Chronowski Nóra – Vincze Attila:
Önazonosság és európai integráció – az Alkotmánybíróság az identitáskeresés útján
(Jogtudományi Közlöny, 2017/3., 117-132. o.)
Teljes fegyverzetben jelent meg az alkotmányos önazonosság doktrínája az Alkotmánybíróság 22/2016. (XII. 5.) AB határozatával, hasonlatosan Pallasz Athénéhez. Ahogy az istennő születése komoly fejfájást okozott Zeusznak, a határozat – amely az elmúlt mintegy két évtized német esetjogát egyetlen döntésbe sűrítve, de magyar sajátosságokkal bőven megtűzdelve ültette át – hasonlóan hat. Az ügy és a döntés számos kérdést vet fel, amelyek egyrészt a határozat keletkezésének körülményeire, a döntés kialakítására ható impulzusokra vezethetőek vissza, másrészt a határozatból következően az uniós és a magyar jog jövőbeli viszonyát is újra kell gondolni, anyagi és eljárásjogi szempontból egyaránt.
„Semmi sem terméketlenebb, mint magunknak ez az érdekességgel való felsallangozása, ez az »elátkozott királyfi« módjára való viselkedés, mely egyrészt a tehetetlenség önmagát ünneplő kibúvója, másrészt a régi, Nagy-Magyarországra méretezett magyar és úri felsőbbrendűségi tudatnak egy kósza maradványa. E lelki beállítás számára mindig megrázkódtatást jelent, hogyha szembekerül azzal a ténnyel, hogy egy bizonyos távolságról nézve magyarnak lenni semmivel sem érdekesebb, mint mondjuk lettnek vagy albánnak.”
Bibó István: Eltorzult magyar alkat
Az Alkotmánybíróság a 22/2016. (XII. 5.) AB határozata rendelkező részében kimondta: „Az Alkotmánybíróság hatáskörei gyakorlása során, erre irányuló indítvány alapján vizsgálhatja, hogy az Alaptörvény E) cikk (2) bekezdésén alapuló közös hatáskörgyakorlás sérti-e az emberi méltóságot, más alapvető jogot, vagy Magyarország szuverenitását, illetve történeti alkotmányán alapuló önazonosságát.”
