Vincze Attila:
A transznacionális közigazgatási aktusok színe és fonákja – az európai vezetői engedély*
(JK, 2012/11., 437-448. o.)

Az egyre intenzívebb európai integráció a territorialitás, mint a közjogi normák alkalmazásának paradigmája meghaladására késztet. A közjogi szabályok által befolyásolt gazdasági forgalom ugyanis megköveteli, hogy a közigazgatási engedélyek ne kapcsolódjanak egyetlen államhoz, hanem azok transznacionális hatással bírjanak. A transznacionális közigazgatási aktusok más államban is joghatást fejtenek ki, ami ugyanakkor számos az érintett jogrendszerek ütközéséből fakadó problémát is jelent. E problémák és dilemmák kiválóan szemléltethetőek a jelentős gyakorlattal bíró európai vezetői engedély példáján. E problémák csak a nemzetközi magánjogra sokban hasonlító kolliziós közjogi módszerekkel oldhatóak fel.

Egy közigazgatási határozat általában csak abban az államban fejt ki joghatást, amely államban azt meghozták: így egy magyar közigazgatási szerv magyarországi határozata fő szabály szerint csak Magyarországon, illetve a magyar joghatóság alatt állókkal szemben bír jogi hatással.

Varga Zs. András:
Gyorsértékelés az európai közigazgatási eljárási modell-szabályokról
(Magyar Jog, 2014/10., 545-556. o.)

1. Közös európai eljárási szabályok?

Az Európai Unió Közigazgatási Jogi Kutatóhálózata (ReNEUAL^[1]) 2014. szeptember 1-jén a május 19–20. közötti, Brüsszelben az Európai Ombudsmannal közreműködésben szervezett utolsó előkészítő konferenciá­ját^[2] követően nyilvánosságra hozta az európai közigazgatási eljárás modell-szabályait (Draft Model Rules on EU Administrative Procedures^[3]). A készülő szövegre vonatkozó információk korábban egyre szélesebb körben terjedtek, mégis amikor 2013. november végén nyilvánossá vált egy részletes összefoglaló a tervezetről,^[4] a szövegezés munkálataiban részt vevőkön kívül sokan meglepődhettek. Mind ez idáig ugyanis úgy tudtuk és tanítottuk, hogy létezik ugyan az európai uniós (korábban: közösségi) jognak közigazgatási szabályegyüttese, ám annak végrehajtására közös szabályok nincsenek, az uniós közigazgatási anyagi jogot nem az Európai Közigazgatási Térségen belül vagy az uniós intézmények önállóan, vagy a tagállamok saját szabályaik szerint, vagy pedig a két intézményi struktúra együttesen hajtja végre. Közös eljárási szabályok tehát nincsenek, következésképpen az Európai Közigazgatási Térség „harmonizált értékszintézis”, „metafora”, kritériumként érvényesülő alapelvek halmaza.^[5]

F. Rozsnyai Krisztina:
Az uniós közigazgatási eljárásjog általános szabályozására tett javaslatok egyes kérdései^[1]
(Magyar Jog, 2017/10., 640-648. o.)

– Gondolatok a ReNEUAL Mintakódex III. Könyve és az Európai Parlament 2016. június 9-i, a nyitott, hatékony és független európai uniós igazgatásról szóló állásfoglalása kapcsán

1. Az eljárásjogi szabályok kodifikációjának szükségessége általában és az általános eljárásjogi kodifikáció aktuális helyzete az Európai Unióban

1.1. AZ UNIÓS KÖZIGAZGATÁSI ELJÁRÁSJOG FEJLŐDÉSÉNEK ÁLLOMÁSAI

A közigazgatási eljárásjog ugyan nem tekinthet olyan hosszú múltra vissza, mint a rendes bírósági eljárások, de az bizonyosan állítható, hogy a jogállam eszméjének kialakulását követően megindult e szabályok kialakulása, s azóta szakadatlanul fejlődik, hazánkban és külföldön egyaránt. Minden jogrendszerben szükségszerűnek tűnik annak a fejlődési útvonalnak a bejárása, amelyen hazánk is végighaladt: a kazuisztikus, egyes ügyekre vonatkozó szabályozástól egy általános közigazgatási eljárásjogi törvényig a többi fejlett állam közigazgatási joga is bejár(t). Erre ékes példa a közelmúltból a francia általános eljárásjogi törvény megalkotása, amelyről hosszú ideig úgy tartották, hogy nincsen rá szükség, de végül – többek között a ReNEUAL-projekt hatására is^[2] – megszületett.^[3]

Csatlós Erzsébet:
Közigazgatási hatóságok együttműködési hálózatai és a jövő nagy kérdései
(Közjogi Szemle, 2016/1., 13-19. o.)

2013. január 14-én az Európai Parlament megvitatta, majd 15-én elfogadta a Berlinguer-jelentést, amelyben felkérte a Bizottságot arra, hogy jogalkotási aktus elfogadását kezdeményezze az európai közigazgatási eljárásjog tárgyában.^[1] A jelentés kizárólag a közvetlen közigazgatás területére szorítkozik, és nem terjed túl a tagállami közigazgatási kapacitással való kapcsolatra. Az Európai Parlament Bizottsági munkálataival párhuzamosan azonban egy független kutatócsoport is napirendre tűzte a kérdést (ReNEUAL), és az általuk elkészített modellszabályzat már a közvetett közigazgatással összefüggő alapkérdéseket is igyekezett tisztázni.^[2] A tanulmány arra kíván rávilágítani, hogy annak ellenére, hogy a tagállami közigazgatás szabályozása nemzeti hatáskörbe tartozó kérdés, vannak olyan kérdések, amelyek összekapcsolják a nemzeti közigazgatási hatóságokat nemcsak egymással, hanem az unió közigazgatási feladatokat ellátó – tipikusan a Bizottság valamely szervezeti egységével vagy annak égisze alá tartozó – szerveivel is, így az uniós jog hatékony érvényesülése miatt indokolt (lenne) az egységes minimumszabályozás.

Csatlós Erzsébet:
AZ EURÓPAI KÖZIGAZGATÁSI ELJÁRÁSI JOG KODIFIKÁCIÓJA ÉS A HATÓSÁGOK EGYÜTTMŰKÖDÉSE
(Eljárásjogi Szemle, 2016/2., 14-23. o.)

Mérföldkő az európai közigazgatás szabályozásában?

Az európai közigazgatás fogalom a Lisszaboni Szerződés nyomán került az EU működéséről szóló szerződés szövegébe, mégpedig az alábbi rendelkezés részeként: „[f]eladataik ellátása során az Unió intézményei, szervei és hivatalai egy nyitott, hatékony és független európai igazgatásra támaszkodnak.”^[1] A rendelkezés ugyan új, de maga az európai közigazgatás léte és egyéb jogforrásban való szabályozása ennél jóval hosszabb múltra tekint vissza, a szabályozottság tekintetében azonban erős hiányosságok mutatkoznak anyagi és eljárásjogi oldalról is. Ezért is jelent mérföldkövet az a kodifikációs törekvés, amely 2009-ben indult útjára, és amely a jövőben hozzájárulhat egy rendeleti szintű, azaz általánosan kötelező és közvetlenül hatályos szabályozás kimunkálásához. Kérdés, hogy előreláthatólag beváltja-e az eljárási kódexnek szánt modellszabályozás a hozzá fűzött reményeket, vagy tekintsük inkább egy nagy jelentőségű folyamat első lépcsőjének? A tanulmány erre keresi a választ annak szemszögéből, hogy mit jelent, mit jelenthet ez a munka a tagállami közigazgatási hatóságok egymás közötti, illetve az EU közigazgatási hatóságként eljáró intézményeivel, szerveivel való együttműködés területén.

Chronowski Nóra:
Mikor megfelelő az ügyintézés? Uniós és magyar alapjogvédelmi megfontolások^*
(Magyar Jog, 2014/3., 137-145. o.)

1. Bevezetés

Hamvas Béla az „Értekezés a közigazgatásról” című esszéjében^[1] a következőt írja: „… vajon miképpen lehetséges, hogy a civilizáció a törvénykönyvet megalkotta, és minden olyan személyt, aki bármiféle életrontást követ el, felelősségre vonhat, holott most a hatalmasokkal szemben tehetetlen? Amit az emberiség számára a múltban a farkas és a horda jelentett, azt most a hivatal jelenti. Ez azonban a való helyzet megfogalmazásának csak a fele. A hivatal a bűncselekményt nem életrontásnak, hanem jognak és igazságnak és törvénynek tűnteti fel, és felülről legális apparátussal követi el. S ez az, ami a dolgot hallatlanul szövevényessé teszi. Alig van kínosabb, mint a pozícióelőnyben lévő tehetségtelen ember hatalma alatt állni.” Később pedig egy, a bizánci korban keletkezett költeményt idéz fel, amelyben az egykori kancelláriai írnok által rögzített életképet a következőképp interpretálja: „A hivatal hatalma. Születés, betegség, házasság, szegénység, adó, halál, a hivatal mindenütt ott van. Papír nélkül nincs élet. Az emberek idejönnek a papírért, és várnak. Itt csak várni lehet. Minden egyéb megszűnik. Bent a hivatalnokok ülnek és pletykáznak és firkálnak az észvesztő unalomban. Jó lenne kimenni a napra. Még csak nem is foglalkozhatnak más valamivel, mert itt a spicli, nem faraghatnak valamit, nem szundikálhatnak. Legfeljebb esznek, sokáig, sokáig, rágnak, kenyérhajat, igen lassan, pletykáznak, néha kimennek, félóráig vannak a klozetben vagy a másik hivatalban, és a főnököt szidják. Az emberek az előszobában várnak szótlanul, és a piszkos falakra merednek.”

Hamvas értekezésében megjelenő narratíva tipikus, évszázadok alatt rögzült életérzést ragad meg és nagyít fel: a kiszolgáltatottságét. Ahhoz, hogy a hivatali ügyintézésről, közigazgatási eljárásról kialakult kollektív emlékezet változzék, hosszú utat kellett bejárni.