Köszöntjük a Magyar alkotmányosság az európai integrációban című könyv weboldalán!

Ezt az oldalt azért hoztuk létre, hogy segítséget és további támogatást nyújtsunk kötetünket megvásárló Olvasóinknak.

Weboldalunkon megtalálhatóak a témához tartozó publikációk, jogszabályok, alkotmánybírósági és bírósági határozatok, valamint a szerzők üzenetei.

Publikáció: Az Alkotmánybíróság esete az előzetes döntéshozatali eljárással – egy visszautasító végzés margójára

Dr. Naszladi Georgina:
Az Alkotmánybíróság esete az előzetes döntéshozatali eljárással – egy visszautasító végzés margójára*[1]
(Európai Jog, 2014/6., 12-16. o.)

1. Bevezetés

Az Alkotmánybíróság 2014. május 19-én újabb olyan alkotmányjogi panasz befogadását utasította vissza, amely arra irányult, hogy a testület állapítsa meg a tisztességes eljáráshoz való jog és a törvényes bíróhoz való jog [Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdés] sérelmét abban az esetben, ha a bíróság nem tesz eleget az előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezési kötelezettségének.[2]

Az indítványozó az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (továbbiakban: Abtv.) 27. §-a alapján a Kúria ítéletének megsemmisítését kérte, mivel állítása szerint a bíróság önkényesen tagadta meg az arra irányuló kérelmét, hogy ügyében az Európai Unió Bírósága (továbbiakban: EuB) eljárjon, ugyanis az elutasítást szakmailag megfelelően, objektíven, és kellő részletességgel meg kellett volna indokolni. A panaszos szerint a Kúria a határozata meghozatalához vezető felülvizsgálati eljárásban jogellenesen nem teljesítette az Európai Unió működéséről szóló szerződés (továbbiakban: EUMSz.) 267. cikk harmadik bekezdése szerinti előterjesztési kötelezettségét, így nem járt el tisztességesen, és megfosztotta őt törvényes bírájától.[3]

Az indítványozó érvelésében hivatkozott az EuB által hozott, a CILFIT[4] és a Köbler[5] ügyben foglalt, az előzetes döntéshozatali eljárás előterjesztésével kapcsolatos kritériumokra, illetve azok nemteljesülésére. Hangsúlyozta, hogy a Kúria az előterjesztési kötelezettségét nem az európai jog és az EuB gyakorlata alapján nem teljesítette, hanem kizárólag a magyar jog (a Pp. felülvizsgálati szabályai) alapján, ezért az előterjesztési kötelezettség mellőzése önkényes. Az Emberi Jogok Európai Bíróságának (továbbiakban: EJEB) gyakorlata szerint ugyanis az előterjesztési kötelezettség mellőzése nem felel meg a tisztességes eljárás feltételeinek, ha a mellőzést a tagállami fórum a saját belső joga alapján, az európai jogot negligálva indokolja. A mellőzés akkor nem önkényes, ha arra az európai jog és az EuB vonatkozó rendelkezéseire és ítélkezési gyakorlatára történő részletes és szakszerű indokolás mellett kerül sor. A panaszos szerint jelen ügyben a Kúria önkényesen elvonta az EuB-nak az EUMSz. 267. cikke alapján fennálló hatáskörét, egyúttal megfosztotta az indítványozót attól a jogától, hogy az ügyében a releváns jogot az arra hatáskörrel rendelkező törvényes bíróság (az EuB) értelmezze, amelynek eredményeként a Kúria a polgári perben a panaszos jogait a törvényes bírójának jogellenes mellőzésével bírálta el.[6]

Publikáció: Az emberi jogok védelme a bíróságok európai együttműködésében

Andreas Voßkuhle:
Az emberi jogok védelme a bíróságok európai együttműködésében
(Alkotmánybírósági Szemle, 2013/1., 68-73. o.)

 

 

A) Bevezető

Nagy örömömre szolgál a lehetőség, hogy a Velence Bizottság előtt felvázolhatom néhány gondolatomat az európai alkotmánybíróságok együttműködéséről az emberi jogok védelme terén. A Velence Bizottság több mint húsz éve fontos szerepet játszik tagállamainak az európai többszintű együttműködési rendszerbe vonásában. Ennek keretében támogatja a tagállamokat alkotmányaik kidolgozásában, valamint kritikus szemmel figyeli, elemzi és magyarázza az emberi jogok védelme szempontjából jelentős konkrét fejleményeket. Ráadásul az olyan plenáris ülések összehívásával, mint a mai, a Velence Bizottság az emberi jogok védelmét illető minden kérdésben kiváló platformot biztosít a gyümölcsöző és élénk párbeszédre.[1]

A jog európaizálódása és nemzetközivé válása új szereplőket hívott a színtérre. Egy német állampolgár például most egy időben különböző joghatóságok alatt él: a hazai, belső jog alatt – amely ráadásul egy szövetségi struktúra –, az Európai Unió joga alatt, valamint az Emberi Jogok Európai Egyezményének joghatálya alatt. 1958 óta a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága őrködik az Emberi Jogi Egyezmény betartása felett. Az 1970-es évek kezdete óta az Európai Unió Bírósága következetesen tágította az alapjogvédelem hatókörét, az Európai Unió Alapjogi Chartájának hatálybalépésével pedig az európai színtéren új dimenziót ért el az alapvető jogok védelme. Mindemellett továbbra is léteznek a nemzeti alkotmányok emberi jogokra vonatkozó katalógusai. Ezeket a nemzeti alkotmánybíróságok oltalmazzák, mint például a karlsruhei Szövetségi Alkotmánybíróság, amelynek a munkáját a tartományi alkotmánybíróságok is támogatják. De hogyan működhet ezeknek az alapjogi dokumentumoknak, valamint az európai és a nemzeti alkotmánybíróságoknak az összjátéka? Hol lehet szükség további finomhangolásra, esetleg korrigálásra? Ezekre válaszul öt tézisbe foglalva szeretnék bemutatni néhány, a sikeres európai emberi jogi védelem szempontjából stratégiai pontot.

Publikáció: Fejlődő közvetlen demokrácia az Európai Unióban – Efler v. Bizottság (T-754/14)

Lukonits Ádám:
Fejlődő közvetlen demokrácia az Európai Unióban – Efler v. Bizottság (T-754/14)
(Közjogi Szemle, 2017/4., 90-92. o.)

Bevezető gondolatok

Az európai polgári kezdeményezés, az uniós szervekhez intézett petícióval kiegészülve, az uniós közvetlen demokrácia szupranacionális szintje.[1] Működésképtelensége, és a célként kitűzött demokráciadeficitek csökkentése terén mutatott sikertelensége miatt erősen vitatott jogintézmény. Képes azonban a fejlődésre, ezt mutatja az általános hatáskörű uniós bíróság által a Stop TTIP kezdeményezés tárgyában hozott döntés,[2] amellyel jelentősen lazultak a befogadási kritériumok, az európai polgárok pedig lehetőséget kaptak a bizottsági munka negatív tartalmú befolyásolására.

Publikáció: Az Egységes Szabadalmi Bíróságról szóló megállapodás – alkotmányossági nézetben

Ficsor Mihály:
Az Egységes Szabadalmi Bíróságról szóló megállapodás – alkotmányossági nézetben
(Jogtudományi Közlöny, 2017/1., 1-15. o.)

 

Az Egységes Szabadalmi Bíróságról szóló megállapodás – mint az európai szabadalmi reformcsomag egyik fő eleme – az európai szabadalmakkal kapcsolatos bitorlási és megsemmisítési ügyekben elvonja a nemzeti bíróságok hatáskörét. A leglényegesebb szabadalmi igazságszolgáltatási hatásköröknek az Egységes Szabadalmi Bíróságra való átszállásával olyan szuverenitástranszfer megy végbe, amelyhez meg kell találni (vagy teremteni) a szükséges alkotmányos felhatalmazást. Az Alaptörvény E) cikke erre megfelelő jogalap lehet, figyelemmel arra a kiterjesztő jellegű értelmezésre, amelyet a gazdasági és monetáris unióbeli stabilitásról, koordinációról és kormányzásról szóló szerződés kapcsán az Alkotmánybíróság a 22/2012. (V. 11.) AB határozatával kialakított.  Az Egységes Szabadalmi Bíróságról szóló megállapodás egyes sajátosságai mindazonáltal elegendő indokot szolgáltathatnának az E) cikk ismételt alkotmánybírósági értelmezésének kezdeményezésére.

I. Bevezetés

Az Egységes Szabadalmi Bíróságról szóló megállapodást[1] 2013. február 19-én kötötte meg – írta alá – az Európai Unió tagállamai közül huszonöt ország.[2] Magyarország az 1065/2013. (II. 19.) Korm. határozat alapján vett részt a megállapodás szövegének ily módon történő végleges megállapításában és sorakozott fel az aláíró tagállamok közé. E kormányhatározat 4. pontja előírta a megállapodás ratifikációjának és kihirdetésének előkészítését is. Ez megköveteli – egyebek mellett – annak vizsgálatát is, hogy a megállapodás miként illeszthető be a magyar alkotmányos rendbe, összeegyeztethető-e az Alaptörvénnyel.[3] Ehhez szolgál adalékokkal ez az írás.

Publikáció: Alternatív kommentár az EUSZ 7. cikkéhez*

Fekete Balázs:
Alternatív kommentár az EUSZ 7. cikkéhez*
(Közjogi Szemle, 2016/2., 1-11. o.)

 

1. Bevezetés

Jogi és politikai jelentőségével összehasonlítva viszonylag szerény terjedelmű az Európai Unióról szóló szerződés (a későbbiekben EUSZ) 7. cikkének irodalma. A nemzetközi irodalomban általában leíró jelleggel ismertetik a kézikönyvek,[1] az Unió közjogi problémáit áttekintő szakcikkek pedig saját problematikájuk szemszögéből térnek ki rá.[2] A hazai szerzők eddig szintén kevesebb figyelmet fordítottak rá, az alapító szerződéseket részletesen elemző kommentár is viszonylag röviden foglalkozik vele és nem lép ki a leíró jogszabályismertetés kereteiből.[3]

E cikk, véleményem szerint – annak ellenére, hogy a gyakorlatban még sosem alkalmazták – nagyobb figyelmet érdemel, mivel fontos lenyomata az Európai Unió jelenkori alkotmányfejlődésének és az azt körül­ölelő dilemmáknak. Az EUSZ 7. cikk tudományos igényű vizsgálatát e cikk egyedi jellemzői miatt csak a jogtudomány több területe – alkotmányelmélet, nemzetközi jog és európajog – és a nemzetközi kapcsolatok (international relations, IR) összekapcsolásával lehet elvégezni, azonban e tudásterületek együttes felhasználása nem magától értetődő. A tanulmány célja, hogy a fenti diszciplínák segítségével a deskriptív szemléleten túlmutatóan elemezze az EUSZ 7. cikkét, és így felszínre hozzon olyan összefüggéseket és problémákat, amelyek a szigorúan vett jogdogmatikai elemzésnél láthatatlanok maradtak volna.

A tanulmány gondolatmenetét a vízben egy kavics bedobása után látható, egyre bővülő koncentrikus körök rendszere szemlélteti a legjobban. A kavicstól (az EUSZ 7. cikk) legtávolabbi körtől – a tagok jogainak korlátozása vagy azok kizárása nemzetközi szervezetekből – fokozatosan halad a körök középpontja – az EUSZ 7. cikk ismertetése – felé, majd kritikai megállapításokkal és azon alapuló értékeléssel zárul. E megközelítés remélhetőleg segíthet a tanulmány alaptézisének – az EUSZ 7. cikke alapjaiban politikai eszköz, és ezért a jogdogmatikainál szélesebb körű jogi és politikai megközelítés segítségével vizsgálható érdemben – könnyebb elfogadásában is.

Publikáció: Szürkületi zóna: az Alaptörvény és az uniós jog viszonya

Blutman László:
Szürkületi zóna: az Alaptörvény és az uniós jog viszonya
(Közjogi Szemle, 2017/1., 1-14. o.)

A magyar alkotmányi szabályozás és az uniós jog viszonyának problémás vonatkozásairól az Alkotmánybíróság hosszú ideig hallgatott. A 22/2016. (XII. 5.) AB határozatban aztán megnyilatkozott. A kialakított állásfoglalás meglehetősen óvatoskodó, nehezen értelmezhető és túl általános. Így legfeljebb félfordulatról beszélhetünk. A probléma felvetődése és kezelése azonban indokol egy elemzést. A rendszeres, átfogó áttekintés és jogösszehasonlítás, a szerteágazó jogirodalom feldolgozása jóval meghaladná egy ilyen tanulmány terjedelmét. Így csak az idézett határozat látószögéből fejtem fel a kérdéskör egyes szálait.

A háttér: kettős probléma

A tagállami alkotmányok és az uniós szabályozás viszonyának két érzékeny, gyakorlati dilemmákat is felvető vonatkozása van. E dilemmák egyrészt az Európai Unió Bírósága (EUB) előtti eljárásokban, másrészt a tagállami alkotmánybíráskodásban élesednek ki, sajátos hatásköri és jogértelmezési problémákat dobva a felszínre.

Publikáció: Újabb áttekintés az uniós jog alkalmazásának magyarországi alkotmányos kereteiről

Gárdos-Orosz Fruzsina:
Újabb áttekintés az uniós jog alkalmazásának magyarországi alkotmányos kereteiről[1]
(Közjogi Szemle, 2013/4., 44-53. o.)

 

Magyarország 2004-ben csatlakozott az Európai Unióhoz, és ennek érdekében az Országgyűlés már 2002-ben rendelkezett arról, hogy az Alkotmány egy új, 2/A. §-sal egészül ki,[2] amely szerint „[a] Magyar Köztársaság az Európai Unióban tagállamként való részvétele érdekében nemzetközi szerződés alapján – az Európai Uniót, illetőleg az Európai Közösségeket (a továbbiakban: Európai Unió) alapító szerződésekből fakadó jogok gyakorlásához és kötelezettségek teljesítéséhez szükséges mértékig – egyes, Alkotmányból eredő hatásköreit a többi tagállammal közösen gyakorolhatja; e hatáskörgyakorlás megvalósulhat önállóan, az Európai Unió intézményei útján is”.[3] Az Alkotmány 6. § (4) bekezdése szerint a „Magyar Köztársaság az európai népek szabadságának, jólétének és biztonságának kiteljesedése érdekében közreműködik az európai egység megteremtésében”.

A 2012. január 1-je óta hatályos Alaptörvény E) cikk (1) bekezdése értelmében „Magyarország az európai népek szabadságának, jólétének és biztonságának kiteljesedése érdekében közreműködik az európai egység megteremtésében. (2) Magyarország az Európai Unióban tagállamként való részvétele érdekében nemzetközi szerződés alapján – az alapító szerződésekből fakadó jogok és kötelezettségek teljesítéséhez szükséges mértékig – az Alaptörvényből fakadó egyes hatásköreit a többi tagállammal közösen, az Európai Unió intézményei útján gyakorolja. (3) Az Európai Unió joga – a (2) bekezdés keretei között – megállapíthat általánosan kötelező magatartási szabályt. (4) A (2) bekezdés szerinti nemzetközi szerződés kötelező hatályának elismerésére adott felhatalmazáshoz az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges”.[4]

A következő oldalakon bemutatom, hogy az Alkotmánybíróság – részben az erre irányuló megfelelően kimerítő indítvány hiányában – az Alkotmány és az Alaptörvény szövegét értelmezve nem vállalkozott arra, hogy teljes körűen meghatározza Magyarország állami hatáskör-átruházásának pontos mértékét, és mindazt, ami ebből következik a magyar és az uniós jog[5] kapcsolatára, különös tekintettel az Alaptörvény szerepére, illetve a jogalkalmazóra háruló részletes feladatmeg­határozásra nézve (1). Mindezek miatt fokozottan érdekes, hogy a jogirodalom hogyan gondolkodik ezekről a kérdésekről, illetve milyen iránymutatással tud szolgálni az Alkotmánybíróság és a rendes bíróság számára az uniós jog magyar jogban betöltött pozícióját illetően (2). A dolgozat értékelő összefoglalással zárja az uniós jog magyarországi pozícióját meghatározó alkotmányos keretek áttekintését (3).

Publikáció: Kötelezettség nemzetközi jogi normák kihirdetésére: helyzetkép*

Blutman László:
Kötelezettség nemzetközi jogi normák kihirdetésére: helyzetkép*
(Közjogi Szemle 2013/4., 18-27. o.)

 

Az Alaptörvény Q) cikk (3) bekezdésének második mondata kinyilvánítja, hogy a nemzetközi jog általánosan elismert szabályának nem minősülő nemzetközi szabály csak kihirdetéssel válhat a magyar belső jog részévé. A kihirdetés ebben az összefüggésben transzformációs aktus, amellyel egy nemzetközi jogi aktus magyar jogszabályba foglalva, annak normatartalmaként jelenik meg.[1] (Ezzel szemben az általánosan elismert nemzetközi jogi normák – az Alkotmánybíróság elméletileg nem aggálytalan doktrínája szerint – nem kihirdetéssel, hanem ún. „generális transzformációval” válnak a belső jog részévé.[2])

A fenti alkotmányi rendelkezés nem tartalmaz kihirdetési kötelezettséget, az máshol jelenik meg. A következőkben azzal vetünk számot, hogy a jelenlegi közjogi rendszerben a nemzetközi jogi normáknál mire terjed ki ez a kötelezettség.

Publikáció: A nemzetközi jog beszűrődése a magyar jogforrási rendszerbe Az együtt elhalás problematikája

Dr. Drinóczi Tímea:
A nemzetközi jog beszűrődése a magyar jogforrási rendszerbe Az együtt elhalás problematikája
(Magyar Jog, 2005/10., 599-608. o.)

Az idegen jognak a magyar jogforrási rendszerbe történő behatolása vizsgálatát nemcsak a májusi csatlakozás, hanem a belső jog és a nemzetközi jog kapcsolatának napjainkban megfigyelhető alakulása is indokolja, ami következtében a nemzetközi jog elsőbbsége függetlenül attól erősödik, hogy az államban a dualista vagy a monista rendszer az uralkodó-e.[1] Fontos továbbá utalni arra a bizonytalanságra, hogy az Alkotmány 7. § (1) bekezdése által bevezetett nemzetközi jog milyen szerepet tölt be a magyar jogforrási rendszerben, és a közösségi joganyag beömlésével kapcsolatban is hasonló problémákkal szembesülhetünk.[2] A téma szempontjából tehát az alaptörvény 7. § (1) bekezdését, illetve az Alkotmány módosításáról szóló T/4486. sz. törvény javaslatot kell figyelembe venni.

1. Az Alkotmány 7. §-ával kapcsolatban felmerült – látszólagos – problémák

A nemzetközi jog és a belső jog kapcsolatával összefüggésben a kérdés az, hogy az államokban hogyan oldják meg a nemzetközi jog[3] és a belső jog összhangját. Az államhatalmat ugyanis az a nemzetközi, illetve alkotmányi kötelezettség terheli, hogy a vállalt kötelezettsége és a belső jog közt ne álljon fenn ellentét. A vállalt kötelezettség teljesítésére vonatkozó előírás -a nemzetközi szerződések tekintetében – a Bécsi egyezmény 27. cikke által igazolható, amely alapján az állam nem hivatkozhat belső jogára annak igazolásául, hogy elmulasztotta valamely szerződésből folyó kötelezettségének a teljesítését. A nemzetközi jog általános szabályainak érvényesítését pedig az a tény alapozza meg, hogy az állam nemzetközi közösségekben vesz részt. Az alkotmányi kötelezettség tekintetében az egyes alkotmányokban található, a nemzetközi jogra vonatkozó szabályok az irányadók.

magyar jogirodalom szerint az Alkotmány 7. § (1) bekezdésében meghatározott szabály nem problémamentes, sőt több kérdést vet fel, mint amennyit – látszólag – rendez.[4] Az az alkotmányi rendelkezés, miszerint a “Magyar Köztársaság jogrendszere elfogadja a nemzetközi jog általánosan elismert szabályait, biztosítja továbbá a nemzetközi jogi kötelezettségek és a belső jog összhangját” egyrészt felveti azt a kérdést, hogy mit jelent a “nemzetközi jog általánosan elismert szabályai” kifejezés, és ezzel összefüggésben, hogy mit takar a “nemzetközi jogi kötelezettségek” kitétel.

Másrészt – a bírálók szerint – nem derül ki az Alkotmányból, hogy mit értett az alkotmányozó hatalom az “elfogadja”, illetve az összhang biztosítása alatt.[5] E “homályos” alkotmányi rendelkezés miatt az sem világos, hogy mi a hierarchiai viszony a nemzetközi jog (nemzetközi jog általános szabályai és a nemzetközi szerződés) és a belső jog között; mi történik, ha ütközik a nemzetközi jog a belső joggal, vagy az Alkot-mánnyal.[6]

Az irodalmi álláspontok szerint a vázolt problémát az Alkotmány megfelelő módosításával lehetne a legmegnyugtatóbb módon megoldani.[7] Ennek megfelelően ki kellene mondani, hogy az Alkotmány nem lehet ellentétes nemzetközi kötelezettségvállalással; a nemzetközi kötelezettség a szerződéssel vállalt kötelezettség jellegének megfelelő jogszabályként jelenik meg; a nemzetközi jog általánosan elismert szabályai megelőzik a törvényeket. Az Alkotmány ilyen irányú módosításának szándéka a jogalkotó/alkotmányozó gondolataiban is felmerült.[8] Ezekkel a javaslatokkal kapcsolatban azonban az alábbi kételyek merülnek fel: az alkotmánymódosító hatalom rendelkezik-e a megfelelő – 2/3-os – támogatottsággal; indokoltak-e a törvényjavaslatban megfogalmazott részletes rendelkezések, illetve az irodalomban megfogalmazottak alkotmányi rangra emelése, mivel azok a jelenlegihez hasonlóan, többértelmű megfogalmazást kapnának. Továbbra is kérdés lenne, hogy mit jelent a nemzetközi kötelezettség, vagy a nemzetközi jog általánosan elismert szabálya, illetve mi történik akkor, amikor a nemzetközi kötelezettségvállalás ellentétes az Alkotmánnyal. Ezek alapján pedig azt kell vizsgálni, hogy az Alkotmány 7. § (1) bekezdése – pontosítás nélkül – be tudja-e tölteni a neki szánt szerepet, vagyis azt, hogy a Magyar Köztársaság teljesítse a nemzetközi közösségekben való részvételéből származó kötelezettségeit. Véleményem szerint az első csokorba szedett – közvetlenül az alkotmányi szövegből adódó – problémákat alkotmánytani ismeretek és a nemzetközi jog jogforrási sajátosságai felidézésével, az Alkotmánybíróság döntésének értelmezésével, illetve – történeti és összehasonlító – alkotmányértelmezéssel lehet feloldani, ami – következésképpen – a második csoportba tartozó kérdések megválaszolását is lehetővé teszi.

2. A “nemzetközi jog általános szabályai” és a “nemzetközi kötelezettségek értelmezése”

Az összhang biztosításával kapcsolatban kérdés, hogy a nemzetközi jog mely forrásaival kell számolni, mivel ezek képezik a “nemzetközi kötelezettségeket”. A szóba jöhető releváns források a nemzetközi jog általános szabályai, amelynek körébe a nemzetközi szokásjog, a nemzetközi ius cogens és az általános jogelvek, illetve a nemzetközi szerződések tartoznak.[9] Ennek megfelelően, amikor az államok a nemzetközi jog iránti elkötelezettségüknek akarnak alkotmányi szinten hangot adni, akkor az esetek többségében a “nemzetközi jog általános szabályai” kitételt fogalmazzák meg, illetve külön rendelkeznek a nemzetközi szerződésekről vagy megállapodásokról.[10]

2.1. kérdés az, hogy az alkotmányokban lévő nemzetközi jog általánosan elismert szabályai megegyeznek-e a nemzetközi jog által használt fogalommal. Feltehető, hogy az alkotmányozó hatalmak a nemzetközi szokásjogra – mint jog gyanánt elismert általános gyakorlatra – és a ius cogens-re – mint az állami közösségek által feltétlenül érvényesülőként elismert normák összességére – gondoltak, amikor a “nemzetközi jog általános szabályait” kifejezést iktatták be az alkotmányokba. E feltételezést az állami szuverenitás fogalmi rendszere, illetve az alkotmányozó hatalom jellemzői erősítik meg. Az állami szuverenitás külső oldala azt jelenti, hogy a független, önálló állam a nemzetközi életben a jogegyenlőség alapján vesz részt. Ha az állam az önállósága következtében olyan szervezetekben vesz részt, ahol az általános gyakorlatot jog gyanánt ismerik el, illetve ahol a nemzetközi ius cogens kötelező, akkor ezeket a forrásokat valamilyen módon a nemzeti jogrendszerébe be kell építenie, arra is tekintettel, hogy ez a belső jog részére meghatározott (alkotmányi) parancs. Ha ezeket az állam nem fogadja el, akkor nem lehet a közösség tagja.[11] E kérdést szükségszerűen legszerencsésebb az alkotmányban rendezni, – amely meghozatalára az alkotmányozó hatalom jogosult – ami által a kötelesség alkotmányi paranccsá változik át. Bár az alkotmányozó hatalom originer hatalom, mégsem egészen korlátlan és önhatalmú. Az Alkotmány tartalmának meghatározásával szemben – többek között – elvi korlátként állíthatók a nemzetközi egyezmények, illetve az államok nemzetközi életét irányító alapvető szabályok.[12] Ebből az következik, hogy az alkotmányokban szereplő nemzetközi jog általános szabályai (elvei) kitételt nem lehet megszorítóan értelmezni. Ez az alkotmányi rendelkezés tehát egyaránt vonatkozik a nemzetközi szokásjogra és a nemzetközi ius cogens-re is.[13] Ezzel szemben azonban az általános jogelvek nem képezik azt a nemzetközi jogforrást, amellyel az összhangot biztosítani kell, tekintettel arra, hogy ezek alapvetően a nemzeti jogrendszerben fellelhető elvek, amelyeket a Nemzetközi Bíróság bizonyos esetben (joghézag) “kölcsönvesz”, alapvetően tehát nem a “nemzetközi élet regulálására” szolgálnak.[14]

2.2. Nemzetközi szerződést az állam – valamely Alkotmányban felhatalmazott szerve által – a nemzetközi jog más alanyaival nemzetközi jogok és kötelezettségek létrehozatala, módosítása, illetve megszüntetése érdekében köt. A nemzetközi szerződés megkötésével az állam nemzetközi kötelezettséget vállal arra nézve, hogy az abban foglaltakat betartja. Alkotmányjogilag ez azt jelenti, hogy az állam belső jogrendszerében biztosítja a szerződésben meghatározott nemzetközi jogi normák – mint vállalt kötelezettségek – érvényesülését.

2.3. A fentieknek megfelelően a nemzetközi jogi kötelezettségeket a nemzetközi jog általánosan elismert szabályai (a nemzetközi szokásjog és a nemzetközi ius cogens) és a nemzetközi szerződések jelentik.[15]

2.4. Ehhez képest az Alkotmány módosításáról szóló T/4486. sz. törvényjavaslat 2. §-a az Alkotmány 7. § (1) bekezdésének szövegét a következőképpen állapítaná meg. “A Magyar Köztársaság elfogadja, és jogrendszere részének ismeri el a nemzetközi jog feltétlen alkalmazást igénylő szabályait, a nemzetközi szokásjog szabályait, valamint az államok közössége által elismert általános jogelveket.” A második bekezdésben az szerepelne, hogy “a Magyar Köztársaság biztosítja az (1) bekezdésen alapuló, továbbá a vállalt nemzetközi kötelezettségek és a belső jog összhangját.”[16] A javaslat tehát egyértelművé tette – az értelmezéssel eddig is meghatározható – nemzetközi kötelezettségek fogalmát, értve ez alatt a nemzetközi ius cogens-t, a nemzetközi szokásjogot, a nemzetközi szerződéseket, illetve az általános jogelveket is. Ezzel a részletezéssel túllépte a portugál alkotmány 8. § (1) bekezdésének eddigi legrészletesebb megfogalmazását is.

3. Az “elfogadja” és az “összhang biztosítása” kifejezések értelmezése

3.1. A fentiekből következően a 7. § (1) bekezdésében található “elfogadja” szó azt az állami kötelezettséget fejezi ki, miszerint az állam a nemzetközi jog általánosan elismert szabályainak megfelelően vesz részt a nemzetközi életben, illetve gyakorolja a főhatalmat. Az Alkotmányban szereplő általánosan elismert szabályok külön (további) transzformáció nélkül is a magyar jog – de nem az Alkotmány – részei, mivel a transzformációt ebben az általánosságban – vagyis a szabályok felsorolása, illetve meghatározása nélkül – maga az Alkotmány hajtotta végre, és ezáltal vállalt kötelezettségeknek számítanak.[17] A nemzetközi szerződések esetében az elfogadás – vagy például az olasz alkotmányban használt “igazodás” – elvégzése a jogforrási szinttől függ: ha az alkalmazás alkotmánymódosítást szándékozik létrehozni, akkor alkotmánytörvény szükséges, ha egy törvényhozási tárgykört érint, akkor törvény szükséges, és így tovább.[18]

3.2. Az “összhang biztosítása” azt jelenti, hogy az államnak olyan belső jogi rendet kell kialakítania, amelyben az adott állam által is elismert nemzetközi szabályok, illetve az állam által kötött nemzetközi szerződések érvényre jutnak.

3.2.1. Az, hogy a nemzetek közösségében való részvétellel vállalt kötelezettség belső jogban való érvényesítése a nemzeti jog részére alkotmányi parancs[19] – az Alkotmánybíróság szerint – azt juttatja kifejezésre, hogy az Alkotmányt és a belső jogot úgy kell értelmezni, hogy a nemzetközi jog szabályai valóban érvényesüljenek. A 7. § érvényesüléséhez tehát az Alkotmányt, a nemzetközi jogi kötelezettségeket, illetve a belső jogot együttesen, és az egymással való összefüggésre tekintettel kell értelmezni.[20] Pontosabban, ez az interpretációs kötelezettség azt jelenti, hogy az Alkotmány rendelkezéseit és a belső jogot a 7. § (1) bekezdésre tekintettel – mindkettő sajátosságait figyelembe véve – úgy kell értelmezni, hogy a nemzetközi jog általános szabályai valójában érvényesüljenek.[21] Ez azonban nem jelent mást, mint az alább kifejtendő automatikus megfeleltetést. Az Alkotmánybíróság az 53/1993. (X. 13.) határozatában – az együttértelmezési kötelezettség rögzítése ellenére ellentmondásnak vélte azt, ha a nemzetközi jog és a belső jog összhangját úgy akarnák elérni, hogy a nemzetközi jogot a belső jog feltételeihez igazítják.[22] Ezzel a testület az együttértelmezési kötelezettséget féloldalassá tette, mivel ez alapján a nemzetközi jogot nem lehet a nemzeti jogra tekintettel értelmezni. Ezt a féloldalúságot megerősítendő, az Alkotmánybíróság ugyanakkor egyrészt azt is kimondta, hogy a nemzeti jog annyiban alkalmazható, amennyiben azt a nemzetközi jog kifejezetten rendeli, illetve a nemzetközi jog eltérő tartalmú, kifejezett és kógens szabályával szemben a nemzeti jog nem érvényesülhet. Másrészt megállapította, hogy a nemzetközi jog előli elzárkózás az Alkotmány 7. § (1) bekezdésével ellentétes lenne.[23]

3.2.2. A fentiek alapján, vagyis, mivel a nemzetközi jog általánosan elismert szabályai a leírtaknak megfelelően a belső jog részének minősülnek, a nemzeti jogban való alkalmazásukra az automatikus megfelel-tetés[24] vehető igénybe. Ezt igazolja egyrészt az a szakirodalmi álláspont, amely szerint a nemzetközi jog általánosan elismert szabályait nem lehet transzformálni, arra csak az adopció technikája alkalmazható.[25] Másrészt hasonló eredményre vezet az összehasonlító elemzés is, amely néhány európai alkotmány vonatkozó – és részletesebb – rendelkezéseit hasonlítja össze a magyar 7. § (1) bekezdésében megfogalmazottakkal. A nemzetközi jog “általánosan elismert szabályai” kifejezést alkalmazza például a német alaptörvény (25. cikk) amikor arról rendelkezik, hogy a nemzetközi közjog általános szabályai a szövetségi jog része, és mint ilyen, megelőzi a törvényeket, és közvetlenül állapít meg jogokat és kötelezettségeket a szövetségi terület lakosságára. Az osztrák szövetségi alkotmány 9. §-a alapján a nemzetközi jog általánosan elismert szabályai az érvényes szövetségi jog része. A görögalkotmány szerint a nemzetközi jog általánosan elismert szabályai az ellentétes jogszabállyal szemben elsőbbséget élveznek. A portugál alkotmány a 8. § (1) bekezdésében kimondja, hogy a nemzetközi jog általános és szokásjogi szabályai a portugál jog részei. Az olasz alkotmány 10. §-a szerint “az olasz jogrend igazodik a nemzetközi jog általánosan elismert szabályaihoz”. E megfogalmazásokból a nemzetközi jog általános szabályainak belső joghoz viszonyított generális elsőbbsége következik.[26] Ami e szabályokból nem derül ki, az a nemzetközi jog általános szabályainak és a nemzeti alkotmánynak a viszonya.

Ehhez azonban az automatikus megfeleltetés olasz dogmatikája nyújthat segítséget, amely hazánkban is alkalmazhatónak tűnik, különös tekintettel a nemzetközi jogra vonatkozó hasonló alkotmányi rendelkezésekre. Az olasz alkotmány 10. §-ával, illetve a magyar Alkotmány 7. § (1) bekezdésével kapcsolatban figyelemre méltó az is, hogy az olasz alaptörvény – e vonatkozásban – a magyarnál lényegesen szűkszavúbbnak minősíthető.[27] A megfeleltetésnek ebben az esetben alkalmazandó formája a belső jogrendszer egyik normájának – jelen esetben a 7. § (1) bekezdésnek – a nemzetközi jogrend termékének forrásává történő áthelyezése (formális áthelyezés). E módon az alkalmazást véghezvivő norma folyamatosan működik úgy, mint minden jelenlegi és jövőbeni nemzetközi forrás által létrehozott norma “permanens transzformátora”.[28] Ez azt is jelenti, hogy a 7. § (1) bekezdése kifejezett rendelkezésénél fogva (“elfogadja”) egyidejűleg egy másik jogrend, a nemzetközi jog bizonyos szabályai is kötelezően érvényesülnek,[29] ez azonban – éppen a transzformátor szerep miatt – nem ellentétes azzal, hogy a nemzetközi jog általánosan elismert szabályai nem részei az Alkotmánynak.[30] Tekintettel az “elfogadja” alkotmányi jelentésére, a T/4486. számú törvényjavaslat általi megfogalmazás – “a jogrendszer részeként ismeri el” – felesleges ismétlés. A generális transzformá-ciót[31] ugyanis a jelenlegi alkotmányi szövegből is le lehet vezetni.

A formális áthelyezés elég erős alkotmányi automatizmust feltételez, amivel kapcsolatban Bragyova András figyelmeztet arra, hogy minél erősebb ez az automatizmus a nemzetközi jog belső jogrendszerben történő alkalmazásában, az Alkotmánynak annál több garanciát kell tartalmaznia annak biztosítására, hogy a nemzetközi jog ne sértse a magyar Alkotmány alapvető értékeit[32] E tekintetben a magyar Alkotmány – még az olaszhoz képest is – hátrányban van, mivel semmilyen materiális korlátot nem tartalmaz. Az olasz alkotmányban az alkotmánymódosítás korlátai közül az egyetlen kifejezetten kinyilvánított korlát az alkotmány 139. szakaszában található, ami szerint “a köztársasági államforma nem lehet alkotmánymódosítás tárgya”. Az uralkodó jogirodalmi álláspontok alapján vannak azonban implicit korlátok is. Ilyenek az olasz Alkotmánybíróság által 1988-ban hozott 1146 sz. döntésében kidolgozott elsődleges elvek: az emberi méltóság és személyiség értéke, amivel összekapcsolódnak a sérthetetlen jogok; a népszuverenitás elve; a pluralizmus elve; az állam világiasságának az elve (állam egyház szétválasztása); a materiális és formális egyenlőség elve; az alapvető jogok jogi védelmének nélkülözhetetlen-sége.[33] A magyar Alkotmánybíróság döntései alapján a magyar alkotmányos rendben hasonló alkotmányi fenntartásként lehetne megfogalmazni a jogállamiságot (a köztársaság alapértékeit), a demokráciát, illetve az alapjogok tiszteletben tartását.[34] Az Alkotmánybíróság azonban a határozatában általános jelleggel megállapította az automatizmus korlátját, amit az alkotmányosság megvalósulásában jelölt meg. Ez azt követeli meg, hogy a nemzetközi szokásjog és a ius cogens – jelen esetben a nemzetközi büntetőjog szabályai – kizárólag a nemzetközi jogban meghatározott tényállások és feltételek tekintetében érvényesüljenek.[35] Az alkotmányosság alkotmánytani fogalomként azonban nem alkalmazható ilyen korlátként,[36] helyesebb lett volna azt kimondani, hogy a nemzetközi jog általános szabályai a belső jogban a nemzetközi jog által meghatározott keretek között, az általa bevezetett tartományban érvényesül.

Problémát okozhat az a kérdés, hogy ki fogja értelmezni az ilyen normákat, mert azokat – mivel így váltak a belső jog részévé – a nemzetközi jogi tartalmukkal kell alkalmazni.[37] E felvetés nem okozhat problémát, tekintettel arra, hogy a nemzetközi jognak a nemzeti jogba így bevezetett szabályait a magyar jogrendszerben kell érvényesíteni, ami a nemzeti bíróságok feladata. A bíróságoknak a nemzetközi jog általános szabályait tehát a nemzetközi jog által meghatározott tényállások tekintetében kell alkalmaznia.[38]

3.2.3. A fentieknek megfelelően tehát egyrészt megállapítható, hogy nem fogadható el az az alkotmánybírósági álláspont, ami szerint “az, hogy a vállalást és a transzformációt az Alkotmány tartalmazza, nem érinti az Alkotmány, a nemzetközi jog és a belső jog hierarchiáját”.[39] A fentebb írottakból másrészt az következik, hogy a magyar jogba bevezetett nemzetközi jog általánosan elismert szabályai a korábban keletkezett és ellentétes belső jogot helyettesíthetik, és – az alkotmányi elvek kivételével, illetve a nemzetközi jog által meghatározott keretek között, vagyis az adott tényállás tekintetében – leronthatják a speciális alkotmányi normákat. Ha a nemzetközi jog az alkotmányi értékekkel ellentétesnek minősülne, akkor az a belső jogban nem alkalmazható, azaz nem “behelyeződhető” normának minősül. Passzív oldalról tekintve, a 7. § (1) bekezdése által bevezetett nemzetközi jogot semmilyen később megalkotott belső norma nem helyezheti hatályon kívül, nem módosíthatja, nem ronthatja le, mivel ez a 7. § (1) bekezdésébe való ütközés miatt alkotmányellenesnek minősül.[40]

3.3. A nemzetközi szerződések belső joggal való összhangjának biztosítása érdekében a nemzeti jogrendszereknek mindenképpen olyan mechanizmust kellett kitalálniuk, amely e nemzetközi jogi normák belső jogrendszerben való érvényesülését elősegítik. Ennek oka, hogy a belső jog szerint érvényes jogszabály nem feltétlenül jelenti ugyanezt a nemzetközi jog vonatkozásában, és az érvényes nemzetközi jog is ütközhet a belső jogba. A probléma feloldását a dualista vagy a monista felfogás képezi, és az államok szabadon választhatják meg az összhang megteremtésének mód-szerét.[41]

3.3.1. A nemzetközi jog általános szabályaival kapcsolatban leírtak alapján a monista[42] és a dualista felfogás közti választás kizárólag a nemzetközi szerződésekkel kapcsolatban merülhet fel. Az Alkotmány 7. § (1) bekezdése az “összhang biztosítása” miatt dualista nézőpontot határoz meg, mivel a biztosítás valamilyen aktív állami cselekvést feltételez.[43] Ezt erősíti meg az a megállapítás is, hogy az a jogrendszer, amely nem foglal állást kifejezetten a nemzetközi jogi normák jogi státuszáról, szükségszerűen dualista.[44] A dualista megközelítés a nemzetközi és a nemzeti jogot két, elkülönült jogrendszerként fogja fel, amelynek azonban mai alkalmazására a mérsékeltség irányadó, mivel egyiket sem lehet tiszta formájában alkalmazni.[45]

A dualizmus melletti expressis verbis állásfoglalást tartalmaz a T/4486. sz. törvényjavaslat, amely szerint az Alkotmány kimondaná, hogy az általánosan kötelező magatartási szabályt tartalmazó nemzetközi szerződés akkor válik a Magyar Köztársaság jogrendszerének részévé, ha tartalmának megfelelően törvényben vagy kormányrendeletben kihirdették.[46] A transzformáció indokoltságával kapcsolatban nemzetközi jogi megközelítéssel elfogadható az az érvelés, miszerint az felesleges jogalkotói aktus. Ennek oka, hogy a nemzetközi jogalkotás a nemzetközi szerződés megkötésével befejeződik, ezért az ezt követő transzformáció egyrészt csupán megkettőzött jogalkotás, másrészt e norma alkalmazhatóságát a második – ekkor már egyoldalú – aktustól teszi függővé. Ebben az esetben az államon belüli alkalmazásról az az állami jogalkotó dönt, aki maga kötötte meg a nemzetközi szerződést, pedig az állami szerv nélkül az nem is jöhetett volna létre.[47] A dualista rendszerben ráadásul a belső jogalkalmazó nem a nemzetközi jogot, hanem az annak megfelelő belső jogot alkalmazza.[48]

Alkotmányjogi nézőpontból azonban a nemzetközi szerződés megkötése a külső szuverenitás területéhez tartozik, vagyis az az államnak – pontosabban az Alkotmányban erre felhatalmazott szervének – a nemzetek közösségében megvalósított, az alkotmányi rendelkezéseknek megfelelő aktusa. A területén főhatalmat gyakorló állam pedig – az alkotmányi keretek között – maga alakítja ki belső állami-jogi rendjét, ami e vonatkozásban azt jelenti, hogy a szintén alkotmányi parancsnak minősülő “összhang biztosítását” minden hatáskörrel rendelkező állami szervnek kötelezettsége megvalósítani. A belső jogi jogalkotói aktus tehát nem minősülhet feleslegesnek, mert bár “újabb” jogalkotói döntést jelent, nem diszkrecionális jogkörként jelenik meg, hanem kötelezően megvalósítandó alkotmányi feladatként.[49]

3.3.2. A nemzetközi szerződések belső jogba helyezésének módszereként a speciális megfeleltetés alkalmazandó, amelynek két formája van: a végrehajtás rendjén keresztüli, illetve a speciális rendes megfeleltetés. A végrehajtás rendjén keresztüli megfeleltetés a szerződés tartalmának áthelyezését jelenti (materiális áthelyezés), amit a következő, illetve ahhoz hasonló típusú rendelkezés fejez ki: “a teljes végrehajtás a szerződés által adott”. Ez gyakorlatilag a self-executing nemzetközti szerződések[50] esetében alkalmazható.[51] A magyar szakirodalom ezt adopciós technikának ismeri. Ha ez valóban automatikus megfeleltetés[52] lenne, akkor a magyar jogrendszer a Bragyova András által felvetett problémákkal kerülne szembe. Véleménye szerint a nemzetközi jogi normák – tartalmuk miatt -teljes egészében nem lehetnek a belső jog részei, mivel egyrészt a nemzetközi szerződések nagy része nem alkalmazható az állami jogrendszerek közreműködése nélkül. Következésképpen a belső joggá minősítés eredménye a jogrendszer olyan szabályokkal való megterhelése lesz, amelyek csak akkor alkalmazhatók, ha a jogalkotó további szabályokat alkot. E módszer teljesen feleslegesen veti fel a jogforrási hierarchia kérdését. A nemzetközi szerződések másik része pedig olyan normákat tartalmaz, amelyek nem fordulnak elő a magyar jogrendszerben.[53]

speciális rendes megfeleltetés azért speciális, mert a végrehajtáson keresztüli, és azért rendes, mert az általánosan használt (jogalkotási) eljárást kell alkalmazni, ami az állam részéről jogalkotói aktus kibocsátását tartalmazza. Ez az aktus azonban nem pusztán az áthelyezésről szól, hanem konkrét jogalkotói rendelkezést (jogszabályt) jelent. A non-self executing norma esetében tehát a jogalkotónak kell a szükséges végrehajtási (új szervet létrehozó, feladat- és hatáskört vagy eljárást megállapító) szabályokat megalkotnia. E technika tehát azért nem automatikus, mivel szükséges a jogalkotó aktusa.[54]

3.3.3. Az összhang biztosításának fenti módszere alapján bármelyik két speciális megfeleltetéssel bevezetett norma a bevezető jogszabály jogforrási hierarchiai helyére kerül.[55] Ha tehát ez törvényi úton történik, akkor az Alkotmány alatt és a “másodlagos jogforrások” (a törvényeket is beleértve más jogszabályok, állami irányítás egyéb jogi eszközei) felett állnak. Az, hogy a nemzetközi szerződésekkel vállalt kötelezettségek és a belső jog viszonya – vagyis a jogforrási hierarchiában elfoglalt helyük – hogyan alakul, állami (jogalkotói) kompetenciába tartozik. Egyfajta megoldás lehet, hogy a megfelelő jogforrási formában kihirdetett nemzetközi szerződések alkalmasak a korábbi jog hatályon kívül helyezésére, illetve a későbbi jog által hatályon kívül helyezhetők.[56] Az olaszok módszere nem veti fel a nemzetközi szerződések elsőbbségének a kérdését, mivel ők nem vállaltak alkotmányi kötelezettséget az összhang biztosítására, ezért nem okoz problémát, ha a későbbi jogszabályuk a nemzetközi szerződést hatályon kívül helyezi.

magyar alkotmányos rendszer tekintetében, ha csak az Alkotmányt és a jogalkotásról szóló törvényt vesszük figyelembe, akkor értelmezéssel hasonló eredményre lehetne jutni. A magyar jogforrási hierarchia egyik fő problémája azonban, hogy a vonatkozó szabályok szétszórtak, nem egy meghatározott törvényben (Alkotmány, a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény – Jatv.) helyezkednek el, hanem azok felleléséhez más jogszabályt – pl. az Alkotmánybíróságról szóló törvényt – is érinteni kell.

A nemzetközi szerződések(et kihirdető jogszabályok) jogforrási hierarchiában elfoglalt helyük tekintetében elsőként azt a kérdést kell megválaszolni, hogy a kihirdetett nemzetközi szerződés érintheti-e az Alkotmány rendelkezéseit. A válasz nemleges, tekintettel egyrészt az Alkotmánybíróságnak arra a hatáskörére, amely lehetővé teszi a nemzetközi szerződés egyes rendelkezései alkotmányellenességének előzetes vizs-gálatát.[57] Ha az Alkotmánybíróság a nemzetközi szerződés alkotmányellenességét állapítja meg, az mindaddig nem erősíthető meg, amíg a nemzetközi szerződést kötő az alkotmányellenességet meg nem szünteti.[58] Másrészt az Alkotmány – és ez alapján a Házszabály -az Alkotmány megváltoztatásához az országgyűlési képviselők kétharmadának a szavazatát követeli meg,[59] illetve az Alkotmány nem lehet burkolt alkotmánymódosítás áldozata, ezért a nemzetközi szerződés alapvetően nem érintheti az alkotmányi rendelkezéseket. Az alkotmányellenesség megszüntetése azonban bizonyos esetekben valószínűleg hosszú időtartamot vesz majd igénybe, hiszen a nemzetközi szerződés két- vagy többoldalú lehet, és a szerződés módosításához valamennyi szerződő fél hozzájárulását meg kell szerezni.[60] Éppen ezért megkövetelhető a megfelelő alkotmánymódosítás kezdeményezése is,[61] így ugyanis az összhang biztosítása mindkét felet (nemzetközi közösség és az állam) jobban igénybe veszi, és a Magyar Köztársaság is érdemben tudna az alkotmányi parancsnak eleget tenni. Természetesen az automatikus megfeleltetésnél említett korlátok ebben az esetben is irányadóak lennének. E javaslat azonban nem érinti a jelenlegi jogforrási hierarchiára vonatkozó azon észrevételt, miszerint a szerződésben történő nemzetközi kötelezettségvállalásnak meg kell felelnie az Alkotmánynak, vagyis a hierarchiában az alatt helyezkedik el.

nemzetközi szerződések jogforrási hierarchiában elfoglalt aktív elsőbbségét az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) határozza meg, amikor a testület hatáskörébe utalja a jogszabály, valamint az állami irányítás egyéb jogi eszköze nemzetközi szerződésbe ütközésének vizsgálatát.[62] Az Abtv. 45. § (1) bekezdésében meghatározott hatáskör kifejezi azt a jogalkotói akaratot, miszerint a nemzetközi szerződéshez képest kell vizsgálni a belső jogot, és ha az – az azonos hierarchiai szinten lévő jogszabályt is ideértve – nem felel meg a nemzetközi szerződést kihirdető jogszabálynak, akkor azt mint alkotmányellenest meg kell semmisíteni.[63] Ez azt jelenti, hogy a törvényben, kormányrendeletben kihirdetett nemzetközi szerződés a többi törvény/kormányrendelet és egyéb jogszabály, vagy állami irányítás egyéb jogi eszköze felett áll, vagyis az azonos jogforrási szint tekintetében a lex posteriori elve nem érvényesül. Ebből tehát a nemzetközi szerződések abszolút elsőbbsége következik, amit azonban a következő alkotmánybírósági hatáskör meg is erősít és gyengít is egyszerre.

Amikor ugyanis a nemzetközi szerződést kihirdető jogszabályba nálánál magasabb szintű jogi norma ütközne, a testület az Abtv. alapján – a jogforrási hierarchiára hivatkozva – nem semmisítheti meg sem a nemzetközi szerződést kihirdető alacsonyabb szintű jogszabályt, sem – a nemzetközi jog elsőbbségét megengedő jogforrási hierarchiára hivatkozva – a nemzetközi kötelezettségvállalással ellentétes magasabb szintű belső jogot, hanem az ellentét feloldása érdekében felhívja a nemzetközi szerződést kötőt vagy a jogalkotó szervet.[64] Ez a megoldás óvatosságot jelez, a belső jog elve -mégpedig a jogforrási hierarchia elve – megtartásának szándékát jelenti. Míg ugyanis a nemzetközi szerződések elsőbbségének biztosítása az első esetben nem jár a hierarchia elvének sérelmével – csak a kiegészítő jogelvet nem engedi alkalmazni -, addig a második esetben a nemzetközi jog elsődlegességének biztosításával a jogforrási hierarchia nem érvényesülne.

A fentiek alapján a nemzetközi szerződések és a belső jog összhangjának megteremtése a nemzetközi szerződések jogforrási hierarchiát tisztelő elsőbbségének elvén áll. Az alkotmányi kötelezettség érvényesítése azonban e rendszerben nem teljesen biztosított. Bár az ellentét feloldása érdekében felhívott szerv a határidőn belül köteles eleget tenni a feladatának, és ha ezt nem teszi meg, akkor az Alkotmánybíróság mulasztást állapít meg,[65] e kötelezettség nem kikényszeríthető. Következésképpen a nemzetközi kötelezettség nem kerül összhangba a belső joggal, az Alkotmány 7. § (1) bekezdésében meghatározott alkotmányi parancs nem érvényesül.[66] A megoldás a nemzetközi szerződések elsőbbségének teljes biztosítása lenne, ami azt jelentené, hogy – hasonlóan más államok megoldásaihoz[67] – a nemzetközi szerződés az Alkotmány és a törvények között helyezkedne el. Jelenleg ugyanis a nemzetközi szerződéseket kihirdető jogforrások hierarchiában elfoglalt helye meglehetősen vitatott.

Összefoglalva kijelenthető, hogy az általánosan kötelező magatartási szabályt tartalmazó nemzetközi szerződéseket a tartalmuknak megfelelő szintű jogszabályba foglalva kell kihirdetni,[68] ezért azok az Alkotmány alatt helyezkednek el, és velük nem lehet ellentétes sem alacsonyabb szintű, sem később megalkotott azonos szintű jogszabály. A kihirdető jogszabállyal nem lehet ellentétes magasabb szintű jogszabály sem, de az ellentét megszüntetését – vagyis az összhangot -nem a magasabb hierarchiai fokon álló jogszabály hatályon kívül helyezésével kell elérni, hanem vagy a nemzetközi kötelezettség vagy a magasabb szintű jogszabály módosításával.

3.3.4. A továbbiakban a nemzetközi szerződésekkel kapcsolatban is vizsgálandók a T/4486. sz. törvényjavaslat – eddig még nem érintett – vonatkozó rendelkezései. Figyelemmel arra, hogy a Javaslat a nemzetközi szerződések tekintetében több rendelkezést kíván alkotmányi rangra emelni, mint a nemzetközi jog általános szabályai esetében, indokolt e témával külön is foglalkozni. A Javaslat a nemzetközi szerződések és a belső jog viszonyát közvetetten, azzal határozza meg, hogy az Alkotmány javasolt új 32/A. § (3) bekezdése[69] az Alkotmánybíróság hatáskörévé tenné a nemzetközi szerződésbe ütköző jogszabályok megsemmisítését. A Javaslat e rendelkezésével azonban nóvumot nem alkotott, alkotmányi szinten nem tisztázta a jogforrási rendszerrel összefüggő kérdéseket, csak a témát érintő jelenleg törvényben megállapított hatáskört emelte alkotmányi szintre. Hasonló mondható el arról a szabályról is, amely szerint, ha a törvény olyan nemzetközi szerződésbe ütközik, amelynek kihirdetése a Kormány hatáskörébe tartozik, az Alkotmánybíróság sem a törvényt, sem a szerződést kihirdető kormányrendeletet nem semmisíti meg, hanem felhívja az Országgyűlést és a Kormányt az ellentét megszüntetésére. Ez történhet a nemzetközi szerződés módosításával, az abban foglalt kötelezettség megszüntetésével, illetve a törvény módosításával.[70] E megfogalmazással azonban pontosították, hogy ebben az esetben a kormányrendelet és törvény ütközéséről lehet szó, bár ez eddig is világos volt.

A Javaslat indokolása szerint ezzel meg lehet akadályozni, hogy nemzetközi szerződés kihirdetésével a Kormány elvonhassa az Országgyűlés törvényalkotási hatáskörét. Ha azonban a nemzetközi szerződéseket a tartalmuknak megfelelő nemzeti jogforrásban kell kihirdetni, akkor nem lehet szó a jogalkotási hatáskör elvonásáról. A Javaslat szerint e szabály ugyanakkor biztosítja azt is, hogy a Magyar Köztársaság – az ellentét megszüntetéséig is – teljesíthesse a kormányrendelettel kihirdetett nemzetközi szerződésben foglalt nemzetközi kötelezettségét. Amennyiben az ellentét megszüntetésére az Alkotmánybíróság által megszabott határidőn belül nem kerül sor, az Alkotmánybíróságról szóló törvényjavaslat szerint az Alkotmánybíróság a nemzetközi szerződést kihirdető kormányrendeletet megsemmisíti, ez azonban a Magyar Köztársaság nemzetközi kötelezettségét nem érinti.[71] Ez a szabály a monista rendszernek enged teret, tehát a nemzetközi kötelezettségvállalás és a belső jog összhangjának biztosítására kialakított rendszerrel ellentétes.

Az új 7. § (3) bekezdésének értelmében a nemzetközi szerződés puszta aláírásával a Magyar Köztársaság nem vállalhat nemzetközi kötelezettséget. A nemzetközi szerződés a Javaslat szerint akkor keletkeztet nemzetközi kötelezettséget, ha a szerződés hatálybalépéséhez szükséges belső jogi cselekményeket [megerősítés (bécsi szerződés 14. cikk 1. pont), jóváhagyás, elfogadás (bécsi szerződés 14. cikk 2. pont), csatlakozás (bécsi szerződés 15. cikk)] az arra hatáskörrel rendelkező szerv elvégezte, és erről a nemzetközi jog szabályai szerint az arra felhatalmazott személyt vagy szervet értesítik [okiratok kicserélése, letétbe helyezése vagy a belső jogi cselekményről való értesítés (Bécsi szerződés 16. cikk)]. Ugyanezek a szabályok értelemszerűen vonatkoznak a nemzetközi szerződésből fakadó nemzetközi kötelezettség megszüntetésére is.[72] Alkotmányi szinten azonban nem indokolt a nemzetközi szerződés szabályait megismételni. Elegendő lett volna annak rögzítése, hogy a Magyar Köztársaságot a nemzetközi jog szabályai, vagy az érvényesen megkötött nemzetközi szerződés köti. Más alkotmányok is ezt a megoldást alkalmazzák, nem pedig a részletes felsorolás technikáját.[73] Ez különben sem belső nemzeti, hanem nemzetközi jogi kérdés, és mint ilyen nem illik az alkotmányba.

4. Következtetés

A hatályos alkotmányi rendelkezés értelmezésével az alábbi következtetésre lehetett jutni.

4.1. A 7. § (1) bekezdésébe foglalt nemzetközi jogi kötelezettségeket a nemzetközi jog általánosan elismert szabályai (a nemzetközi szokásjog és a nemzetközi ius cogens), valamint a nemzetközi szerződések jelentik. A belső jog és a nemzetközi jog közti összhangot tehát ezek és a nemzeti jog között kell megteremteni. A nemzetközi jog általánosan elismert szabályai tekintetében a nemzetközi jog elsőbbsége érvényesül, mivel a 7. § (1) bekezdésében meghatározott norma folyamatosan minden jelenlegi és jövőbeni nemzetközi források által létrehozott norma permanens transzformátoraként működik. Ennek megfelelően a nemzetközi jog általánosan elismert szabályai a korábban keletkezett és ellentétes belső jogot helyettesítheti, és – az alkotmányi elvek kivételével és a nemzetközi jog által meghatározott keretek között, vagyis az adott tényállás tekintetében – leronthatja a speciális alkotmányi normákat. Ha az általános szabályok az alkotmányi értékekkel ellentétesnek minősülnének, akkor azok a belső jogba nem alkalmazhatók. A 7. § (1) bekezdése által bevezetett nemzetközi jogot semmilyen később megalkotott belső norma nem helyezheti hatályon kívül, nem módosíthatja, nem ronthatja le, mivel ez a 7. § (1) bekezdésébe való ütközése miatt alkotmányellenes.

4.2. A nemzetközi szerződések és a belső jog összhangjának megteremtésére a nemzetközi szerződések jogforrási hierarchiát tisztelő elsőbbségének elve az irányadó. Ez azt jelenti, hogy a nemzetközi szerződések az Alkotmány alatt helyezkednek el, és a belső joggal való viszonyukra a jogforrási hierarchia tisztelete jellemző. Utóbbit megerősíti, az előbbin viszont nem változtat az a lehetőség, hogy az összhang megteremtése céljából a nemzetközi szerződés és az Alkotmány közt feszülő ellentétet akár az Alkotmány módosításával is el lehet érni, ugyanis ez nem jelent sem automatizmust, sem alkotmányi kötelezettséget. A másik megoldást a nemzetközi szerződés megfelelő módosítása jelenti. A törvényben/kormányrendeletben kihirdetett nemzetközi szerződés a többi törvény/kormányrendelet és egyéb jogszabály, vagy állami irányítás egyéb jogi eszköze felett áll, vagyis az azonos jogforrási szint tekintetében a lex posteriori elve nem érvényesül. A kihirdető jogszabállyal nem lehet ellentétes magasabb szintű jogszabály sem, de az ellentét megszüntetését – vagyis az összhangot – nem a magasabb hierarchiai fokon álló jogszabály hatályon kívül helyezésével kell elérni, hanem vagy a nemzetközi kötelezettség, vagy a magasabb szintű jogszabály módosításával.

4.3. Összefoglalásként tehát megállapítható, hogy a T/4486. sz. törvényjavaslatban megfogalmazottak szerinti alkotmánymódosítás – alapvetően a túlzott részletessége miatt – nem indokolt,[74] a szakirodalmi megoldások pedig túl általánosnak minősíthetők. A nemzetközi jog hazai jogforrási rendszerben elfoglalt helye viszont a fentieknek megfelelően értelmezéssel is megnyugtatóan rendezett egészen addig, amíg szakmailag ténylegesen megalapozott alkotmánymódosítás, illetve új jogalkotási törvény születik.

Dr. Drinóczi Tímea
egyetemi tanársegéd, PTE ÁJK, Alkotmányjogi Tanszék, Pécs


[1] Németh József: Az európai integráció és a magyar Alkotmány, In. Nemzetközi jog az új Alkotmányban, (Szerk. Bragyova András) Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó MTA Állam- és Jogtudományi Intézete, 1997. 81. o.

[2] Bodnár László felszólalása. Ld. Kiss Barnabás: Az európai jog, a nemzetközi jog és a nemzeti jogrendszerek egymáshoz való viszony, Jogtudományi Közlöny 1998. 3. sz. 104. o.

[3] A nemzetközi jog a nemzetközi közösség tagjai – elsődlegesen és döntő mértékben az államok – közötti kapcsolatokat, viszonyokat szabályozó jogi normák rendszere. Bruhács János: Nemzetközi jog 1. Általános rész. Dialóg Campus, Budapest-Pécs 1998. 17. o. A nemzetközi jog eltérő fogalmát ld. Bókomé Szegő Hanna: Nemzetközi jog. Aula Kiadó, 2003. 15. o.

[4] Vö. például Németh: i. m. 107. o., Chronowski Nóra: Integrálódó alkotmányjog. Az Európai Unió és a Magyar Köztársaság alkotmányos rendszerének kapcsolata, PhD értekezés, 2004. Kézirat 85. o., Molnár Tamás: Az Alkotmány 7. § (1) bekezdése a monista-dualista koncepciók szemszögéből de lege lata, illetve de lege ferenda. Magyar Jog 11. sz. 649. és köv. oldalak.

[5] Egyesek szerint az összhang biztosításának kifejezése felesleges. Vö. Németh: i. m. 107. o.

[6] Az 53/1993. (X. 13.) AB határozatában ugyanis az Alkotmánybíróság a következőt mondta ki: “az, hogy a vállalást és a transzformációt az Alkotmány tartalmazza, nem érinti az Alkotmány, a nemzetközi jog és a belső jog hierarchiáját”. ABH 1993. 323, 327. A testület állásfoglalását a nemzetközi joggal kapcsolatban legutóbb lásd a 7/2005. (III. 31.) AB határozatot és a 8/2005. (III. 31.) AB határozatot, www.mkab.hu. Magyar Közlöny 2005. évi 41. sz.

[7] Ehhez lásd például Chronowski: i. m. 85. o.

[8] Lásd a T/4486. törvényjavaslatot a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról.

[9] Ezekről lásd bővebben: Bruhács: i. m. 79-82. o., 148-160. o., Bokorné: i. m. 33-43. o., Ngnyen Quoc Dinh-Patrick Daillier-Alain Pellet-Kovács Péter: Nemzetközi közjog. Osiris Kiadó, Budapest 2003. 71., illetve 162. oldalaktól.

[10] Bokorné: i. m. 50. o.

[11] 53/1993. (X. 13.) AB határozat, ABH 1993. 323, 327. Ezt az is megerősíti, hogy az állam ilyen esetekben a nemzetek közösségének mandátuma alapján cselekszik, a nemzetközi jogban megállapított feltételek szerint. A nemzetek közössége esetenként igényt is formál arra, hogy nemzetközi szervek útján felülbírálja azt a nemzeti gyakorlatot, amely nem felel meg a nemzetközi jognak. 53/1993. (X. 13.) AB határozat, ABH 1993. 323, 329. A testület ezt a nemzetközi büntetőjog kapcsán mondta ki. Mivel az AB nem a nemzetközi jogi terminológiát alkalmazza, magából a határozatból nehéz kideríteni, hogy a testület a nemzetközi jog általános szabályai alatt mit értett.

[12] Az állami szuverenitás belső oldala alapján az állam önállóan határozza meg és tartja fenn belső állami-jogi rendjét, illetve gyakorolja a főhatalmat a területén lévő természetes és jogi személyek és dolgok felett. Az állami szuverenitásról lásd bővebben Petrétei József: Szuverenitás és hatalomgyakorlás, In. Válogatott fejezetek a rendszeres alkotmánytan köréből, (szerk.: Kiss László), Pécs, 1996. 50. o. Az alkotmányozó hatalomról lásd bővebben Petrétei: 75. oldaltól.

[13] Ellentétes véleményt ld. Bokorné: i. m. 50. o. Szerinte az alkotmányok, mivel a nemzetközi jog általános elveire utalnak, nyitva hagyják azt a kérdést, hogy ez alatt a nemzetközi szokásjogot, a ius cogens-t vagy mindkettőt értik.

[14] Bruhács szerint ezek általában nem is vihetők át az államközi kapcsolatok jogi szabályozásának megoldásaira. Bruhács: i. m. 160. o.

[15] Az összhang biztosítása “minden vállalt nemzetközi kötelezettségre vonatkozik, és így az első tagmondatban meghatározott általánosan elismert szabályokra is”. 53/1993. (X. 13.) AB határozat, ABH 1993. 323, 327.

[16] T/4486. számú törvényjavaslat Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról 2. §.

[17] Vö. a 53/1993. (X. 13.) AB határozattal, ABH 1993. 323, 327, illetve Blutman László felszólalásával. Ld. Kiss Barnabás: Az európai jog, a nemzetközi jog és a nemzeti jogrendszerek egymáshoz való viszony, Jogtudományi Közlöny 1998. 3. sz. 105. o.

[18] Gustavo Zagrebelsky: Manuale di diritto Costitu-zionale 1. Sistema delle fonti del diritto, UTET 1987. 121. o.

[19] Az olasz jogirodalom hasonló felfogást vall: a nemzetközi norma önmagában annak az állami kötelezettségnek a forrását jelenti más államokkal szemben, hogy az ilyen kötelezettséget a belső jog részévé tegyen. Zagrebelsky: i. m. 120. o.

[20] 53/1993. (X. 13.) AB határozat, ABH 1993. 323, 327.

[21] A határozatban vizsgált ügyben az Alkotmánybíróság szerint az Alkotmány 57. § (4) bekezdése és a 7. § (1) bekezdése egymásra tekintettel értelmezen-dők. 53/1993. (X. 13.) AB határozat, ABH 1993. 323, 327.

[22] A hivatkozott AB határozat esetében például a büntetési tételek tekintetében. 53/1993. (X. 13.) AB határozat, ABH 1993. 323, 333.

[23] 53/1993. (X. 13.) AB határozat, ABH 1993. 323, 327.

[24] Vö. Bragyova András: A magyar jogrendszer és a nemzetközi jog kapcsolatának alkotmányos rendezése, In. Nemzetközi jog az új Alkotmányban. (szerk. Bragyova András) Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó MTA Állam- és Jogtudományi Intézete, 16. o. A monista elmélet szerint a belső jog a nemzetközi jog származéka. Ez elméletileg az állami szuverenitásnak az általános nemzetközi szuverenitássá történő átváltozását jelentené. A valóságban azonban ez pont fordítva van: az államok szuverenitása játssza a meghatározó szerepet. Zagrebelsky: I. m. 120. o.

[25] Bodnár László: A nemzetközi jog magyar jogrendszerbeli helyének alkotmányos szabályozásáról. In. Alkotmány és Jogtudomány, Tanulmányok, Szeged, 1996. 23. o.

[26] Bár az ír alaptörvény 29. § (3) bekezdése is a nemzetközi jog általánosan elismert szabályait ismeri el, de csak mint a más államokkal való magatartás szabályait fogadja el. E megszövegezésből az következik, hogy a nemzetközi jog általánosan elismert szabályainak: a belsö jogban való érvényesülése csak: a megfogalmazott korláton belül lehetséges.

[27] Az olasz Alkotmány 10. §: “Az olasz jogrend igazodik a nemzetközi jog általánosan elismert szabályaihoz”. A magyar Alkotmány 7. § (1) bek.: “A Magyar Köztársaság jogrendszere elfogadja a nemzetközi jog általánosan elismert szabályait, biztosítja továbbá a nemzetközi jogi kötelezettségek és a belső jog összhangját.” Az alábbiak tekintetében lényeges forrásnak minősültek az olasz Alkotmánybíróságnak – az olasz Alkotmány 10. §-a alapján hozott – 135/1963 sz., 48/1967 sz., és 69/1976. sz. döntései, amelyeket Zagrebelsky idéz. Zagrebelsky i. m. 122. o.

[28] A kifejezést Perassi használta a Lezioni di diritto internazionale című munkájába. Padova, 1957. 29. o. Az általános belső joggá tétel egyáltalán nem zárja ki, hogy egyes “általánosan elismert szabályokat” külön egyezmények (is) meghatározzanak, és azok tekintetében külön transzformáció történjék. Az ENSZ Alapokmánya és a genfi egyezmények tartalmaznak például ilyen szabályokat. 53/1993. (X. 13.) AB határozat, ABH 1993. 323, 327.

[29] 53/1993. (X. 13.) AB határozat, ABH 1993. 323, 327.

[30] Vö. Petrétei József: Magyar Alkotmányjog I. 72. o.

[31] Indokolás T/4486. számú törvényjavaslat a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról, 2. §.

[32] Bragyova: i.m. 13. o.

[33] Augusto Barbera-Carlo Fusaro: Corso do diritto pubblico. Il Mulino, 2002 Bologna, seconda edi-zione 89. o.

[34] Vö. pl. a 11/1992. (III. 5) AB határozattal, ABH 1992. 77, 80. Lásd még Chronowski: i. m. 89. o.

[35] Vö. 53/1993. (X. 13.) AB határozattal, ABH 1993. 323, 335.

[36] Az alkotmányosság fogalmát lásd Petrétei József: Alkotmány és alkotmányosság, In. Válogatott fejezetek a rendszeres alkotmánytan köréből, Pécs, 1996. 96. o.

[37] Bragyova: i. m. 19. o.

[38] A magyar bírói gyakorlatban azonban a nemzetközi szokásjog nem játszik szerepet, és a nemzetközi egyezmények is csak ritka kivétellel fordulnak elő a bírói jogalkalmazásban. Blutman László felszólalása. Kiss Barnabás: i. m. 105. o.

[39] Vö. 53/1993. (X. 13.) AB határozat, ABH 1993. 323, 327.

[40] Erre a megállapításra jutotta a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról szóló T/4486. számú törvényjavaslat indokolása is.

[41] Vö. Zagrebelsky: i. m. 120. o. E felfogásokról lásd bövebben például Dinh-Daillier-Pellet-Kovács: i. m. 62. o. Bokorné: i. m. 49. o.

[42] A monista elmélet a jogrendszer egységességéből indul ki, és éppen emiatt felveti a nemzetközi jog és a belső jog elsőbbségének a kérdését. Kezdetekben – például Jellinek – a belső jog elsődlegességét ismerte el. Ez értelemszerűen megengedte a nemzetközi jog kötelező erejének egyoldalú megszüntetését. Később fokozatosan kialakultak a nemzetközi jog primátusára vonatkozó elméletek (pl. Kelsen). Bokorné Szegő Hanna: Nemzetközi jog. Aula Kiadó, 2003. 49. o. Bruhács: i. m. 84. o. Természetesen a nemzetközi jog primátusát ismeri el a Nemzetközi Bíróság is. Dinh-Daillier-Pellet-Kovács: i. m. 63. o. A monista rendszer által felvetett problémákról lásd bővebben: Bragyova: i. m. 16. o..

[43] Németh ezt kicsit másképp fogalmazta meg, szerinte a 7. § (1) bekezdése látszólag kikerüli az állásfoglalást a magyar jogrendszer és a nemzetközi jog kapcsolatáról, de lényegét tekintve duálisnak mondható. Vö. Németh: Az európai integráció és a magyar alkotmány, 107. o.

[44] Bragyova: i. m. 15. o.

[45] Vö. Bruhács: i. m. 83. o., illetve Bragyova: i. m. 15. o.

[46] Indokolás T/4486. számú törvényjavaslat a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról, 2. §.

[47] Bodnár: i. m. 23. o., Bragyova: i. m. 11. o.

[48] Bokorné: i. m. 48. o.

[49] Ennek az alkotmányi feladatnak azonban alkotmányosan kell eleget tenni. Vö. a 7/2005. (III. 31.) AB határozattal, illetve a 8/2005. (III. 31.) AB határozattal, amelyek szerint a nemzetközi szerződést kihirdető jogszabálynak tiszteletben kell tartania a jogbiztonság elvét. Ld. www.mkab.huu. Magyar Közlöny 2005. évi 41. sz.

[50] A self-executing a szerződés, ha meghatározott feltételeknek megfelelnek: az államon belüli jog nem zárja ki a közvetlen jogalkalmazást, a címzett konkrétan meghatározott, vagy meghatározható, a szerződés egzaktan megfogalmazott jogokat és kötelezettségeket tartalmaz. Bodnár: i. m. 24. o.

[51] Az olasz Alkotmány 80. §-a felhatalmazza a kormányt az ilyen szerződések ratifikálására. Zag-rebelsky: i. m. 123. o..

[25] A monizmus vagy az automatikus megfeleltetés (generális transzformáció vagy adopció) esetében az állami jogrendszerbe az összes nemzetközi jogi kötelezettség – tehát nemcsak a nemzetközi jog általánosan elismert szabályai – egyetlen általános szabály alkalmazásával iktatódik be. Vö. Bragyo-va: i. m. 16. o.,

[53] Például az ENSZ Közgyűlés szavazási rendje Bragyova: i. m. 16-18. o. A monizmus oldalán álló Bodnár László szerint a nemzetközi jogot és a belső jogot nem lehet elkülönült jogrendszerként felfogni, mivel – az állam tekintetében – a belső jogforrás ugyanaz, csak a nemzetközi területen legalább kettő kell belőle. Itt tehát közösen gyakorolt hatáskörről, vagyis közös döntésről van szó. Vö. Bodnár: i. m. 23. o. Ennek elfogadása azonban a fentiekben említett problémákhoz vezetne. Ezzel az állásponttal a nemzetközi szerződések területén esetleg akkor lehetne egyetérteni, ha azok kompromisszum eredményei. Ez ugyanis biztosítaná az állami szuverenitás csorbítatlanságát.

[54] Zagrebelsky: i. m. 124. o., Bodnár: i. m. 24. o., Bruhács: i. m. 87. o.

[55] A belső jogban érvényesülő nemzetközi jogot Petrétei Józsefsajátos jellegű jogforrásnak tekinti, mivel az adott szervek nem a jogalkotási hatáskörüket gyakorolva alkotják meg őket, hanem az állam nemzetközi kapcsolatainak alakításával összefüggésben keletkeznek. Petrétei: Magyar Alkotmányjog I. 170-171. o..

[56] Az olasz alkotmányos rendszerben ez alól kivételt képez az idegenek jogi helyzetéről szóló szerződést alkalmazó törvény. Az Alkotmány 10. § második mondata szerint ugyanis az idegenek jogi helyzete a nemzetközi normáknak és szerződéseknek megfelelően szabályozott. Ez kifejezett alkotmányi akaratot jelent arra vonatkozóan, hogy e területen speciális helyzetet teremtsenek, amely tartalmilag egybecseng a bevezetett nemzetközi szerződéssel. Az olasz Alkotmánybíróság 120/1967. sz. döntése. Idézi: Zagrebelsky: i. m. 124. o. Hasonló törekvés jelent meg a T/4486. sz. törvény javaslatban is, amelynek 15. §-a szerint az Alkotmány 65. §-a új (2) bekezdéssel egészülne ki. Ez kimondaná, hogy a “Magyar Köztársaság a menekülők védelmét nemzetközi kötelezettségeinek megfelelően biztosítja.” Az alaphelyzet eltérése miatt ez azonban nem vonja maga után ugyanazt az értelmezést.

[57] Abtv. 1. § a) pontja.

[58] Vö. Abtv. 36. §.

[59] 46/1994. (IX. 30.) Ogy határozat az Országgyűlés Házszabályáról 24. § (3) bekezdés.

[60] Vö. az Abtv. indokolásával.

[61] Vö. 4/1997. (I. 22.) AB határozat, ABH 1997. 41. E megoldást alkalmazza a spanyol Alkotmány. A 95. §-ában, kimondja ugyanis, hogy az alkotmánnyal ellentétes rendelkezést tartalmazó nemzetközi szerződés megkötése előzetes alkotmánymódosítást követel. Ez megjelenik a T/4486. számú törvényjavaslatban is. Ld. a T/4486. számú törvényjavaslat 2. §-ához fűzött indokolást.

[62] Abtv. 1. § c) pontja.

[63] Vö. Abtv. 45. § (1) bekezdés.

[64] Vö. Abtv. 46. § (1) és (2) bekezdés.

[65] Vö. Abtv. 47. § (2), illetve 47. § (1) és (2) bekezdés.

[66] Ez azonban nem jelenti azt, hogy a nemzetközi jogilag érvényes kötelezettségvállalás a Magyar Köztársaságot ne kötné továbbra is. Vö. Petrétei: Magyar Alkotmányjog I. 175. o.

[67] Az egyes alkotmányok a nemzetközi szervezetek határozataival és a kihirdetett nemzetközi szerződésekkel kapcsolatban is egymáshoz hasonlóan rendelkeznek. A holland Alkotmány (94. §), a portugál alaptörvény [8. § (bekezdés)], a görög Alkotmány [28. § (1) bekezdése], a finn alaptörvény (55. §), spanyol Alkotmány (96. §), francia Alkotmány 55. §-a arról rendelkeznek, hogy a nemzetközi szervezetek szerződései és/vagy határozatai, illetve az azokat kihirdető törvények elsőbbséget élveznek a belső joggal szemben. Ezekhez képest a lengyel Alkotmány 9. §-a szerint a Lengyel Köztársaság elismeri az őt kötő nemzetközi jogot. Az Alkotmány a 87. §-ában viszont az államot általában kötő jogforrásai között sorolja fel a ratifikált nemzetközi megállapodásokat és rendeleteket. Az egyes alkotmányi rendelkezések ismertetését lásd még: Németh: i. m. 91. o., Bodnár: i. m. 25. o.

[68] Jatv. 16. § (1) bekezdés.

[69] Az Alkotmánybíróság az alkotmányellenes, illetve a nemzetközi szerződésbe ütköző jogszabályt, az állami és az önkormányzati irányítás egyéb jogi eszközét vagy ezek rendelkezését részben vagy egészben megsemmisíti; alkotmányellenes értelmezés lehetősége esetén megállapíthatja az alkalmazásnál irányadó alkotmányos követelményeket..

[70] A T/4486. számú törvényjavaslat 2. §-ához fűzött indokolás.

[71] A T/4486. számú törvényjavaslat 2. §-ához fűzött indokolás.

[72] A T/4486. számú törvényjavaslat 2. §-ához fűzött indokolás.

[73] Vö. finn Alkotmány 55. §-ával, a portugál Alkotmány 8. § (2) bekezdésévei, a spanyol Alkotmány 96. §-ával.

[74] Ez természetesen nem érinti az a követelményt, hogy az Alkotmánybíróság hatásköreit az Alkotmányban kell szabályozni.

Publikáció: A Köbler-doktrína magyarországi alkalmazása – A bírósági jogkörben az uniós jog megsértésével okozott kár megtérítésének gyakorlata

Dr. Varga Zsófia:
A Köbler-doktrína magyarországi alkalmazása – A bírósági jogkörben az uniós jog megsértésével okozott kár megtérítésének gyakorlata
(Európai Jog 2015/1., 1-24. o.)

1. Bevezetés

Az EuB ítélkezési gyakorlata értelmében meg kell téríteni azt a kárt, amely a magánszemélyeket az állami szervek uniós jogot sértő döntései miatt érte.[1] A 2003-ban hozott Köbler-ítélet értelmében a kártérítési felelősséget a végső fokon eljáró bíróságok[2] által elkövetett jogsértés, azaz az uniós jogot sértő ítélet vagy végzés is megalapozhatja.[3]

A tagállami kártérítési felelősség érvényesítése két szakaszból áll: az Európai Unió Bírósága (a továbbiakban: EuB) esetjoga határozza meg a feltételeket, míg a tényleges alkalmazás nemzeti szinten, a tagállami bíróságok előtt és – az uniós jogban kimunkált elvek keretei között – a belső jog szabályai szerint történik.

Ennek alapján érdemes megvizsgálni, hogy a csatlakozásunk óta eltelt tíz évben hogyan alkalmazták a magyar bíróságok a Köbler-doktrínát, illetve a magyar szabályozás és ítélkezési gyakorlat megfelel-e az uniós jog által támasztott követelményeknek. A jelen kétrészes tanulmány tárgya e kérdések, azaz a bírósági jogkörben okozott kártérítési felelősség szabályainak vizsgálata.[4] Az első pontban foglalt rövid bevezetést követően, a második pont a hazai szabályozási hátteret és ítélkezési gyakorlatot mutatja be. A harmadik pont ismerteti az uniós szabályozást. A negyedik pont elemzi azt a kérdést, hogy a magyar jog megfelel-e az uniós előírásoknak, az ötödik pont pedig a következtetéseket tartalmazza.

Publikáció: Önazonosság és európai integráció – az Alkotmánybíróság az identitáskeresés útján

Chronowski Nóra – Vincze Attila:
Önazonosság és európai integráció – az Alkotmánybíróság az identitáskeresés útján
(Jogtudományi Közlöny, 2017/3., 117-132. o.)

 

Teljes fegyverzetben jelent meg az alkotmányos önazonosság doktrínája az Alkotmánybíróság 22/2016. (XII. 5.) AB határozatával, hasonlatosan Pallasz Athénéhez. Ahogy az istennő születése komoly fejfájást okozott Zeusznak, a határozat – amely az elmúlt mintegy két évtized német esetjogát egyetlen döntésbe sűrítve, de magyar sajátosságokkal bőven megtűzdelve ültette át – hasonlóan hat. Az ügy és a döntés számos kérdést vet fel, amelyek egyrészt a határozat keletkezésének körülményeire, a döntés kialakítására ható impulzusokra vezethetőek vissza, másrészt a határozatból következően az uniós és a magyar jog jövőbeli viszonyát is újra kell gondolni, anyagi és eljárásjogi szempontból egyaránt.

„Semmi sem terméketlenebb, mint magunknak ez az érdekességgel való felsallangozása, ez az »elátkozott királyfi« módjára való viselkedés, mely egyrészt a tehetetlenség önmagát ünneplő kibúvója, másrészt a régi, Nagy-Magyarországra méretezett magyar és úri felsőbbrendűségi tudatnak egy kósza maradványa. E lelki beállítás számára mindig megrázkódtatást jelent, hogyha szembekerül azzal a ténnyel, hogy egy bizonyos távolságról nézve magyarnak lenni semmivel sem érdekesebb, mint mondjuk lettnek vagy albánnak.”

Bibó István: Eltorzult magyar alkat

Az Alkotmánybíróság a 22/2016. (XII. 5.) AB határozata rendelkező részében kimondta: „Az Alkotmánybíróság hatáskörei gyakorlása során, erre irányuló indítvány alapján vizsgálhatja, hogy az Alaptörvény E) cikk (2) bekezdésén alapuló közös hatáskörgyakorlás sérti-e az emberi méltóságot, más alapvető jogot, vagy Magyarország szuverenitását, illetve történeti alkotmányán alapuló önazonosságát.”

Publikáció: Magyar alkotmányosság a bűnügyi jogsegélyjog útvesztőiben

Dr. Karsai Krisztina*, Dr. Ligeti Katalin**: Magyar alkotmányosság a bűnügyi jogsegélyjog útvesztőiben

I. Bevezetés

A nemzetközi bűnügyi együttműködés joga (más szakkifejezéssel a nemzetközi bűnügyi jogsegély)3 jellemzően marginális érdeklődésre számíthat a büntetőjoggal foglalkozó szakemberek, tudományos kutatók -vagy akár a joghallgatók – részéről, közigazgatási jellege, bonyolult nemzetközi szabályrendszere nem tette vonzóvá a szakma számára. Az uniós jogfejlődés s az azzal együtt járó új filozófiájú jogintézmények azonban változtattak ezen a helyzeten, s mondhatni, szükségképpen az érdeklődés (egyik) középpontjává vált az európai bűnügyi együttműködés szabályrendszere, működése. Ettől azonban a joganyag még komplexebbé vált, hiszen a hagyományos bűnügyi jogsegély rendszerében működő nemzetközi egyezmények és viszonossági gyakorlatok szövetét az Európai Unióban – eltérő jogi jellemzőkkel – harmadik pilléres jogforrások (illetve a schengeni joganyag) is átszövik. Így a felmerülő jogi problémák is bonyolultak, sokszor nemzetközi jogi, európai jogi és büntetőjogi kérdéseket egyaránt tartalmaznak, amelyek labirintusában a kiutat, s megoldást keresve könnyen eltévedhet még a legfelkészültebb jogász is. Mint ahogy ez meg is történt hazánkban. Először akkor, amikor a 2007. december 17-én a magyar Országgyűlés elfogadta a 2007. évi CLXVII. törvényt az Alkotmány 57. cikk (4) bekezdésének (a törvényesség elve) módosításáról. Másodszor pedig 2008. március 11-én, amikor az Alkotmánybíróság meghozta a 733/A/2007. számú határozatát.4

A Tanács 2913/92/EGK rendelete

A Tanács 2913/92/EGK rendelete

(1992. október 12.)

a Közösségi Vámkódex létrehozásáról

Publikáció: Csatlakozhat-e az Európai Unió az Emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló Európa Tanács-i Egyezményhez?

Egbert Myjer*: Csatlakozhat-e az Európai Unió az Emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló Európa Tanács-i Egyezményhez? (MJ, 2007/3., 170-176. o.)

(AMSTERDAM)

Általános feltételek és gyakorlati kérdések

A) Bevezető megjegyzés

Amikor felkértek rá, hogy a fenti témáról tartsak előadást, még nem tudtam, hogy e területen milyen sok fejlemény történt. Mivel pedig a témával kapcsolatban eleinte felmerült összes gondolatommal már szakértői csoportok foglalkoztak – nálam sokkal kitűnőbb módon -, így annyit tehetek, hogy a már létező jogi dokumentumokról adok összefoglalót.

1979. évi 13. törvényerejű rendelet

1979. évi 13. törvényerejű rendelet

a nemzetközi magánjogról [1]

(Hatályos állapot: 2012.07.06. – 2012. 12. 31.)

I. fejezet

Általános szabályok

A törvényerejű rendelet célja és hatály

1. § E törvényerejű rendelet célja a békés nemzetközi kapcsolatok fejlesztése érdekében annak meghatározása, hogy

-melyik állam jogát kell alkalmazni, ha polgári jogi, családi jogi vagy munkajogi jogviszonyban külföldi személy, vagyontárgy vagy jog (a továbbiakban: külföldi elem) szerepel és több állam joga lenne alkalmazható,

-milyen joghatósági és eljárási szabályok alapján kell eljárni külföldi elemet tartalmazó jogvitában.

2. § Nem lehet alkalmazni e törvényerejű rendeletet olyan kérdésben, amelyet nemzetközi szerződés szabályoz.