Chronowski Nóra:
Mikor megfelelő az ügyintézés? Uniós és magyar alapjogvédelmi megfontolások*
(Magyar Jog, 2014/3., 137-145. o.)
1. Bevezetés
Hamvas Béla az „Értekezés a közigazgatásról” című esszéjében[1] a következőt írja: „… vajon miképpen lehetséges, hogy a civilizáció a törvénykönyvet megalkotta, és minden olyan személyt, aki bármiféle életrontást követ el, felelősségre vonhat, holott most a hatalmasokkal szemben tehetetlen? Amit az emberiség számára a múltban a farkas és a horda jelentett, azt most a hivatal jelenti. Ez azonban a való helyzet megfogalmazásának csak a fele. A hivatal a bűncselekményt nem életrontásnak, hanem jognak és igazságnak és törvénynek tűnteti fel, és felülről legális apparátussal követi el. S ez az, ami a dolgot hallatlanul szövevényessé teszi. Alig van kínosabb, mint a pozícióelőnyben lévő tehetségtelen ember hatalma alatt állni.” Később pedig egy, a bizánci korban keletkezett költeményt idéz fel, amelyben az egykori kancelláriai írnok által rögzített életképet a következőképp interpretálja: „A hivatal hatalma. Születés, betegség, házasság, szegénység, adó, halál, a hivatal mindenütt ott van. Papír nélkül nincs élet. Az emberek idejönnek a papírért, és várnak. Itt csak várni lehet. Minden egyéb megszűnik. Bent a hivatalnokok ülnek és pletykáznak és firkálnak az észvesztő unalomban. Jó lenne kimenni a napra. Még csak nem is foglalkozhatnak más valamivel, mert itt a spicli, nem faraghatnak valamit, nem szundikálhatnak. Legfeljebb esznek, sokáig, sokáig, rágnak, kenyérhajat, igen lassan, pletykáznak, néha kimennek, félóráig vannak a klozetben vagy a másik hivatalban, és a főnököt szidják. Az emberek az előszobában várnak szótlanul, és a piszkos falakra merednek.”
Hamvas értekezésében megjelenő narratíva tipikus, évszázadok alatt rögzült életérzést ragad meg és nagyít fel: a kiszolgáltatottságét. Ahhoz, hogy a hivatali ügyintézésről, közigazgatási eljárásról kialakult kollektív emlékezet változzék, hosszú utat kellett bejárni.