Publikáció: Az Alapjogi Charta alkalmazási köre I.

Dr. Varga Zsófia:
Az Alapjogi Charta alkalmazási köre I.
(Európai Jog, 2013/5., 17-29. o.)

I. Bevezetés

A 2000-ben Nizzában aláírt Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta)[1] a Lisszaboni Szerződés[2] hatályba lépése óta ugyanolyan jogi kötőerővel bír,[3] mint az Unió[4] alapító szerződései.[5] A Lisszaboni Szerződést, valamint a Chartát a magyar jogalkotó a 2007. évi CLXVIII. törvénnyel ültette át a nemzeti jogrendbe,[6] és a vonatkozó rendelkezések hatályba lépését a Lisszaboni Szerződés hatályba lépésének időpontjára utalással határozta meg.[7] A törvény 1. számú melléklete tartalmazza a Lisszaboni Szerződés, 2. számú melléklete pedig a Charta hiteles magyar nyelvű szövegét. Ennek alapján 2009. december 1-je óta ezek a nemzetközi szerződések a magyar bíróságok által is kötelezően alkalmazandó jogszabályok.[8]

Mit jelent mindez? Kik és milyen körülmények között hivatkozhatnak a Charta rendelkezéseire? Azzal jár-e a Charta kötelező hatályának elismerése, hogy az abban foglalt jogokat az uniós polgárok bármilyen körülmények között érvényesíthetik? Védelmet nyújt-e például a Charta az indokolás nélküli felmondás olyan eseteiben, amikor magyar köztisztviselő magyarországi jogviszonya szűnik meg alapjog-ellenes módon? Változtat-e a helyzeten, ha az elbocsátott köztisztviselő várandós volt?

A Charta rendelkezéseinek az Unió elsődleges joga rangjára emelése,[9] valamint a magyar jogrendszerbe történő átültetése jelentős, mind az Európai Unió Bírósága[10] (a továbbiakban: Bíróság), mind a tagállami bíróságok jogalkalmazási gyakorlatára hatással bíró változás.

Ugyanakkor nagyon fontos szem előtt tartani, hogy a Charta kötelező hatályának elismerése nem jelenti az Unió szerződésekben meghatározott hatáskörének kiterjesztését. A Charta nem hoz létre új hatásköröket vagy feladatokat az Unió számára.[11] Hogyan kell ezt értelmeznünk?

Az uniós alapjogok csak az uniós jog hatáskörében érvényesülnek. A Chartában foglalt alapvető jogokra önmagában, más uniós jogalap, az uniós joggal fennálló kapcsolat hiányában nem lehet hivatkozni. Ez azt jelenti, hogy a Charta rendelkezései az uniós jog egységes értelmezését biztosítják, azonban nem egységesítik a tagállamokban biztosított alapjogi védelem szintjét.[12] Az Unió jogával kapcsolatban nem álló tagállami aktusok és helyzetek nem tartoznak a Charta alkalmazási körébe, e belső jogi rendelkezések uniós alapvető jogokkal való összhangjának megítélésére az Unió továbbra sem rendelkezik hatáskörrel. A nehézségek, mint látni fogjuk, abból adódnak, hogy e látszólag egyértelmű hatáskör-elhatárolás ellenére nehézségekbe ütközik annak megállapítása, hogy mely tagállami aktusok tartoznak az uniós jog hatálya alá.

A Charta rendelkezéseinek címzettjei elsősorban az Unió intézményei, szervei és hivatalai.[13] A Charta alkalmazási köre a tagállamokra csak annyiban terjed ki, amennyiben az Unió jogát hajtják végre.[14]

Jelen tanulmány szempontjából ez utóbbi rendelkezésnek van különös jelentősége. E két részletben megjelenő tanulmány azt vizsgálja, hogy Charta rendelkezései mennyiben vonatkoznak a belső jogi helyzetekre. A kérdés felveti az „uniós jog végrehajtására” vonatkozó kritérium értelmezésének szükségességét.

A dolgozat első fejezete az Charta alkalmazási körével kapcsolatos elméleti kérdések, második fejezete az uniós bírósági ítélkezési gyakorlat, harmadik fejezete pedig az esetleges jövőbeli megoldások elemzésével foglalkozik. E kérdések vizsgálatának a 2013. február 26-án kihirdetett Åkerberg-ítélet,[15] valamint a magyar bíróságok által 2012 végén, illetve 2013 elején előterjesztett, a köztisztviselők és a kormánytisztviselők indokolás nélküli felmondásával kapcsolatos, a Charta 30. és 51. cikkeinek értelmezését érintő hét előzetes döntéshozatali kérelem[16] ad különös aktualitást. A tanulmány a megfelelő kérdéseknél elemzi a magyar ügyek uniós jog hatálya alá tartozásának problémáját is.

A tanulmány itt közölt első része az első fejezetet, valamint a második fejezetnek az első részét tartalmazza. A folyóirat következő számában megjelenő második rész foglalkozik a fennmaradó kérdésekkel, az uniós jog hatálya alá tartozás értelmezésével.

II. A Charta alkalmazási köre

A Charta – amellett, hogy 2009 óta jogi kötőerővel bíró aktus – fontos szimbolikus szerepet is betölt: kifejezi a „közös európai értékeket”, ezáltal megerősítve, hogy az Unió több, mint pusztán gazdasági érdekeken alapuló közösség.[17] Általánosan elfogadott vélemény, hogy a „spill over” hatás eredményeként a Charta az alapvető jogok védelmének mindenképp fontos motorja, függetlenül az alkalmazási körének terjedelmétől.[18]

A Charta időbeli hatályával kapcsolatban két dolgot érdemes megjegyezni. Egyrészt, a Bíróság már abban az időszakban is hivatkozott a Charta rendelkezéseire mint az Közösségek általános elveként elismert alapvető jogok egyik forrására, amikor az még nem rendelkezett kötelező hatállyal.[19] Másrészt, a Lisszabon utáni ítélkezési gyakorlatában azt is kimondta, hogy a Charta jogi kötőereje aktus ex tunc, azaz visszaható hatállyal érvényesül.[20]

Emlékeztetni kell arra is, hogy a Charta alkalmazási körével kapcsolatos (az alábbiakban elemzett) ítélkezési gyakorlat egy része is e korábbi – egyes esetekben pedig még a Charta elfogadása előtti – időszakból származik.[21] Ebben az időszakban dolgozta ki a Bíróság azokat az elveket, amelyek a közösségi jogrendben védett alapjogok tagállamok általi tiszteletben tartására vonatkoznak.[22] Ennek értelmében – az előterjesztett tényállások jellegétől függően[23] – a Bíróság akkor kötelezi a tagállamot e jogok tiszteletben tartására, ha a tagállam uniós jogot hajt végre, vagy a nemzeti szabályozás[24] az uniós jog hatálya alá tartozik.[25] E megállapítások a Charta alkalmazási körének meghatározása szempontjából is irányadóak. E körben különösen arra kell tekintettel lenni, hogy az 51. cikkhez fűzött magyarázatok[26] is ilyen korábbi ítéletekre utalnak, illetve a Charta szerkesztői is egy korábbi ítélet[27] megfogalmazását vették át a Charta alkalmazási körének meghatározásához. Ennek ellenére erősen vitatott, hogy a Charta 51. cikk (1) bekezdésében meghatározott alkalmazási köre egybeesik-e az uniós jog általános elveinek alkalmazási körével. E kérdésre egyelőre a Bíróság ítélkezési gyakorlata sem adott egyértelmű választ.[28] Ugyanakkor, mint látni fogjuk, a Chartához fűzött magyarázatok és maga a Bíróság is alkalmazza az e korábbi ítéletekben kimondott elveket a Charta alkalmazási körének értelmezése során.

A részletesebb fejtegetések előtt fontos felhívni a figyelmet a Charta alkalmazási körével kapcsolatos néhány fontos kifejezésre: az uniós jog végrehajtására és az uniós jog hatálya alá vagy alkalmazási körébe tartozásra.[29] Alapvető jelentőségű kifejezések elhatárolása tekintettel arra, hogy a Charta ratione materiaehatályával kapcsolatos két eltérő álláspontot tükröznek. Az uniós jog „végrehajtása” szűk, szó szerinti értelemben az uniós jog átültetését, vagyis azt a helyzetet jelenti, amikor a tagállam az Unió meghatalmazottjaként cselekszik és eljárása szoros kapcsolatban áll egy konkrét uniós jogforrás érvényesítésével. Az uniós jog „hatálya alá/alkalmazási körébe tartozás” ezzel szemben egy tágabb értelmezésre utal, amennyiben e kategóriába az uniós jog végrehajtásán kívül egyéb helyzetek is beletartoznak.[30] Az alkalmazási kör és a hatály kifejezéseket nagyjából egymás szinonimájának tekinthetjük. A Charta alkalmazási körének terjedelmével kapcsolatos értelmezési nehézségek abból erednek, hogy míg a Charta szövege az előbbi, a magyarázatok és az alapvető jogokkal kapcsolatos – Charta előtti és utáni – ítélkezési gyakorlat az utóbbi kifejezéseket[31] használják annak meghatározására.

A Charta tehát nem tekinthető önálló forrásnak az uniós jogkörök gyakorlása, illetve az unió és a tagállami jogrendszerek közötti hatáskörmegosztás szempontjából. A Chartában foglalt alapvető jogok alkalmazási körét ennél fogva az uniós jog ratione materiae hatálya határozza meg.[32]

A Charta tagállami aktusokra történő alkalmazásának feltétele, hogy a tagállami aktus az uniós jog hatálya alá tartozzon, ez pedig az az uniós jogrend és az adott rendelkezések közötti valamely kapcsoló elem meglétében nyilvánul meg. A kapcsolódási pont mint feltétel szükségessége tekintetében egyértelmű a jogirodalom és az ítélkezési gyakorlat véleménye, eltérések annak jellegét tekintve fedezhetők fel.[33] Jelen tanulmány elsődleges tárgya e kapcsoló elem vizsgálata.

Érdemes emlékeztetni arra, hogy az előzetes döntéshozatali eljárás keretében a Bíróság csak az uniós jog értelmezésére rendelkezik hatáskörrel,[34] amely hatáskört a Charta rendelkezései nem terjesztik ki. Ennek értelmében a Bíróság hatásköre hiányában, indokolt végzéssel elutasítja a Charta értelmezésére vonatkozó előzetes döntéshozatal iránti kérelmet, ha „az előzetes döntéshozatalra utaló határozat nem tartalmaz olyan konkrétumot, amely alapján úgy lehetne tekinteni, hogy az alapeljárás tárgya az uniós joghoz kapcsolódik”.[35]

Az eddigi ítélkezési gyakorlat alapján a tagállami aktus akkor nem tartozik az uniós jog hatálya alá, ha a tényállás nem kapcsolódik az Unió elsődleges jogához, és[36] az adott területen (a tényállást érintő speciális kérdésről)[37] az Unió másodlagos jogot sem alkotott.[38] Amennyiben van az adott területet szabályozó másodlagos jogforrás, úgy a Charta alkalmazási körének hiánya akkor állapítható meg, ha a vizsgált tagállami aktus nem annak végrehajtását szolgálta.[39] A végrehajtás tágan értendő, azaz magában foglalja azokat az eseteket is, amikor a tagállami aktus az uniós joggal való harmonizáció biztosítását szolgálta.[40] Ezenkívül, – mint látni fogjuk – a tényállás egyéb elemei sem kapcsolhatják az adott helyzetet az uniós joghoz.

Az alábbiakban e kérdést pozitív irányból fogom megvizsgálni: mik lehetnek azok a tényezők, amelyek a tagállami helyzetet az uniós joghoz kapcsolják, azaz annak hatálya alá vonják?

A) A jogirodalomban ismert két megközelítésmód

Fontos megjegyezni, hogy az a Charta alkalmazási körével kapcsolatos bizonytalanság részben a terminológiai egyértelműség hiányának tulajdonítható. A Charta a saját „alkalmazási köréről”, az ítélkezési gyakorlat pedig annak „hatályáról” beszél.[41] A Charta egyes nyelvi változataiban használt kifejezések között jelentésbeli eltérések mellett,[42] a Bíróság ítéleteiben sem teljesen következetes az „uniós jog végrehajtása” és az „uniós jog hatálya alá tartozik” kifejezések használata: egyes esetekben a két kifejezés egymás szinonimájaként fordul elő.[43] Emellett, a Charta 51. cikk (1) bekezdése és az ahhoz fűzött magyarázatok szóhasználata is eltér egymástól, előbbi az „Unió jogát hajtják végre”,[44] utóbbi „az uniós jog alkalmazási körében járnak el”[45] kifejezést használja. A Bíróság egyéb határozataiban az „uniós joghoz kapcsolódik”, a szakirodalomban az „uniós jog jelenléte”[46] kifejezésekkel is találkozhatunk.[47]

Mindezek alapján nem meglepő, hogy több álláspont létezik a Charta 51. cikkének (1) bekezdése által meghatározott alkalmazási kör, azaz az „Unió jogának végrehajtása” kifejezés értelmezésével kapcsolatban.

1. A megszorító értelmezés

A megszorító értelmezés szerint a Charta az Unió normatív hatáskörének korlátain belül alkalmazandó. A nemzeti jog tekintetében a Charta csak annyiban érvényesül, amennyiben a tagállam szigorú értelemben uniós jogot „hajt végre”, vagy ehhez a végrehajtáshoz szorosan és közvetlenül kapcsolódó körben jár el.[48] A nemzeti aktus nem tartozik a Charta alkalmazási körébe, ha a tagállami jog és az uniós jog között mindössze lazább kapcsolat áll fenn. Így például nem elegendő a Charta alkalmazásához, ha a nemzeti jog által szabályozott területen (pl. szociálpolitika) általában véve, az Unió is részleges hatáskörrel rendelkezik.[49]

Ezen értelmezés alapján az uniós jogrend általános elveinek érvényesülési köre és a Charta alkalmazási köre csak részben fedi egymást, ez utóbbi, értelemszerűen, szűkebb. Így például az általános elvek alkalmazási körével kapcsolatos kiterjesztő ítélkezési gyakorlat sem vihető át automatikusan a Charta alkalmazási körére.[50] A megszorító álláspont hívei e tekintetben rámutatnak, hogy a Chartában foglalt alapjogi katalógus igen részletes: az több jogot nevesít, mint a tagállamok alkotmányos hagyományai vagy az Egyezmény. Márpedig a Bíróság az általános elvként elismert alapvető jogok meghatározása során e két utóbbi forrásból merített.[51]

A megszorító megközelítésmód támogatói szerint ezt az értelmezést támasztja alá a Charta 51. cikk (1) bekezdése, valamint az ahhoz fűzött magyarázat megszövegezése, amennyiben az előbbi az uniós jog „végrehajtására” utal, az utóbbi pedig a Wachauf-ügyben hozott ítéletet hozza fel példaként.[52] A Charta elfogadásának körülményei, a megszövegezés körüli hosszas tárgyalások és a hatásköreiket féltő tagállamok aggodalmai,[53] valamint a – több nyelvi változatban szereplő – „kizárólag” kifejezés használata[54] is a szigorúbb értelmezés helyességére utalnak. Emellett ez értelmezés egyértelműen tiszteletben tartja a Szerződés,[55] a Charta[56] és a magyarázatok[57] által is hangsúlyozott szubszidiaritás, valamint a hatáskör-átruházás elvét.[58] Végül pedig világos hatáskörmegosztást tesz lehetővé az alapjogi jogvédelem tekintetében a Bíróság és a tagállamok között.[59]

2. A kiterjesztő értelmezés

A kiterjesztő értelmezés alapján a Charta alkalmazási köre nem csak az uniós jog szigorúan vett végrehajtására vonatkozik, hanem azokra a tagállami aktusokra is, amelyek az uniós jog tágabban vett működési területén belül születtek. Így a Charta minden olyan esetben kötelezi a tagállamokat, amelyben azok az „uniós jog hatálya” alatt cselekszenek. Ennek értelmében a Charta szélesebb körben alkalmazandó, mint amilyen körben az Unió jogalkotási hatáskörrel rendelkezik. Így a Charta alkalmazási köre arra a tagállami szabályozásra is kiterjed, amely nem közvetlenül az uniós jog végrehajtását szolgálja, hanem ahhoz csak közvetetten kapcsolódik. A kapcsolatot megalapozhatja az a tény, hogy a tagállami aktus valamely uniós jogi rendelkezés alóli kivételt szabályoz, vagy fontos az uniós jog megfelelő és hatékony alkalmazáshoz vagy értelmezéséhez. A tagállami és az uniós jog közötti kapcsolat tehát ebben az esetben is szükséges, bár kevésbé szigorúan, inkább funkcionális módon értelmezendő.[60]

A kiterjesztő értelmezés hívei szerint a Charta 51. cikk (1) bekezdésének szövegezése – különösen az egyes nyelvi változatok közötti eltérések, illetve annak többértelműsége okán – nem zárja ki az effajta tágabb értelmezést.[61] Emellett ez a megközelítés lehetővé teszi az Unió általános elvei és a Charta alkalmazási körének egységes meghatározását, elkerülve az azok közötti mesterséges, nehezen értelmezhető és indokolható különbségtételt, illetve azt a helyzetet, hogy a Charta szűkebb körben biztosítson alapjogi védelmet, mint az Unió általános elvei.[62] Ez a szituáció ellentétes lenne a Charta azon rendelkezésével is, amelynek értelmében az alapvető jogok védelmi szintje nem csökkenhet.[63] A kiterjesztő értelmezés támogatói szerint a Bíróság és a tagállami alkotmánybíróságok közötti, a tág értelmezésből adódó esetleges hatásköri átfedések feloldásában a Charta és a Szerződések további rendelkezései nyújtanak segítséget.[64]

3. A Charta elfogadott szövege

Érdemes röviden utalni arra, hogy a Charta elfogadott szövege hosszú tárgyalások és bonyolult kompromisszumok eredménye. A hatáskörüket védő tagállamok óvatosak voltak, a tárgyalások során többfajta megfogalmazási javaslat is napvilágot látott.[65] Végül, a Charta 51. cikk (1) bekezdésének megfogalmazása igen szigorú álláspontot tükröz, amikor úgy fogalmaz, hogy annak alkalmazási köre a tagállamokra csak az Unió jogának végrehajtása esetén terjed ki.

Annak érdekében, hogy a jogi kötőerővel bíró Charta ne veszélyeztesse a tagállamok szuverén jogköreit, biztosítékok kerültek beépítésre a Szerződések és a Charta egyéb rendelkezéseibe. Így az EUMSz. 6. cikkének (1) bekezdése kimondja, hogy a Charta rendelkezései semmilyen módon nem terjesztik ki az Uniónak a Szerződésekben meghatározott hatásköreit. Ez a rendelkezés megfelel a Charta 51. cikk (2) bekezdésben rögzített szabálynak, valamint az EUSz. 5. cikkében[66] megfogalmazott hatáskör-átruházás és szubszidiaritás elvének.[67] Ezen kívül, a Charta rendelkezéseit az általános rendelkezéseknek megfelelően kell értelmezni és alkalmazni.[68] Harmadsorban, bár nem rendelkeznek per se kötelező jogi hatállyal, a Chartához fűzött magyarázatokat is figyelembe kell venni a rendelkezések értelmezése során.[69]

A Charta 51. cikkéhez fűzött magyarázat tágítja az alkalmazási kör határait, amennyiben a korábbi ítélkezési gyakorlatra utalva kimondja, hogy az uniós alapvető jogok tiszteletben tartása abban az esetben kötelező a tagállamokra nézve, amennyiben azok az uniós jog alkalmazási körében járnak el. A magyarázat erre vonatkozóan példaként említi a Wachauf, az ERT, valamint az Annibaldi, majd a Karlsson ügyekben hozott ítéleteket.[70]

Felmerül a kérdés, hogy a Charta megszövegezői szűkíteni akarták-e a Chartában elismert jogok és elvek alkalmazási körét az Unió általános elveiként elismert alapvető jogok érvényesülési köréhez viszonyítva. A Bíróság ítélkezési gyakorlata alapján ugyanis az általános elvek a tagállamokat az uniós jog hatályánbelül kötelezik. Ez a felvetés visszavezet a Charta alkalmazási köre és az általános elvek tárgyi hatályának viszonyához, amely kérdésben a jogirodalom erőteljesen megosztott.[71]

Érdemes röviden utalni a Bíróság EUMSz. 18. cikkén[72] alapuló, az állampolgárságon alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalmával kapcsolatos ítélkezési gyakorlatára. A vonatkozó ítéletekben a Bíróság azt mondta ki, hogy e megkülönböztetés a Szerződések alkalmazási körében tilos. A jogirodalom egyetért abban, hogy az uniós jog EUMSz. 18. cikkével összefüggésben értelmezett alkalmazási körét nem szabad azonosítani annak a Charta vonatkozásában érvényesülő alkalmazási körével. A Bíróság, ítélkezési gyakorlata alapján, az előbbit tágabban értelmezi.[73]

A Bíróság ítélkezési gyakorlata nem nyújtott egyértelmű választ arra a kérdésre, hogy melyik értelmezési mód a követendő,[74] bár felfedezhető egyfajta nyitás a megengedőbb, az alkalmazási kör határait szélesebben meghúzó értelmezés irányába.[75]

B) Az ítélkezési gyakorlat által kialakított három esetcsoport

A jogirodalom, a Bíróság ítélkezési gyakorlata alapján, három csoportba sorolja a Charta alkalmazási körébe tartozó eseteket.[76]

Az első csoportba azok az esetek tartoznak, amelyekben a tagállami aktus az uniós jog végrehajtását vagy annak érvényesülését biztosítja. Ide sorolható az irányelvek átültetése,[77] a rendeletek,[78] az elsődleges és a másodlagos jogforrások[79] hatályba léptetése érdekében hozott intézkedések, a közösségi szabályok alkalmazása[80] és az uniós jog végrehajtása.[81]

A második csoportba a Szerződésekben foglalt alapvető szabadságok tagállamok általi korlátozásának az uniós jog által megengedett esetei tartoznak. E korlátozásokat igazolhatják a Szerződések rendelkezései,[82] a Bíróság ítélkezési gyakorlata által elismert kényszerítő körülmények, vagy az alapvető jogok érvényesülése.[83]

A harmadik csoportot azok az esetek alkotják, amelyekben a belső jogi szituáció és a tagállami aktus valamely egyéb kapcsolódási pontot mutat az Unió jogrendjével.[84]

A legkevésbé a harmadik kategória határai világosak, ugyanakkor az ítélkezési gyakorlat azt mutatja, hogy az első két esetcsoporton kívül is van lehetőség a Charta alkalmazására. Ilyenkor a konkrét helyzetben a tényállás egyéb elemeinek kell a nemzeti normát az uniós joghoz „kapcsolnia”, vagy a nemzeti aktusnak egyéb okok miatt kell az uniós jog hatálya alá tartoznia.[85] Úgy tűnik, az uniós joggal való általános és elvont kapcsolat nem elegendő e tekintetben. Mik lehetnek tehát ezek a kapcsolódási pontok?

A Bíróság mindeddig konkrét szituációkban, esetről esetre vizsgálta a szükséges kapcsoló elem meglétét.[86] Az alábbiakban a legfontosabb ítéletek rövid elemzésén keresztül ezen ítélkezési gyakorlat fejlődését mutatom be.[87]

1. Az agency-szituáció

A megszorító értelmezés alapján a Charta rendelkezései csak annyiban vonatkoznak a tagállamokra, amennyiben azok az uniós szabályok végrehajtóiként járnak el.[88] Ezt az esetet nevezi a szakirodalom „agency-szituációnak” (meghatalmazotti vagy végrehajtói helyzet).[89] A tagállamok ilyen esetekben az uniós intézmények meghatalmazottjaként[90] cselekszenek, így ugyanazok a szabályok vonatkoznak rájuk az alapvető jogok tiszteletben tartását illetően, mint az az előbbiekre.[91] Az e kategóriába tartozó esetek közül – a magyarázatok által is hivatkozott – Wachauf, majd a Kücükdeveci ítéleteket érdemes megvizsgálni.

a) A Wachauf-ügy

A Wachauf-ügyben a felperes mint haszonbérlő tejipari termeléssel foglalkozott. A vonatkozó közösségi rendeletek[92] felhatalmazták a tagállamokat arra, hogy a tejtermelő gazdaságok haszonbérlői számára, bizonyos körülmények között, a tejtermeléssel való végleges felhagyásért ellenszolgáltatást biztosítsanak. E rendeletek alapján elfogadott német törvényre hivatkozva a felperes a haszonbérlet lejártakor – mint a termeléssel felhagyó vállalkozó – a neki járó ellenszolgáltatás megfizetését kérte. Mivel az illetékes német hatóság ezt az ellenszolgáltatást annak ellenére megtagadta tőle, hogy az általa kiépített tejtermelő gazdaságot véglegesen megszüntette, a felperes keresetet terjesztett elő.[93] A német bíróságnak kétségei merültek fel a közösségi rendeletek értelmezésével kapcsolatban, ezért előzetes döntéshozatali kérelmet terjesztett elő.[94]

E körülmények között a Bíróságnak többek között arról kellett határoznia, hogy a vonatkozó rendelet egyes rendelkezései összeegyeztethetők-e az alapvető jogok közösségi jogi védelmének követelményével.  E tekintetben a Bíróság azt vizsgálta, hogy az ellenszolgáltatás biztosításának megtagadása kötelezően következett-e az közösségi rendeletből, és az összhangban állt-e az alapvető jogokkal.[95]

Ítéletében a Bíróság a következőképpen érvelt. A szóban forgó ellenszolgáltatás megtagadása a termeléssel felhagyó haszonbérlőktől akkor értékelhető az alapvető jogok megsértéseként, ha annak eredményeként a haszonbérlőt kártalanítás nélkül fosztják meg munkája és az általa haszonbérbe vett gazdaságban elvégzett beruházások hasznaitól.[96]

Ugyanakkor a közösségi rendelet a tagállamok számára kellő mértékű diszkrecionális jogkört biztosít arra, hogy a haszonbérlők számára ilyen esetekben az alapvető jogok védelmének követelményével összhangban álló méltányos ellenszolgáltatást biztosítsanak. Emiatt a rendeletben foglalt szabályozás összhangban áll az alapvető jogokkal.[97]

Jóllehet a Bíróság a Wachauf-ügyben hozott ítéletben elsősorban a szóban forgó rendelet és az alapvető jogok összeegyeztethetőségével foglalkozott, közvetetten elismerte azt, hogy a közösségi jog alapján hozott tagállami határozatoknak is összhangban kell állniuk az közösségi jog alapján védelemben részesített alapvető jogok védelmének követelményével.

Az ítélet azért különösen jelentős, mert abban a Bíróság kimondta: a tagállamoknak az uniós jogi szabályozás végrehajtása során figyelemmel kell lenniük az alapvető jogok uniós jogrendbeli védelmének követelményeire, és a szabályokat, amennyire lehetséges, e követelményekkel összhangban kell alkalmazniuk.[98]

b) A Wachauf ítélkezési gyakorlat kiterjesztése

A Bíróság a Wachauf-ügyben a közösségi rendeletek tekintetében megfogalmazott elvet[99] később kiterjesztette az irányelvek[100] és más uniós jogforrások átültetése és végrehajtása esetére.

 Az irányelveket illetően azt is kimondta, hogy az uniós jog végrehajtásának fogalmát nem lehet kizárólag az azt átültető intézkedésekre korlátozni,[101] azt úgy kell értelmezni, mint amely az irányelv által előírt szabályok utólagos és konkrét alkalmazására is vonatkozik.[102] Ugyanígy alkalmazandó minden olyan nemzeti intézkedésre is, amely alkalmas arra, hogy az irányelv által követett cél elérését biztosítja. Ilyennek minősülhet az a már meglévő nemzeti rendelkezés, amely biztosítja a nemzeti jog összhangját az irányelvvel,[103] illetve az a szabályozás, amely a tulajdonképpeni átültetést követően az elfogadott nemzeti szabályokat kiegészíti vagy módosítja.[104] Az irányelvek végrehajtása minden olyan helyzetre kiterjed, amikor valamely nemzeti jogszabály egy olyan irányelv által szabályozott területet érint, amelynek átültetési határideje lejárt.[105]

Hasonlóképpen, maga a végrehajtás kifejezés is tágabban értendő.[106] A Charta alkalmazása nem függhet attól, hogy a tagállami szabályozást kifejezetten az uniós jog átültetése keretében fogadták el vagy már korábban is fennállt: az mindkét esetben az uniós jog végrehajtását szolgálja.[107]

A Bíróság azt is megállapította: a tagállamoknak ügyelniük kell arra, hogy a másodlagos jog valamely szabályának ne olyan értelmezését vegyék alapul, amely ellentétes az uniós jogrend révén védelemben részesített alapvető jogokkal vagy az uniós jog más általános elveivel.[108]

A Bíróság a Wachauf ítélkezési gyakorlatot azokra a helyzetekre is alkalmazta, amikor a tagállam a közösségi szabályozás végrehajtási intézkedéseit fogadja el; ennek során is figyelemmel kell lenniük a közösségi jog általános elveire.[109]

Érdemes röviden megjegyezni, hogy az alapvető jogok tiszteletben tartásának kötelezettsége attól függetlenül terheli a tagállamokat, hogy rendelkeznek-e diszkrecionális jogkörrel, illetve milyen mértékű mérlegelési mozgástér áll a rendelkezésükre.[110] Egyes vélemények szerint a Charta tagállami aktusokra történő alkalmazása fel sem merül olyan esetekben, amikor a tagállam az uniós jog végrehajtása szempontjából nem rendelkezik bizonyos mérlegelési mozgástérrel. Ellenkező esetben ugyanis a jogsértést az Uniónak lehetne felróni.[111]

A Bíróság Lisszabon előtti, a Charta rendelkezéseire hivatkozó ítélkezési gyakorlata az esetek többségében a Wachauf-esethez hasonló, agency-szituációban értékelte a tagállami szabályozásnak az alapelvekkel való összhangját.[112] Ezen időszak alatt a Charta rendelkezéseinek értelmezése során igen sokszor támaszkodott az alapvető jogok más forrásaira, így a Közösség általános elveire, valamint az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélkezési gyakorlatára, és az Európai Szociális Karta[113] rendelkezéseire.[114]

c) A Kücükdeveci-ügy

Seda Kücükdevecit tíz év munkaviszony után elbocsátotta munkáltatója, aki a felmondási idő számítása során nem vette figyelembe azt az időszakot, amelyet Kücükdeveci a 25. életévének betöltése előtt töltött nála.

A nemzeti bíróság előtt felmerült a kérdés, hogy a számítás alapjául szolgáló német jogszabályi előírás összeegyeztethető-e az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalmára vonatkozó uniós joggal. Az alapeljáráshoz vezető tényállás a 2000/78 irányelv[115] átültetésére meghatározott határidő lejártát követően következett be,[116] és a jogvitában két magánszemély áll egymással szemben.[117]

A Bíróság először azt vizsgálta, hogy e kérdést az Unió elsődleges jogára vagy a 2000/78 irányelvre tekintettel kell-e értékelni. Rámutatott, hogy a hivatkozott irányelv nem mondja ki a foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmód elvét, hanem csupán az a célja, hogy az említett területeken meghatározza a különböző okokon, köztük az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelem általános kereteit. Emlékeztetett arra, hogy az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés az uniós jog általános elvének tekinthető, amelyet a Charta[118] is nevesít, és amelynek tartalmát az irányelv pontosítja.

Ahhoz, hogy az életkoron alapuló hátrányos megkülönbözetés tilalma alkalmazható legyen az adott esetben, a helyzetnek az uniós jog hatálya alá kell tartoznia. E körben a Bíróság a következőképpen érvelt. Az alapügyben a vitatott nemzeti szabályozás alapján megvalósuló esetleges hátrányos megkülönböztetés a 2000/78 irányelv átültetésére nyitva álló határidő leteltét követően következett be. Ezen időpontban az említett irányelvnek az volt a joghatása, hogy az uniós jog hatálya alá vonta az alapügyben releváns nemzeti szabályozást. E szabályozás ugyanis az irányelv által szabályozott területtel, jelen esetben a munkáltatói felmondás feltételeivel kapcsolatos.

A Kücükdeveci-ítéletet a jogirodalom az első és a harmadik csoport között álló esetként tartja számon. Az ügyben hozott döntés a Charta alkalmazási köre szempontjából azért fontos, mert abban elmosódnak az uniós jog végrehajtása, illetve az uniós jog hatáskörébe tartozik kategória határai. Az ítéletben kifejtett érvelés alapjául szolgálhat egy olyan kiterjesztő jogértelmezésnek, amely szerint az alapvető jogok minden olyan esetben kötelezőek a tagállamokra nézve, amikor az utóbbiak olyan területen járnak el, amelyen az Unió másodlagos jogot fogadott el.[119]

2. A derogációs szituáció

A Charta alkalmazási körébe tartozó második szituáció arra vonatkozik, amikor a tagállamok a Szerződésekben foglalt alapvető szabadságok érvényesülése alóli kivételeket fogadnak el.

Az ítélkezési gyakorlat értelmében az alapvető szabadságok tagállamok általi korlátozásainak is ki kell elégíteniük az alapvető jogok uniós jogrendbeli védelmének követelményeit. A jogirodalomban ezt az esetkört „derogációs szituációnak” (eltérési vagy korlátozási helyzet) nevezik.[120]

a) Az ERT-ügy

Az ügy tárgya az ERT görög non-profit rádió- és televízió-társaság számára biztosított kizárólagos sugárzási és közvetítési jogok megsértése. A törvényben biztosított jogok ellenére, 1989-ben Thesszaloniki város polgármestere – egy görög gazdasági társaság közreműködésével – televízióállomást létesített, amely műsorokat kezdett sugározni. A kizárólagos jogok megsértése miatt az ERT keresetet indított, amelyben a sugárzás betiltását és a jogsértő társaság rendelkezésére álló technikai eszközök lefoglalását kérte. Az alperesi társaság és a polgármester védekezésében a közösségi jog és az Emberi jogok európai egyezményének (a továbbiakban: Egyezmény)[121] rendelkezéseire, különösen a véleménynyilvánítás szabadságára hivatkozott.[122]

A tagállami bíróság tíz kérdést terjesztett a Bíróság elé.[123] A jelen elemzésben azokat a válaszokat kell megvizsgálni, amelyeket a Bíróság a monopólium fennállásának az Egyezmény 10. cikkének[124] való összeegyeztethetőségével kapcsolatban adott.[125]

A Bíróság emlékeztetett arra, hogy az alapvető jogok elválaszthatatlan részét képezik az általa védelemben részesített általános elveknek. E védelem biztosítása során figyelemmel van a tagállamok közös alkotmányos hagyományaira, valamint azokra az emberi jogok védelmére vonatkozó nemzetközi szerződésre, amelyek kidolgozásában a tagállamok együttműködtek, vagy amelyekhez csatlakoztak. Az Egyezmény e tekintetben különös jelentőséggel bír. Ebből adódóan nem lehet elfogadni az ilyen módon elismert és védett jogokkal összeegyeztethetetlen intézkedéseket a Közösségben.[126]

Az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében a Bíróság csak akkor értékelheti egy tagállami aktus Egyezménnyel való összeegyeztethetőségét, ha a nemzeti szabályozás a közösségi jog keretébe illeszkedik, illetve annak hatálya alá tartozik.[127]

Mindezeket a konkrét esetre vonatkoztatva a Bíróság a következőket állapította meg. Amennyiben valamely tagállam a szolgáltatásnyújtás szabadságának korlátozására alkalmas szabályozást vezet be, és ennek igazolásaként a közrenddel, közbiztonsággal és közegészségüggyel összefüggő okokra hivatkozik, ezen igazolást az általános jogelvekre, és különösen az alapvető jogokra figyelemmel kell értékelni. Ilyen módon a közösségi jog által szabályozott e kivételekre[128] a tagállam csak akkor hivatkozhat, ha azok összeegyeztethetők a Bíróság által védelemben részesített alapvető jogokkal.[129]

A Bíróság szerint a nemzeti bíróság, illetve adott esetben a Bíróság feladata annak értékelése, hogy ezek a rendelkezések összhangban állnak-e a közösségi jog szabályaival, így köztük az Egyezmény 10. cikkében foglalt véleménynyilvánítás szabadságának elvével.[130]

Ezen ítéletnek azért van különös jelentősége, mert a Bíróság megállapította, hogy a tagállami aktusokra akkor is vonatkozik az alapvető jogok védelmének követelménye, ha az alapvető szabadságok érvényesülése alóli kivételeket szabályoznak.[131]

b) Az ERT ítélkezési gyakorlat kiterjesztése

Az ERT ítélkezési gyakorlat azon alapszik, hogy az uniós jogok (elsősorban a négy alapszabadság) megsértésének meghatározása a közösségi jog körébe tartozik. Ebből adódóan a jogsértés alóli mentesülés feltételeinek, illetve a kivételek meghatározásának is e jogrend szabályai szerint kell történnie.[132] Ez azért fontos, mert e nélkül nem lehetne biztosítani az alapvető szabadságok egységes érvényesülését az Unión belül. Amennyiben a mentesülés feltételeit a nemzeti jogrend szabályai határoznák meg, az azzal a nem kívánatos következménnyel járna, hogy az alapvető jogokat erőteljesebb védelemben részesítő tagállamok szigorúbb megszorításokat vezethetnének be a Szerződésekben biztosított alapvető szabadságok érvényesülésével szemben.[133]

A Bíróság ítélkezési gyakorlata alapján nem csak a Szerződésekben kifejezetten megnevezett kivételek tartoznak e csoportba, hanem azok az esetek is, amikor egy tagállam kényszerítő követelményekre hivatkozik egy olyan jogszabály indokolásaként, amely korlátozza az alapvető szabadságokat.[134] Ebben a helyzetben mérlegelni kell az alapvető szabadság sérelmét, valamint azt a célt, amely a megszorítást igazolhatja. Az alapvető jogok ezen értékelés során játszanak szerepet: értelemszerűen nehezebb elfogadni a tagállami eltérést, amennyiben a szabadság korlátozása egyben alapvető jogot is sért.[135]

A derogációs szituáció harmadik kategóriájába azok a helyeztek tartoznak, amikor az uniós szabadság korlátozását közvetlenül valamely alapvető jog érvényesülése indokolja. Ilyenkor a tagállam az alapvető jogok védelmére hivatkozik valamely közösségi szabályozástól való eltérés igazolása érdekében. A Bíróság szerint ezt az igazolást is a közösségi jog általános elveinek figyelembevételével kell értékelni.[136]

3. Az uniós jog hatálya alá tartozás

A Charta 51. cikk (1) bekezdésének tágabb értelmezése szerint a Chartában foglalt jogok alkalmazási köre egybeesik az uniós jog hatályával. Ennek értelmében a tagállamokat minden olyan esetben kötik a Charta rendelkezései, amikor e jog hatályán belül cselekszenek. Az egyetlen feltétel az uniós joggal való kapcsolat megléte. Az e kategóriába tartozó eseteket  – az Annibaldi, a DEB, az McB, az NS, és a legutóbb született Åkerberg ítéleteket – e tanulmánynak  az Európai Jog következő számában megjelenő második része ismerteti.

A második rész tárgya továbbá annak az általános értelemben vett kapcsoló elemnek a meghatározása, amely a belső jogi helyzetet az uniós jog hatálya alá vonja.

Dr. Varga Zsófia
PhD-hallgató
Eötvös Loránd Tudományegyetem
Állam- és Jogtudományi Kar


[1] Hivatalos elnevezése az Európai Unió Alapjog Chartája (a továbbiakban: Charta), amelyet az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság ünnepélyesen kihirdetett Strasbourgban, 2007. december 12-én által (kihirdetve a Hivatalos Lap C 303, 2007. december 14-i számában, hatályba lépett 2009. december 1-jén, a Lisszaboni Szerződés hatálybalépésének időpontjában, celex-szám: 12007P/TXT).
Ez a szöveg kiigazítva átveszi a Charta Nizzában, 2000. de­cember 7-én ünnepélyesen kihirdetett változatát [kihirdetve a Hivatalos Lap C 364, 2000. december 18-i számában, celex-szám: 32000X1218(01)].

[2]  Hivatalos elnevezése Lisszaboni Szerződés az Európai Unióról szóló szerződés és az Európai Közösséget létrehozó szerződés módosításáról (a továbbiakban: Lisszaboni Szerződés), amelyet Lisszabonban, 2007. december 13-án írtak alá (kihirdetve a Hivatalos Lap C 306, 2007. december 17-i számában, hatályba lépett 2009. december 1-jén, celex-szám: 12007L/TXT).

[3] Az Európai Unióról szóló szerződés (a továbbiakban: EUSz.) 6. cikk (1) bekezdés 1. fordulat: „Az Unió elismeri az Európai Unió Alapjogi Chartájának 2000. december 7-i, Strasbourgban 2007. december 12-én kiigazított szövegében foglalt jogokat, szabadságokat és elveket; e Charta ugyanolyan jogi kötőerővel bír, mint a Szerződések.”

[4] Európai Unióról szigorúan véve csak a Lisszaboni Szerződés 2009. december 1-jei hatályba lépésétől kezdve beszélhetünk, a korábbi terminológia (1993-tól 2009-ig) helyesen Európai Közösségek. E tanulmányban általános értelemben a jelenleg használt elnevezéseket használom (például a „közösségi jog” helyett „uniós jog”), ettől csak annyiban térek el, amennyiben az idézett ítélet vagy hivatkozott jogi helyzet kifejezetten a 2009. december 1-jét megelőző időszakra utal.
Az elnevezésbeli eltérés az Európai Unió Bíróságának nevében is tükröződik, az intézményt 2009. december 1-je óta nevezzük Európai Unió Bíróságának (a továbbiakban: Bíróság).
Tekintettel arra, hogy a Római szerződésekhez csatolt megállapodás értelmében (celex-szám: 11957K/CNV/COM/TXT) az Európai Gazdasági Közösség és az Európai Szén- és Acélközösség 1957 óta közös bírói fórummal (a megállapodás a „Cour de justice” kifejezést alkalmazza) rendelkezik, a Bíróság elnevezéseként az idézett ítéletekben a 2009 előtti időszakra az Európai Közösségek Bírósága megnevezést használom.

[5]  A jelenleg hatályos Európai Unióról szóló szerződésnek (a továbbiakban: EUSz., celex-szám: 12012E/TXT) és az Európai Unió működéséről szóló szerződésnek (a továbbiakban: EUMSz., celex-szám: 12012M/TXT) valamint jegyzőkönyveiknek és mellékleteiknek a Lisszaboni Szerződés által bevezetett módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt változatát a Hivatalos Lap C 326, 2012. október 26-i száma tartalmazza.
Az elsődleges jogforrásokról, azok elnevezéseinek változásáról és módosításairól lásd Horváth, Z. (2011) Kézikönyv az Európai Unióról. Budapest, HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., 198–203.

[6]  Az Európai Unióról szóló szerződés és az Európai Közösséget létrehozó szerződés módosításáról szóló Lisszaboni Szerződés kihirdetéséről szóló 2007. évi CLXVIII. törvény (kihirdetve 2007. december 22-én a Magyar Közlöny 182. számában) 2. és 4. §§ (a továbbiakban: a Lisszaboni Szerződés kihirdetéséről szóló törvény)

[7]  A Lisszaboni Szerződés kihirdetéséről szóló törvény, 8. § (2) bekezdés
Ennek megfelelően a hatályba lépésről később az Európai Unióról szóló szerződés és az Európai Közösséget létrehozó szerződés módosításáról szóló Lisszaboni Szerződés kihirdetéséről szóló 2007. évi CLXVIII. törvény 2–3. §-ainak hatályba lépéséről szóló 26/2009. (XI. 16.) KüM határozat (kihirdetve a Magyar Közlöny 2009. november 16-i 161. számában) rendelkezett.

[8] Lásd: A nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos eljárásról szóló 2005. évi L. törvény, 9. § (kihirdetve a Magyar Közlöny 2005. június 16-i 80. számában).

[9]  Kokott & Sobotta szerint a Charta még a Szerződéseknél is magasabb helyet foglal el a jogi normák hierarchiájában (Kokott, J. & Sobotta, C. (2010) The Charter of Fundamental Rights of the European Union after Lisbon. European University Insti­­-tute, Academy of European Law. Florence: EUI Working Paper AEL 2010/6)

[10] Lásd a 4. lábjegyzetet.

[11] EUSz 6. cikk (1) bekezdés 2. fordulat: „A Charta rendelkezései semmilyen módon nem terjesztik ki az Uniónak a Szerződésekben meghatározott hatásköreit.”
Lásd még a Charta 51. cikkét: „(1) E Charta rendelkezéseinek címzettjei – a szubszidiaritás elvének megfelelő figyelembevétele mellett – az Unió intézményei, szervei és hivatalai, valamint a tagállamok annyiban, amennyiben az Unió jogát hajtják végre. Ennek megfelelően saját hatáskörükben és a Szerződésekben az Unióra ruházott hatáskörök korlátain belül tiszteletben tartják az ebben a Chartában foglalt jogokat és betartják az abban foglalt elveket, valamint előmozdítják azok alkalmazását.
(2) Ez a Charta az uniós jog alkalmazási körét nem terjeszti ki az Unió hatáskörein túl, továbbá nem hoz létre új hatásköröket vagy feladatokat az Unió számára, és nem módosítja a Szerződésekben meghatározott hatásköröket és feladatokat.”
A Charta 51. cikk (2) bekezdésének értelmezésével kapcsolatban bővebben lásd Eeckhout, P. (2002) The EU Charter of Funda­mental Rights and the Federal Question. Common Market Law Review, 39, 945–994, különösen old.: 979–994. A tagállami és az uniós hatáskörök megosztásáról lásd Lenaerts, K. (2010) L’encadrement par le droit de l’Union européenne des compé­tences des États membres. In Chemins d’Europe – Mélanges en l’honneur de Jean Paul Jacqué, (421–442) Paris: Dalloz. és Lenaerts, K. & Gutiérrez–Fons, J. A. (2010) The Constitutional Allocation of Powers and General Principles of EU Law. Common Market Law Review (47).

[12] Kokott & Sobotta, 2010, 7, eltérő álláspontért lásd Eeckhout, 2002, old.: 992.

[13] E megállapítást vitatja Eeckhout, 2002, old.: 952.

[14] Charta 51. cikk (1) bekezdés 1. fordulat, lásd a 11. lábjegyzetet.

[15] Åkerberg Fransson, C-617/10 (Európai Unió Bírósága, 2013. február 26., EBHT-ban még nem tették közzé).

[16] Nagy, C-488/12 (Európai Unió Bírósága, folyamatban), Böszörményi, C-489/12 (Európai Unió Bírósága, folyamatban), Gálóczhi-Tömösváry, C-490/12 (Európai Unió Bírósága, folyamatban),  Szabadosné Bay, C-491/12 (Európai Unió Bírósága, folyamatban), Ványai, C-526/12 (Európai Unió Bírósága, folyamatban), Dutka, C-614/12 (Európai Unió Bírósága, folyamatban), Sajtos, C-10/13 (Európai Unió Bírósága, folyamatban)
NagyBöszörményiGálóczhiTömösvárySzabadosné Bay és Ványai ügyekben a hivatalos közlemény közzétételre került 2013. március 16-án, a Hivatalos Lap C 79/3 számában. A Dutka és Sajtos ügyekben erre a kézirat lezárásáig (2013. április 19.) nem került sor, azonban az előbbi ügyben előterjesztett kérdések is megtekinthetők a Bíróság honlapján.

[17] Az alapvető jogok védelme már az Unió (Közösségek) kialakulásának korai szakaszában is az egyik legfontosabb vezérlő elvnek számított. A Bíróság először a Stauder, 29–69 (Európai Közösségek Bírósága, 1969. november 12., HT 1969 419) ügyben mondta ki, hogy az alapvető jogok a Bíróság által védelemben részesített alapvető elvek részét képezik. A Bíróság ítélkezési gyakorlata először az Egységes Európai Okmány (amelyet Luxemburgban, 1986. február 17-én írtak alá, kihirdetve a Hivatalos Lap HL L 169., 1987. június 29-i számában, hatályba lépett 1987. július 1-jén) preambulumában nyert megerősítést az alapító szerződések szintjén.
Lásd Eeckhout, 2002, old.: 991–992, Kaila, H. (2012) The Scope of Application of the Charter of Fundemantal Rights of the European Union in the Member States. In: P. Cardonnel, A. Rosas, & N. Wahl (szerk.) Constitutionalising the EU Judicial System; Essays in Honour of Pernilla Lindh (old.: 291–315). Oregon: Hart Publishing. old.: 291, Knook, A. (2005) The Court, the Charter, and the Vertical Division of Powers in the European Union. Common Market Law Review, 367–398., különösen old.: 368–369., Rosas, A. & Kaila, H. (2011) L’application de la Charte des droits fondamentaux de l’Union européenne par la Cour de justice: un premier bilan. (A. Tizzano, szerk.) Il Diritto dell’Unione Europea, XVI, 1–28., old.: 1, Sánchez, S. I. (2012. október) The Courtand the Charter: the Impact of the Entry into Force of the Lisbon Treaty on the ECJ’s Approach to Fundamental Rights. (K. L. International, szerk.) Common Market Law Review, 49(5), 1565–1612., old.: 1565–1568.

[18] Danwitz, v. T. & Paraschas, K. (2012. június). A fresh start for the Charter: Fundamental questions on the application of the European Charter of Fundamental Rights. Fordham International Law Journal, 35(5), 1396–1425., old.: 1397, Rosas & Kaila, 2011, old.: 9, Safjan, M. (2012) Areas of Application of the Charter of Fundamental Rights of the European Union: Fields of Conflict?European University Institute, Department of Law. Florence: European University Institute, old.: 2, Mischo, Főtanácsnoki indítvány a Booker Aqualcultur és Hydro Seafood ügyben,  C-20/00 és C-64/00, p. 126 (Európai Közösségek Bírósága, 2001. szeptember 20., EBHT 2003 I-7411). A tagállami alkotmánybíróságok ítélkezési gyakorlatára gyakorolt hatását tekintve lásd Kaila, 2012, old.: 309.

[19] Eeckhout, 2002, old.: 946–952, Rosas & Kaila, 2011, old.: 6–8. Lásd az alábbi ítéleteket: Mannesmannröhnen, T–112/98 (Európai Közösségek Bírósága, 2011. február 20., EBHT 1998 II-729),  BECTU, C-173/99 (Európai Közösségek Bírósága, 2001. június 26., EBHT 2001 I-4881), max.mobil, T–54/99, p. 48, 57 (Európai Közösségek Bírósága, 2002. január 30., EBHT 2002 II-313), Parlament kontra Tanács, C-540/03, p. 38, 58 (Európai Közösségek Bírósága, 2006. június 27., EBHT 2006 I-5769), Unibet, C-432/05, p. 37 (Európai Közösségek Bírósága, 2007. március 13., EBHT 2007 I2271), Promusicae, C-275/06, p. 64 (Európai Közösségek Bírósága, 2008. január 29., EBHT 2008 I271).

[20] Eseti döntésében (Kücükdeveci, C-555/07, p. 22, Európai Unió Bírósága, 2010. január 19., EBHT 2010 I-365), amelyben a jogvita alapjául szolgáló tények a Lisszaboni Szerződés hatályba lépése előtt következtek be, a Bíróság kifejezetten hivatkozott arra, hogy az EUSz 6. cikk (1) bekezdése értelmében a Charta ugyanolyan jogi kötőerővel bír, mint a Szerződések.

[21] Erről részletesen lásd Sánchez, 2012, old.: 1569–1573.

[22] Lásd a 17. lábjegyzetet, valamint García, R. A. (2002) The General Provision of the Charter of Fundamental Rights of the European Union. Jean Monnet Working Paper 4/02, New York: New York University School of Law, old.: 2–4.
Tekintettel arra, hogy a Lisszaboni szerződés hatályba lépése (és a Charta jogi kötőerejének elismerése) nem változtat a Bíróság által elismert alapvető jogok védelmének rendszerén, az ezzel kapcsolatos korábbi ítélkezési gyakorlat továbbra is változatlanul érvényes. Lásd az EUSz 6. cikk (3) bekezdését, valamint Kokott & Sobotta, 2010, old.: 4, Prechal, S., De Vries, S. & Van Eijken, H. (2011) The Principle of Attributed Powers and the ‘Scope of EU Law’. In L. Besseling, F. Pennings, & S. Prechal (szerk.) The Eclipse of the Legality Principle in the European Union (213–247). The Netherlands: Wolters Kluwer, old.: 216, Sánchez, 2012, old.: 1568.

[23] Azaz attól függően, hogy valamely tagállam az „Unió meghatalmazottjaként” jár-e el a közösségi szabályozás által előírt nemzeti rendelkezéseket megalkotása során, vagy a Szerződés által elismert szabadságtól eltérő szabályozást fogad-e el, illetve, általánosabban, arra törekszik, hogy elérje a valamely közösségi szabályozás által kitűzött célt, a számára e cél eléréséhez szükséges nemzeti rendelkezések elfogadásával. [Bot, Y., Főtanácsnoki indítvány a Scattolon-ügyben, C-108/10,  p. 110–112 (Európai Közösségek Bírósága, 2011. április 5., EBHT-ban még nem tették közzé)]. A főtanácsnok ezen indítványban az alábbi három ítéletre hivatkozik példaként: Wachauf, 5/88 (Európai Közösségek Bírósága, 1989. július 13., EBHT 1989 2609), ERT, C-260/89 (Európai Közösségek Bírósága, 1991. június 18., EBHT 1991 I-2925), Booker Aqualcultur és Hydro Seafood, C-20/00 és C-64/00 (Európai Közösségek Bírósága, 2003. július 10., EBHT 2003 I-7411).

[24] Prechal szerint helyesebb adott helyzetről, illetve szituációról beszélni, mint nemzeti szabályozásról. [Prechal, S. (2010) Competence Creep and General Principles of Law. Review of European Administrative Law, 3(1), (5–22)]

[25] Bot, Főtanácsnoki indítvány a Scattolon-ügyben, 2011, pp. 110–112.

[26] Hivatalos elnevezése: Magyarázatok az Alapjogi Chartához (a továbbiakban: magyarázatok), amelyet kihirdettek a Hivatalos Lap HC C 303, 2007. december 14-i számában, celex-szám: 32007X1214(01).
A magyarázatok fontos szerepet töltenek be a Charta rendelkezéseinek értelmezése során, mivel „[a] Chartában foglalt jogokat, szabadságokat és elveket a Charta VII. címében foglalt, az értelmezést és alkalmazást szabályozó általános rendelkezéseknek megfelelően kell értelmezni, kellően figyelembe véve a Chartában említett azon magyarázatokat, amelyek meghatározzák az egyes rendelkezések eredetét.”  [EUSz 6. cikk (1) bekezdés 3. fordulat]

[27] Wachauf, 1989, p. 19

[28] Bot, Főtanácsnoki indítvány a Scattolon-ügyben, 2011, pp. 110–112. E kérdésről lásd többek között Lenaerts & Gutiérrez-Fons, 2010, old.: 1657–1660. és az ott hivatkozott Tridimas, T. (2006) The General Principles of EU Law (2. kiad.). Oxford: Oxford University Press, old.: 363.

[29] A hatály és alkalmazási kör kifejezéseket – mind a Charta, mind az uniós jog tekintetében – a tanulmányban egymás szinonimája­ként használom. Villalón szerint az alkalmazás a Charta által, a hatály pedig az ítélkezési gyakorlat által használt fogalmak, érdemi szempontból ő sem tesz különbséget a kettő között [Villalón, C., Főtanácsnoki indítvány az Åkerberg Fransson ügyben, C-617/10, p. 26 (Európai Unió Bírósága, 2012. június 12., EBHT-ban még nem tették közzé)].

[30] Lásd még García, 2002, old.: 4–5.

[31] Egyéb fordulatokkal, például az „uniós joghoz kapcsolódik”, az „uniós jog jelen van” is találkozhatunk a bírósági ítéletekben és a szakirodalomban.

[32] Safjan2012, old.: 2.

[33] Rosas & Kaila, 2011, old.: 19, Safjan, 2012, old.: 2, Villalón, Főtanácsnoki indítvány az Åkerberg Fransson ügyben, 2012, p. 57

[34] EUMSz 267. cikk: „Az Európai Unió Bírósága hatáskörrel rendelkezik előzetes döntés meghozatalára a következő kérdésekben: a) a Szerződések értelmezése; b) az uniós intézmények, szervek vagy hivatalok jogi aktusainak érvényessége és értelmezése”. Lásd ERT, 1991, p. 42, Estov, C-339/10, p. 11 (Európai Unió Bírósága, 2010. november 12., EBHT 2010 I-11465), Rossius és Collard, C-267/10 és C-268/10, p. 16 (Európai Unió Bírósága, 2011. május 23., EBHT 2011 I-81), Chartry, C-457/09, p. 21 (Európai Unió Bírósága, 2011. március 1., EBHT 2011 I-819), Currà, C-466/11, p. 25 (Európai Unió Bírósága, 2012. július 12., EBHT-ban még nem tették közzé), Vinkov, C-27/11, p. 58 (Európai Unió Bírósága, 2012. június 7., EBHT-ban még nem tették közzé), Ajdini C-312/12, p. 21 (Európai Unió Bírósága, 2013. február 21., EBHT-ban még nem tették közzé), Pedone, C-498/12, p. 10 (Európai Unió Bírósága, 2013. február 7., EBHT-ban még nem tették közzé).

[35] Chartry, 2011, p. 25, Estov, 2010, p. 14, Currà, 2012, p. 26, Vinkov, 2012, p. 59, Pagnoul, C-314/10, p. 24 (Európai Unió Bírósága, 2011. szeptember 22., EBHT-ban még nem tették közzé), Lebrun C-538/10, p. 19 (Európai Unió Bírósága, 2011. szeptember 22., EBHT-ban még nem tették közzé), Boncea, C-483/11 és C-484/11, p. 34 (Európai Unió Bírósága, 2011. december 14., EBHT-ban még nem tették közzé), Rossius és Collard, 2011, pp. 17, 19, Ajdini, 2013, p. 23,  Pedone, 2013, p. 14, Gentile, C-499/12, p. 13–14 (Európai Unió Bírósága, 2013. február 7., EBHT-ban még nem tették közzé), Vajnai. C-328/04, p. 13 (Európai Közösségek Bírósága, 2005. október 6., EBHT 2005 I-8577), Koval’ský, C-302/06, p. 20 (Európai Közösségek Bírósága, 2007. január 25., EBHT 2007 I-11), Savia, C-287/08, p. 8 (Európai Közösségek Bírósága, 2008. október 3., EBHT 2008 I-136), Polier, C-361/07,  p. 11 (Európai Közösségek Bírósága, 2008. január 16., EBHT 2008 I-6), Noël, C-333/09, p. 11 (Európai Közösségek Bírósága, 2009. no­vember 27., EBHT 2009 I-205).
Egyes fenti esetek ismertetéséért lásd Eeckhout, 2002, old.: 967–969.

[36] Kremzow, C-299/95, p. 17 (Európai Unió Bírósága, 1997. május 29., Rec. p. I-2629) alapján a két feltétel kumulatív.

[37] E kritérium a Maurin-ügyben kapott különös hangsúlyt. Jean-Louis Maurint azzal vádolták, hogy olyan élelmiszeripari termékeket értékesített, amelyeknek felhasználhatósági határideje lejárt. Azt állította, hogy a védelemhez való jogait a nemzeti eljárás során megsértették. A Bíróság rámutatott, hogy jóllehet létezik olyan irányelv, amely előírja, hogy az élelmiszeripari termékeken fel kell tüntetni a minőség megőrzésének idejét, az irányelv nem szabályozta az olyan, megfelelően címkézett élelmiszeripari termékek értékesítését, amelyek felhasználhatósági ideje lejárt. Következésképpen az a bűncselekmény, amellyel Maurint vádolták, olyan nemzeti jogszabályt érintett, amely nem tartozik a közösségi jog hatálya alá. A Bíróság ennélfogva nem rendelkezett hatáskörrel annak meghatározására, hogy az ilyen bűncselekményre alkalmazandó eljárási szabályok a védelemhez való jogok és az eljárás kontradiktórius jellegének tiszteletben tartására vonatkozó elvek megsértését eredményezték-e [Maurin. C-144/95, p. 12–13 (Európai Közösségek Bírósága, 1996. június 13., EBHT 1996 I-2909)]. Az esetet ismerteti Sharpston E., Főtanácsnoki indítvány a RuizZambrano ügyben, C-34/09, p. 159 (Európai Unió Bírósága, 2010. szep­tember 30., EBHT 2001 I-1177).

[38] Maurin, 1996, pp. 8–13.

[39] E kérdésről és további példákért lásd még Danwitz & Paraschas, 2012, old.: 1409, Knook, 2005, old.: 380.

[40] Lásd a II.B.1.b) fejezetet.

[41]  Villalón, Főtanácsnoki indítvány az Åkerberg Fransson ügyben, 2012, p. 26

[42] Egyes nyelvi változatok az „alkalmazás” kifejezést használják, lásd Kaila2012, old.: 304., Safjan, 2012, old.: 5.

[43] Kaila (2012, old.: 304, 308) az „implementing Community rules”, a „fall within the scope of EU law” kifejezések tekintetében az alábbi ítéletre hivatkozik: Caballero, C-442/00 (Európai Közösségek Bírósága, 2002. december 12., EBHT I-11915).

[44] A Charta angol nyelvű változatában: „implementing Union law”, francia változatában „mettent en œuvre le droit de l’Union”.

[45]  Angolul „when they act in the scope of Union law”, franciául „lorsqu’ils agissent dans le champ d’application du droit de l’Union”.

[46] Villalón, Főtanácsnoki indítvány az Åkerberg Fransson ügyben, 2012, pp. 27, 33.

[47] Lásd még Villalón, Főtanácsnoki indítvány az Åkerberg Fransson ügyben, 2012, pp. 26, 32.

[48] Lásd később az ún. agency-szituációt.

[49] Lásd Villalón, Főtanácsnoki indítvány az Åkerberg Fransson ügyben, 2012, p. 40. A tagállami bíróságok többsége e szűkítő értelmezést tartja helyesnek és követendőnek. [ACA Europe (2012) L’application de la Charte des droits fondamentaux de l’Union européenne pour les tribunaux nationaux: l’expérience des tribunaux contentieux administratifs; Rapport Général., old.: 8–12.]

[50]  Az EUMSz. 6. cikk (3) bekezdése kimondja: „Az alapvető jogok, ahogyan azokat az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló Európai Egyezmény biztosítja, továbbá ahogyan azok a tagállamok közös alkotmányos hagyományaiból következnek, az uniós jogrend részét képezik mint annak általános elvei.”
Yowell szerint élesen el kell határolnunk az általános elvek és a Chartában foglalt alapjogok alkalmazási körét. Ezt azzal magyarázza, hogy az utóbbi sokkal több jogot biztosít, mint ami a tagállami közös alkotmányos hagyományokból és az Egyezményből levezethető. Emellett, a Charta maga meghatározza alkalmazási körének korlátait, szemben az általános elvekkel. A szerző szerint a tág értelmezés elfogadása végső soron ahhoz az abszurd eredményhez vezet, hogy a Charta mint az uniós jog része [lásd EUMSz. 6. cikk (2) bekezdés] alkalmazandó azokra a tagállami aktusokra is, amikor a tagállam a Charta alóli mentesülésre hivatkozik (lásd ERT-helyzet). [Yowell, P. (2012) The Justiciability of the EU Charter of Fundamental Rights in the Domestic Law of MemberStates. In: The EU and National Constitutional Law, Peter M. Huber (107–125). Stuttgart: Boorberg, old.: 114., 117–118.]
Erről a kérdésről lásd bővebben a 62. lábjegyzetet.

[51]  Yowell, 2012, old.: 114. Lásd az EUMSz 6. cikk (3) bekezdését.

[52] Ugyanakkor a magyarázatokban szintén említett az ERT-ügy más kevésbé tekinthető ezen álláspontot alátámasztó példának, amennyiben ez már az ún. derogációs szituációra utal (lásd a II.B.2.a) fejezetet). Az Annibaldi-ítélet értelmezése sem egyértelmű, az Kaila (2012, old.: 306.) szerint inkább a tágabb értelmezésre szolgál példaként. Véleménye szerint az Annibaldi-ítéletbenhasználta megfogalmazás „when acting in the scope of Union law” arra utal, hogy a Charta alkalmazási köre bármely olyan szituációra kiterjedhet, amelyben az Unió általános elvei érvényesülnek. (Az Annibaldi-ítéletről lásd a tanulmány második részében megjelenő fejezetet.) (Safjan, 2012, old.: 3.)

[53] Lásd a 65. lábjegyzetet.

[54] Érdekes módon az angol változatban szereplő „are addressed (…) to the Member States only when they are implementing” és a francia változatban szereplő „s’adressent (…) aux États membres uniquement lorsqu’ils mettent en œuvre” kifejezés a hivatalos magyar fordításban kevésbé kap hangsúlyos szerepet: „címzettjei (…) a tagállamok annyiban, amennyiben az Unió jogát hajtják végre” (kiemelések: a szerző).

[55] EUSz 5. cikk (1) bekezdés: „Az Unió hatásköreinek elhatárolására a hatáskör-átruházás elve az irányadó. Az uniós hatáskörök gyakorlására a szubszidiaritás és az arányosság elve az irányadó. (2) A hatáskör-átruházás elvének megfelelően az Unió kizárólag a tagállamok által a Szerződésekben ráruházott hatáskörök határain belül jár el a Szerződésekben foglalt célkitűzések megvalósítása érdekében. Minden olyan hatáskör, amelyet a Szerződések nem ruháztak át az Unióra, a tagállamoknál marad. (3) A szubszidiaritás elvének megfelelően azokon a területeken, amelyek nem tartoznak kizárólagos hatáskörébe, az Unió csak akkor és annyiban jár el, amikor és amennyiben a tervezett intézkedés célját a tagállamok sem központi, sem regionális vagy helyi szinten nem tudják kielégítően megvalósítani, így azok a tervezett intézkedés terjedelme vagy hatása miatt az Unió szintjén jobban megvalósíthatók.”

[56] Charta 51. cikk (1) bekezdés: „E Charta rendelkezéseinek címzettjei – a szubszidiaritás elvének megfelelő figyelembevétele mellett (…)” (kiemelés: a szerző)

[57]  Magyarázat az 51. cikkhez: „Az 51. cikk célja a Charta alkalmazási körének meghatározása. Világosan kimondja, hogy a Charta a szubszidiaritás elvével összhangban (…)” (kiemelés: a szerző)

[58] Villalón, Főtanácsnoki indítvány az Åkerberg Fransson ügyben, 2012, pp. 35–38.

[59]  Kaila, 2012, old.: 306., Safjan, 2012, old.: 4.
További érvekért lásd a megszorító álláspont helyessége mellett érvelő Yowell, 2012, old.: 114–125.
A nemzeti alkotmányos szabályok és a Charta viszonyáról lásd Kokott & Sobotta, 2010, old.: 7–8., 11–12., a Charta tagállami alkalmazásáról pedig: Danwitz & Paraschas, 2012, old.: 1420–1420., Prechal, 2010, old.: 11–16., Prechal, De Vries, & Van Eijken, 2011, old.: 239–242.

[60]  Eeckhout, 2002, old.: 993, Rosas & Kaila, 2011, old.: 19, Safjan, 2012, old.: 4–5., Bot, Főtanácsnoki indítvány a Scattolon-ügyben, 2011, pp. 119–120.

[61] Lásd 42. lábjegyzet, valamint Kaila, 2012, old.: 307, Safjan, 2012, old.: 5., Rosas & Kaila, 2011, old.: 19.

[62] Bot főtanácsnok ezt az álláspontot tartja helyesnek. A főtanácsnok kifejti, hogy a Charta szerkesztői által alkalmazott fordulat nem jelenti azt, hogy korlátozni kívánták ennek hatályát az uniós jog általános elvei hatályának méltányosabb meghatározásához viszonyítva. A magyarázatok megszövegezését értelmezve arra a következtetésre jut, hogy e cikket úgy kell értelmezni, hogy a Charta rendelkezéseinek címzettjei a tagállamok, amennyiben az uniós jog hatálya alatt cselekszenek (Bot, Főtanácsnoki indítvány a Scattolon-ügyben, 2011, pp. 119–120.).
Trstenjak véleménye szerint „a magyarázatokból kiderül, az Alapjogi Charta 51. cikke (1) bekezdésének első mondata szerinti szabály, amely szerint a tagállamok annyiban kötelesek alkalmazni az Alapjogi Chartát, amennyiben az uniós jogot hajtják végre, a Bíróságnak az alapvető jogok tagállamok általi tiszteletben tartásának uniós összefüggésben való előírásával kapcsolatos eddigi ítélkezési gyakorlatának megerősítéseként értelmezendő” [Trstenjak, V., Főtanácsnoki indítvány a N. S. ügyben, C-411/10,  p. 76 (Európai Unió Bírósága, 2011. szep­tember 22., EBHT-ban még nem tették közzé)].
A Charta és az alapvető elvek alkalmazási körének viszonyáról lásd még Danwitz & Paraschas, 2012, old.: 1405, Editorial Comments (2010) Common Market Law Review, 47, (1589–1596) old.: 1590, Eeckhout, 2002, old.: 953–954, Groussot, Pech, & Petursson, 2012, old.: 141, Kaila, 2012, old.: 307, Kokott & Sobotta, 2010, old.: 7, Lenaerts & Gutiérrez-Fons, 2010, old.: 1658–1659, Rosas & Kaila, 2011, old.: 26–27, Safjan, 2012, old.: 13–14, Sánchez, 2012, old.: 1596–1598, Yowell, 2012, old.: 114, 116.
Yowell (2012, old.: 116) Huber, P. (2008) The Unitary Effect of the Community’s Fundamental Rights: The ERT-Doctrine Needs to be Reviewed. European Public Law 14, old.: 323-ra utalva vitatja azt a gyakorlatot, hogy a Bíróság az általános elvek körében a tagállami alkotmányos hagyományokból merítve a tagállamokra nézve állapít meg kötelezettségeket.

[63]  Charta 53. cikk: „E Charta egyetlen rendelkezését sem lehet úgy értelmezni, mint amely szűkíti vagy hátrányosan érinti azokat az emberi jogokat és alapvető szabadságokat, amelyeket – saját alkalmazási területükön  – az Unió joga, a nemzetközi jog, a tagállamok alkotmányai, illetve az Unió vagy a tagállamok mindegyikének részességével kötött nemzetközi megállapodások, így különösen az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény elismernek”.
A Charta és az Egyezmény egymáshoz való viszonyával kapcsolatban lásd a Bosphorus Hava Yollari Turizm ve Ticaret Anonim Sirketi kontra Írország, 45038/98 (Emberi Jogok Európai Bírósága 2005. június 30.) ítéletet, amelyben a strasbourgi bíróság jelezte, hogy az Európai Bíróság alapvető szerepet játszik az EJEE-ből és az ahhoz csatolt jegyzőkönyvekből eredő jogok védelmében, mivel azok az uniós jog által szabályozott kérdésekre vonatkoznak. Lásd még García, 2002, old.: 8–22., Kaila, 2012, old.: 310, Kokott & Sobotta, 2010, old.: 4–5, Q. C., A. D. & Murphy, C. C. (2011) The Charter of Fundamental Rights: History and Prospects in Post–Lisbon Europe. European University Institute, Department of Law. Florence: EUI Working Paper LAW 2011/08., old.:7, Sánchez, 2012, old.: 1601–1604.

[64] Safjan (2012, old.: 5) szerint a Charta 52. cikk (4) bekezdése („[a]mennyiben e Charta a tagállamok közös alkotmányos hagyományaiból eredő alapvető jogokat ismer el, akkor ezeket a jogokat e hagyományokkal összhangban kell értelmezni”), valamint az 63. lábjegyzetben idézett 53. cikke nyújthat segítséget, illetve az előzetes döntéshozatali kérelmek keretében megvalósuló együttműködés is fontos szerepet tölthet be ebből a szempontból. E kérdésről lásd még García, 2002, old.: 22–31.

[65] Erről részletesen lásd Danwitz & Paraschas, 2012, old.: 1402–1403., De Búrca, G. (2001) The drafting of the European Union Charter of fundamental rights. European Law Review 26 (126–138), Eeckhout, 2002, old.: 954–958., Kaila, 2012, old.: 294–302., Knook, 2005, old.: 371–374., Q. C. & Murphy, 2011, old.: 1–4., Yowell, 2012, old.: 108–117., valamint Melloni, C-399/11, p. 60 (Európai Unió Bírósága, 2013. február 26., EBHT-ban még nem tették közzé).

[66] Lásd az 55. lábjegyzetet.

[67] Erről a kérdésről lásd bővebben Lenaerts, 2010.

[68] EUMSz. 6. cikk (1) bekezdés 3. fordulat: „A Chartában foglalt jogokat, szabadságokat és elveket a Charta VII. címében foglalt, az értelmezést és alkalmazást szabályozó általános rendelkezéseknek megfelelően kell értelmezni, kellően figyelembe véve a Chartában említett azon magyarázatokat, amelyek meghatározzák az egyes rendelkezések eredetét.”

[69] Kaila, 2012, old.: 300, Rosas & Kaila, 2011, old.: 18. A Charta és a Szerződések egyéb rendelkezéseinek kapcsolatáról lásd Rosas & Kaila, 2011, old.: 11.

[70] Magyarázatok 51. cikk, kiemelések: a szerző. A Karlsson, C-292/97 (Európai Unió Bírósága, 2000. április 13., EBHT 2000 I-2737) ítéletet idézve a magyarázat hangsúlyozza, hogy „az alapvető jogoknak a közösségi jogrendben biztosított védelméből eredő követelmények a tagállamokra is kötelező érvényűek, amennyiben azok közösségi szabályokat hajtanak végre”. Groussot, Pech, & Petursson (2012) és Lenaerts & Gutiérrez-Fons (2010, old.: 1657) rámutatnak, hogy a magyarázatok megfogalmazása egyáltalán nem tekinthető egyértelműnek.

[71]  Groussot, Pech, & Petursson (2012, old.: 141.) szerint a Charta 51. cikk (1) bekezdésének megfogalmazása − azaz a Wachauf-ítéletből ismert fordulat átvétele − szigorú értelemben az ERT ítélkezési gyakorlatban megfogalmazott esetek kizárását jelenti. A szerzők szerint ez inkább a Bíróság ítélkezési gyakorlatának nem megfelelő ismeretéből, mint szándékos magatartásból ered.
Yowell (2012, old.: 117–118.) szerint ez a megfogalmazás szándékos volt, az az ERT-esetek kizárását szolgálta.
Lásd még a 62. lábjegyzetet és az ott hivatkozott forrásokat.

[72] EUMSz. 18. cikk: „A Szerződések alkalmazási körében és az azokban foglalt különös rendelkezések sérelme nélkül, tilos az állampolgárság alapján történő bármely megkülönböztetés.”

[73]  Danwitz & Paraschas, 2012, old.: 1408, Eeckhout, 2002, old.: 959–963, 969, 986–988, Prechal, De Vries, & Van Eijken, 2011, old.: 219–221. Lásd még a 119. lábjegyzetet.

[74] Groussot, Pech, & Petursson, 2012, old.: 137, Kokott J., Főtanácsnoki indítvány a Bonda-ügyben, C-489/10, pp. 14–15 (Európai Unió Bírósága, 2011. december 15., EBHT-ban még nem tették közzé)

[75] Editorial Comments, 2010, old.: 1595–1596.

[76]  ACA Europe, 2012, ACA Europe (2011) Presentation et ques­tionnaire. L’application de la Charte des droits fondamentaux de l’Union européenne pour les tribunaux nationaux: l’expé­rience des tribunaux contentieux administratifs. De Haag, Prechal, De Vries, & Van Eijken, 2011, old.: 216–217., Prechal, 2010, old.: 8. Egyéb, kissé eltérő csoportosításokért lásd pl. Editorial Comments, 2010, old.: 1590., Kokott & Sobotta, 2010, old.: 8–11., Sharpston, E. V., Főtanácsnoki indítvány a Bartsch-ügyben, C-427/06, p. 69. (Európai Közösségek Bírósága, 2008. május 22., EBHT 2008 I-7245).

[77] Bostock, 1994, p. 16, Caballero, 2002, p. 31, Booker Aqualcultur és Hydro Seafood, 2003, p. 88, Mangold, C-144/04, p. 75–77 (Európai Közösségek Bírósága, 2005. november 22., EBHT 2005 I-9981), Bartsch, C-427/06 (Európai Közösségek Bírósága, 2008. szeptember 23., EBHT 2008 I-7245), Kücükdeveci, 2010

[78] Wachauf, 1989, p. 19, Spronk, C-16/89, p. 13 (Európai Közösségek Bírósága, 1990. július 12., EBHT 1991 I-3185), Piek, C-384/05, p. 32, 34 (Európai Közösségek Bírósága, 2007. január 11., EBHT 2007 I-289), Heinrich, C-345/06 (Európai Közösségek Bírósága, 2009. március 10., EBHT 2009 I-1659), McB, C-400/10, p. 50 (Európai Unió Bírósága, 2010. október 5., EBHT 2010 I-8965)

[79]  Annibaldi, C-309/96, p. 14–21 (Európai Közösségek Bírósága, 1997. december 18., Rec. p. I-7493), Eman, C-300/04, p. 44–45, 52–53, 61 (Európai Közösségek Bírósága, 2006. szeptember 12., EBHT 2006 I-8055)

[80] Rombi, C-107/97, p. 65–67, 73 (Európai Közösségek Bírósága, 2000. május 18., EBHT 2000 I-3367), Dokter, C-28/05, p. 79 (Európai Közösségek Bírósága, 2006. június 15., EBHT 2006 I-5431), Sopropé, C-349/07, p. 34–38 (Európai Unió Bírósága, 2008. december 18., EBHT 2008 I-10369), Alassini, C-317/08 – C-320/08 (Európai Unió Bírósága, 2010. március 18., EBHT 2010 I-2213)

[81] ERT, 1991, pp. 42–45, Steffensen, C-276/01, p. 60–64 (Európai Közösségek Bírósága, 2003. április 10., EBHT 2003 I-3735)

[82]  Az EUMSz általában a közrendre, közbiztonságra és közegészségre hivatkozva enged eltérést [EUMSz 36. cikk, 46. cikk (3) bekezdés, 52. cikk és 65. cikk (1) bekezdés b) pontja]

[83] ERT, 1991, pp. 42–45, Schmidberger, C-112/00, p. 75 (Európai Közösségek Bírósága, 2003. június 12., EBHT 2003 I-5659), Omega, C-36/02, p. 30–31 (Európai Közösségek Bírósága, 2004. október 14., EBHT 2003 I-9609)

[84] Karner, C-71/02, p. 49–50 (Európai Közösségek Bírósága, 2004. március 25., EBHT 2004 I-3025), DEB, C-279/09 (Európai Unió Bírósága, 2010. december 22., EBHT 2010 I-13849). A harmadik kategóriába tartozó ügyeknek tekinti Safjan (2012, old.: 13) az AchughbabianC-329/11 (Európai Unió Bírósága, 2011. december 6., EBHT-ban még nem tették közzé), valamint a Hudzinskiés Wawrzyniak, C-611/10 és C-612/10 (Európai Unió Bírósága, 2012. június 12., EBHT-ban még nem tették közzé) eseteket is. A Dereci, C-256/11, p. 71–72 (Európai Unió Bírósága, 2011. november 15.,  EBHT-ban még nem tették közzé) és Gueye és Salmerón Sánchez, C-483/09 és C-1/10, p. 69., (Európai Unió Bírósága, 2011. szeptember 15., EBHT-ban még nem tették közzé) ügyek – véleménye szerint – nehezen besorolhatók.
Az ACA Europe, 2012 alapján e kategória határai nem határozhatók meg egyértelműen. Lásd még Prechal, De Vries, & Van Eijken, 2011, old.: 245., Rosas & Kaila, 2011, old.: 19.

[85]  Sharpston szerint például azért, mert a közösségi jog valamely anyagi szabálya alkalmazandó az adott helyzetre (Főtanácsnoki indítvány a Bartsch-ügyben, 2008, p. 69.)

[86] Villalón, Főtanácsnoki indítvány az Åkerberg Fransson ügyben, 2012, p. 31

[87] Villalón főtanácsnok szerint ezen egyedi helyzetek közös jellemzője, hogy azokban a mérlegelési mozgástérrel rendelkező tagállamok közhatalmi aktusainak vizsgálatát az uniós jog jelenléte igazolja. Ez a jelenlét pedig elég erőteljes ahhoz, hogy az alapvető jogok biztosítása áthelyeződjön az Unió felelősségi területére. (Főtanácsnoki indítvány az Åkerberg Fransson ügyben, 2012, pp. 27., 33., 35–37.)

[88] Eeckhout (2002, old.: 952.) rámutat, hogy a tagállami végrehajtás az uniós jog érvényesülésének nem csak egy típusa, hanem annak általános módja.

[89] Eeckhout (2002, old.: 962–967.) három kategóriát különböztet meg az agency-szituációba tartozó esetek között. Az első, amikor jogharmonizáció hiányában a tagállamok szankciókat írnak elő. A második a közösségi jog átültetése. A harmadik az az esetcsoport, amikor az alapvető jogok határozzák meg az irányelv átültetése érdekében elfogadott tagállami aktusból származó felelősség terjedelmét.

[90] Bot, Főtanácsnoki indítvány a Scattolon-ügyben, 2011, 117. paragrafusának hivatalos fordítása használja a „meghatalmazottként cselekszik” fordulatot.

[91]  Jacobs, F., Főtanácsnoki indítvány a Wachauf-ügyben, 5/88, p. 22 (Európai Közösségek Bírósága, 1989. április 27., EBHT 1989 2609)

[92] A 804/68/EGK rendelet 5c. cikkében említett illetéknek a tej- és tejtermékágazatban történő alkalmazására vonatkozó általános szabályok elfogadásáról szóló, 1984. március 31-i 857/84/EGK tanácsi rendelet (HL L 90., 1984.4.1., 13–16. o., celex-szám: 31984R0857), és a 804/68/EGK rendelet 5c. cikkében említett kiegészítő illeték részletes alkalmazási szabályainak megállapításáról szóló, 1984. május 16-i 1371/84/EGK bizottsági rendelet (HL L 132., 1984.5.18., 11–16.  o., celex-szám: 31984R1371)

[93]  A kérelem visszautasításának oka az volt, hogy a haszonbérbe adó nem adta hozzájárulását annak megállapításához (Wachauf, 1989, pp. 1–6.).

[94] Az adott ügyben azt kellett megállapítani, hogy a felperes által haszonbérbe vett termelési egység − amelynek sem tehenek, sem a tej előállításához szükséges felszerelés nem képezte a részét, valamint a haszonbérleti szerződés nem tartalmazott a termelés folytatására irányuló kikötést − tejtermelő gazdaságnak minősül-e a vonatkozó közösségi rendeletek alapján. Ezen első kérdésre a Bíróság igenlő választ adott (Wachauf, 1989, pp. 7–11.). A nemzeti bíróság által előterjesztett előzetes döntéshozatali kérelemben feltett második kérdés arra irányult, hogy adott esetben a haszonbérleti szerződés lejárta esetén a meghatározott referenciamennyiség átszáll-e a haszonbérbe adóra, vagy legalább részben a haszonbérbe vevő marad.

[95] A Wachauf-ítélet a Charta elfogadása előtti időszakban, az általános elvek alkalmazási körének értelmezésével kapcsolatban született. Lásd a 22. lábjegyzetet.

[96]  Wachauf, 1989, p. 19.

[97] Wachauf, 1989, pp. 22–23.

[98] Wachauf, 1989, p. 19.

[99] Lásd még Bostock, 1994, p. 16.

[100] Caballero, 2002, p. 31, Booker Aqualcultur és Hydro Seafood, 2003, pp. 88–93., Mangold, 2005, pp. 75–77, Parlament kontra Tanács, 2006, pp. 104–105., Bartsch, C-427/06, p. 18., 24. (Európai Közösségek Bírósága, 2008. szeptember 23., EBHT 2008 I-7245)

[101] Bot, Főtanácsnoki indítvány a Scattolon-ügyben, 2011, p. 119.

[102] Bot (Főtanácsnoki indítvány a Scattolon-ügyben, 2011, p. 119.) által hivatkozott Tsakouridis, C-415/09, p. 50–52 (Európai Unió Bírósága, 2010. november 23., EBHT 2010 I-11979).

[103] Alonso, C-81/05, p. 29 (Európai Közösségek Bírósága, 2006. szeptember 7., EBHT 2006 I-7569)

[104]  Mangold, 2005, p. 51.

[105] Kücükdeveci, 2010, pp. 22–26, Bot, Főtanácsnoki indítvány a Scattolon-ügyben, 2011, p. 119.

[106] Eeckhout, 2002, old.: 975–977.

[107] Kokott szerint „az uniós alapvető jogok tiszteletben tartásának az uniós jog megsértésének szankcionálása során fennálló kötelezettsége szempontjából nem bírhat jelentőséggel, hogy a szankcionálást célzó tagállami intézkedést kifejezetten az uniós jog átültetése keretében fogadták e el, vagy az már korábban is fennállt. Az uniós alapvető jogok alkalmazása végezetül nem függhet attól, hogy létezett e már valamely büntetőjogi rendelkezés, vagy azt csak az uniós jogi kötelezettség átültetése keretében fogadták el.” (Főtanácsnoki indítvány a Bonda-ügyben, 2011, p. 20.)

[108] Lindqvist, C-101/01, p. 87 (Európai Közösségek Bírósága, 2003. november 6., EBHT 2003 I-12971), Parlament kontra Tanács, 2006, p. 3, Ordre des barreaux francophones et germanophones, C-305/05, p. 28 (Európai Közösségek Bírósága, 2007. június 26., EBHT 2007 I-05305), N. S.,C-411/10, p. 7. (Európai Unió Bírósága, 2011. december 21., EBHT-ban még nem tették közzé. Lásd Kokott & Sobotta, 2010, old.: 8–9.

[109] Spronk, 1990, p. 13, Mulligan, C-313/99, p. 35–36. (Európai Közösségek Bírósága, 2002. június 20., EBHT 2002 I-5719 ), Piek, 2007, pp. 32–34, Heinrich, 2009, p. 45.

[110]  Alonso, 2006, p. 41, Angelidaki, C-378/07, C-379/07 és C-380/07, p. 85. (Európai Közösségek Bírósága, 2009. április 23., EBHT 2009 I-3071), Angelidaki, 2009, p. 85., Trstenjak, Főtanácsnoki indítvány a N. S. ügyben, 2011, p. 80.

[111] Villalón, Főtanácsnoki indítvány az Åkerberg Fransson ügyben, 2012, pp. 27, 35.

[112] Kaila (2012, old.: 310) által példaként hivatkozott ítéletek: Unibet, 2007, p. 37., Advocaten voor de Wereld, 2007, p. 46, Promusicae, 2008, pp. 33., 41., 42., 46., 64., Varec, C-450/06, p. 48. (Európai Közösségek Bírósága, 2008. február 14., EBHT 2008 I-581), Dynamic Medien, C-244/06, p. 41. (Európai Közösségek Bírósága, 2008. február 14., EBHT 2008 I-505), Mono Car Styling, C-12/08, p. 47. (Európai Közösségek Bírósága, 2009. július 16., EBHT 2009 I-6653).
Kivételt az International Transport Workers’ Federation és Finnish Seamen’s Union „Viking Line”,  C-438/05, p. 43–44. (Európai Közösségek Bírósága, 2007. december 11., EBHT 2007 I-10779) és a Laval un Partneri, C-341/05, p. 90–91. (Európai Közösségek Bírósága, 2007. december 18., EBHT 2007 I-11767) ügyekben hozott ítéletek jelentenek, amelyek az alapvető szabadságok alóli mentesülés feltételeivel foglalkoztak. Az ítéletek jelentőségéről lásd Lenaerts & Gutiérrez-Fons, 2010, old.: 1665–1667.

[113] Az Európai Szociális Kartát 1961. október 18-án Torinóban írták alá az Európa Tanács égisze alatt, majd 1996. május 3-án, Strasbourgban módosították. Magyarország 1991-ben írta alá a Kartát és annak Függelékét, míg a ratifikálásra 1999-ben került sor. A Kartát az Európai Szociális Karta kihirdetéséről szóló 1999. évi C. törvény hirdette ki.
A Karta helyesírása tekintetében a kihirdető törvény által alkalmazott írásmódot követem.

[114] Kaila, 2012, old.: 310

[115] Az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalma elvének és a foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmód általános kereteinek létrehozásáról szóló, 2000. november 27-i 2000/78/EK tanácsi irányelv (HL L 303., 16. o.; 2000.12.2., magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 4. kötet, 79–85. o., celex-szám: 32000L0078)

[116]  A Mangold, 2005 és a Bartsch, 2008 ügyek ugyanezen irányelvvel összefüggésben hasonló problémát érintettek, azonban az irányelv átültetésének határideje előtti időszakból. Lásd Editorial Comments, 2010, old.: 1590–1592.

[117] Ebben az ügyben felmerült az alapvető jogok horizontális hatályának kérdése is. Erről bővebben lásd Danwitz & Paraschas, 2012, old.: 1423–1425., Gárdos-Orosz, F. (2012) Horizontalitás az európai uniós jogban. Az európai uniós jogfejlődés irányai a Lisszaboni Szerződés után, Vörös, I és Horváthy, B (szerk.) 69–85. HVG-ORAC Kiadó, Groussot, Pech, & Petursson, 2012, old.: 137., 148–162., Kokott & Sobotta, 2010, old.: 14–15., Lenaerts & Gutiérrez-Fons, 2010, old.: 1639–1649.

[118]  Charta 21. cikk (1) bekezdés: „tilos minden megkülönböztetés, így különösen a […] kor […] alapján történő megkülönböztetés”.

[119] Az Editorial Comments (2010, old.: 1592–1594.) szerzője a Bíróság EUMSz 18. cikkével kapcsolatos ítélkezési gyakorlatára utalva kifejti, hogy az alapvető jogok alkalmazási köre még azokra a területekre is kiterjedhet, amelyeken az Unió csak támogató, összehangoló és kiegészítő intézkedések megtételére jogosult. Ez végső soron elvezethet a Sharpston  kifejtett azon gondolathoz, amely szerint a Charta alkalmazási köre kiterjed minden olyan nemzeti aktusra, amely az Unió másodlagos jogforrásai által érintett − akár a megosztott hatáskörbe tartozó − területet érint (Főtanácsnoki indítvány a Ruiz Zambrano ügyben, 2010). Lásd a tanulmány második részében elemzett föderalista megoldási javaslatot.

[120] Kaila, 2012, old.: 293. Sharpston, Főtanácsnoki indítvány a Bartsch-ügyben, 2008, 69. paragrafusának magyar nyelvű hivatalos fordítása e körben „a közösségi jogtól való megengedett eltérésre” utal.

[121] Egyezmény az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről (a továbbiakban: Egyezmény), amelyet Rómában, 1950. november 4-én írtak alá.
Magyarországon 1993. április 7-én kihirdette az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt Egyezmény és az ahhoz tartozó nyolc kiegészítő jegyzőkönyv kihirdetéséről szóló 1993. évi XXXI. törvény (hatályba lépett 1993. április 15-én).

[122] ERT, 1991, pp. 1–4.

[123] Az elsőben a monopólium közösségi joggal való összeegyeztethetőségéről, a második, harmadik és negyedik kérdésekben az áruk és a szolgáltatások szabad mozgásának, az ötödik, hatodik, hetedik, és nyolcadik kérdéseiben pedig a versenyjog szabályainak megsértésével kapcsolatban kérte a Bíróság iránymutatását (ERT, 1991, pp. 5–9.).

[124]  A hivatkozott cikk a véleménynyilvánítás szabadságáról rendelkezik.

[125] ERT, 1991, kilencedik és tízedik kérdések

[126] ERT, 1991, p. 41.

[127] ERT, 1991, p. 42.

[128]  Az ítéletben hivatkozott szerződéses rendelkezések az EGKSz 56. és 66. cikkei.

[129] ERT, 1991, pp. 43., 45.

[130] ERT, 1991, p. 44.

[131]  ERT, 1991, p. 4.1, Carpenter, 2002, p. 40, Orfanopoulos et Oliveri, 2004, p. 97.

[132]  Kaila, 2012, old.: 305. A kérdésről lásd még Eeckhout, 2002, old.: 977–979.

[133] Kokott & Sobotta, 2010, old.: 9.

[134] Familiapress, C-368/95, p. 24 (Európai Közösségek Bírósága, 1997. június 26., EBHT 1997 I-3689), Carpenter, C-60/00, p. 40 (2002. július 11., Európai Közösségek Bírósága, EBHT 2002 I-6279), Orfanopoulos et Oliveri, C-482/01 és C-493/01, p. 97 (Európai Közösségek Bírósága, 2004. április 29.,EBHT 2004 I-5257), International Transport Workers’ Federation és Finnish Seamen’s Union „Viking Line”, 2007, pp. 43–44., Laval un Partneri, 2007, pp. 90–91.

[135] Carpenter, 2002

[136] Schmidberger, 2003, pp. 79–80., Kaila, 2012, old.: 305., Knook, 2005, old.: 370. A derogációs esetekről lásd részletesen Prechal, De Vries, & Van Eijken, 2011, old.: 226–232.