A jogirodalom, a Bíróság ítélkezési gyakorlata alapján, három csoportba sorolja a Charta alkalmazási körébe tartozó eseteket. Az első csoportba azok az esetek tartoznak, amelyekben a tagállami aktus az uniós jog végrehajtását vagy annak érvényesülését biztosítja. A második csoportba a Szerződésekben foglalt alapvető szabadságok tagállamok általi korlátozásának az uniós jog által megengedett esetei tartoznak. Az első két csoportba tartozó eseteket (a Wachauf, a Kücükdeveci, valamint az ERT ítéleteket) a tanulmány első része ismertette.

A harmadik csoportot azok az esetek alkotják, amelyekben a belső jogi szituáció és a tagállami aktus valamely egyéb kapcsolódási pontot mutat az Unió jogrendjével. E rész ezen ítéletek ismertetésével kezdődik.

3. Az uniós jog hatálya alá tartozás

A Charta 51. cikk (1) bekezdésének tágabb értelmezése szerint a Chartában foglalt jogok alkalmazási köre egybeesik az uniós jog hatályával. Ennek értelmében a tagállamokat minden olyan esetben kötik a Charta rendelkezései, amikor e jog hatályán belül cselekszenek. Az egyetlen feltétel az uniós joggal való kapcsolat megléte. Ez a kapcsolat többféle módon is létrejöhet, például amennyiben az uniós jog valamely szabálya az adott helyzetre alkalmazható[137] vagy ha a tényállás egyéb (például határokon átnyúló) elemei a tagállami szabályozást az uniós joghoz kapcsolják.[138]

E harmadik kategória határai a legkevésbé egyértelműek, az egyediesített ítélkezési gyakorlatra tekintettel pedig nehéz általános érvényű következtetéseket levonni.[139] Villalón főtanácsnok szerint ezen egyedi helyzetek (beleértve az első két kategóriába tartozó eseteket is) közös jellemzője, hogy azokban a mérlegelési mozgástérrel rendelkező tagállamok közhatalmi aktusainak vizsgálatát az uniós jog jelenléte igazolja. Ez a jelenlét pedig elég erőteljes ahhoz, hogy az alapvető jogok biztosítása áthelyeződjön az Unió felelősségi területére.[140]

Egyes szerzők szerint az alapvető jogok érvényesülésére vonatkozó, és a Chartához fűzött magyarázatok által is hivatkozott Annibaldi-ítélet e tág értelmezés előtt nyitotta meg az utat.[141] Erre tekintettel az ebbe a csoportba tartozó ítéletek bemutatását ezzel a jogesettel kell kezdenünk.

A tagállami szabályozás uniós joggal fennálló kapcsolatát több tényező is megalapozhatja, ezek szemléltetésére választottam a fent említett Annibaldi, valamint a DEB, az McB, az NS, és a legutóbb született Åkerberg ítéleteket.

a) Az Annibaldi-ügy

Az Annibaldi-ügyben az alapeljárás felperese az illetékes olasz szerv azon döntését sérelmezte, amellyel visszautasított gyümölcsös telepítésének engedélyezésére vonatkozó kérelmét. Az engedély megtagadása alapjául egy természetvédelmi terület létrehozásáról rendelkező új tartományi törvény azon előírása szolgált, amely megtiltotta egyes tevékenységek folytatását a védett területén. A mezőgazdasági termeléssel foglalkozó felperes gyümölcsöst kívánt telepíteni a tulajdonában lévő, részben a védett területen fekvő ingatlanon. Az engedély megtagadása, véleménye szerint, sértette a Szerződés egyes rendelkezéseit,[142] valamint a tulajdonhoz, a vállalkozás szabadságához és az egyenlő bánásmódhoz való alapvető jogokat.[143]

Az olasz bíróság előzetes döntéshozatali kérelmében a tagállami szabályozás alapvető jogokkal, valamint a Szerződés rendelkezéseivel való összeegyeztethetőségének vizsgálatát kérte a Bíróságtól.[144]

A Bíróság mindenekelőtt azt vizsgálta, hogy van-e hatásköre a kérelem megválaszolására. Ennek körében emlékeztetett az ERT-ügyben kimondott általános elvekre.[145] A továbbiakban azt értékelte, hogy az olasz jogszabály a közösségi jog keretébe tartozik-e. A Bíróság a szerződés több rendelkezését[146] megvizsgálva arra a következtetésre jutott, hogy adott esetben nem áll fenn olyan körülmény, amely arra engedne következtetni, hogy a nemzeti szabályozás célja a közösségi jog – akár a mezőgazdaságra, akár a környezet védelmére vonatkozó rendelkezéseinek – végrehajtása lett volna.[147] Még ha a törvény közvetett módon hatást is gyakorol a mezőgazdasági piacok közös szervezésére, annak célja nem vitatottan a környezet és a terület kulturális javainak védelme volt. Az általános hatáskörű tartományi jogszabály nem illeszkedett a közös agrárpolitika keretébe. A Bíróság kiemelte, hogy a közösségi jogban nincs a kisajátítással kapcsolatos szabályozás, valamint a közös mezőgazdasági politikával kapcsolatos intézkedések sincsenek hatással a mezőgazdasági tulajdonra. Mindezek alapján a tartományi törvény a tagállamok hatáskörébe tartozó területet érint.[148]

Következésképpen, a közösségi jog aktuális állapotában, a környezet és a természeti javak védelme érdekében természetvédelmi park létrehozásáról rendelkező nemzeti szabályozás „olyan helyzetre vonatkozik, amely nem tartozik a közösségi jog körébe”,[149] azaz a Bíróságnak nincs hatásköre a feltett kérdések megválaszolására.

Az Annibaldi-ítéletet sokan úgy értelmezik, hogy annak alapján a Charta alkalmazási körébe beletartozik minden olyan helyzet, amelyben az uniós jogrend általános elvei érvényesülnek.[150]

b) A DEB-ügy

Az előzetes döntéshozatali eljárás alapjául szolgáló ügyben[151] a DEB társaság keresetet terjesztett elő a német állam uniós jog alapján fennálló felelősségének megállapítása iránt. Azért kért kártérítést, mert a vonatkozó irányelvek késedelmes átültetése miatt nem tudott hozzáférni a német hálózatüzemeltetők gázhálózataihoz, és így a szállítókkal kötött gázszállítási szerződésekből fakadóan nyereségtől esett el. Rossz anyagi helyzetére hivatkozva az eljárásban költségmentesség engedélyezése iránti kérelmet terjesztett elő, amelyet a német bíróságok mind első, mind másodfokon elutasítottak. Érvelésük szerint nem teljesültek az engedélyezés jogszabályban előírt feltételei. Ugyanakkor kérdésként merült fel a tagállami bíróságban a vonatkozó szabályozás és az uniós jog összhangja, különös tekintettel a Francovich-üggyel[152] fémjelezett ítélkezési gyakorlatra.[153]

Emiatt a nemzeti bíróság előzetes döntéshozatali kérelmet terjesztett elő, amelyben az uniós jogban sokszor hivatkozott tényleges érvényesülés elvének értelmezését kérte. Arra kívánt választ kapni, hogy – az adott perbeli helyzetben – a hivatkozott elvvel ellentétes-e az olyan nemzeti szabályozás, amely jogi személy számára költségmentességet csak igen szigorú követelmények fennállása esetén, gyakorlatilag csak közérdekből biztosít. Fontos hangsúlyozni, hogy az alapeljárást képező per tárgya az állam uniós jog alapján fennálló felelősségének megállapítására volt.[154]

A Bíróság először emlékeztetett a tényleges érvényesülés elvével kapcsolatos ítélkezési gyakorlatra.[155] Ennek alapján arra a következtetésre jutott, hogy a perbeli körülményekre tekintettel az előterjesztett kérdés a hatékony bírói jogvédelem[156] elvére vonatkozik. A kérdés tehát lényegében az volt, hogy a tagállami eljárási autonómia részét képező polgári eljárási szabályokat meg lehet-e ítélni a Charta szempontjából abban az esetben, ha azokat a tagállam uniós jog alapján fennálló felelőssége megállapítása iránti eljárásban alkalmazzák. Másképpen fogalmazva: elegendő kapcsolatot biztosít-e a Charta alkalmazása szempontjából a nemzeti szabályozás és az uniós jog között az a körülmény, hogy tagállami eljárásjogi szabályokat az adott esetben az uniós jog kártérítésre vonatkozó szabályainak érvényesítésével kapcsolatban alkalmazzák[157]

Az eljárásban részt vevő felek többsége úgy gondolta, hogy a Charta nem alkalmazható az adott helyzetben. Véleményük szerint a hatékony bírói jogvédelem elvét nem lehet annyira kiterjesztő módon értelmezni, hogy annak alapján a tagállamok kötelesek legyenek a jogi személyek számára költségmentességet biztosítani. Arra is rámutattak, hogy a tagállamok előtti bírósági eljárásra vonatkozó szabályok nem képezik uniós jogharmonizáció tárgyát.

A Bíróság, a főtanácsnokkal egyetértve,[158] végül más következtetésre jutott. Álláspontja szerint nem kizárt, hogy a hatékony bírói jogvédelem elvére jogi személyek hivatkozzanak. A Bíróság szerint a nemzeti bíróságnak kell vizsgálnia, hogy adott esetben a költségmentesség engedélyezésének feltételei a bírósághoz fordulás jogának lényeges korlátozását jelentik-e.[159]

A Bíróság tehát megállapította saját hatáskörének fennállását a kérdés megválaszolására, és ennek során szélesebb körben határozta meg a Charta alkalmazási körét, mint az uniós jog szigorú értelemben vett végrehajtása. A német eljárásjogi szabályok nem uniós aktusok végrehajtását szolgálták, és azok nem képezték uniós jogharmonizáció tárgyát sem.

Az uniós jog hatáskörét ebben az esetben a hatékony érvényesülés elve határozta meg. Ez az elv megfelelő kapcsolatot biztosított a nemzeti és az uniós jog között ahhoz, hogy a tagállami aktusra is kiterjedjen a Charta alkalmazási köre.[160]

c) Az McB-ügy

Az McB előzetes döntéshozatali eljárás alapjául szolgáló ügyben[161] az ír nemzetiségű felperes keresetet indított az angol bíróságnál, amelytől gyermekeinek Írországba történő visszavitelének elrendelését kérte. A felperes gyermekeinek édesanyja, akivel a felperes nem kötött házasságot, a gyerekeket az apa tudta és beleegyezése nélkül vitte el közös írországi otthonukból Angliába. Az angol bíróság a vonatkozó közösségi rendelet[162] alapján olyan okirat bemutatását kérte az apától, amely igazolja, hogy a gyermekek Angliába vitele jogellenes volt. A hatáskörrel rendelkező ír hatóságok ezen igazolás kiadását arra tekintettel utasították vissza, hogy az ír jog értelmében a gyermekek külföldre vitele nem volt jogellenes. Az ír jogszabályok alapján ugyanis a házasságon kívül született gyermekek vér szerinti apjának szülői felügyeleti joga nem ipso jure keletkezik, hanem azt a szülők közötti megállapodásnak vagy bírósági határozatnak kellett volna megállapítania. Ilyen határozat hiányában a gyermekek külföldre vitele idején az apának nem állt fenn a szülői felügyeleti joga ellenére annak, hogy a gyerekekkel és édesanyjukkal együtt lakott, a gyerekek nevelésében részt vett.[163]

Az előzetes döntéshozatali kérelmet előterjesztő bíróság az ír szabályozás közösségi rendelettel való összeegyeztethetőségének vizsgálatát kérte. Arra várt választ, hogy – a perbeli helyzetben – a rendelettel ellentétes-e, ha egy tagállam joga értelmében bírósági határozatra van szükség az anyával házasságot nem kötő apa szülői felügyeleti jogának megszerzéséhez. Ez az előírás ugyanis azzal a következménnyel járt, hogy végső soron e határozat megszerzésétől függött a gyermek anya általi elvitelének jogellenessége.[164]

A Bíróság a következőképpen érvelt. A rendelet szerint a tagállami jog szülői felügyeleti jogra vonatkozó szabályai határozzák meg, hogy egy gyermek elvitele az uniós jog szerint jogellenesnek minősül-e vagy sem.[165] Meg kell azonban vizsgálni, hogy a vér szerinti apa és a gyermekei alapvető jogainak tiszteletben tartásával – így a Charta magán- és családi élet tiszteletben tartására és a gyermekek jogaira vonatkozó cikkeivel[166] – nem ellentétes-e rendelet fenti értelmezése. E körben, a Charta 51. cikk (1) bekezdése értelmében a Bíróságnak az uniós jogot a számára biztosított hatáskörön belül kell értelmeznie a Charta alapján. Így a Chartát csak az adott ügyben releváns közösségi rendelet értelmezéséhez kell figyelembe venni, a nemzeti jog önmagában történő értékelése nélkül.[167] A továbbiakban a Bíróság az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélkezési gyakorlatára utalva a következőknek tulajdonított jelentőséget. A kifogásolt nemzeti szabályozás, bár nem biztosít ipso iure felügyeleti jogot az apának, lehetővé teszi, hogy az apa az illetékes nemzeti bíróságtól e jog módosítását kérje. Ennek alapján az apa nincs elzárva attól sem, hogy a gyermek jogellenes elvitele megakadályozása érdekében fellépjen. Mivel ez a lehetőség biztosított a számára, az a tény, hogy nem rendelkezik automatikusan szülő felügyeleti joggal a közösségi rendelet értelmében, nem befolyásolja a Chartából eredő jogait.[168]

Egyes vélemények szerint a Bíróság kifejezett utalása ellenére az összeegyeztethetőség tárgyát végső soron, és közvetett módon, mégis a nemzeti szabályozás képezte. A tagállami jogszabály és az uniós jog közötti kapcsolatot pedig a rendeletben található nemzeti jogra történő utalás biztosította.[169]

Az McB ügyben vizsgált, a családi jog körébe tartozó tagállami szabályok olyan szabályozási területet érintettek, amely alapvetően nem tartozik az uniós jog körébe. Az uniós jog eljárási szabályai és a tagállami anyagi jog szabályok közötti, a Charta alkalmazásához szükséges kapcsolatot ebben az esetben a közöttük fennálló szoros funkcionális kapcsolat biztosította.[170]

d) Az NS-ügy

Az N. S. és társai egyesített ügyekben[171] az előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményező angol bíróság a menedékjoggal kapcsolatos vonatkozó közösségi rendelet[172] egyes rendelkezéseinek értelmezését kérte. A szóban forgó rendelkezés azt határozta meg, hogy egy harmadik ország állampolgára által előterjesztett menedékjog iránti kérelmet mely tagállam hatóságainak kell megvizsgálnia. A rendelet alapján,[173] főszabályként, az eljárás lefolytatásáért az a tagállam felelős, amelynek a határán a kérelmező az Európai Unió területére belépett. Ugyanakkor, amennyiben úgy dönt, bármelyik más tagállam is megvizsgálhatja a hozzá benyújtott kérelmet akkor is, ha annak megvizsgálásáért nem felelős.[174]

Az NS-ügyben az eset névadójául szolgáló afgán felperes[175] Görögország területén lépett az Unió területére, amely ország ezzel az eljárás lefolytatásáért felelős tagállammá vált. N. S. azonban nem itt, hanem Görögország területét elhagyva, az Egyesült Királyságban terjesztette elő menedékjog iránti kérelmét. Ez utóbbi tagállam nem élt a rendelet által adott azon felhatalmazással, amely alapján maga is megvizsgálhatta volna a kérelmet, hanem kiutasította a menedékkérőt az eljárás lefolytatásáért felelős Görögországba.

A tényállás annyiban kapcsolódik az alapvető jogokhoz, amennyiben kétséges volt, hogy a menekültügyi eljárás során Görögországban valóban betartják-e a kérelmező uniós jogon alapuló alapvető jogait és a közösségi irányelvekből eredő minimumszabályokat. A kérelmező érvelése és egyéb rendelkezésre álló információk ellenére az Egyesült Királyság szerint megdönthetetlen vélelem szól amellett, hogy az uniós tagország tiszteletben tartja e jogokat.[176]

Az ügyben eljáró bíróság több előzetes döntéshozatali kérdést terjesztett a Bíróság elé. Az első arra irányult, hogy tiszteletben kell-e tartaniuk a tagállamoknak a Charta rendelkezéseit, amikor a rendelet alapján biztosított diszkrecionális jogkörükben egy olyan kérelem megvizsgálásáról döntenek, amelynek elbírálásáért nem felelősek. Másképp fogalmazva, az EUSz. 6. cikke és/vagy a Charta 51. cikke értelmében a tagállamnak a fent említett körben hozott határozata az uniós jog hatálya alá tartozik-e, azaz a tagállamok a rendelet által biztosított felelősségvállalási joguk gyakorlásáról történő határozathozatal során „uniós jogot hajtanak-e végre”.[177]

Az Egyesült Királyság véleménye szerint az ilyen határozatok nem tartoznak az uniós jog hatálya alá. Álláspontja szerint az uniós rendelet maga hatalmazza fel a tagállamokat, hogy belátásuk szerint döntsenek. Az egyes kapcsolódó bizottsági dokumentumok „szuverenitási”, illetve „diszkrecionális kikötésként” hivatkoznak e szabályra, vagyis a kérelem megvizsgálása nem kötelező, az csak egy lehetőség.[178]

Az ügyben eljáró főtanácsnok ezzel nem értett egyet. Hivatkozott arra, hogy a Chartához fűzött magyarázatok az eddigi ítélkezési gyakorlat megerősítéseként értelmezendők, és azok többek között a Wachauf-ítéletre utalnak. Ennek értelmében az uniós szabályozás keretében a tagállamokat megillető diszkrecionális jogkör alapján hozott tagállami határozatokat is az uniós szabályozás végrehajtásának kell tekinteni az alapvető jogok uniós jogi védelme szempontjából.[179]

A Bíróság szerint a hivatkozott rendelkezés által a tagállamoknak biztosított mérlegelési jogkör a rendeletben megállapított eljárási szabályok részét képezi, és így a közös európai menekültügyi rendszernek csupán egyik elemét alkotja. Ennek értelmében a mérlegelési jogkörét gyakorló tagállam a Charta 51. cikk (1) bekezdése értelmében az Unió jogát hajtja végre.[180]

A további kérdések arra az esetre vonatkoztak, amennyiben az első kérdésre adott válasz igenlő, azaz a tagállam uniós jogot hajt végre a Charta alkalmazási köre szempontjából. A nemzeti bíróság lényegében két kérdésre várt választ. A mérlegelési jogkörében eljáró átadó tagállam köteles-e megvizsgálni, hogy a fogadó tagállam tiszteletben tartja-e a Charta alapelveit és az irányelvek minimumszabályait, illetve, köteles-e ő maga megvizsgálni a kérelmet, amennyiben úgy ítéli meg, hogy a fogadó állam jogsértést követ el[181]

A Bíróság szerint a közös európai menekültügyi rendszer megvalósítása a kölcsönös bizalmon, és azon a vélelmen alapul, hogy a többi tagállam tiszteletben tartja az uniós jogot és konkrétan az alapvető jogokat. Nem lenne összeegyeztethető a menekültügyi rendszer céljaival és rendszerével, és kiüresítené az abban foglalt kötelezettségeket, ha akár csekély jogsértés is elegendő lenne ahhoz, hogy meghiúsuljon a menedékkérőnek a kérelem megvizsgálásáért elsődlegesen felelős állam részére való átadása.[182] Ugyanakkor, amennyiben komolyan lehet tartani attól, hogy a felelős tagállamban rendszeres zavarok tapasztalhatók, illetve a menedékkérőkkel szemben embertelen vagy megalázó bánásmódot tanúsítanak, és e veszély kellően bizonyított, a menedékkérők átadása összeegyeztethetetlen a Charta rendelkezéseivel.[183] Ilyen esetekben a tagállamoknak kötelessége, hogy ne adják át a menedékkérőt az eljárás lefolytatásáért az uniós szabályok értelmében elsődlegesen felelős tagállamnak, valamint, szükség esetén, maguk folytassák le az eljárást.[184]

A Bíróság érveléséből az alábbi következtetéseket vonhatjuk le. Először is, az olyan nemzeti szabályozás is a Charta alkalmazási körébe vonható, amely szigorúan nézve nem tartozik az uniós jog végrehajtásának körébe, de ahhoz funkcionális értelemben szorosan kötődik (jelen esetben ilyen a közös európai menekültügyi rendszer kialakítása). Másodszor, a nemzeti jogalkotónak, amennyiben a számára az uniós szabályozás által biztosított diszkrecionális jogkört gyakorolja, tekintettel kell lennie az alapvető jogokra. Harmadszor pedig, egy közös mechanizmusrendszer kialakítását célzó uniós jogi szabályozást, illetve az ahhoz kapcsolódó nemzeti hatásköröket nem lehet egymástól elkülönítve elemezni, azok egy egységes szabályrendszert alkotnak és kiegészítik egymást.[185]

e) Az Åkerberg-ügy

Az Åkerberg-ügy[186] alapjául az szolgált, hogy Hans Åkerberg Fransson halászattal és értékesítéssel foglalkozó vállalkozó nem teljesítette bizonyos adózással kapcsolatos, így többek között a hozzáadottérték-adó (a továbbiakban: HÉA) bevallására vonatkozó kötelezettségeit. Az elmaradt adóbevétel miatt a svéd adóhatóság adóbírságot állapított meg a terhére, majd adócsalás miatt büntetőeljárás is indult ellene. Az előzetes döntéshozatali kérelmet előterjesztő bíróság szerint az ügyészség a vádban ugyanazon tényekre hivatkozott, mint amelyek a közigazgatási szankció alapjául is szolgáltak. Erre tekintettel merült fel a ne bis inidem mint az Egyezményben[187] és a Chartában[188] foglalt alapvető elv megsértésének kérdése.[189]

A nemzeti bíróság több kérdést is feltett a helyzet értékelésével kapcsolatban. Ezek közül a jelen tanulmány szempontjából annak van jelentősége, hogy az Egyezmény és a Charta szerinti ne bis in idem elv hatálya alá tartozik-e az adóbűncselekmények miatti vádemelés megengedhetősége, ha korábban ugyanazon téves adatközlés miatt közigazgatási eljárás keretében adóbírságot is kiszabtak a vádlottra.[190]

Érdemes megjegyezni, hogy ebben az előzetes döntéshozatali kérelemben a nemzeti bíróság a kérdések megfogalmazása során egyáltalán nem utalt az adott szituáció esetleges uniós joggal fennálló kapcsolatát megalapozó tényezőre, kivéve a Charta vonatkozó rendelkezését.[191] A tényállásból azonban megállapítható volt, hogy az eljárások alapjául szolgáló magatartás – több más adónem mellett – a HÉA bevétel csökkenésének veszélyével járt.

Először a Bíróság hatáskörének fennállását kellett megvizsgálni. Az észrevételeket megfogalmazó tagállamok és a Bizottság szerint a Bíróság csak akkor rendelkezne hatáskörrel az előterjesztett kérdések megválaszolására, ha a kiszabott adóbírság, illetve a büntetőjogi vádak az uniós jog végrehajtásából erednének. Márpedig az azok alapjául szolgáló nemzeti jogszabályok esetén nem ez a helyzet.[192]

Az ügyben eljáró Villalón főtanácsnok részletesen elemezte a Charta alkalmazási körével kapcsolatos problémát, majd végül ő is ugyanarra a következtetésre jutott, mint a tagállamok és a Bizottság. Érvelése a következőképpen foglalható össze. Álláspontja szerint a Charta rendelkezései akkor alkalmazandók a tagállami aktusokra, ha az adott helyzetben az uniós jog jelenléte elég erőteljes ahhoz, hogy igazolja a helyzet uniós jog szempontjából való (és következésképpen a Bíróság általi) megítélését. A főtanácsnok szerint a Charta alkalmazásának kérdése csak akkor merül fel, ha a tagállamok bizonyos mérlegelési mozgástérrel rendelkeznek a tagállami aktus elfogadását illetően.[193] Ez az oka ugyanis annak, hogy az esetleges jogsértést nem lehet megalapozottan felróni az Uniónak. A mérlegelési mozgástérrel rendelkező tagállamok közhatalmi aktusainak felülvizsgálata rendszerint magukat a tagállamokat illeti. Ez alól kivételt jelent, ha a közhatalmi szervek uniós jogot alkalmaznak a Chartában foglaltak szerint, azaz a közhatalom gyakorlásának eredetében az uniós jog „jelen van”. Ez a jelenlét azonban nem minden esetben alapozza meg a Charta hatályát.[194] Ahhoz, hogy az alapvető jogok biztosítása tekintetében a tagállamok eredeti felelőssége (főszabály) áthelyeződjön az Unió felelősségi területére (kivétel), azaz az Unió átvállalja e jogok biztosítását, az Unió különös érdekének a fennállása szükséges. A főtanácsnok szerint az elvileg „alkalmazott” uniós jog és az állami közhatalom gyakorlása közötti kapcsolódás foka jelenti a kiindulópontot az alapvető jog biztosításának átvállalásához fűződő uniós érdek megállapításához. A gyenge kapcsolat nem elegendő e célból.[195] Így ezt a különös érdeket nem alapozza meg önmagában az a körülmény, hogy a hatalomgyakorlás végső soron az uniós jogon alapszik. Ez utóbbi megállapításnak az adott esetben azért van különös jelentősége, mert az államok „szankcionálási jogköre” végső soron az uniós jogból ered.[196]

A főtanácsnok adott esetben annak tulajdonított jelentőséget, hogy a ne bis in idem elv svéd jogban elfogadott értelmezésével kapcsolatos probléma általános problémaként jelentkezik. Az tehát önmagában független az adott esetben az uniós joggal való kapcsolatot esetlegesen megalapozó HÉA-beszedéstől.[197] Az uniós jog és a tagállami szabályozás közötti kapcsolat ebben a helyzetben „véletlen esetként” és nem „közeli okként” fogható fel. A főtanácsnok szerint aránytalan lenne pusztán ebből a véletlen esetből kiindulva arra következtetni, hogy az alapvető jogok biztosítására vonatkozó felelősség áthelyeződik a tagállamokról az Unióra.[198]

A Bíróság ítéletében a főtanácsnokétól eltérő következtetésre jutott. Leszögezte, hogy az ügy tárgyát képező adóbírságok és büntetőeljárások részben a HÉA-val összefüggő bevallási kötelezettségek megszegéséhez kapcsolódnak. A releváns elsődleges és másodlagos uniós jogforrásokra[199] hivatkozva megállapította, hogy a kérdéses nemzeti szabályozás az Unió pénzügyi érdekeit sértő magatartások hatékony szankcionálására vonatkozó kötelezettség teljesítését szolgálja. Ezt a kötelezettséget a Szerződések rendelkezései írják elő a tag­államokkal szemben. Ebből adódóan a HÉA-val kapcsolatban szolgáltatott információkpontatlansága miatt kiszabott adóbírságok és adócsalás miatt indított büntetőeljárások az uniós jog végrehajtásának minősülnek a Charta 51. cikk (1) bekezdése értelmében. Annak, hogy az említett nemzeti szabályozásokat nem az irányelv átültetése érdekében fogadták el, nincs jelentősége a fentiek szempontjából.[200]

A Bíróság hozzátette, hogy bár a nemzeti rendelkezés a Charta alkalmazási körébe tartozik, az adott helyzetben az uniós jog nem határozza meg teljes egészében a tagállam eljárását. Erre tekintettel a nemzeti bíróságok jogosultak az alapvető jogok védelmével kapcsolatos nemzeti követelményeket alkalmazni azzal a feltétellel, hogy az nem veszélyezteti a Charta által biztosított védelem szintjét, valamint az uniós jog elsőbbségét, egységességét és tényleges érvényesülését.[201]

Megállapíthatjuk, hogy a Bíróság ebben a konkrét ügyben is az előzetes döntéshozatali eljárás alapjául szolgáló konkrét tényállás egyes elemeit tekintette olyannak, amelyek alkalmasak voltak a Charta alkalmazásához szükséges „kapcsolat”, illetve „jelenlét” megalapozására. Ebből azt a következtetés vonhatjuk le, hogy a Charta azokban az esetekben is alkalmazandó, amikor a tagállami rendelkezés maga nem kapcsolódik az uniós joghoz, de az adott eset egyes tényállási elemei megteremtik a szükséges kapcsolatot.

B) A kapcsoló elem mibenléte

Érdemes átgondolni, hogy vajon abban az esetben is megállapította-e volna a Bíróság a hatáskörének fennállását – és a Charta alkalmazhatóságát – ha a DEB-ügyben az eljárás tárgya nem az uniós, hanem a nemzeti jogszabályon fennálló kártérítési felelősség megállapítása lett volna? Értékelte volna-e a svéd adójogi szabályokat, ha az adott esetben az adócsalás nem érintette volna a HÉA beszedésének a kötelezettségét[202]

Ezek a kérdések annál is inkább érdekesek, mert a magyar bíróságok által előterjesztett, a köztisztviselők indokolás nélküli elbocsátásával kapcsolatos ügyekben hasonló problémák merülhetnek fel.

Bár a Bíróság mind a DEB, az McB és az Åkerberg ítéletekben kifejtett érveléseiben talált módot a nemzeti rendelkezés és az uniós jog közötti kapcsolat megalapozására, véleményem szerint e kapcsolat igazából nem a jogi normák szintjén ragadható meg. Álláspontom szerint – Villalón főtanácsnok érvelésére utalva – ezekben az esetekben a két jogi rendszer közötti kapcsolatot valójában a tényállás „véletlenszerű” elemei teremtették meg. Amennyiben ez valóban így van, felmerül a kérdés, hogy mennyire alapszik valóban objektív és megalapozott kritériumokon a tagállami aktus Charta szempontjából történő felülvizsgálhatósága.

Konkrét helyzetet elképzelve, megállapítható lenne a köztisztviselők indokolás nélküli elbocsátását lehetővé tevő tagállami szabály uniós jog hatálya alá tartozása – és a Bíróság hatásköre annak értelmezésére – amennyiben az elbocsátott köztisztviselő várandós lenne. Amennyiben azonban az adott ügyben nincs ilyen, a szociálpolitika területén alkotott másodlagos uniós joggal fennálló kapcsolatot megalapozó tényállási elem,[203] sem a Bíróság hatásköre, sem a Charta alkalmazási köre nem lenne megállapítható.[204]

a) A Nagy-ügy

A közelmúltban (2012 októbere és 2013 februárja között) a magyar bíróságok hét előzetes döntéshozatal iránti kérelmet is előterjesztettek a köztisztviselők,[205] és a kormánytisztviselők[206] (a továbbiakban összefoglalóan: köztisztviselők) jogállásával kapcsolatos törvények egyes szakaszainak a Charta indokolás nélküli felmondás elleni védelmet[207] biztosító szabályával való összeegyeztethetőségének vizsgálata érdekében.[208]

Az előzetes döntéshozatali eljárások alapjául szolgáló perekben az érintett köztisztviselők a munkaügyi bíróság előtt a jogviszonyuk megszüntetésének jogszerűségét vitatták. Az elbocsátások a hivatkozott törvények azon rendelkezésein alapultak, amelyek lehetővé tették a köztisztviselők indokolás nélküli felmentését. Időközben ugyan az Alkotmánybíróság[209] megsemmisítette ezen, alkotmányellenesnek talált rendelkezéseket, a felperesek helyzetére e megsemmisítés – visszaható hatály hiányában – nem hatott ki, illetve az az adott ügyek elbírálását még nem érintette.

Az előzetes döntéshozatal iránt előterjesztett kérdések többsége a Charta vonatkozó, az „indokolatlan elbocsátással szembeni védelmet” biztosító rendelkezésének értelmezésére irányul.[210] E kérdések érdemi vizsgálata azt feltételezi, hogy az adott esetekben megállapítható a Charta alkalmazási körének és a Bíróság hatáskörének fennállása.[211]

A Bíróság ítélkezési gyakorlata fényében felvetődik a kérdés, hogy elegendő kapcsolatot biztosítanak-e a tényállás egyéb elemei a vitatott tagállami szabályozás és az uniós jog között ahhoz, hogy megállapítható legyen a Charta alkalmazási köre?

Az Unió a tagállamokkal megosztott hatáskörrel rendelkezik a szociálpolitika területén – annak EUMSz.-ben meghatározott vonatkozásai tekintetében – normatív aktusok elfogadására.[212] A Charta alkalmazási köre megállapítható olyan esetekben, amikor az uniós jog valamely szabálya az adott helyzetre alkalmazható.[213] Létezik-e olyan másodlagos jogforrás, amely teljesíti ezt a feltételt?[214]

Véleményem szerint, első látásra úgy tűnik, „az előzetes döntéshozatalra utaló határozat nem tartalmaz olyan konkrétumot, amely alapján úgy lehetne tekinteni, hogy az alapeljárás tárgya az uniós joghoz kapcsolódik”.[215] Ezt az álláspontot látszik megerősíteni a Polier-ügyben hozott, a Bíróság hatáskörének a hiányát megállapító végzés. Az előzetes döntéshozatali kérelem alapjául szolgáló eljárás tárgya az a francia jogszabályi rendelkezés volt, amely bizonyos körülmények között lehetővé tette a munkavállaló indokolás nélküli elbocsátását. Olivier Polier munkáltatója e rendelkezésre hivatkozva mondott fel a felperesnek, aki a munkaügyi bíróság előtt az intézkedés jogszerűségét vitatta.[216] A francia bíróság előzetes döntéshozatali kérelmében az indokolás nélküli felmondást lehetővé tevő nemzeti jogszabály uniós joggal való összeegyeztethetőségének értelmezését kérte a Bíróságtól.[217] Ennek körében különösen a – kötelező hatállyal még nem rendelkező – Charta, valamint az Európai Szociális Karta vonatkozó rendelkezéseire hivatkozott. A Bíróság hatásköre hiányában nem hozott érdemi döntést a kérdésről. Érvelése szerint a francia szabályozás olyan helyzetre vonatkozik, amely nem tartozik az uniós jog alkalmazási körébe.[218]

Ugyanakkor, mint az előzőekben láthattuk, nincs kialakult ítélkezési gyakorlat a Charta alkalmazási körével kapcsolatban, a Bíróság folyamatosan fejleszti saját jogértelmezését.[219] Ennélfogva nem kizárt, hogy jelen ügyekben a kapcsolat fennállása megállapítható. Véleményem szerint az adott esetekben két megoldás kínálkozik a Charta hatáskörének megállapítására.

Előzetesen meg kell jegyezni, hogy bár az előzetes döntéshozatali kérelmek kifejezetten az indokolás nélküli elbocsátással kapcsolatos rendelkezésre hivatkoznak, a kérdés több, az uniós jogrend részét képező alapvető joggal is összefüggést mutat.[220] Ilyen a hatékony jogorvoslathoz való jog, amelyet a Charta 47. cikke[221] nevesít. A magyar Alkotmánybíróság[222] és az Emberi Jogok Európai Bírósága által azonos ténybeli és jogi alapon hozott ítélet223[] is a bírói jogvédelem és a hatékony jogorvoslathoz való jog megsértése miatt állapította meg a jelen ügyeknek is tárgyát képező jogszabályi rendelkezés alapjog-ellenességét.

Véleményem szerint, bár közvetett módon, de a tényállás esetleg kapcsolatot mutathat a munkavállalók közötti egyenlő bánásmód elvének érvényesülésével is tekintettel arra, hogy indokolás hiányában nem lehet értékelni az egyenlő bánásmód elvének betartását. Amennyiben e joggal való kapcsolat fennállása megállapítható lenne, az megalapozhatná a nemzeti jogszabály és a 2000/78 uniós irányelv közötti kapcsolatot. Ez pedig – esetleg – elegendő kapcsolatot biztosítana az uniós joggal ahhoz, hogy megállapítható legyen a Charta alkalmazási körének fennállása.[224]

A másik megoldást Charta alkalmazására az jelentené, ha a Bíróság magáévá tenné Sharpston főtanácsnok érvelését, amelyet a Ruiz Zambrano ügyben[225] előterjesztett indítványában fejtett ki. Meg kell jegyezni azonban, hogy a Bíróság sem az adott ügyben, sem pedig később nem vette át ezt az érvelést, illetve arról – egyelőre – nem foglalt állást. Emellett végkövetkeztetésében maga a főtanácsnok sem ennek a megközelítésmódnak megfelelően javasolt választ adni a felmerült kérdésre[226]

C) A föderalista megoldás

A jogirodalomban régóta elemzett kérdés, hogy mi lesz a Charta jövője, annak alkalmazási körét mennyire lehet kiterjeszteni a tagállami aktusokra.[227] Elképzelhető-e egy olyan fejlődés, amely végül odáig vezet, hogy az uniós polgárok bármely, az uniós joggal kapcsolatban nem álló tagállami aktussal – illetve esetleg horizontális viszonylatban, más magánszemélyekkel – szemben is hivatkozhatnak az abban foglalt jogokra? Ez egy olyan föderális hatáskör elismerését jelentené, amely az Amerikai Egyesült Államok példájából ismert.[228] A jogirodalom egyetért abban, hogy egy effajta kiterjesztő értelmezés a Charta megszövegezőinek nem állt szándékában, és azt többfajta eszközzel megakadályozni igyekeztek.[229] Ugyanakkor viszonylag széles körben elfogadott, hogy nem kizárt a Bíróság részéről egy olyan bírói aktivizmus tanúsítása, amely végül elvezet ehhez a föderalista megoldáshoz.[230]

a) A Ruiz Zambrano ügy

Ruiz Zambrano ügyben irányadó tényállás szerint a kolumbiai állampolgárságú – menedékjogért folyamodó – Gerardo Ruiz Zambranot és házastársát az illetékes hatóságok annak ellenére utasították ki Belgiumból, hogy közös kiskorú, Belgiumban született gyermekeik belga állampolgárok voltak. Az merült fel kérdésként, hogy a kiskorú gyermekek mint uniós polgárok – állampolgárságuk szerinti tagállam területén való – tartózkodási joga maga után vonja-e azt a jogot, hogy az eltartásukról gondoskodó egyenesági felmenőik is e tagállam területén tartózkodjanak, ellenére annak, hogy a szülők maguk nem uniós polgárok. A feltett kérdések elsősorban az EUMSz. releváns rendelkezéseire vonatkoztak, és csak másodsorban érintették a családi élethez való alapvető jog értelmezését.

A Charta alkalmazási körének szempontjából elsősorban az ügyben előterjesztett főtanácsnoki indítvány, és nem a Bíróság ítélete bír jelentőséggel.[231] A főtanácsnok ugyanis – a Bírósággal ellentétben – kitért annak vizsgálatára, hogy a családi élethez való alapvető jog szerepet játszik‑e a jelen ügyben, illetve általános értelemben mire terjed ki az uniós alapvető jogok hatálya.

Sharpston főtanácsnok szerint a Charta alkalmazási körével kapcsolatban egy olyan szabály megállapítására van szükség, amely kizárólag az Unió hatáskörének meglététől teszi függővé az alapvető jogok védelmét. Az alapjogok érvényesülése szempontjából nem lenne jelentősége, hogy a Szerződés valamely rendelkezése közvetlenül alkalmazandó-e, illetve életbe léptettek-e másodlagos jogszabályt. Amennyiben az Unió valamely meghatározott jogterületen akár kizárólagos, akár megosztott hatáskörrel rendelkezik, az uniós alapvető jogoknak minden esetben védelmet kell biztosítaniuk az uniós polgárok számára. Ez arra az esetre is vonatkozik, ha az említett hatáskört az Unió az adott területen még nem gyakorolta, azaz nem alkotott a kérdésben másodlagos jogszabályt.[232]

A főtanácsnok ezt az érvelést azzal indokolja, hogy a tagállamok hatásköröket ruháztak az Unióra. Ez az Uniót olyan intézkedések elfogadására jogosítja fel, amelyek elsőbbséget élveznek a nemzeti joggal szemben, és amelyek közvetlenül hatályosulhatnak. Az Unió az emberi méltóság tiszteletben tartása, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság, valamint az emberi jogok tiszteletben tartásának értékein alapul.[233] Ez a szerződéses garancia pedig nem tehető függővé a jogalkotási hatáskör tényleges gyakorlásától. Ennek következtében az Uniónak egyszerre hatásköre és feladata az alapvető jogok biztosítása azokon a területeken, ahol (akár kizárólagos, akár megosztott) jogalkotási hatáskörrel rendelkezik. Ez pedig független attól, hogy az adott területen a normatív hatásköreit ténylegesen gyakorolta-e. Az alapvető jogokon és a jogállamiságon alapuló Unióban e védelemnek nem szabad az intézmények jogalkotási kezdeményezésétől és a politikai folyamattól függnie.[234]

Ugyanakkor – mint ahogy ezt maga a főtanácsnok is elismeri – az Unió jogi és politikai rendszerébe egy nyíltan föderális elem kerülne azzal, ha az uniós alapvető jogok alkalmazását pusztán a kizárólagos vagy megosztott hatáskörök gyakorlásától tennék függővé.[235] Ez maguknak az uniós jog szerinti alapvető jogoknak a jellegét is módosítaná.[236] A főtanácsnok véleménye szerint még nem zajlott le az uniós alapjaival kapcsolatos, szükséges alkotmányos fejlődés, amely igazolná azt a kijelentést, hogy az uniós jog szerinti alapvető jogokra önálló jogként lehet hivatkozni.[237]

Ennek alapján az adott ügyben a főtanácsnok végül arra a következtetésre jutott, hogy a családi élethez való uniós jog szerinti alapvető jogra sem harmadik országbeli állampolgár, sem uniós polgár nem hivatkozhat önálló jogként, az uniós joggal meglévő bármiféle kapcsolattól függetlenül.<[238]

III. Zárszó

A Charta megszövegezői világossá tették, hogy az abban foglalt alapvető jogokra nem lehet önállóan, az Unió hatáskörén kívül hivatkozni. A többszöri biztosítékok ellenére úgy tűnik, a Bíróság egyre szélesebb körben állapítja meg a Charta alkalmazási körét, az abban foglalt alapvető jogok személyi[239] és tárgyi hatályát.

Hogy mennyire lesz kiterjesztő ez az értelmezés, egyelőre nem lehet megállapítani. Az amerikai föderalista megoldás mintájára a jogirodalomban egyre inkább visszatérő javaslatként jelentkezik az alapvető jogok alkalmazási körének minden olyan területre való kiterjesztése, amelyen az Unió – akár megosztott – jogalkotási hatáskörrel rendelkezik. Ezen értelmezés alapján a Bíróság bármely olyan tagállami aktus alapvető jogokkal való összeegyeztethetőségét vizsgálhatná, amely az unió normatív hatáskörébe tartozó területet érint, tekintet nélkül arra, hogy született-e az adott kérdést szabályozó uniós jogszabály[240] Bár ezt – egyelőre – sokan nem tartják elképezhetőnek, illetve levezethetőnek a Charta rendelkezéseiből, a helyzetet jól jellemzik Sharpston főtanácsnok szavai:

„Úgy vélem azonban, hogy a Bíróságnak (inkább előbb, mint utóbb) választania kell, hogy lépést tart-e a kialakulóban lévő helyzettel, vagy lemarad a már lezajlott jogalkotási és politikai fejlemények mögött. Valószínű, hogy a Bíróságnak valamikor majd egy olyan üggyel kell foglalkoznia – az a gyanúm, hogy valamely nemzeti bíróság által előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelem keretében –, amely miatt szembe kell néznie azzal a kérdéssel, hogy vajon az Unió nem most van-e az alkotmányos változás zenitjén (amint azt maga a Bíróság a 2/94. sz. véleményben részben előrevetítette). E kérdés megválaszolását most még el lehet odázni, de valószínűleg nem sokáig.”[241]

Dr. Varga Zsófia
PhD-hallgató
Eötvös Loránd Tudományegyetem
Állam- és Jogtudományi Kar


[137]  Lásd SharpstonFőtanácsnoki indítvány a Bartsch-ügyben, 2008, pp. 69, 73–77. és az általa hivatkozott Karner (2004, pp. 48–53) ügyet a Közösségen belüli kereskedelem potenciális akadályozása vonatkozásában, valamint a Carpenter (2002, pp. 42–43, 46) és a Ruiz Zambrano, C-34/09, p. 42–43.(Európai Unió Bírósága, 2011. március 8., EBHT 2011 I-01177) határozatokat.

[138] Groussot, Pech, & Petursson, 2012, old.: 136. Kaila (2012. old.: 306) e körben az alábbi ítéletekre is hivatkozik Carpenter, 2002, KB, C-117/01, pp. 34–36. (Európai Közösségek Bírósága, 2004. január 7., EBHT 2004 I-541)Karner, 2004, Mangold, 2005.

[139] Az ítélkezési gyakorlat összefoglaló jellegű bemutatását – a Karner, 2004Bartsch, 2008Polier, 2008Vajnai, 2005 és Koval’ský, 2007 eseteken keresztül – lásd Prechal, 2010, old.: 9–11.

[140] VillalónFőtanácsnoki indítvány az Åkerberg Fransson ügyben, 2012, pp. 27, 33, 35–37.

[141] Kaila, 2012, old.: 306.

[142] Az EKSz 40. és 52. cikkeire hivatkozott.

[143] Annibaldi, 1997, pp. 1–8.

[144] Annibaldi, 1997, p. 9.

[145] Annibaldi, 1997, p. 12.

[146] EKSz 40. cikk (3) bekezdés, 128. cikk és 222. cikk

[147] Annibaldi, 1997, p. 21.

[148] Annibaldi, 1997, pp. 14–23.

[149] Annibaldi, 1997, p. 24 (fordítás: a szerző). Az Annibaldi-ítéletnek nincs hivatalos magyar nyelvű fordítása, a francia és az angol változatok a „une situation qui ne relève pas du droit communautaire”, „situation which does not fall within the scope of” kifejezéseket használják.

[150] Kaila, 2012, old.: 306.

[151] DEB, 2010

[152] Francovich és Bonifaci, C-6/90 és C-9/90 egyesített ügyek (Európai Gazdasági Közösségek Bírósága, 1991. november 19., EBHT 1991 I-05357)

[153] DEB, 2010, pp. 14–25.

[154] DEB, 2010, p. 26.

[155] Ennek értelmében a bírósághoz fordulás azon szabályai, amelyek célja az uniós jog által az érintetteknek biztosított jogok védelme, nem lehetnek olyanok, hogy gyakorlatilag lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé tegyék az uniós jogrend által biztosított jogok gyakorlását.

[156] Charta 47. cikk: „Mindenkinek, akinek az Unió joga által biztosított jogait és szabadságait megsértették, az e cikkben megállapított feltételek mellett joga van a bíróság előtti hatékony jogorvoslathoz. Mindenkinek joga van arra, hogy ügyét a törvény által megelőzően létrehozott független és pártatlan bíróság tisztességesen, nyilvánosan és ésszerű időn belül tárgyalja. Mindenkinek biztosítani kell a lehetőséget tanácsadás, védelem és képviselet igénybevételéhez. Azoknak, akik nem rendelkeznek elégséges pénzeszközökkel, költségmentességet kell biztosítani, amennyiben az igazságszolgáltatás hatékony igénybevételéhez erre szükség van.”

[157] Safjan, 2012, old.: 8–9.

[158] Mengozzi, P., Főtanácsnoki indítvány a DEB-ügyben, C-379/09 (Európai Unió Bírósága, 2010. szeptember 2., EBHT 2010 I-13849)

[159] DEB, 2010, pp. 59–60. A Bíróság érvelését lásd DEB, 2010, pp. 35–58, a nemzeti bíróság által az értékelés során figyelembe veendő tényezőkről pedig DEB, 2010, pp. 61–62.

[160] Safjan, 2012, old.: 9.

[161] McB, 2010

[162] A házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, illetve az 1347/2000/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2003. november 27-i 2201/2003/EK tanácsi rendelet (HL L 338., 2003.12.23., 1–29. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 6. kötet, 243–271. o., celex-szám: 32003R2201)

[163] McB, 2010, pp. 17–25.

[164] A kérdés megfogalmazását lásd McB, 2010, p. 25.

[165] McB, 2010, p. 44az érvelést lásd McB, 2010, pp. 40–44. A Bíróság szerint a 2201/2003 rendelet ugyan meghatározza a felügyeleti jog fogalmát (2. cikk 9. pont), azonban a felügyeleti joggal rendelkező személyek körének meghatározása a tagállami jog alapján történik.

[166] Charta 7. cikk: „Mindenkinek joga van ahhoz, hogy magán- és családi életét, otthonát és kapcsolattartását tiszteletben tartsák.”
Charta 24. cikk: „(1) A gyermekeknek joguk van a jólétükhöz szükséges védelemhez és gondoskodáshoz. A gyermekek véleményüket szabadon kifejezhetik. Az őket érintő ügyekben véleményüket életkoruknak és érettségüknek megfelelően figyelembe kell venni. (2) A hatóságok és a magánintézmények gyermekekkel kapcsolatos tevékenységében a gyermek mindenek fölött álló érdekének kell az elsődleges szempontnak lennie. (3) Minden gyermeknek joga van ahhoz, hogy mindkét szülőjével rendszeres, személyes és közvetlen kapcsolatot tartson fenn, kivéve ha ez az érdekeivel ellentétes. ”

[167] McB, 2010, pp. 51–52.

[168] McB, 2010, pp. 53–62.

[169] Safjan, 2012, old.: 9–12Safjan arra is rámutat, hogy abban a hipotetikus esetben, ha az ír szabályok alapján az apának semmiféle lehetősége nem lett volna megszerezni a szülői felügyeleti jogot, a Bíróság valószínűleg megállapította volna a Charta 7. cikkében foglalt jog sérelmét. Ebben az esetben a Bíróság arra a következtetésre jutott volna, hogy a nemzeti szabályozás sérti a rendelet 2. cikkének 11. bekezdését.

[170] Safjan2012, old.: 12.

[171] N. S., 2011

[172] A menedékjog iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározására vonatkozó feltételek és eljárási szabályok megállapításáról szóló, 2003. február 18-i 343/2003/EK tanácsi rendelet (HL L 50., 2003.2.25., 1–10. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 6. kötet, 109–118. o., celex-szám: 32003R0343)

[173] 343/2003 rendelet 3. cikk: „(1) A tagállamok megvizsgálják harmadik országok minden olyan állampolgárának kérelmét, aki egy tagállam határán vagy területén menedékjogot kér. A kérelmet az a tagállam köteles megvizsgálni, amely a III. fejezetben előírt feltételek szerint felelős. (2) Az (1) bekezdéstől eltérve minden tagállam megvizsgálhatja a harmadik ország állampolgára által hozzá benyújtott menedékjog iránti kérelmet akkor is, ha annak megvizsgálásáért az e rendeletben megállapított feltételek szerint nem felelős. Ez esetben ez a tagállam válik e rendelet értelmében felelős tagállammá, vállalva a felelősséggel együtt járó kötelezettségeket. Ez a tagállam szükség esetén tájékoztatja a korábbi felelős tagállamot, a felelős tagállam meghatározására vonatkozó eljárást lefolytató tagállamot, vagy azt a tagállamot, amelyet a kérelmező átvételével vagy visszavételével kapcsolatban kerestek meg.”

[174] N. S., 2011, pp. 6–33.

[175] Az N. S., 2011 ügyben a Bíróság két alapeljárás tárgyalását egyesítette, amelyek közül az egyik alapeljárásban az angol bíróság több kérelmező ügyét együtt tárgyalta.

[176] N. S., 2011, pp. 34–49.

[177] N. S., 2011, p. 55.

[178] Az ügyben észrevételeket előterjesztő Írország, a belga és az olasz kormány is ezt az álláspontot támogatta (N. S., 2011, p. 61.).

[179] TrstenjakFőtanácsnoki indítvány a N. S. ügyben2011, pp. 76, 82, illetve lásd még ugyanitt pp. 75–83.

[180]  N. S., 2011, pp. 64–69.

[181] N. S., 2011, pp. 70–73.

[182] N. S., 2011, pp. 78–85.

[183] Charta 1. cikk: „Az emberi méltóság sérthetetlen. Tiszteletben kell tartani, és védelmezni kell.”
Charta 4. cikk: „Senkit sem lehet kínzásnak, embertelen vagy megalázó bánásmódnak vagy büntetésnek alávetni.”
Charta 18. cikk: „A menekültek jogállásáról szóló 1951. július 28-i Genfi Egyezmény és az 1967. január 31-i jegyzőkönyv rendelkezéseivel, valamint az Európai Unióról szóló szerződéssel és az Európai Unió működéséről szóló szerződéssel (a továbbiakban: a Szerződések) összhangban a menedékjogot biztosítani kell.”
Charta 47. cikke a hatékony jogorvoslathoz és a tisztességes eljáráshoz való jogról, lásd 156. lábjegyzetet.

[184] N. S., 2011, pp. 86–108.

[185] Safjan, 2012, old.: 7–8, 11.

[186] Åkerberg Fransson, 2013

[187]  Egyezmény 7. Kiegészítő Jegyzőkönyv, 4. cikk: „1. Ha valakit egy állam büntető törvényének és büntető eljárási törvényének megfelelően egy bűncselekmény kapcsán már jogerősen felmentettek vagy elítéltek, e személlyel szemben ugyanennek az államnak az igazságszolgáltatási szervei ugyane bűncselekmény miatt nem folytathatnak büntető eljárást, és vele szemben abban büntetést nem szabhatnak ki.”

[188] Charta 50. cikk: „Senki sem vonható büntetőeljárás alá és nem büntethető olyan bűncselekményért, amely miatt az Unióba a törvénynek megfelelően már jogerősen felmentették vagy elítélték.”

[189] Åkerberg Fransson, 2013, pp. 12–14.

[190] Åkerberg Fransson, 2013, p. 15. A többi kérdés a nemzeti szabályozás és a ne bis in idem elv összeegyeztethetőségére irányult.

[191] Ellentétben például a DEB (2010, p. 26.) üggyel, amelynek tárgya a nemzeti szabályozás és hatékony bírói jogvédelem összeegyeztethetősége volt. Ebben az esetben azt kellett megvizsgálni, hogy a Charta 47. cikkében foglalt elvvel ellentétes-e az a német szabályozás, amely jogi személy számára költségmentességet csak igen szigorú követelmények fennállása esetén, gyakorlatilag csak közérdekből biztosít. Az uniós jog és a tagállami aktus közötti kapcsolatot – mint a nemzeti bíróság is hangsúlyozta – az alapozta meg, hogy az előzetes döntéshozatali kérelem alapjául szolgáló per tárgya az állam uniós jog alapján fennálló felelősségének megállapítására volt.
Az McB (2010, pp. 17–25.) ügyben szintén az adott tényállás egyes elemei „kapcsolták össze” az uniós jogot és az attól egyébként független tagállami szabályozást. Az előzetes döntéshozatali kérelmet előterjesztő bíróság az ír szabályozás és a vonatkozó közösségi rendelet összeegyeztethetőségének vizsgálatát kérte. Arra várt választ, hogy a az uniós joggal ellentétes-e, ha a tagállami szabályozás az anyával házasságot nem kötő apa szülői felügyeleti jogának megszerzését azt megállapító bírósági határozattól teszi függővé. Az adott helyzetben e kérdés megválaszolására azért volt szükség, mert – az uniós jogtól látszólag független – tagállami anyagi jogi szabálytól függött, hogy a gyermek anya általi elvitele a közösségi rendelet értelmében jogellenesnek minősül-e.

[192] Åkerberg Fransson, 2013, p. 16.

[193] A Wachauf-ítélet (közvetett) tárgya is olyan nemzeti szabályozás volt, amely az uniós rendelet mérlegelést megengedő rendelkezése alapján született. Lásd még Parlament kontra Tanács, 2006, p. 104.

[194] Ez a „jelenlét” a szakirodalomban más esetekben mint „kapcsoló elv”, „kapcsolódási pont”, azaz pontosabban mint szoros kapcsolódási pont jelentkezik (Rosas & Kaila, 2011, old.: 19.Safjan, 2012, old.: 2.). Lásd a I.A.3. fejezet bevezető részét.

[195] Mint ahogy a közvetett, túl távoli kapcsoló elem sem. Lásd a 194. lábjegyzetet.

[196] Villalón több ítéletre hivatkozik e tekintetben (Főtanácsnoki indítvány az Åkerberg Fransson ügyben, 2012, p. 35.).

[197] A közös hozzáadott értékadó-rendszerről szóló, 2006. november 28-i 2006/112/EK tanácsi irányelv (HL L 347., 2006.12.11., 1–118. o., celex-szám: 32006L0112)

[198] VillalónFőtanácsnoki indítvány az Åkerberg Fransson ügyben, 2012, pp. 25–65.
Úgy gondolom, hogy a DEB és az McB esetek nem különböznek alapvetően a jelenlegi ügytől. Ezen ügyekben a Bíróság arra hivatkozva állapította meg a hatáskörét, hogy az adott tényállások egyes elemei megteremtették a kapcsolatot az uniós jog és a nemzeti szabályozás között, függetlenül attól, hogy azok közvetlen okként vagy véletlen esetként jelentkeztek. Az Åkerberg Fransson ügyben ezt a kapcsolatot a HÉA-bevétel csökkenése biztosítja.
DEB ügy tárgya a német polgári eljárásjog költségmentességre vonatkozó egyes szabályainak a hatékony bírói jogvédelem elvével való összeegyeztethetősége volt. A tagállamok előtti bírósági eljárásra vonatkozó eljárási szabályok nem uniós aktusok végrehajtását szolgálták és nem képezték uniós jogharmonizáció tárgyát. Az uniós jog és a tagállami aktus közötti kapcsolatot az adott esetben az a – véleményem szerint véletlen – körülmény alapozta meg, hogy az előzetes döntéshozatali kérelem alapjául szolgáló per tárgya az állam uniós jog alapján fennálló felelősségének megállapítására volt (DEB, 2010, p. 26.).
Az McB ügy tárgyát képező, a családi jog körébe tartozó tagállami rendelkezés olyan szabályozási területet érintett, amely alapvetően nem tartozik az uniós jog körébe (családi jog). A Bíróság mégis megállapította az uniós jog eljárási szabályai és a tagállami anyagi jogi szabályok közötti, a Charta alkalmazásához szükséges kapcsolatot. Ezt az adott esetben az a körülmény biztosította, hogy a nemzeti szabályozás végső soron e határozat megszerzésétől tette függővé, hogy a gyermek anya általi elvitele a közösségi rendelet értelmében jogellenesnek minősül-e.
Az Åkerberg Fransson üggyel fennálló hasonlóság miatt érdemes kitérni a Kremzowvégzésre. Ennek az ügynek az alapjául a Friedrich Kremzow Ausztriában több bűncselekmény miatt elítélt osztrák állampolgár elleni büntetőeljárás szolgált. Az eljárással kapcsolatban a strasbourgi bíróság megállapította az Egyezmény 6. cikke szerinti tisztességes eljáráshoz való jog sérelmét. Kremzow kártérítést kért a nemzeti bíróság előtt, és azzal érvelt, hogy jogellenes fogvatartása következtében az uniós jog szerinti, szabad mozgáshoz való jogát is megsértették. A nemzeti bíróság által előterjesztett előzetes döntéshozatali kérelemmel kapcsolatban a Bíróság először saját hatáskörének fennállását vizsgálta. Egyetértett azzal, hogy a szabadságtól való bármely megfosztás megakadályozhatja, hogy az érintett személy gyakorolja szabad mozgáshoz való jogát. Ennek ellenére, e jog gyakorlásának tisztán hipotetikus eshetősége nem létesít elégséges kapcsolatot az uniós joggal ahhoz, hogy az uniós rendelkezések alkalmazása igazolt legyen. Ezekután azonban arra is rámutatott, hogy mivel Friedrich Kremzow-ot emberölésért és lőfegyverek jogellenes birtoklásáért ítélték el – amely rendelkezések célja nem az uniós jog szabályainak való megfelelés biztosítása volt – ezért az alapeljárásban alkalmazandó nemzeti jogszabály olyan helyzetre vonatkozik, amely nem tartozik az uniós jog hatálya alá” (Kremzow, 1997, pp. 16–18.).
Ebből Sharpston főtanácsnok véleménye szerint contrario az következik, hogy az uniós joggal való releváns kapcsolat megállapítható lett volnaha a bűncselekményeknek lett volna kapcsolatuk az uniós politika valamely területével (ha például ezeket az uniós másodlagos jogban megállapított valamely uniós jogi célkitűzés biztosítása érdekében alkották volna) (Főtanácsnoki indítvány a Ruiz Zambrano ügyben, 2010, pp. 160–161.).

[199] A 2006/112 irányelv 250. cikkének (1) bekezdése és 273. cikke, az EUSz. 4. cikk (3) bekezdése, az EUMSz. 325. cikke és az Európai Közösségek saját forrásainak rendszeréről szóló, 2007. június 7-i 2007/436/EK, Euratom tanácsi határozat (HL L 163., 2007.6.23., 17–21. o., celex-szám: 32007D0436) 2. cikkének (1) bekezdése.

[200] Åkerberg Fransson, 2013, pp. 24–28.

[201] Åkerberg Fransson, 2013, p. 29., lásd még Melloni, 2013, p. 60.

[202]  A Bíróság egyes végzései arra engednek következtetni, hogy nem. Lásd Chartry, 2011, p. 25., Rossius és Collard, 2011, pp. 17., 19., Vinkov, 2012, p. 59.Pedone, 2013, p. 14.Gentile, 2013, pp. 14–15., illetve a 35. lábjegyzetet.

[203] Amelyet ebben a hipotetikus esetben a várandós, a gyermekágyas vagy szoptató munkavállalók munkahelyi biztonságának és egészségvédelmének javítását ösztönző intézkedések bevezetéséről szóló, 1992. október 19-i 92/85/EGK tanácsi irányelv (HL L 348., 1992.11.28., 1–7. o., magyar különkiadás 5. fejezet, 2. kötet 110–116. o., celex-szám: 31992L0085), illetve a férfiak és nők közötti esélyegyenlőség és egyenlő bánásmód elvének a foglalkoztatás és munkavégzés területén történő megvalósításáról szóló 2006. július 5-i 2006/54/EK parlamenti és tanácsi irányelve (HL L 204., 2006.7.26., 23–36. o., celex-szám: 32006L0054) alapozna meg.
Az elbocsátás tilalmáról lásd a 92/85 irányelv 10. cikkét: „Annak biztosítása érdekében, hogy a 2. cikkben meghatározott munkavállalók gyakorolhassák az e cikk által is elismert egészséges biztonságvédelmi jogaikat, rendelkezni kell arról, hogy: 1. a tagállamok megteszik a szükséges intézkedéseket ahhoz, hogy megtiltsák a 2. cikkben meghatározott munkavállalóknak a terhességük kezdetétől a 8. cikk (1) bekezdésében említett szülési szabadság végéig történő elbocsátását, az állapotukkal összefüggésbe nem hozott, a nemzeti jogszabályok, illetve gyakorlat által megengedett különleges esetektől eltekintve, amennyiben az adott esetben az illetékes hatóság ehhez hozzájárult; 2. ha a 2. cikkben meghatározott munkavállalót az 1. pontban említett időszak alatt elbocsátják, a munkáltató köteles az elbocsátás megfelelően megalapozott indokait írásban megadni; 3. a tagállamok megteszik az ahhoz szükséges intézkedéseket, hogy a 2. cikkben meghatározott munkavállalókat megvédjék az 1. pont értelmében jogszerűtlen elbocsátás következményeitől.”

[204] Véleményem szerint ezt az önkényes megkülönböztetést igyekezett elkerülni Villalón főtanácsnok a „véletlen eset” és a „közvetlen ok” kategóriák bevezetésével, amelyet azonban a Bíróság – ha hallgatólagosan is – elvetett (Főtanácsnoki indítvány az Åkerberg Fransson ügyben).

[205]  A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény felmentés idején hatályos 17. § (1) bekezdése értelmében a közszolgálati jogviszonyt a munkáltató felmentéssel indokolás nélkül megszüntetheti.

[206] A kormánytisztviselők jogállásáról szóló 2010. évi LVIII. törvény felmentés közlésekor hatályos 8. § (1) bekezdésének b) pontja szerint a kormánytisztviselői jogviszonyt a munkáltató felmentéssel indokolás nélkül megszüntetheti.

[207] Charta 30. cikk: „Az uniós joggal, valamint a nemzeti jogszabályokkal és gyakorlattal összhangban minden munkavállalónak joga van az indokolatlan elbocsátással szembeni védelemhez.”

[208] NagyBöszörményiGálóczhi-TömösvárySzabadosné BayVányaiDutkaSajtos
Nagy, a Böszörményi, a Gálóczhi-Tömösváry, a Szabadosné Bayés Ványaiügyekben a hivatalos közlemény közzétételre került 2013. március 16-án, a Hivatalos Lap C 79/3 számában. A Dutka és a Sajtos ügyekben erre a kézirat lezárásáig (2013. április 19.) nem került sor, azonban az előbbi ügyben előterjesztett kérdések is megtekinthetők a Bíróság honlapján.

[209] Az Alkotmánybíróság a 8/2011. (II. 18.) sz. AB határozatában megállapította, hogy a Ktjt. 8. §-ának (1) bekezdése alkotmányellenes és azt 2011. május 31-i, azaz kizárólag jövőbeni hatállyal megsemmisítette.
Az Alkotmánybíróság 29/2011. (IV. 7.) sz. AB határozatával a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény 17. § (1) bekezdésének alkotmányellenességét is megállapította, a megsemmisített rendelkezés hatályvesztését a határozatának közzétételét követő nappal mondta ki. A határozat közzétételének napja 2011. április 5. volt.

[210] Jelen tanulmány az előzetes döntéshozatali kérelmek által felvetett kérdések közül a Charta alkalmazási körének problémáját tárgyalja. Erre tekintettel nem térek ki az anyagi jogi kérdés elemzésére, így többek között az „indokolatlan” felmondás értelmezésére, a Charta 30. cikkével és az Európai Szociális Karta 24. cikkével kapcsolatos ítélkezési gyakorlatra, sem pedig a Strasbourgi bíróság által e tárgykörben hozott ítélet (K. M. C. 19554/11, Emberi Jogok Európai Bírósága, 2012. július 10.) részletes ismertetésére.

[211] A Dutkaügyben a Debreceni Munkaügyi Bíróság külön kérdésként fogalmazta meg, hogy a Charta alkalmazási köre kiterjed-e az adott esetre. [„Az Európai Unióról szóló szerződés 6. cikkére és az Európai Unió Alapjogi Charta 30. cikkére figyelemmel az uniós jognak a Charta 51. cikk (1) bekezdése értelmében vett végrehajtása valósul-e meg akkor, amikor a nemzeti jog munkavégzésre irányuló jogviszony megszűnését, illetve megszüntetését szabályozza?”]
Sajtosügyben előterjesztett második kérdés is e problémára utal: „Az indokolatlan elbocsátással szembeni védelem joga – a Lisszaboni Szerződés 6. cikk (3) bekezdését is figyelembe véve – olyan alapvető jognak minősül-e, amely általános elvként az uniós jogrend részét képezi és elsődleges uniós jogi szabályként érvényesül-e?”

[212] EUMSz. 4. cikk (2) bekezdés b) pontja.

[213] Lásd SharpstonFőtanácsnoki indítvány a Bartsch-ügyben, 2008, pp. 69., 73–77. és az általa hivatkozott Karner (2004, pp. 48–53.) ügyet a Közösségen belüli kereskedelem potenciális akadályozása vonatkozásában, valamint Carpenter, 2002, pp. 42–43., 46., Ruiz Zambrano, 2011, pp. 42–43.

[214] Megállapítható lenne például a kapcsolat, ha az indokolás nélkül elbocsátott felperes(ek) várandósak lennének (lásd a várandós, a gyermekágyas vagy szoptató munkavállalók munkahelyi biztonságának és egészségvédelmének javítását ösztönző intézkedések bevezetéséről szóló, 1992. október 19-i 92/85/EGK tanácsi irányelvet [HL L 348., 1992.11.28., 1–7. o., magyar különkiadás 5. fejezet, 2. kötet 110–116. o., celex-szám: 31992L0085] és a férfiak és nők közötti esélyegyenlőség és egyenlő bánásmód elvének a foglalkoztatás és munkavégzés területén történő megvalósításáról szóló 2006. július 5-i 2006/54/EK parlamenti és tanácsi irányelvet [HL L 204., 2006.7.26., 23–36. o., celex-szám: 32006L0054], esetleg a tényállás egyes elemei arra utalnának, hogy az adott helyzet más módon kapcsolódik az Unió másodlagos joganyagához.

[215] Lásd Chartry, 2011, p. 25 és a 35. lábjegyzetet.

[216] Polier, 2008, pp. 1–6.

[217] Polier, 2008, p. 7.

[218] Polier, 2008, pp. 13–15. Lásd még a Charta kötelező hatályának elismerése után született Noël, 2009, pp. 11–12.

[219] Jól szemlélteti ezt a helyzetet, hogy a legutóbb hozott Åkerberg Fransson ítéletben a Bíróság a főtanácsnok indítványával ellentétesen döntött ebben a kérdésben.

[220]  Mint a DEBítéletben láthattuk, a Bíróság, szükség esetén, értelmezi a feltett kérdést és annak a nemzeti határozatban megjelölt alapjogon kívüli más alapjoggal való összhangját is vizsgálja.

[221]  Charta 47. cikk első fordulat: „Mindenkinek, akinek az Unió joga által biztosított jogait és szabadságait megsértették, az e cikkben megállapított feltételek mellett joga van a bíróság előtti hatékony jogorvoslathoz.”

[222] Lásd a 8/2011. (II. 18.) sz. és a 29/2011. (IV. 7.) sz. Alkotmánybírósági határozatokat és az Alkotmány 57. § (1) bekezdését: „Mindenkinek joga van ahhoz, hogy valamely perben a jogait vagy kötelezettségeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el.”
Az Alkotmánybíróság a vonatkozó jogszabályi rendelkezések alkotmányellenességét többek között a hatékony jogorvoslathoz való alapjog alkotmányellenes korlátozása miatt állapította meg. Az Alkotmánybíróság szerint a törvényhozó azzal, hogy nem szabályozta a munkáltatói felmentés törvényi feltételeit, és lehetőséget adott a döntés indokolásának mellőzésére, szűk körre korlátozta azoknak az eseteknek a körét, amikor a kormánytisztviselő a siker reményében fordulhat a bírósághoz, és a bíróság a felmentés jogszerűségét érdemben el tudja bírálni. Az Alkotmánybíróság szerint ilyen körülmények között – a törvényi garanciák hiánya miatt – a munkáltató esetleges önkényes döntésével szemben nem nyújt hatékony jogvédelmet az sem, hogy a tisztviselő a munkáltatói döntést bíróság előtt támadhatja meg.

[223] K. M. C. az Egyezmény 6. cikk (1) bekezdése vonatkozásában: „1. Mindenkinek joga van arra, hogy ügyét a törvény által létrehozott független és pártatlan bíróság tisztességesen nyilvánosan és ésszerű időn belül tárgyalja, és hozzon határozatot polgári jogi jogai és kötelezettségei tárgyában, illetőleg az ellene felhozott büntetőjogi vádak megalapozottságát illetően.” A strasbourgi bíróság szerint az a tény, hogy a munkáltató – a kormánytisztviselők jogállásáról szóló 2010. évi LVIII. törvény 8. § (1) értelmében – nem köteles megindokolni a felmondást, megakadályozta az elbocsátott munkáltatót abban, hogy a bíróság előtt érdemben vitathassa a munkáltatója döntését.

[224] A hivatkozott irányelv és a Charta alkalmazási körével összefüggő egyes kérdésekre lásd a Bartsch, a Mangold, és a Kücükdeveci ügyeket.

[225]  A Ruiz Zambrano ügyben irányadó tényállás szerint a kolumbiai állampolgárságú – menedékjogért folyamodó – Gerardo Ruiz Zambranot és házastársát az illetékes hatóságok annak ellenére utasították ki Belgiumból, hogy közös kiskorú, Belgiumban született gyermekeik belga állampolgárok voltak. Az merült fel kérdésként, hogy a kiskorú gyermekek mint uniós polgárok – állampolgárságuk szerinti tagállam területén való – tartózkodási joga maga után vonja-e azt a jogot, hogy az eltartásukról gondoskodó egyenesági felmenőik is e tagállam területén tartózkodjanak, ellenére annak, hogy a szülők maguk nem uniós polgárok. A feltett kérdések elsősorban az EKSz.releváns rendelkezéseire vonatkoztak, és csak másodsorban érintették a családi élethez való alapvető jog értelmezését. A Bíróság ítéletében nem tért ki a szabályozás alapvető jogokkal való összhangjának vizsgálatára, mivel az EUMSz. 20. cikke alapján választ adott a feltett kérdésekre. (Az ítélet értelmében az olyan nemzeti szabályozás, amely ilyen esetekben megtagadja a szülőktől a tartózkodáshoz való jogot, ellentétes a vonatkozó uniós rendelkezéssel. Ennek oka, hogy az megfosztaná a gyermekeket attól, hogy uniós polgárként meglévő jogállásukkal összefüggő jogaik lényegét ténylegesen élvezzék.) Végül, az alábbiakban ismertetendő megközelítésmód ellenére, a főtanácsnok arra a következtetésre jutott, hogy az ügyben releváns tények felmerülésekor a családi élethez való uniós jog szerinti alapvető jogra sem harmadik országbeli állampolgár, sem uniós polgár nem hivatkozhat önálló jogként, az uniós joggal meglévő bármiféle kapcsolattól függetlenül (SharpstonFőtanácsnoki indítvány a Ruiz Zambrano ügyben, 2010, p. 176.)

[226]  Végül, az alábbiakban ismertetendő megközelítésmód ellenére, a főtanácsnok arra a következtetésre jutott, hogy az ügyben releváns tények felmerülésekor a családi élethez való uniós jog szerinti alapvető jogra sem harmadik országbeli állampolgár, sem uniós polgár nem hivatkozhat önálló jogként, az uniós joggal meglévő bármiféle kapcsolattól függetlenül (SharpstonFőtanácsnoki indítvány a Ruiz Zambrano ügyben2010, p. 176.)

[227]  Lásd Eeckhout, 2002Knook, 2005, old.: 374–398.Lenaerts, 2010.

[228] Knook (2005, old.: 375–379.) több szempontból párhuzamot vél felfedezni az amerikai Bill of Rights és a Charta elfogadásának körülményei és megszövegezése, valamint az azok értelmezésével kapcsolatos bírósági ítélkezési gyakorlat fejlődése között.

[229] Prechal, 2010, old.: 5Sánchez, 2012, old.: 1583.

[230] Knook, 2005, old.: 398.
Knook (2005, old.: 385.) rámutat arra az érdekes körülményre, hogy a Charta olyan jogokat is nevesít, amellyel kapcsolatban az Uniónak nincs jogalkotási hatásköre. Knook (2005, old.: 387–389., 393–397.) szerint a Bíróság ítélkezési gyakorlatának az Österreichischer Rundfunk, C-465/00, C-138/01 és C-139/01 (Európai Közösségek Bírósága, 2003. május 20., EBHT 2003 I-4989), Lindqvist, 2003Familiapress, 1997, a Schmidberger, 2003 és Booker Aqualcultur és Hydro Seafood, 2003 ítéletekkel fémjelezett fejlődése a Charta alkalmazási körének egyre kiterjesztőbb – végső soron az amerikai megoldás felé mutató – értelmezésére utal.

[231] A Bíróság ítéletében nem tért ki a szabályozás alapvető jogokkal való összhangjának vizsgálatára, mivel az EUMSz 20. cikke alapján választ adott a feltett kérdésekre. Az ítélet értelmében az olyan nemzeti szabályozás, amely ilyen esetekben megtagadja a szülőktől a tartózkodáshoz való jogot, ellentétes a vonatkozó uniós rendelkezéssel. Ennek oka, hogy az megfosztaná a gyermekeket attól, hogy uniós polgárként meglévő jogállásukkal összefüggő jogaik lényegét ténylegesen élvezzék (Ruiz Zambrano, 2011, p. 45.).

[232] SharpstonFőtanácsnoki indítvány a Ruiz Zambrano ügyben, 2010, p. 163.

[233] EUSz. 2. cikk: „Az Unió az emberi méltóság tiszteletben tartása, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság, valamint az emberi jogok – ideértve a kisebbségekhez tartozó személyek jogait – tiszteletben tartásának értékein alapul. Ezek az értékek közösek a tagállamokban, a pluralizmus, a megkülönböztetés tilalma, a tolerancia, az igazságosság, a szolidaritás, valamint a nők és a férfiak közötti egyenlőség társadalmában.”

[234] SharpstonFőtanácsnoki indítvány a Ruiz Zambrano ügyben, 2010, p. 166. A főtanácsnok szerint ez a megközelítés számos előnnyel járna. Így elkerülhető lenne a – tanulmány tárgyát képező – kapcsoló elem, kapcsolat vizsgálata, és a megközelítés arra ösztönözné a tagállamokat, hogy haladjanak tovább a részletes, uniós jogszabályokkal. Ez a megközelítés a hatáskörének keretei között tartaná az Uniót, valamint összhangban állna az uniós polgárság hatályával (SharpstonFőtanácsnoki indítvány a Ruiz Zambrano ügyben, 2010, pp. 166–170.).

[235] Ezzel a lépéssel nem értenek egyet GroussotPech, & Petursson (2012, old.: 145–146.) és Yowell (2012).

[236] A főtanácsnok szerint ehhez az ítélkezési gyakorlat fejlődésére és a tagállamoknak a politikai nyilatkozatára is szükség lenne (SharpstonFőtanácsnoki indítvány a Ruiz Zambrano ügyben, 2010, p. 173.)

[237] SharpstonFőtanácsnoki indítvány a Ruiz Zambrano ügyben, 2010, p. 175.
A jogirodalomban ezzel többen egyetértenek, lásd GroussotPech, & Petursson, 2012, old.: 146–147.Editorial Comments, 2010, old.: 1591. Ez utóbbi tanulmány szerzője emlékeztet arra, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlata értelmében például nem tartozik a közösségi jog hatálya alá az általános elvek érvényesülése szempontjából az a nemzeti szabályozás, amely a közösségi irányelv által lefektetett minimumszabályoknál szigorúbb rendelkezéseket vezet be, hacsak e rendelkezések nem valósítják meg a közösségi jog önmagában vett sérelmét. Ilyen módon ezekre a rendelkezésekre nem alkalmazhatók a Charta alapelvei. Lásd e tekintetben többek között az A-Punkt Schmuck­­handels, C-441/04 (Európai Közösségek Bírósága, 2006. február 23., EBHT 2006 I-2093) ítéletet; a Karner, 2004 ítélet pedig e szempontból kivételnek számít. A tanulmány szerint azonban a Mangold, 2005, a Bartsch, 2008 és a Kücükdeveci, 2010 ítéletek a Bíróság ítélkezési gyakorlatának változását vetítik előre e tekintetben. Az irányelvekben lefektetett minimumszabályoknál szigorúbb tagállami rendelkezések megítélése tekintetében lásd még Kokott & Sobotta, 2010, old.: 10–11., illetve az általuk hivatkozott Mischo, J., Főtanácsnoki indítvány a Merino Gómez ügyben, p. 58. (Európai Közösségek Bírósága, 2003. április 3., EBHT 2004 I-2605).

[238] SharpstonFőtanácsnoki indítvány a Ruiz Zambrano ügyben, 2010, p. 176.

[239] Ez utóbbi kérdésről lásd Sánchez, 2012, old.: 1592–1596.Prechal, De Vries, & Van Eijken, 2011, old.: 222–224.Mariano, C-217/08, p. 22. (Európai Közösségek Bírósága, 2009. március 17., EBHT 2009 I-35)Ajdini, 2013.

[240] Megállapítható lenne például a Bíróság hatásköre az indokolás nélküli felmondással kapcsolatos magyar ügyekben.

[241] SharpstonFőtanácsnoki indítvány a Ruiz Zambrano ügyben, 2010, p. 177.